Nagy István: Magyarországnak önellátónak kell lennie burgonyából

Nagy István: Magyarországnak önellátónak kell lennie burgonyából

MTI
Magyarországnak önellátóvá kell válnia burgonyából, a cél ennek megvalósítása - közölte az agrárminiszter pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason. A kertészeti ágazat támogatására a Vidékfejlesztési Program és a KAP Stratégiai Terv keretében fejlesztési lehetőségek állnak rendelkezésre. A pályázati lehetőségek kiterjednek a megújuló energiára, valamint a burgonya feldolgozását és a költséghatékony termelést elősegítő gépbeszerzések támogatására

Nagy István, a 10. Kiskunhalasi Burgonya Napok elnevezésű rendezvényen, annak fővédnökeként azt mondta: a burgonya gyakorlatilag a harmadik legnépszerűbb és legalapvetőbb élelmiszer szerte a világon.

Nem lehet Magyarországot annak a sérülékenységnek kitenni, hogy nem leszünk önellátók burgonyából

- hangoztatta. Hozzátette: megváltoztak a fogyasztói szokások illetve az éghajlati viszony. Ez a két külső ok, ami miatt Magyarország jelenleg nem önellátó burgonyából, és ezen változtatni kell - mondta. Itt az ideje megteremteni minden feltételét annak, hogy a magyar emberek az év minden napján magyar burgonyát tudjanak vásárolni - hangoztatta. Ehhez kell egyrészt, hogy jó fajta álljon rendelkezésre, ezért kormányzati szinten támogatni kell a hazai burgonya nemesítést. Másrészt lehetővé kell tenni, hogy a kiskereskedelmi hálózatban mindig és mindenkor rendelkezésre álljon a szükséges mennyiség - közölte.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kitért arra, hogy a világ 159 országában termesztenek burgonyát összesen csaknem 18 millió hektár területen. Több mint ötezer fajtával nemcsak a globális élelmiszer ellátásban tölt be kulcsszerepet a burgonya, hanem az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is megfelelő segítséget nyújt. A világ tíz legnagyobb burgonyatermelő országából hét, a tíz legnagyobb fogyasztó országából pedig öt az európai kontinensen található.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében megteremtették a burgonyatermesztéséhez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát - mondta. 2021-2022-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás számára 1200 milliárd forintot meghaladó összegben hagytak jóvá fejlesztési támogatást. A Vidékfejlesztési Program közvetlenül a kertészeti ágazatot érintő beruházási felhívásai körében több mint 6900 nyertes pályázat révén 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés - ismertette. A Kap Stratégiai Terv részeként idén meghirdetett beruházási pályázatok ugyanezeket - a Vidékfejlesztési Programban megismert - fejlesztési célokat segítik és támogatják mindazon termelőknél, akik piaci potenciált látnak a burgonyatermesztésben.

A kertészetek továbbra is számíthatnak gépek, eszközök beszerzésének, zöldségtárolók építésének támogatására. Külön beavatkozás szolgálja a mezőgazdasági - benne a kertészeti - üzemek energia-önellátásának növelését és az energiafüggőség csökkentését. Nagy István szólt arról, hogy idén júniusban megjelent a kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt- harveszt fejlesztések támogatására egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás, amelyhez szeptember 24-től már benyújthatók a támogatási kérelmek. Az elnyerhető támogatás összege ötmilliárd forint is lehet. Újdonság, hogy a támogatott projekteket a korábbi huszonnégy hónap helyett ma már harminchat hónap alatt is meg lehet valósítani - közölte. A miniszter kitért arra is, hogy megjelentek a mezőgazdasági termékek értéknövelését 200 milliárd forintos keretösszeggel segítő pályázati felhívások, amelyek a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokhoz adnak segítséget.

EZ IS ÉRDEKELHET

A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 50 százaléka lehet, megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák alkalmazása esetén pedig akár a költségek 70 százalékáig is kiterjedhet. Fiatal gazda igénylő és a gazdaságátadás esetén 15 százalékkal, ökológiai gazdálkodást folytató kedvezményezettnél és kollektív beruházásnál pedig egy 10 százalékkal növelt támogatás-intenzitás érhető el. A komplex beruházások esetében jelenleg is beadhatók a kérelmek - mondta. Szólt arról is, hogy ismét elérhető lesz a kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat, amely a költséghatékony termeléshez szükséges gépek, eszközök beszerzését fogja támogatni. Támogatási kérelmek benyújtása a tervek szerint a jövő évben indulhat el - közölte.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?