Nincsenek könnyű helyzetben a szántóföldi növénytermesztők idén, főleg akkor nem, ha a nemsokára kezdődő őszi vetésszerkezet megtervezésére és annak finanszírozására gondolnak. A várakozásoktól jócskán elmaradó jövedelmezőség és a magas kamatok miatt ez ugyanis korántsem egyszerű feladat.

Rossz és rosszabb megoldások

A most következő őszi munkák finanszírozása elvben több forrásból is történhet. Kézenfekvően adódna az előző évi árbevétel, itt azonban máris komoly gondok vannak a magyar agráriumban. Részben a tavaly őszi munkák sokba kerültek, hiszen magas inputárak voltak, ez elvitte a megképződött nyereség jelentős részét. Ez amúgy sem volt magas sok szereplőnél, hiszen hiába voltak tavaly még magasak a terményárak, az aszály miatt az értékesíthető volumen volt kevés.

Rosszul jártak azok is, akik az előző évről áthozott terménnyel próbáltak nyerni, és beraktározta a kukoricát október-november táján. Ha ezt megpróbálták márciusban eladni, akkorra máris 30-40 százalékkal olcsóbban tehették ezt meg, amely az amúgy is sok problémával küzdő 2022-es év minden eredménytartalmát eltüntette.

Idén általánosan tapasztalható, hogy az integrátorok is óvatosabbak a 2022-es tapasztalatok után. Mindez persze nem véletlen: az általuk kihelyezett vetőmag, műtrágya sok esetben egyáltalán nem hozta meg azt a hasznot, amit vártak, hiszen az aszály számos szereplőnél és több termény esetében egyszerűen nulla eredményt jelentett.

Vannak még rendezetlen számlák

Mindez azt is jelenti egyben, hogy a termelők közül is sokaknak van még tavalyról áthozott, átütemezett tartozása, az előző évi aszálykárnak ma is érvényesül egy ilyen áthúzódó hatása.

Mindazok, akik egy integráció keretei között termelnek, fontolóra vették, hogy megállapodást kössenek a partnerükkel. Ilyen megegyezések szép számmal születtek, amely idén további nyomást helyez a gazdálkodókra.

Szóba jön még finanszírozó szereplőként az Európai Unió és a magyar állam is. Az uniós támogatások tavaszi részlete jobbára elment az akkori munkákra, a következő kiutalásra október 15-e után számíthatnak a termelők, addig pedig már fizetni kell a soron következő munkák költségeit.

Természetesen fontos finanszírozó szereplők a bankok, amelyen keresztül az állam szerepet vállalhat, a pénzintézetek esetében azonban általános, hogy a kedvezményes hiteleket jobbára már kihelyezték. Ezek pozitív hatást gyakoroltak ugyan, de a most következő nagy munkák finanszírozására már nem képesek hatni. A Baross Gábor terv forrásai ráadásul eleve áttételesen hatottak, a Széchenyi Kártya esetében pedig figyelembe kell venni, hogy kamattámogatott termékről van szó, amelynek felhasználása emiatt korlátozott, nem lehet a végtelenségig növelni annak a keretösszegét.

Inkább a befőttesüveg, mint a piaci kamatok

Maradnak a piaci hitelek, amelyek továbbra is nagyon drágák annak ellenére, hogy az utóbbi időben csökkent a bankközi kamatszint, a Bubor. Ma azonban még mindig 16-17 százalékos kamatráta mellett lehetne bevonni piaci alapon forgóeszköz-hitelt.

Ez természetesen nem vonzó a gazdáknak, hiszen éven belül nem reális ekkora kiadásnak a kigazdálkodása. Főleg úgy nem, hogy a terményárak nagyon alacsony szinteken vannak, hiába az aránylag jó termés, a jövedelem messze elmarad a termelők korábbi várakozásaitól. Értelmezhető profit például a búza esetében hektáronként 9 tonnás hozamnál van, erre a szintre azonban csak kevés termelő képes – az országos átlag 5,6 tonna körül alakul.

Ez a mennyiség egyébként a korábbi évek eredményeinél jobb, még ha el is marad a korábbi várakozásoktól. Nagyban rontja a helyzetet ugyanakkor az alacsony terményár, amely azt eredményezi, hogy még az idei évben sem lesz a búzán nyereség a gazdálkodók túlnyomó részénél.

Egy hektár búza ráfordítási költsége a mostani aratással záródó szezonban nagyjából 450-480 ezer forint körül alakult. Ez a mostani árakkal számolva azt jelenti, hogy senki sem nyereséges, aki nem termelt hektáronként legalább 7,5-8 tonnát – hacsak nem tudja betárolni a búzát magasabb árakra várva, amely érthető, de továbbra is bizonytalan stratégia.

Devizahitel vagy kótyavetye

Szóba jöhetnek még a devizaforrások, azon szereplők esetében, akiknek a bank számára is megnyugtatóan stabil euróbevétele van. Ez a komolyabb, közvetlenül exportáló termelők esetében jöhet szóba, nagyjából 5-6 százalékos kamat mellett, amely euró esetében magasnak számít, de még kigazdálkodható.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a bankok érthető módon nem osztják két kézzel az ilyen forrásokat, alaposan megnézik, kiknek adnak devizahitelt, mégpedig szigorú hitelvizsgálatot követően – jellemzően másfél-kétszeres devitabevételt követelnek meg a kihelyezett hitelösszeg fedezésére.

Nem véletlen, hogy 2008 óta a vállalati hitelezés terén is jelentősen visszaesett a devizaforrások kihelyezésének mértéke. Ez a forrásbevonás tehát a gazdálkodó szereplők kisebb részének érhetők csak el. Igaz, ezek a szereplők nagyok, amely enyhíthet az agrárium egészének helyzetén, gyökeres változást azonban nem képes elérni ez a megoldás sem.

Adódik persze a lehetőség, hogy a most betakarított kalászos termés egy nagyobb részét értékesítsék a termelők az őszi költségek fedezésére. Ez az önmagában természetes jelenség azonban idén rossz üzletnek bizonyul: az alacsony terményárak miatt vélhetően csak annyit adnak el a gazdák az új termésből, amennyit feltétlenül muszáj. Már, ha tudnak: a piacot ugyanis nem csak alacsony árak, hanem a vevők részéről mutatott lanyha érdeklődés is jellemzi.

Kinyílik a párnaciha

Nem marad más hátra, mint a tartalékok felhasználása. Itt nem csupán céges eredménytartalékokról van szó, sok esetben várhatóan az lesz, hogy az egyéni, családi gazdálkodók magánvagyonukból szabadítanak fel bizonyos összeget az őszi kiadások fedezésére.

Itt a 2021-es évből, illetve a még korábbi esztendőkből megképződött eredményről van szó, amelyek jelenthetnek még némi mozgásteret. Beszédes jelenség például az, hogy a meghirdetett állami földek csak mintegy felére érkezett ajánlat, és abból is sokan visszatáncoltak inkább. Vélhetően ezek a szereplők érezték, hogy a családi pénz másra kell most, nem pedig a mégoly vonzó, egyszeri lehetőséget jelentő földvásárlásra.

Ebben a tartalékban jelent némi mozgásteret a kiáramló földbérleti díjak egy része.

Nem ritka ugyanis az, hogy egy termelő agrárvállalkozás a cég tulajdonosának földjeit bérli. A két jogi entitás ugyan elkülönül, de a pénz így „családban marad”, ezáltal pedig a tulajdonos vagy tulajdonosok magánvagyonukból tehetnek pénzt a termelő vállalkozásaikba.

Így is lesz folytatás

Természetesen a nehézségek most is az agrárium jellegéből adódnak, ebben a „bizniszben” ugyanis fokozottan érvényes, hogy nem egy szezonban kell vizsgálni a jövedelmezőséget, hanem inkább 3-5 éves periódusokban. Az idei év azonban túlmutat a szokásosan előforduló gyengébb esztendőkön: a magas inputárakra érkező alacsony terményárak – kedvezőtlen kamatkörnyezet mellett – olyan hatást eredményeznek, amelynek révén a tartalékok bevonása marad lényegében az egyetlen járható út a termelők előtt a folytatás számláinak kifizetésére.

Ami biztos, hogy folytatás lesz. Bár a nehéz években mindig el-elhangzik a termelők szájából, hogy ősszel nem vetnek újra, és inkább pihentetik a földet, ez a lehető legritkább esetben történik így. Az olcsóbb vetőmaggal, a kisebb műtrágya-kihelyezéssel és általában a ráfordítások lehetséges kereteken belüli mérséklésével ugyan, de biztosra vehetjük, hogy ősszel is elkezdődik a felkészülés az egyelőre bizonytalan 2024-es évre.