2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Ezt nem fogod elhinni: meglepő dolog derült ki a természetvédelmi területekről

Ezt nem fogod elhinni: meglepő dolog derült ki a természetvédelmi területekről

MTI
A természetvédelmi területekről készült eddigi legnagyobb tanulmány szerint a legtöbbjük nem jelent védelmet a vadon élő állatok és növények számára - olvasható a BBC hírportálján. A tudósok 68 ország 1500 természetvédelmi területét vizsgálták meg, különös figyelmet szentelve a vizes élőhelyeknek és vízimadaraknak. Megállapították, hogy a vadon élő állatok védelme szempontjából a siker nagyon eltérő a világ különböző tájain, és nagyban függ attól, hogyan kezelik a területet.

A Nature tudományos lapban publikált tanulmány szerzői szerint az élőhelyeket hatékonyan kell menedzselni, hogy a természet erőre kapjon. Hannah Wauchope, a tanulmány vezető szerzője kiemelte: szabályozásra és helyreállításra van szükség. Hozzátette, nem húzhatnak csak úgy egy vonalat a terület köré, közölve, hogy oda nem épülhet parkoló.
A tanulmány a vizes élőhelyek madárpopulációjának alakulását használta egy terület védelme sikerének a mérésére. A kutatók összehasonlították a területek állapotát a hivatalos védetté nyilvánítás előtt és után, és összevetették a hasonló madárpopulációk alakulását a védett területeken és azokon kívül. A vizsgált természetvédelmi területeken a vadon élő állatok populációi még mindig stabilak voltak vagy növekedtek, de semmivel sem álltak jobban, mint a nem védett területeken.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mint fogalmazott, ez kiábrándító ugyan, de nem meglepő: úgy tűnik, hogy nincs kapcsolat aközött, hogy az emberek mennyi védett területről beszélnek, és hogy ezek a területek valóban előnyösebbek-e a vadvilág számára, mint a nem védett területek. Májusban a világ vezetői Kínában tanácskoznak a következő évtized globális természetvédelmi lépéseiről. Számos ország úgy gondolja, hogy 2030-ig a Föld felszínének 30 százalékát védetté kell tenni. Ez azonban a tudósok szerint nem garantálja a fajok megőrzését. Véleményük szerint a védett területeknek nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is számít, ezért a siker mérése magában foglalhatná a populációk egyedszámának megállapítását, vagy olyan célok kitűzését, amelyek egy adott területen a növény- és állatfajok számának növelésére irányulnak. Az ENSZ adatai szerint jelenleg egymillió növény- és állatfaj van veszélyben.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02