Partnereink hírei > X 2023.06.19.
A sávművelés, a zónalehatárolás és a levéltrágyázás részleteiről is szó volt Újpetrén

Ötödik alkalommal látta vendégül a gazdákat és a szakembereket a Baranya vármegyei Újpetrén Kohlmann József és Ferenc.
Ötödik alkalommal látta vendégül a gazdákat és a szakembereket a Baranya vármegyei Újpetrén Kohlmann József és Ferenc.
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le hétvégén az idei Szentlőrinci Gazdanapok. A tavalyihoz hasonlóan körülbelül huszonötezren látogattak el az eseményre a három nap alatt, tudta meg a bama.hu Pohl Mariettától, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatójától.
Az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy – mondta a megnyitón Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára – közölte az MTI.
2017. május 12-én pénteken hiánypótló rendezvényre hívta meg a megye gazdasági, illetve közéleti szereplőit a Baranya Megyei Vállalkozási Központ, hogy első kézből, maguktól a kormányzati szaktárcák képviselőitől értesülhessenek a régió vállalkozóit foglalkoztató kérdések és felvetésekre készülő megoldásokról.
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány tevékenysége bizonyára nem ismeretlen az Ön számára. Erőinket most egy önálló rendezvénybe koncentráljuk és ennek kapcsán a szentlőrinci rendezvény centrumunkba invitáljuk Önöket, május 12-én a „Vállalkozók Napjára”.
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány tevékenysége bizonyára nem ismeretlen az Ön számára. Erőinket most egy önálló rendezvénybe koncentráljuk és ennek kapcsán a szentlőrinci rendezvény centrumunkba invitáljuk Önöket, május 12-én a „Vállalkozók Napjára”.
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. A hatodik rész fókuszában Baranya megye iparának, építőiparának és lakáspiacának helyzete áll.
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. Az ötödik rész fókuszában Baranya megye gazdasági helyzete és turizmusa áll.
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. A negyedik rész fókuszában Baranya megye demográfiai helyzete és munkaerőpiaca áll.
Baranya, a magyar mediterráneum Az aprófalvas Baranya megye gabonatermesztése, állattenyésztése, valamint borkultúrája alapján hagyományosan az ország egyik jelentős mezőgazdasági körzetének számít. Az ágazat megyén belüli súlyát jól mutatja, hogy 2011-ben az agrárium az országos átlag két és félszeresével, 11%-kal járult hozzá a GDP-hez. Baranya minden lakosára 164 ezer Ft mezőgazdasági bruttó hozzáadott érték jutott, ez a 7. legmagasabb a megyék között.