Durva kánikula tör be az országba, jön a 37 fok: itt a friss előrejelzés
Visszatér a meleg a következő napokban.
Visszatér a meleg a következő napokban.
Észak felől okklúziós front felhőzete, illetve gyenge csapadékrendszere nyúlik be fölénk, így a Dunakanyar és Budapest tágabb környezetében, valamint az Alföld nyugati, középső részein időszakos, többnyire gyenge eső valószínű
Másodfokú riasztásokat adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.
Az átvonuló hidegfront hatására nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, esőre, záporra, zivatarra pedig több hullámban számíthatunk
Gomolyfelhő-képződés várható fátyolfelhőkkel, emellett többórás napsütésre lehet számítani, majd késő délután északnyugat felől erősebben is megnövekszik a felhőzet
A felhőzet reggel, délelőtt szakadozik, csökken, és többnyire napos idő valószínű fátyol- és képződő gomolyfelhőkkel
Általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a nyugati országrészben felhősebb tájak is lehetnek
Másodfokú riasztásokat is kiadtak zivatarveszély miatt.
Az átvonuló hidegfront felhőzete délkelet, kelet felé terjeszkedik, eközben egyre szakadozottabbá válik
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, csak kevés gomoly- és fátyolfelhő jelenhet meg az égen
Az érkezett hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé vonul, mögötte kisüt a nap, de gomolyfelhők is képződnek
A többórás napsütést fátyol- és gomolyfelhők zavarják, azonban az Alföldön estig jobbára derült marad az ég
Túlnyomóan napos idő várható, de az északi megyékben időszakosan több gomolyfelhő képződhet
Jobbára derült, napos idő várható, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet az égen
Túlnyomóan felhőtlen idő lesz, csapadék nélkül
Túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani, a keleti országrészben kevés gomolyfelhővel
A sok napsütést fátyolfelhők zavarhatják, szűrhetik, északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek
Többnyire derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk, elsősorban északkeleten zavarhatják gomoly- és fátyolfelhők a napsütést
A délelőtti órákban még jobbára napos idő valószínű, majd egyre inkább sokasodnak a gomolyfelhők, amelyek időszakosan össze is állhatnak
Észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de napközben ez a felhősáv szakadozik, vékonyodik, ezért összességében sok napsütésre lehet számítani
Baranya vármegyében is igazolták a parlagfű természetes ellenségének, egy különleges bogárnak a jelenlétét.
Szeptembertől ismét pálinkamester-képzést indít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Több déli vármegyében is elkezdett felsülni a kukorica, sajnos az aszályt a pénteken érkező hidegfront sem enyhíti jelentősebb mértékben.
Magyarországon is egyre népszerűbb a tanksör, amelynek Csehországban már komoly hagyománya van.
Túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő lehet az égen