2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Új projektek indulnak a Szent István Egyemen

Agro Napló
Agrártudományi pályaorientációs projekt indul a Szent István Egyetemen, amelynek célja az ágazat versenyképességének javítása. Egy másik most induló projekt keretében pedig új generációs e-learning rendszerre épülő oktatási tananyagokat fognak kidolgozni az intézményben.

Agrártudományi pályaorientációs projekt

Az Európai Unió támogatásával az EFOP 3.4.4-16-2017-00012 számú pályázat keretében, a Szent István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány együttműködésével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai támogatásával megvalósuló 789 999 727,00 Ft támogatási összegű, 100%-ban támogatott projekt célja az agrárgazdaság népszerűsítése, egy komplex kommunikációs program kidolgozásával és megvalósításával. A célok eléréséhez a legkorszerűbb módszereket, technikákat kívánja alkalmazni, a minél nagyobb siker elérése érdekében, mind a társadalom, mind a részt vevő felsőoktatási intézmények szempontjából.

A program alapvető célja, hogy pozitívan befolyásolja a mezőgazdasági tevékenység társadalmi megítélését, feltárja a hallgatói utánpótlás attitűdjeit, a feltárt attitűdökre speciálisan kidolgozott kommunikációs eszközökkel reagálva növelje a hallgatói jelentkezések számát, célzott kommunikációt folytasson a célcsoporttal, segítse az agrárium iránt érdeklődők felsőoktatási intézménybe történő továbbtanulását. A stratégai célok elérése érdekében számos pályaorientációs tevékenység valósul meg, ezzel is elősegítve a felsőoktatás MTMI szakjainak és különösen az agrár-felsőoktatás hallgatói utánpótlásának biztosítását, valamint lemorzsolódásának csökkentését.

A pályázat tevékenységei közét tartozik egy országos média- és reklámkampány, innovatív-roadshow-k, ötletbörzék, imázsfilmek, kisfilmek készítése, az MTMI területet érintő élményközpontú szakmai napok szervezése, pedagógus továbbképzés, nyílt napok, üzemlátogatások, gyárlátogatások szervezése, játékos természettudományos applikációk készítése. A tervezett programok eredményei a kitűzött célok elérésén kívül a későbbiekben hosszabb távon elvezethetnek a természettudományos gondolkodásmód és környezettudatos szemlélet népszerűbbé válásához. Mindez szélesebb körben is kedvezően befolyásolja a természettudományos, agrár- és műszaki felsőoktatásba jelentkezők számát, valamint tudásszintjét és helytállását egyetemi tanulmányaik során.

Az Európai Szociális Alap által finanszírozott vissza nem térítendő támogatású projekt 2017. június 1-jén indult és várhatóan 2021. március 31-én fejeződik be.

A projektről bővebb információt az agrarpalya.szie.hu oldalon olvashat.

Új generációs e-learning rendszerre épülő oktatási anyagok kidolgozása

A Szent István Egyetemen az Európai Unió támogatásával megvalósuló 891 536 543,00 Ft értékű vissza nem térítendő támogatású projekt fő célja az agrárfelsőoktatásban való részvétel növelése, a lemorzsolódás csökkentése, külön hangsúlyt helyezve a hátrányos helyzetű, illetve a hátrányos helyzetű térségből származó hallgatók támogatására, esélyegyenlőségének biztosítására. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekttel a lehető legátfogóbban kívánjuk fejleszteni az Egyetem képzési rendszerét.

A projekt célja egy kifejezetten gyakorlat-orientált digitális pedagógiai módszertan és az új generációs e-Learning rendszerre épülő oktatási megoldások kidolgozása, amelyek segítségével az elméleti ismereteken túl az eszközök, gépek, szoftverek gyakorlati alkalmazása, valamint a munkafolyamatok precíz végrehajtása is igazoltan eredményesebben oktathatók. A fejlesztés legfontosabb eleme az a tudásmenedzsment keretrendszer, amely olyan önálló tanulást segítő digitális tananyagokat és tudásellenőrzési lehetőségeket nyújt a hallgató és a tanár számára is, amely az elméleti ismeretek elsajátítása mellett a gyakorlati kompetenciákat is növeli. A fejlesztés keretében több mint 50 interaktív, adaptív multimédiás tananyag létrehozása valósul meg, amelyek önállóan tanulható, strukturált, kognitív és önellenőrző elemeket is tartalmaznak, támogatva ezzel a tanulás hatékonyságának növelését, a lemorzsolódás csökkentését.

A z EFOP 3.4.3-16-2016-00012 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósul meg, melynek keretében a kedvezményezett Szent István Egyetem 891 536 543,00 Ft értékű vissza nem térítendő támogatással gazdálkodik, amely fedezi az összköltségeinek 100 százalékát.

A projekt 2017. június 1-jén indult és várhatóan 2021. február 28-án fejeződik be.

A projektről bővebb információt a mtf.szie.hu oldalon olvashat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megszülettek az első LEADER döntések

Megszülettek az első LEADER döntések

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében – adta hírül a sza...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!