Keleten borult, nyugaton napos idő lesz vasárnap
Bár éjjelre lehűl az idő, napközben nem lesz hideg, ugyanakkor szél várható.
Bár éjjelre lehűl az idő, napközben nem lesz hideg, ugyanakkor szél várható.
Egy sor alágazatot hátrányosan érint a klímaváltozás miatt egyre extrémebbé váló időjárás.
Az erős kommunikáció garantálhatja a fogyasztók bizalmát a nagymértékben feldolgozott élelmiszerekkel szemben.
Az emberre veszélyes dolgot találtak a kutyák ürülékében, és a rossz hír az, hogy még a gyógyszereknek is ellenáll.
A vámmentesség az ország uniós integrációjának első lépése lehet az ukrán miniszterhelyettes szerint.
A fogyasztók elsöprő többsége itthon és Európában is azt akarja, hogy szigorúbb szabályok védjék az élelmiszertermelés céljából tartott állatokat.
Az első magyar mintafarm az Agrárminisztérium finanszírozásával valósult meg Kenyában.
Az Európai Bizottság a tagállamok gazdálkodóinak támogatása és adminisztratív terheik enyhítése érdekében döntött így.
Már középtávon 1 milliárd dolláros kivitelt céloznak meg a japán piac vonatkozásában – Törökország egyre nagyobb exportőrnek számít.
Délutánig borult lesz az ég, és nyugat felől egyre több helyen előfordul eső, zápor, napközben a Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt
Fontos a gyomok kordában tartása a kiskertekben, kiirthatatlanok, de azért van megoldás ellenük.
Vannak dolgok, amelyeket - legyenek bármennyire is szépek - tilos hazavinni a magyar erdőkből.
Lassan beindulnak a kerti munkák, és még senki nem késett el a facsemeték telepítésével sem.
Április 8-ig mondhatják el a gazdálkodók észrevételeiket közvetlenül az Európai Bizottságnak.
Precíziós permetezőgéppel rukkolt elő két brit vállalkozás a szántóföldi zöldségek védelmére.
Fontos a magyar-kenyai agrár- és kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok további erősítése.
A termőterületek drasztikus csökkenése is megfigyelhető már hazánkban, a csemegét 30 százalékkal, míg a hüvelyest 50 százalékkal kisebb területen termelik.
A több hétig uralkodó 47 euró/100 kg-os ár 42,5 euró/100 kg-ra csökkent a szokásosnál melegebb március miatti gyengébb minőségű tételek következtében.
TALAJTORNA kiadványban alaposan "megtornáztatjuk" a talajt Dr. Hupuczi Júlia segítségével, aki praktikus szakmai tanácsokkal és könnyen elsajátítható elméleti tudnivalókkal tájékoztat a talaj egészségét befolyásoló tényezőkről, megoldásokról.
A kezdetben erősen felhős, borult tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában gomolyfelhős, napos idő várható, ám közben nyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet, amely egyre nagyobb területen meg is vastagszik
A gyümölcsfák és szőlőtőkék tél végi, tavaszi metszése: mikor és hogyan kezdjünk bele?
Tavaszias idő várható a hosszú hétvégén Magyarországon, de többfelé kell esőre is számítani.
Becslések szerint évente mintegy 21 milliárd forintos vadkár keletkezik Magyarországon, ám ebből csak alig hárommilliárd forintot térítenek meg a vadásztársaságok.
Úgy tűnik, hogy hétfőre akár komolyabb lehűlés is érkezhet, főleg keddtől, éjszakai fagyokkal.
Egyre több korábban lekötött gabonaszállítást mondanak le, vagy halasztanak el a kínaiak.
Az EKÁER nem újkeletű intézmény, minden bizonnyal az erdőgazdálkodók széles körében ismert, azonban fontos az erre vonatkozó ismeretek felfrissítése.
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb idő várható itthon.
A jó ideje tomboló hőség megtette a hatását a hazai földeken, a kukorica "furulyázik", az alsó levelei elszáradtak, megégtek.
Varázsolj mini dzsungelt otthonra, mutatjuk, milyen növényeket ültess a magas páratartalmú helyekre.
Légköri aszályra, UV stresszre és csapadékszegény talajra figyelmeztet a szakértő.