Új magyar találmány? Ennek a termelők is örülni fognak

Új magyar találmány? Ennek a termelők is örülni fognak

MTI
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel. Az egyetem és az Új Champignons Kft. konzorciuma több mint 414,5 millió forintot kapott a projektre, amely gombakomposzt mikrobiális rekomposztálása útján termel takaróföldet.

Takaróföld céljára elsősorban tőzeget használnak, de a bányák kimerülése és a környezeti ártalmak miatt az utánpótlás egyre nehezebb. A közlemény szerint a magyar fejlesztésű oltóanyag-prototípussal kezelt, letermett gombakomposzt a gombatermesztési kísérletek alapján alternatív takaróanyagként alkalmazható tőzeggel keverve.

A 2024 végén zárult projekt összköltsége a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapján közzétett pályázati ismertető alapján meghaladta az 595 millió forintot. A forrást a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek számára 2020-ban meghirdetett felhívás biztosította. A kiírás 59 milliárd forintos keretösszegéből 156 pályázat kapott támogatást.

A gombatermesztéssel foglalkozó Új Champignons Kft. fő tevékenységei a honlapján közöltek szerint komposzt és gombacsíra előállítása, friss gomba termesztése és gombakonzerv előállítása. A nyilvános cégadatok szerint a kft. 2023-ban 2,92 milliárd forint nettó árbevételt és 40 millió forint adózott eredményt termelt. Megelőző üzleti évében nettó árbevétele 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 94,7 millió forint volt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?