MENÜ

Jövőre változik a zöldítés, de mi lesz 2020 után?

2016.12.09.

Jelenleg is zajlik a 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitika betervezett felülvizsgálata, de időközben megindult a lobbizás a 2020 utáni átalakításokért is. Utóbbi javaslatok közül több is kockázatos a hazai agráriumra nézve – mondta Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese az OTP Agrár portálon megjelent interjújában.

Papp Gergely, fotó: nak.hu

 

Az Európai Bizottság tervei szerint 2017-ben felülvizsgálják a Közös Agrárpolitika több elemét, köztük a zöldítést is. Várható-e nagyobb változás?

Most kevésbé valószínű egy költségvetési időszakon belüli nagyobb reform – amilyen például a 2007-es health check volt, ami alapvetően alakította át az addigi szabályozást –, sokkal inkább a meglévő, számos ponton újító Közös Agrárpolitika finomhangolása, életszerűbbé tétele várható jövőre. A magyar szabályozás kisebb korrekciójával kapcsolatos kormányzati kéréseket reményeink szerint jóváhagyja a Bizottság, és a 2017-es évet már ezek figyelembevételével tervezhetik a termelők. A brit kilépés is jár majd bizonyos költségvetési hatással, és már megindult a 2020 utáni időszak agrárpolitikájának tervezgetése is.

Európai szinten hogyan értékelik az új Közös Agrárpolitikát?

A legnagyobb változás, amit a 2014-2020 közötti KAP hozott, a zöldítés bevezetése volt, ami kétségkívül bonyolultra sikerült. Európa szerte számos kritika érte, a gazdák részéről elsősorban a bürokratikussága, illetve az esetleges termeléskorlátozó hatása miatt, míg a környezetvédők amiatt aggódtak, hogy az eredeti elképzelésekhez képest szerintük kilúgozott intézkedések kevéssé járulnak majd hozzá a kitűzött célhoz, a biodiverzitás növeléséhez. A 2015. évi alkalmazás tapasztalatairól készített bizottsági tanulmány értékelése szerint mindkét fél aggodalmai beigazolódtak valamelyest.

Amennyiben?

A tanulmány szerint valóban volt enyhe termeléskorlátozó hatása a zöldítésnek, különösen az ökológiai fókuszterületek (EFA) bevezetése révén. Pontosan egyelőre nem lehet kiszámítani mekkora hatással jár, de különösen a parlag miatt várhatóan csökkenti a termelési potenciált. Mivel az EFA-elemeket szabályozó bizottsági útmutatások az alkalmazás határidejéhez képest elég későn jelentek meg, és a legtöbb elem beazonosítása, értelmezése is nehéz volt a gazdáknak, ezért Európai Bizottság várakozásaival szemben nem a tájelemeket, inkább a biztosabban mérhető, táblaszintű elemeket – minden tagállamban 89 százalékban ökológiai másodvetést, parlagoltatást, és nitrogén megkötő növények vetését – választották a követelmény teljesítéséhez. Így kevéssé teljesültek a biodiverzitás növekedésére vonatkozó elvárások.

Hogyan lehetne mégis elérni az eredeti célokat?

Már a mostani háttéregyeztetéseken is látszik, hogy a másodvetés népszerűségének visszaszorítása mellett jövőre életszerűbbé teszik majd a tájképi elemek alkalmazására, kijelölésére vonatkozó szabályokat. A kifizető ügynökségek is szabadabb kezet kapnak ezen elemek támogatási kérelmeinek elbírálásakor annak érdekében, hogy ha egy fás sáv valódi kiterjedése csak pár centivel meghaladja az előírtat, még elszámolható legyen - szemben a mostani előírásokkal. Döntés még nincs róla, de tárgyalnak arról is, hogy milyen szorzók mellett lehet majd az adott EFA-elemet beszámítani a támogatás feltételeként.

A 28 tagállamban összesítve a teljes használt mezőgazdasági terület mintegy 9 százalékát kitevő ökológiai fókuszterületet jelentettek be, ami már most is meghaladja az öt százalékos kötelezettséget. Ezért nem meglepő, ha a jövő évi felülvizsgálatnál 7 százalékra emelik majd az arányt - döntés márciusban várható erről. Ugyanakkor, ha üzemszinten kell majd a 7 százalékot kijelölni, a mostani tapasztalatok alapján az EU egészében a bevont terület meghaladhatja majd a mostani 9 százalékot is.

Hogyan hat majd ez a hazai gyakorlatban?

Várhatóan nem okoz majd különösebb problémát az EFA-arány növelése. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ugyanakkor lobbizik a legnagyobb uniós gazdaszervezeten, a Copa-Cogecán keresztül azért, hogy lehetőség legyen üzemi helyett akár kistérségi szinten megfelelni az EFA-aránynak. Ez a gyakorlatban úgy nézhetne ki, hogy egy településhez tartozó mezőgazdasági területek 5 vagy 7 százalékát kellene EFA-területként kijelölni. Ez lehetne akár a belvizesedésre hajlamos, vagy egyéb terület is. Mindenesetre az üzemszintű teljesítés szigetszerű hatása helyett ökológiai szempontból egy nagyobb, összefüggő terület kedvezőbb lenne hosszabb távon, és a települési szintű teljesítéssel valamennyi gazda jól járna, hozzájutnának a támogatáshoz is. Egyelőre egy lényeges kérdésre nem sikerült még jó megoldást találni, arra, hogyan szankcionálják ez esetben a nem teljesítést. Az üzemszintű EFA-kijelölésnél az egyéni gazdát szankcionálják, települési szinten azonban e logika mentén akkor mindenkit büntetni kellene, így pedig kevés az esély rá, hogy a gazdák éljenek a közös EFA-teljesítés lehetőségével.

Milyen konkrét változások várhatóak jövőre a hazai agrártámogatási szabályozásban?

A zöldítés terén a jelentősebb változások közé sorolható, hogy az ökológiai másodvetésekre 60 napos fenntartási időszakot vezetnek be: ez idő alatt nem szabad beforgatni a talajba az elvetett kultúrákat. Utóbbiak köre is bővül, például a sziki kenderrel és a fekete zabbal. A spárga és az óriás virágosnád zöldítési szempontból állandó kultúrának minősül majd. A nitrogénmegkötő növények termesztésére rendelkezésre álló időszakok pedig a szabályozásban is jobban igazodnak majd a hazai gyakorlathoz. Változnak a beszántás bejelentésével kapcsolatos határidők is. Várhatóan a védett tájelemekkel kapcsolatos EFA-szabályok is egyszerűsödnek.

Komolyabb változások inkább a termeléshez kötött támogatások szabályaiban lesznek, de döntően ezek is inkább az elmúlt két év tapasztalatain alapulnak, és az agrártárca, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, az agrárgazdasági kamara és a szakmai szervezetek egyeztetései eredményeképp inkább a finomhangolás kategóriába sorolhatóak. A hazai termesztéstechnológiához igazodóan módosulnak többek között a felhasználható szaporítóanyag normák az egyes kultúráknál (például a borsó és a spenót), illetve több szemes és szálas fehérjenövénynél, és módosulnak a hozamelvárások is. Például a rizsnél hektáronként 2,5 tonnás termést kell majd igazolni a támogatás feltételeként. Bővül azon növények köre, amelyekre termeléshez kötött zöldségtermesztési támogatást lehet igényelni. Az új kultúrák elsősorban fűszernövények (rukkola, menta, citromfű, bazsalikom, kerti kakukkfű, orvosi zsálya, rozmaring, tárkony, majoranna), de felkerül a listára a burgonya is, ami új lendületet adhat a visszaszorulóban lévő hazai termesztésnek. Az olajtök marad, azonban az olajretek kikerül a támogatott körből. A termeléshez kötött gyümölcstermesztési támogatásnál pedig 2017-től magasabb összeget kaphatnak majd az intenzív, vagyis magasabb hektáronkénti tőszámmal ültetett ültetvények gazdái, míg az extenzív ültetvények támogatási feltételei nem változnak.

Milyen hatása lehet a Brexitnek a Közös Agrárpolitikára?
Mivel még egyetlen részlet sem ismert a kilépés várható menetrendjéről, ezért nehéz konkrétumot mondani. Van olyan durva számítás, amely szerint hektáronként 8 euróval csökkennének a tagállami agrártámogatási keretek, ha a britek mindenféle, a közös piacon maradással kapcsolatos különalkuk nélkül egyszerűen csak kilépnének. Ugyanakkor még maguk a britek sem találták ki, hogy a kilépést milyen feltételek mellett szeretnék megvalósítani, a többség persze valamiféle hozzáférést azért szeretne a közös piachoz. Európában is sok a találgatás arról, hogy kellene-e és ha igen, mit és mennyire engedni az esetleges brit kéréseknek. A magyar kormány hivatalos álláspontja az, hogy a Brexit nem járhat a 2020-ig tartó időszak agrártámogatási keretének megváltoztatásával, csökkentésével.

Annyi bizonyos, hogy Nagy-Britannia a második legnagyobb nettó befizetője az Európai Unió költségvetésének, és amellett, hogy a támogatások jelentős haszonélvezője is, egyben a KAP-költségvetés megnyirbálásának leghangosabb szószólója, a területalapú támogatásokat legjobban ellenző tagországa is. Vagyis a kilépésével hosszabb távon megerősödhetnek az agrártámogatások megtartását, vagy éppen szinten tartását támogató tagállamok, ami a következő támogatási időszak tervezésekor kaphat jelentőséget.

Az elmúlt időszakban sokszor hallhattuk, 2020 után megszűnik az agrártámogatási rendszer, ezért már jó előre készülni kell a tisztán piaci verseny kihívásaira.

A termelés minél versenyképesebbé tétele fontos, ugyanakkor véleményem szerint legfeljebb alaposan átalakul a KAP, de valószínűtlen a támogatások teljes megszüntetése. Az Európai Parlament a közelmúltban hozott nyilvánosságra egy 300 oldalas javaslatcsomagot arról, hogyan képzeli el a következő évtized európai mezőgazdaságát, és noha ez jelentős részben a KAP uniós költségvetési szempontból fenntarthatóbbá tételére koncentrál, ebben sincs szó ilyesmiről.

Szerintem főleg a közvetlen támogatásoknál kaphat minden eddiginél nagyobb szerepet a fenntarthatóság. Akár még azt is el tudom képzelni, hogy a teljes területalapú támogatást zöldítési feltételekhez, vagy akár újabb növényvédőszer- és műtrágyahasználattal kapcsolatos feltételekhez kötik. Persze hosszabb távon emiatt akár az is előfordulhat, hogy a termelők mérlegelik azt is, hogy megéri-e egyáltalán ennyi feltételt bevállalni a támogatásért cserébe, vagy inkább lemondva a támogatási kötöttségekről a jobb minőségű földeken a nagyon professzionális termelés mellett döntenek. Egyes számítások szerint a kukoricánál hektáronként akár két tonna is lehet az a hozamkülönbség, ami a támogatási feltételek megkötései nélkül, a jelenlegi agrotechnológiával elérhető. Az más kérdés, hogy ennek milyen környezeti hatásai lehetnek hosszabb távon.

Az Európai Parlament általában radikálisabb változásokat szorgalmaz. Így van ez a mostani javaslatcsomagnál is?

Természetesen. Noha hosszas egyeztetések és viták előzik meg az új európai szakpolitikák elfogadását, már most jól látszanak az irányok: több nyugat-európai tagállam is pedzegeti, hogy az eddig a közvetlen finanszírozási körbe tartozó területalapú támogatásoknál is be kellene vezetni a tagállami társfinanszírozást a vidékfejlesztési támogatások mintájára. Ez Magyarország számára egyértelműen hátrányos lenne, mivel megjósolhatatlan, hogy az akkori magyar költségvetésekből mekkora összeg juthat agrárcélú társfinanszírozásra. Emellett a vidékfejlesztési forrásokat tekintve se járnánk jól. Ugyan egy hektár mezőgazdasági területre konvertálva az egy tagállamra jutó támogatási keretet Magyarország jelenleg több közösségi támogatást kap, mint pár nyugati ország, azonban a magyar költségvetés most mindössze 15 százalékos társfinanszírozást nyújt az uniós támogatásokhoz, szemben például az olasz 50 százalékos kiegészítéssel. Kérdéses, hogyan alakulna a vidékfejlesztés társfinanszírozási aránya, ha még a közvetlen kifizetésekkel is meg kellene osztani az agráriumra jutó költségvetési forrást.
A gazdagabb tagállamok esetleges magasabb társfinanszírozási arány meghatározással torzíthatják is az uniós belső piac működését, mivel az uniós agrártermékek jelentős része itt talál gazdára. Szintén nem kedvezne a hazai termelőknek az a parlamenti elképzelés sem, hogy a beruházási célú vidékfejlesztési forrásoknál jelentősen csökkentenék a vissza nem térítendő támogatások arányát, és a visszatérítendő források felé tolnák el a finanszírozást. Ez borítékolhatóan éles vitákhoz vezet majd a régi és az új, sőt az északi és a déli tagállamok között is, amire érdemes hamar felkészülni mind a magyar érdekek egyértelműsítése, mind a piaci versenyképesség erősítése terén.

A környezetvédelem és a fenntarthatóság a civil mozgalmak és az uniós klímavédelmi célok nyomására egyre fontosabb szerepet kapott a mezőgazdaság működési és támogatási szabályainak kialakításában is. A most körvonalazódó reformelképzelések kapcsán is várható majd a termelők és a környezetvédők érdekütközése?

Egyértelműen. Mindenki egyetért a fenntartható gazdálkodás fontosságában, a véleménykülönbség talán abban van, hogy a gazdák szerint a fenntarthatóságot nem csak környezeti, hanem gazdasági, társadalmi szempontból is szükséges érteni. Véleményem szerint elfogadható, ha a környezeti fenntarthatóság szempontjai egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a KAP-ban, és a támogatási feltételek között is mindinkább megjelennek, de fontos, hogy ne esünk felesleges túlzásokba. Ne alakítsunk ki olyan rendszert, amivel pont a szándékunkkal ellentétes eredményeket érünk el, és a termelőket nem a feltételek betartására sarkalljuk, hanem a szabályok figyelmen kívül hagyására. Törekedni kell arra, hogy ne túlzott bürokrácia és papíron teljesítés legyen a változásokból, hanem valóban a talajaink állapotát javítsuk, a biodiverzitás fennmaradását, a kultúrtáj megmaradását segítsük elő a támogatásokkal.

Forrás: OTP Agrár