Nem volt meg a kritikus tömeg a budapesti gazdatüntetésen
Kevesen voltak a tiltakozók, és a traktoros bevonulás is elmaradt a budapesti gazdatüntetésen.
Kevesen voltak a tiltakozók, és a traktoros bevonulás is elmaradt a budapesti gazdatüntetésen.
Uniós agrárügyi biztos szerint tartósan önkéntes lehet a szántóterületek parlagon hagyása.
A hétvégére tervezett, többnapos akció után hétfőn a szaktárcának adják át a 12 pontos listát - a minisztérium hajlandó átvenni a követeléseket.
A tüntetés szervezője szerint az érdekvédelmi szervezetek nem tesznek megfelelőt az érintettekért.
Több napos gazdatüntetést terveznek a mezőgazdasági termelők és a méhészek a fővárosban.
A tüntetők ezúttal traktorok nélkül tiltakoztak Varsóba, de jelezték, a következő megmozdulás során már használni fogják a járműveiket.
Magyarország számos javaslatot fogalmazott meg a gazdák adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
A gazdák szerint az Európai Bizottság a hónap eleji tiltakozó akcióik ellenére sem hozott megfelelő intézkedéseket aggályaik eloszlatására.
Már az Európai Bizottság madridi irodája előtt tiltakoznak a tüntető spanyol gazdák.
Ukrajna a lengyel gazdák felelősségre vonását követeli a határon kiöntött gabona miatt.
Traktorokkal torlaszolták el Brüsszelt a tiltakozó gazdák a mezőgazdasági miniszterek találkozója alatt.
A mezőgazdasági vásár kapui az incidens miatt egyelőre nem nyíltak meg a látogatók előtt.
A lengyel gazdák által létesített határzárról tartott Lvivben kihelyezett ülést az ukrán kormány, majd a lengyel határhoz utazott.
Gazdatüntetések voltak Párizsban a mezőgazdasági szakvásár nyitása előtt, traktorokkal vonultak a gazdák.
Megvan a dátum: március 28-án Varsóban rendezik meg a lengyel-ukrán kormányközi találkozót.
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen demonstráltak a közép- és kelet-európai gazdaszervezetek.
A tüntetést szervező gazdaszövetség ugyanakkor hangsúlyozza; az eddig meghozott kormányzati intézkedések nem elegendőek.
Görögországban tüntető gazdák vonultak traktoraikkal az athéni parlament elé kedden.
Kijev határozott választ vár az EU-tól a gazdatüntetések miatti ukrán-lengyel határzárra.
A tüntető lengyel gazdák szinte teljesen lezárták az Ukrajna felé vezető határátkelőket.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására