Magyar élelmiszerek hódítanak Kínában: megőrülnek értük az emberek

Magyar élelmiszerek hódítanak Kínában: megőrülnek értük az emberek

MTI
Hsziamen városában tartják a napokban Kína egyik legnagyobb és leghíresebb nemzetközi gazdasági vásárát, amelyen Magyarország díszvendégként vesz részt, miután Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatásán személyesen kérte fel erre hazánkat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megnyitó beszédében a helyszínen a tárca tájékoztatása szerint.

Hsziamen Fucsien tartományban található, amely fontos Magyarországnak, mert innen érkezik a legtöbb kínai működőtőke, ezért tárgyaltunk a kormányzóval, városvezetéssel, hogyan lehet tovább bővíteni a kapcsolatokat - mondta az államtitkár. Hozzátette: jövőre - 8. városként - Hsziamen is közvetlen légi összeköttetésbe kerülhet Budapesttel. A felek tárgyaltak a kulturális kapcsolatokról is, hogy jobban megismertessék egymással országaikat. Fontos, hogy a gazdasági kapcsolatok mellett legyenek humán alapjai a hosszú távú nemzetközi együttműködésnek, amire nagy nyitottság van.

Korábbi tájékoztatás szerint a vasárnap megnyílt 24. Kínai Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 20-20 négyzetméternyi, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) pedig 60 négyzetméternyi kiállítási területen várja a szakmai látogatókat.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) 60 négyzetméteres látványkonyhája friss ételekkel várja a látogatókat, a Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) 50 négyzetméteres alapterületű borbárral jelent meg a rendezvényen. A nemzeti standon bemutatkozik a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF), valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) is. A rendezvény remek lehetőséget biztosít a megjelent magyar cégek számára, hogy felkeltsék a befektetők figyelmét - közölték.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. szeptember 9. 05:59