Súlyos aszály fenyegeti a magyar földeket: azonnal lépni kell, mert baj lesz

Súlyos aszály fenyegeti a magyar földeket: azonnal lépni kell, mert baj lesz

MTI
Az élet forrását ünnepeljük a víz világnapján - jelentette ki Szinay Attila, az Agrárminisztérium (AM) közigazgatási államtitkára a tárca közleménye szerint Szolnokon, a Vízügyi Emlékparkot megnyitó beszédében.

Idén a világnap jelmondata: Felszín alatti vizek - tegyük láthatóvá a láthatatlant - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A Föld majdnem teljes édesvízkészlete felszín alatti, amely kulcsszerepet játszhat az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásban. Tennünk kell azért, hogy fenntartható módon gazdálkodjunk ezzel az értékes nyersanyaggal - emelte ki Szinay Attila.

Magyarországon az egy főre jutó vízkészlet az egyik legnagyobb a kontinensen, ugyanakkor a csapadékból származó saját felszíni vízkészletünk a legkisebb. Kiváló minőségű és bőséges felszín alatti vizekkel rendelkezünk mind ivóvíz-ellátási, mind gyógyászati és üdülési célra. Ezen a téren a túlhasználat helyenként már mutatkozó jelei gondokat okoznak. Tavaink komoly idegenforgalmi potenciált jelentenek, megőrzésük nemzetgazdasági, egyszersmind nemzeti értékmegőrzési feladat - tette hozzá. A közigazgatási államtitkár kijelentése szerint a magyar termőföldek közel fele belvízjárta, az ország klimatikus adottságai miatt nagy az aszályveszély. A klímaváltozással a szélsőségek további növekedésével számolhatunk, ami vízválságot idézhet elő. Magyarország is érzi a klímaváltozás vizekre gyakorolt hatásait, ezért fontos szerepe van a megelőzésnek, illetve a mezőgazdaság, az agrotechnika, az ipar és a vízgazdálkodás területeinek közös kezelésében - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!