Hírek > Gazdaság 2023.07.05.
A mesterséges intelligencia volt a középpontban a MATE workshopján

A mesterséges intelligencia (MI) számos területen játszik komoly szerepet az agráriumban.
A mesterséges intelligencia (MI) számos területen játszik komoly szerepet az agráriumban.
A KIMITEC egy fiatal, dinamikus, mezőgazdasági biotechnológiai vállalat, ahol a K+F+I tevékenység elköteleződött a mezőgazdasági termelők számára hatékony biológiai megoldások fejlesztésére.
A konvencionális növényvédelmi lehetőségek beszűkülésével a biológiai megoldások szerepe óriási lett. Ezeket a lehetőségeket szakértők ismertetik. A hozzászólásokért kattintson a névre vagy fotóra!
A Délalföldi Kertészek Szövetkezete és csaknem 500 tagja méltán lehetnek büszkék arra, amit 20 év alatt közösen megalapoztak. A korral haladva és annak elvárásai szerint az új komplex és minden igényt kielégítő, 10 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokban már a robotok is megjelennek, amelyek a higiénikus csomagoláshoz és a hatékony tároláshoz is hozzájárulnak.
Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a növénybetegségek, valamint a munkaerő-problémák is komoly gondot okoznak a termelőknek. A Syngenta innovatív zöldségvetőmag üzletágának munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy a legjobb paradicsomfajták mellett megoldást nyújtsanak ezekre a kihívásokra is.
2023 márciusában megjelent szakmai cikkeinkre, tematikus összeállításainkra és online kiadványunkra hívjuk fel figyelmét.
Március 13-án rajtolt a gyümölcstermelők és a szőlészek számára meghirdetett, Lucza Zoltán kertészeti szaktanácsadóról elnevezett továbbképzés sorozat.
Hat helyszínen, több mint ezer gazdálkodónak mutatta be a Syngenta az új generációs növényvédelmi újdonságait, egyre bővülő vetőmag-kínálatát, valamint a legújabb digitális mezőgazdasági fejlesztéseit.
A bedrock.farm alapítói egy olyan agrárcéget hoztak létre, ami nemcsak nekik, hanem az utánuk következő generációk számára is biztosítja az elérhető, friss, tápláló és biztonságos élelmiszert. Szűcs Endre és Dr. Balázs Bence közös startup vállalkozása Budapesten működik, beltéri körülmények között állít elő magas minőségben mikrozöldségeket, leveles zöldeket, ehető virágokat és fűszernövényeket, főleg éttermek számára.
Két helyszínen tartottuk soron következő gyümölcsszemléinket, mindkét esetben intenzív alma ültetvényben. Házigazdáink a Csengerkert Kft. és Lakatos Bertalan, a tuzséri TÉSZ elnöke voltak.
A tájfajták előnye a hibridekkel szemben a kisebb termelési költség, mint például olcsóbb vetőmag, kevesebb öntözés, aszályos időben a termésbiztonság, homogenitásuk viszont kisebb mértékű – mondja érdeklődésünkre dr. Géczi László, a Nyíregyházi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kar tanára, örökös tagja, nemesítő és fajtafenntartó.
Tavaly ősszel kiválasztották azokat a tájjellegű vecsési káposzta fajtákat, amelyek alapját adhatják egy toleráns, nagy termőképességű és a vecsési ízeket megőrző magyar hibridnek – mondja Héring Viktor, a Ferihegy Kft. tulajdonos ügyvezetője. A kutatómunka két éve kezdődött el a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) nemesítő laborjaiban.
A káposzta öntözése esetén mindenképpen több tényezőt is figyelembe kell vennünk, mely alapvetően meghatározza, hogy milyen módszerrel tudjuk megvalósítani a víztakarékos öntözést. Ezek közül a legfontosabbak:
Számtalan receptúra forog a kertészetekben Ha rendelkezésre áll érett istállótrágya, annak bedolgozása a káposztafélék termesztéséhez optimális a tápanyagellátás és a talajszerkezet szempontjából. A sikeres káposztatermeléshez az NPK-feltöltés mellett ügyelni kell a makro-, mezo- és mikroelemek felvehetőségére egyaránt – erről beszélgettünk dr. Pap Zoltán adjunktussal, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékén.
Az AGRYA, a Központi Statisztikai Hivatal és az AgroStratéga által készített kutatássorozat online felmérésében részt vett fiatal kertészek többsége a kiszámítható piaci és gazdasági környezetet, a beruházások támogatását, továbbá a kedvezményes hitelek elérhetőségét látja a tevékenység bővítése és újabb munkahelyek megteremtése legfőbb feltételének.
Egy Fendt 310-es traktort, majd egy évvel később egy Fendt 209 Vario-t vásárolt a családi gazdaság, ahol jelenleg 25 hektáron káposztát, valamint további 15 hektáron gabonát, kukoricát, borsót és lucernát termelnek.
A 2015-ös esztendő az almatermesztőknek nem volt egy átlagos év. Az országos alma termésátlag csak a fele volt a 2014-es évnek, az alma értékesítési ára viszont kedvezően alakult. A hosszú, meleg, csapadékmentes időszakok nagyon megviselték az ültetvények nagy részét. Ezek az időjárási tényezők kitűnő feltételeket biztosítottak az egyik legjelentősebb almabetegség, a lisztharmat (Podosphaera leucotricha) számára.
Magyarországon mintegy 2,5 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt takarítottak be a termelők 2015-ben, ami mintegy 500 ezer tonnával volt kevesebb a tavalyi rekordnál. A terméskiesés oka főként az idei szélsőséges időjárás, a fagy, a nagy meleg és a kevés csapadék volt. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) évértékelő sajtótájékoztatóján hozzátették, több tárolóra, képzett munkaerőre, ütősebb ágazati marketingre és több öntözött, modern kertészetre lenne szükség.
Borsod-Abaúj-Zemplén az ország legészakibb megyéje. Magyarország területének 7,8%-át foglalja el. Mind területét (7247 km2), mind lakosságát (668 ezer fő) tekintve hazánk második legnagyobb megyéje. Természeti adottságaiból adódóan nem kifejezetten mezőgazdasági térség, korábban ipari fellegvár volt, gazdaságában máig ez az ág a meghatározó.
Várvölgy műemlék templomát a 14. század elején Károly Róbert király uralkodása idején építették, a jelenlegi romantikus formáját 1899-ben kapta. Tornyából ma is messze hallhatóan kong az ország legrégibb harangja, melyet 1524-ben öntöttek. Várvölgyre utazunk, keressük a nagyjából ezerfős község első emberét, Barcza Balázs polgármestert, aki családjával 160 hektáron gazdálkodik.
Az Interat Zrt. és a Bargam részvételével bemutatták a legújabb szőlőkombájnt.
Május 18-tól lehetett beadni – a 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet alapján – a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatásra vonatkozó kérelmeket. A kisértékű gépbeszerzés felülete csak délelőtt 8-tól 11-ig, a nagyértékű gépbeszerzés 8-tól 15.30-ig volt nyitva. A jelentős igény miatt mindkét esetben még aznap lezárult a kérelmezés időszaka. A támogatási határozatok postázása várhatóan rövidesen megtörténik. A nyertesek fontos teendőit foglaljuk össze.
Szőlészeti gyakorlati gépbemutatót tartottak április 8-án Villányban, ahol az ágazatban fontos eszközökkel – Hardi, Deutz-Fahr és Gregoire – találkozhatott az a közel száz érdeklődő, akik ellátogattak az esemény helyszínéül szolgáló Günzer Pincészetbe.
A gazdálkodóknak az egységes kérelemben feltüntetett támogatásaikhoz a 45/2015 (IV. 8) MVH közlemény 11. melléklete alapján az elektronikus kérelem felületén csatolniuk kell a szükséges dokumentumokat. A növénybiztosítási díjtámogatás igénybevételéhez elengedhetetlen feltétel, hogy a támogatást igénylő 2015. év május 15. napig beadja elektronikusan az egységes kérelmét.
A nemzetközileg kategorizált traktorlépcsők között különleges kategóriát képviselnek a kertészeti és ültetvénytraktorok. Jellemzőjük a kisebb (24–110 LE) motorteljesítmény, a kisebb – a művelt növénykultúrák sortávolságához igazodó – geometriai és gumiabroncsméretek. Műszakilag és kezelés szempontjából egyszerűbb felépítésűek. Fürgék, gyors mozgásúak, univerzálisak, funkcióik a technológiákhoz igazodik.
A gazdaságos védekezés alapja a megfelelõ idõben és vegyszerekkel végzett, helyes mûszaki technológiával, kellõ gondossággal, jó minõségben végrehajtott eredményes permetezés. A hatástalan kezelések jelentik a legnagyobb pazarlást, hiszen ilyenkor a növényekben rendszerint károk keletkeznek, a kezelést pedig gyakran újabb ráfordítással meg kell ismételni.
A kertészeti növények termesztésének gyakorlatában a fiatal növénykék kiültetésére szolgáló gépeket palántázó v. palántaültetõ gépeknek nevezik, amelyekkel az egyes növények vegetatív (ivartalan) részeinek – módosult gyökér, szárak, hagyma, gumó – szaporításra történõ felhasználása történik meg.
E cikk keretein belül szeretnénk felhívni minden termelõ figyelmét két rendeletmódosításra, az elsõ az 1/2008.(I.4.) FVM rendelet a történelmi bázis jogosultságról, amely minden termelõt érint, a második a 3/2008.(I.11.) FVM rendelet a szõlõtermelési potenciálra, a szõlõültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szól.
Ágyáskészítés, fóliafektetés, palántázás gépei az Alfa-Gép Kft-tõl
A defláció, a szél okozta erózió, mindenütt megjelenik a Földön. Ezt bizonyítja, hogy a szélerózió mintegy 550 × 100 millió (550 × 108) hektárt érint, ami a Föld degradációs folyamatain belül 28%. Európában ez az érték 42 × 108 hektár (19%).
A hazai korszerû növénytermesztési technikák, az intenzív belterjes gazdálkodások, a szántóföldi növények egy részének (pl.: burgonya, cukorrépa, áru- és csemegekukorica), a kertészeti növények (pl.: zöldség- és káposztafélék stb.) nagy részének a vegetációs idõn belüli – esetleg többszöri – öntözését kívánják meg.
Az „Év Agrárvállalkozójának” a gyulai Dr. Ráki Ferencet választották meg a korszerû és egészséges élelmiszertermelésben élenjáró vállalkozásáért, aki a hazai biotermék-elõállítás egyik legszélesebb körben ismert és elismert képviselõje. A Miniszteri Nagydíjat pedig Nagy László Sándor kapta, aki Kecskeméten tevékenykedik a gombatermesztés területén. Az OMÉK pályázat nyertesei a következõk:
A kiállítás Nagydíjasa: JOHN DEERE 6920 PREMIUM TLS traktor AUTOTRACK automatikus kormányzási rendszere Nyertes: KITE Rt. Nádudvar Az AUTOTRACK világviszonylatban is újdonságnak számító GPS-re támaszkodó, mûvelési pontosságot növelõ, a gépi munka termelékenységét fokozó, üzemanyag-felhasználást csökkentõ automatikus nyomkövet, kormányzási rendszer. A mûvelési pontosságon túl 15–20%-os teljesítménynövekedést biztosít. Munka közben tehermentesíti a traktor vetõjét.
A SZESZICO KFT. Szigetvári Kertészetének elõdjét 1979-ben alapították meg a Szigetvár környéki nagyüzemek Szigetvári Palántanevelõ Egyesülés néven. A cél az volt, hogy az itt talált termálvizet felhasználva jelentõs palántanevelõ kapacitást építsenek ki, amely alapjául szolgált volna egy szigetvári hajtató, illetve szabadföldi zöldségtermesztõ körzet kialakulásának. Az elképzelés csak részben valósult meg a korlátozott igények és a hiányzó termelési hagyományok miatt. A zöldséghajtatási profil egyre inkább elõtérbe került, melyet a cég új neve is hûen tükrözött: Zöldséghajtató Gazdasági Társaság (ZHGT). A néhány évi önálló mûködés után 1985-ben a Szigetvári Állami Gazdasághoz került a vállalat, s annak Kertészeti Fõágazataként funkcionált.
A tapasztalt kertészek nagyon jól tudják, mennyire sok gondot okoznak a csepegtető rendszert nagyobbrészt eltömítő, és a tápoldat tartály falán lerakódó különböző algák (zöld alga, fonalas alga). A növényünk számára optimális környezetet biztosítva a termesztő-berendezésekben, a vírusos, baktériumos, és gombás fertőzéseknek is nagyobb teret nyitunk. Fontos, hogy minél nagyobb higiéniát biztosítsunk a termesztésben.
A csemegeszőlő a legkedveltebb gyümölcsünk egyike. Az étkezési szőlő érési ideje augusztus első napjaitól kezdődik, ami kitart október közepéig, végéig. A vásárlók körében kelendőek a tetszetős, nagy fürtű és bogyójú, ropogós, fűszeres ízű fajták. A csemegeszőlő-termesztés hazai adottságairól, lehetőségeiről Szabó Attilával és Lázár Jánossal, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskeméti Kutató Állomásának tudományos munkatársaival beszélgettünk.
Ifjú Lajkó Ferenc és családja több mint két évtizede foglalkozik asztali szőlővel dunaföldvári gazdaságukban. Földváron mélybe gyökerező múltja, hagyománya van a csemegeszőlőnek, ennek mai hajtásai a nagy szemű, esztétikus látványt keltő fajták sora, például a Pannónia kincse, Árkádija, Itália és az Éva.
Vizsgáztak a Solis traktorok, Nobili permetezők. Öt városban tartott szántóföldi és ültetvényápoló gépi bemutatót és hirdette ki a Solis traktorok akciós árait az Odisys Bt. A rendezvényeken Hernek Zoltán, a cég ügyvezetője és társtulajdonosa mutatta be a munkaeszközöket.
Az almacsemeték iránt kissé emelkedett a kertészek figyelme, addig a körte esetében stagnál, illetve enyhén csökken. Ennek egyik oka, hogy az almatermesztők nehéz helyzetben gazdálkodnak, ugyanakkor közülük többen innovatívak, felvállalják a fajtaváltást, a régi ültetvények helyett újakat telepítenek, élnek a modern termesztéstechnikai és technológiai újdonságokkal. Többek között erről beszélgettünk Balogh Zoltán Gergellyel, a Balogh Faiskola tulajdonosával.
Az almatermesztőknek olyan különleges ízeket kell felkínálniuk, amire a fogyasztó felfigyel. De ne csak jó ízű legyen egy alma, mint például a Jonagold, legyen benne valami további különlegesség, amiért visszatér a fogyasztó. A varasodásra rezisztens fajták forrása a vadfajokra vezethető vissza, s ha jól választunk, találunk érdekességet az új almáink ízében – mondja dr. Tóth Magdolna, a SZIE Budai Campus Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszék egyetemi tanára.
A piacos végtermék eléréséhez nagyon fontos, hogy az almának és körtének ne csak a színe, formája, súlya, íze, valamint beltartalma, így a cukor-, sav-, ásványianyag-, valamint vitamintartalma legyen jó, nagyon fontos a jó tárolhatóság is. Azonban a hűtőházakban alacsonyabb hőmérsékleten is hosszabb időszakot kell várakoznia az almának, míg az üzletek polcaira kerül, és éppen az alacsony hőmérséklet is összefügghet olyan tünetekkel mint pl. a húsbarnulás, mely tápanyag-ellátási összefüggésre vezethető vissza.
A szőlővédelem a BASF Hungária Kft. számára mindig kiemelkedő fontossággal bírt. Az idei növényvédelmi szezont rendhagyó rendezvénnyel nyitották.
Szerencsés módon a meggy, a cseresznye és a szilva Magyarország szinte összes termőtáján termeszthető. Az őszibarack és a kajszibarack igényesebb. Az előbbi Szeged-Szatymaz térségében, a Budai-hegység környékén és a Balaton déli partján, a kajszibarack Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (Gönc, Boldogkőváralja), Kecskemét dombosabb részein és a Balaton déli oldalán termeszthető a legkevesebb kockázattal. Palesits Zsolt, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesületének elnöke összegzi a csonthéjas gyümölcsök nemesítésének hazai és nemzetközi trendjeit.
A 2016-os év sajnos ismét bebizonyította, hogy az időjárás egyáltalán nem kiszámítható/tervezhető. Az idei tavasz nemcsak a „szokásos” növénykultúrákban tett kárt, mivel a zimankót megelőző időszak magas hőmérséklete beindította a rügyfakadást és hajtásképződést. A kajszibarack esetében viszont kevésbé extrém körülmények is könnyen problémát okozhatnak a korai virágzás miatt.
Mi a jelentősége a meggy, cseresznye esetében a megfelelő alanyhasználatnak? Előny vagy hátrány, hogy a hazai kertészetekben változatlan a sajmeggy pozíciója. Erről beszélgettünk Szügyi Sándorral, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet tudományos munkatársával.
Az Észak-Alföldi TÉSZ szaktanácsot ad tagjainak egész évben. Az integrátori munka része a termesztési technológia főbb elemeinek és a fajtahasználatnak a meghatározása. Míg a TÉSZ tagjai többnyire saját földterületeiken, saját termelési eszközeikkel, korszerű gépekkel gondozzák a meggyültetvényeket, addig a TÉSZ befogadja a megtermelt gyümölcsöt, tárolja és értékesíti a vele kapcsolatban álló feldolgozóüzemnek. Kérdéseinkkel Juhász Sándort, az Észak-Alföldi TÉSZ kertészeti szaktanácsadóját kerestük fel.
Kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök. Családjával Nagykörűben él, a Cseresznyéskert Kft. társtulajdonosa. Mit mentett át Nagykörű hagyományaiból? – kérdeztük a 39 éves Túri Tibort. Változik a világ, változik a kertészkedés, a piaci igények – mondja –, de a cseresznye szeretetét hoztam magammal. Egy intenzív, 27 hektár területű gyümölcsösbe már nem ültethetőek át a Tisza-parti hagyományok. Nagykörűnek az extenzív, kézműves cseresznye hozott hírnevet, melyre kulturális eseményeket lehet szervezni. Mi Dánszentmiklóson az exportpiacok igényeinek – reményeink szerint – megfelelő, intenzív cseresznye termelése mellett döntöttünk.
Magyarország Kormánya a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszert előállító mezőgazdaságban látja a jövőt, ennek megfelelően egy emberöltőre határoztuk meg a fő irányvonalakat – hangsúlyozta Dr. Fazekas Sándor a nemzeti élelmiszergazdasági program társadalmi vitára bocsátása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón.
A globalizált és felgyorsult világban a fajtainnováció üteme is jelentősen felgyorsult. A nemesítő műhelyek, a piac nyomásának és igényeinek alárendelten, évről évre számtalan új fajtát jelentenek be az unióban. A fajtaújdonságok használati és termelési értékéről sok esetben nem áll rendelkezésre elegendő információ. Miközben még mindig meghatározó a több évtizedes, jól bevált világfajták termesztése; a fogyasztók egyre nagyobb arányban igénylik, a termelők pedig egyre nagyobb arányban termelik az újdonságokat is.
A Sumi Agro Hungary Kft. 2017. nyarán rendezett vajdabokori almavédelmi tanácskozásán számos, idei évre is hasznos információ hangzott el.
A mezőgazdasági földhasználók növényvédelmi tevékenységeik során gyakran szembesülhetnek olyan helyzetekkel, hogy a termesztett kultúrában olyan károsítók jelennek meg, amelyek elleni védekezésekhez engedélyezett növényvédő szer nem áll rendelkezésükre. Ide sorolható az a rendkívüli eset is, amikor a NÉBIH egyes zárlati károsítók ellen a felhasználók számára közérdekű védekezést rendel el – mivel a karantén (zárlati) károsítók újonnan megjelent és nem elterjedt szervezetek, ellenük nem lehet engedélyezett technológia, ezért az így előírt készítmények csak szükséghelyzeti engedély kiadásával használhatók fel.
Az Agro Napló sorozata a termőföld értékét meghatározó tényezőket kutatja művelési ágak szerint, konkrét válaszok reményében kérte fel a szakértőket. A kérdés megválaszolása igencsak bonyolult, komplex megközelítést igényel. A második részben a kertészeti kultúrákkal (zöldségnövények) kapcsolatos véleményeiket fogalmazták meg.
Az Agro Napló sorozata a termőföld értékét meghatározó tényezőket kutatja művelési ágak szerint. A kérdés megválaszolása igencsak bonyolult, komplex megközelítést igényel. A harmadik részben a szőlő-gyümölcs kultúrákkal kapcsolatos véleményeiket fogalmazták meg szakértőink.
Olaszország egyik legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítását, a Macfrutot május elején rendezték meg az északolasz tengerparti városban, Riminiben. Az Emilia Romagna tartományban 35. alkalommal sorra került háromnapos kiállításon május 9–11. között főként olasz, a mezőgazdaságban alkalmazható post-harvest technológiai eszközöket, berendezéseket és komplett csomagolási és áru-előkészítő technológiákat mutattak be. De számos gyümölcs- és zöldségtermelő képviseltette magát az árumustrán.
A fogyasztói szokások átalakulásával párhuzamosan egyre inkább teret nyer az almatermesztők körében az ökológiai növényvédelmi szemlélet alkalmazása. A sokszorosan kielégítetlen biogyümölcs piaci kereslet miatt az utóbbi években sok almatermelő állítja át meglévő ültetvényeit biológiai növényvédelmen és növényápoláson alapuló ültetvénnyé.
„Meglepett az államtitkári posztra való felkérés, ugyanakkor örömmel töltött el, mert korábbi tevékenységem elismeréseként értékeltem. Munkámat, mint ahogyan eddig, ezután is a szakmaiság szem előtt tartásával kívánom végezni” – mondta az Agrárminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára az Agro Naplónak, amikor a lap munkatársa terveiről, elképzeléseiről kérdezte Farkas Sándort.
Iskolakert mozgalmat támogató programot indítana az Agrárminisztérium – mondta Nagy István miniszter a Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium új, a Syngenta támogatásával létrehozott tankertjének átadásakor.
Tavaszodik! A megszokott sorozatossággal virágba borul a természet. Az átlagember számára szemet gyönyörködtető ez az időszak, a kertészeknek ugyanakkor az év egyik, hanem a legstresszesebb része. A virágzás a vegetáció rövid és igen hangsúlyos időszaka.
Az utóbbi évtized legeredményesebb hazai kiállítását zárta a Holland Alma Gyümölcsfaiskola a 2020-as AGROmashEXPO-n. Már az előregisztráció során látszott, hogy az Expo egészének látogatottságától függetlenül a faiskola kiállítói területe látogatókkal lesz tele a négy nap folyamán.
A Malagrow Kft. az idén megrendezte első országos gazdasági konferenciáját, ahol arra a kérdésre keresték a választ, hogy: Tényleg zöldebb a szomszéd kertje?
Egyikük – Bálint György – elmúlt százéves és az ország legismertebb agrárszakembere, másikuk pedig még fele annyi idős sincs – Sipos József –, mint az első, mégis rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Közös bennük az agrárium szeretete, ami inkább már rajongás. Mindketten sokra tartják a gyakorlatot munkájukban, és szeretnék, ha minél több fiatal választaná hivatásának az agrárium valamelyik területét, mert szerintük ez mindenképpen megéri emberileg és anyagilag is, ha megvan az elköteleződés és az alapos szakmai tudás.
Újra megnyílnak a források az állattenyésztési és a kertészeti ágazatban, így várhatóan ebben a hónapban összesen 80 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg a Vidékfejlesztési Programban (VP); ezért a Takarékbank már felkészült, hogy agrárügyfelei minél könnyebben szerezhessenek pénzügyi segítséget, támogatást ebből a forrásból céljaik megvalósításához.
A Covid–19-járvány hatással van minden nemzetgazdasági ágazatra, így a mezőgazdaságra is. A Kormány által meghirdetett Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében számos intézkedés és döntés speciálisan az agráriumra és a kereskedelemre irányult. A versenyképes mezőgazdasági termelést szolgáló fejlesztések átalakításával, továbbgondolásával azonnali segítséget kell nyújtani a bajban levő ágazatok szereplőinek azért, hogy a termeléshez szükséges pénzügyi erőforrások folyamatosan rendelkezésre álljanak.
Cégünk a LED világítási rendszerek technológiájával, gyártásával, kivitelezésével, állatokra, növényekre gyakorolt hatásainak kutatásával foglalkozik.
A Covid–19-járvány hatással van minden nemzetgazdasági ágazatra, a mezőgazdaságra is. A járványhelyzet felhívta a figyelmet a biztonságos élelmiszer-ellátás, illetve az agrárium stratégiai jelentőségére, hiszen a mezőgazdaságnak minden körülmények között működnie kell.
A megújuló vidék, megújuló agrárium program megvalósításának érdekében Magyarország Kormánya 80% hazai társfinanszírozást biztosít a Vidékfejlesztési Program forrásaihoz. A kormány döntése mintegy 600 milliárd forint értékben teszi lehetővé új beruházási pályázati felhívások kiírását, melyek közül az első felhívások már áprilisban megjelentek.
Cégünk a LED világítási rendszerek technológiájával, gyártásával, kivitelezésével, állatokra, növényekre gyakorolt hatásainak kutatásával foglalkozik.
A hosszú évek óta zajló globális klímaváltozással, az időjárás egyre szélsőségesebbé válásával a tavaszi fagykár immár évről évre komoly károkat okoz a növény-, illetve kiemelten a gyümölcstermesztési ágazat számára.
Ma még talán a divat szüleményének is nevezhetőek azok a kis kertészetek, amelyek a világ számos pontján az épületek pincéjében, vagy éppen a tetején találhatóak, ahol a legfinomabb fűszernövények, zöldségek teremnek. A klímaváltozás okozta jövőt vizsgálók szerint a divat szüleménye azonban könnyen átalakulhat szükségletté, amikor minden lehetséges négyzetméter termő területté változik és ehhez már a technikai és technológiai háttér is adott.
A bedrock.farm alapítói már egyetemistaként elhatározták, hogy egy olyan agrárcéget hoznak létre, ami nem csak nekik, hanem az utánuk következő generációk számára is biztosítja az elérhető, friss, tápláló és biztonságos élelmiszert.
A 2021-es esztendő a gyümölcstermesztők többségének jelentős jövedelemcsökkenést eredményezett. Hiába volt magas az értékesítési ára az őszibaracknak és a kajszinak, a tavaszi fagykárok okozta terméskiesés e növényeknél több mint 60% volt.
A 2022-es esztendő különleges év volt a gyümölcstermesztők számára. Az évtizedek óta tartó lassú klímaváltozás 2022-ben katasztrofális aszályban nyilvánult meg, melynek negatív hatása több ponton is érintette a termelés egészét. Korszerű öntözés nélkül a gyümölcsültetvények nagy része a piac által elvárt minőségi árut nem volt képes előállítani. Hiába volt magas az értékesítési ára az őszibaracknak és a kajszinak, a tavaszi fagykárok és az aszály okozta terméskiesés e növényeknél több mint 30% volt.
Az Ezért kincs az agráradat sorozatunk harmadik évadjának negyedik részében a bogyós gyümölcsök termesztésének adatokon alapuló, modern technológiáit nézzük meg közelebbről Nógrád megyében. Egy fontos kezdeményezésről számolunk be és megnézzük, milyen lehetőségek vannak a drónhasználatban, a nemesítésben és a digitalizációban.