Határok nélkül ellenőrizetlenné vált az élőállat-szállítás
Néha egészen embertelen körülmények között jutnak el úti céljukhoz a Békés megy&e...
Néha egészen embertelen körülmények között jutnak el úti céljukhoz a Békés megy&e...
Amiből a hétköznapi embereknek már lassan kezd elegük lenni, jó hír az a szőlősgazdáknak. Míg előb...
Mintegy hárommilliárd forint értékben, jelentős uniós támogatás segítségével bio...
A zalai almatermesztők szerint fáiknak nem a mínuszokkal kell megküzdeniük, hanem a túlzott kínálattal. N...
A ridegtartás annyit jelent, hogy a jószág éjjel-nappal, télen-nyáron kint van a szabadban. Ma már ke...
Minden 10 évnél idősebb roncsként beadott traktor után 17 ezer lejt kapnak a tulajdonosok Romániában.
Kovács László almatermelő szerint a gyümölcstermelőknek az idén harminc, negyven százalékkal t&oum...
Mintegy 3 300 szőlőkivágási engedélyt adott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), s f...
Az Agrárakadémia harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2010. március 5-én és 6-án Nádud...
A vitatott közlekedési lámpa jelzések az élelmiszerekre mostantól kezdve azonnal lehívhatók a sv...
Az előzetes adatok alapján 2009-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása folyó alapáron számolva 19, a b...
A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal tájékoztatott, hogy sajt fogyasztása következtében kialakul&oacu...
Az uniós csatlakozás évében az új állattartási törvények hatására jó...
Ilyenkor, télvíz idején nem szokatlan, hogy majd minden héten illegális fakitermelésről értesül&...
2010. február 8-12. között lezajlott az egyik legnagyobb és legrangosabb moszkvai élelmiszeripari kiállít...
Amíg három évtizeddel ezelőtt 650 ezer tonna, két évtizeddel ezelőtt 500 ezer tonna istállótrá...
Az elmúlt fél évben a sertések száma emelkedett az országban, a szarvasmarháké viszont csö...
Valamelyest ugyan emelkedtek a termőföldárak Magyarországon az elmúlt esztendőkben, de korántsem olyan mért&ea...
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 decemberében 1,6 százalékkal csökkent az előző év azono...
Az idén százéves bikavérnek keresnek egy fehér párt is. Minden egri borász készít hason...
Az Egyesült Államokban a biotechnológiával tartott teheneknek évente legalább 120 napot kell legelniük -...
Néhány hét és elolvad a hó, szikkad a talaj, s megindul a tavaszi mezőgazdasági munka. Nem szabad azonban fe...
Akár félmilliós bírságot is fizethetnek azok a gazdálkodók, akik nem adják le időben, vagy nem...
Ezzel a címmel jelentették be a párizsi nemzetközi építőipari szakkiállításon (BATIMAT) B...
Országos demonstrációra készül a Magán Erdőgazdálkodók Országos Szövetsége. N...
Kemény zivatarrendszer képződött az Adriánál, amely délre vonul tőlünk, de könnyen berobbanhat hozzánk is.
A tej és a tejtermékek tápanyagban gazdag élelmiszerek, amelyek energiát és kiváló minőségű fehérjét biztosítanak.
A világ egyik legismertebb borszakírója és csapata a maximális 100 pontra értékelt egy tokaji bort.
A világ minden táján, évről évre egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, ami alól sajnos hazánk sem kivétel.
Szerdán erős hidegfront jön és az egész országban több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.