Dr. Gyuricza Csaba immáron dékánként és a SZIE egyik egyetemi vezetőjeként is a szívéhez legközelebb álló rendezvényként tartja nyilván a gazdanapok programját, és ma is szívesen házigazdája a rendezvénynek, hiszen hét éven keresztül ő maga vezette a tangazdaságot. A Kovács Gergővel és Barna Istvánnal megálmodott oktatási terep mára egy modern, a mai kor igényeinek megfelelő tangazdasággá fejlődött, amely a szakoktatás, a kutatás és szaktanácsadás feladatait szolgálja.
A rendezvény résztvevői már megszokhatták, hogy Gödöllőn a gyakorlati élet szereplői és az oktatásban részt vevők a jövőt építő aktualitásokat járják körül. Idén a generációváltás, mint az agrárium számára évek óta sürgető feladat témája köré szerveződött fórum a mezőgazdasági és politikai élet szereplőit hívta a gazdálkodók közé – a szakpolitika, az agrár szakigazgatás, és a gazdasági élet képviselői egyaránt szívesen tettek eleget a meghívásnak, hogy a legautentikusabb körben tanácskozzanak a sürgető feladat megoldásáról.
Azt már a rendszerváltás kezdetén lehetett sejteni, hogy húsz évvel később bekövetkezik az a probléma, amely ugyanakkor legalább annyira lehetőség is. Az akkori földosztás következményeként olyan gazdaságok jöttek létre Magyarországon, amelyeknél a 30–50 éves korosztály játszotta a vezető szerepet. Ez a korosztály mára elérte azt az életkort, amikor a nyugdíjba vonulásról kell beszélnünk, és ez nagy tömegben vetíti előre a generációváltás szükségességét.
Az agrár-felsőoktatás szereplői az elméleti és gyakorlati tudás megfelelő arányát is célozva igyekeznek a kari tanáccsal – az egyetem és a munkaerőpiac szereplőivel – közösen létrehozni azt az egyensúlyt, amellyel a képzés méginkább piacképesebbé tehető.
Dr. Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) társelnökeként hangsúlyozta, hogy a generációváltásról nem lehet elégszer és eleget beszélni. Az európai gazdatársadalom 90%-a 65 év feletti, s a magyar helyzet ugyan ennél picit jobb – a hazai gazdák közül minden hetedik sorolható a fiatalok közé.
A probléma nem csak az egyéni gazdák esetében, de a társas vállalkozásoknál is legalább ilyen fontos problémát jelent. Az elöregedést mutató adatok mellett ugyanakkor optimista jövőképet fogalmaznak meg a fiatalok: beruházásokat és tevékenységbővítéseket terveznek, és az állattartásban is aktívabbak az átlagnál, s ez bizakodásra ad okot. A fiatal gazdálkodó azonban ma a termelőeszközök finanszírozásának kérdését tartja a legfontosabb nehézségének, és a bizonytalanságot, hogy miként tervezhet kiszámíthatóan hosszú távon. A KAP is próbálja kezdeményezni a generációváltást különböző jogcímeken – ezek ugyan már húsz éve megindult programok, de csak mérséklet módon járultak hozzá a generációs probléma megoldásához. Látszik tehát, hogy további és mélyebb intézkedésekre van szükség. Úgy tűnik, 2014–2020 között komolyan veszik ezt az európai döntéshozók: több új elem látszik megjelenni ez ügyben. S ugyan fontosak az objektív szempontok (támogatások, hitelek, kamattámogatás), de legalább ilyen lényeges elemei a generációváltásnak a szubjektív tényezők: a pályát választani szándékozó fiatalt meg kell tudnunk szilárdítani abban, hogy jó szakmát választott. Ehhez pedig elengedhetetlen a jó példa, és a megerősítés, miszerint érdemes az agrárpályát választani, és azon megmaradni.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke szerint megkerülhetetlen a nemzetgazdaság szempontjából kiemelkedően fontos ágazatban a generációváltás sürgető problémájának megoldása. A rendszerváltás során rosszul sikerült kárpótlás nehéz, és nehezen kezelhető birtokpolitikát illetve -változást hozott létre a kialakult parcellaméretek miatt. Óriási feladat a szétaprózódott területeken most egyfajta versenyképesen működtethető birtokrendszer kialakítása. A valóban mélyre ható változások végrehajtásához a fiatal generációkkal való együttműködésre, a közösen előállított értékek átadására van szükség. A fiatalok feladata egy nagyon erős változás végrehajtása, s ez már a kor parancsa. A küszöbön álló változások előrevetítik, hogy kötelező az erőforrásaink kihasználása, nem lehet tovább odázni a problémát. Magyarországon ráadásul uniós összehasonlításban alig érzékelhető az összefogás, az integráció foka nálunk nem éri el a 20%-ot sem. Márpedig csak azon országok versenyképesek, ahol az integráció legalább 80%-os. A fiatalok óriási felelőssége, hogy egy újfajta gondolkodással, a tudás birtokában és idősebb, tapasztalt generációval együttműködve képesek legyenek a változásra.
Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója szerint is a legfontosabb feladat, hogy a rendszerváltás idején negyvenes éveikben járók struktúráját a fiatalok vegyék át. A mezőgazdasági pálya 10–15 éve még nem volt elég vonzó. Ma azonban égető kérdés a „hogyan tovább?”, és aki hátra akar lépni, az látni szeretné, kinek adja tovább a stafétát. A legnagyobb gondot az okozza, ha nincs kinek továbbadni. Napi kérdéssé vált az utódlás, és annak módja. Sok kis- és középvállalkozás keres középvezetőt vagy telepvezetőt, a menedzsmentkérdés fontosabb, mint valaha.
A magyar agrártudásra szükség van, s azt el is lehet adni! Fontos, hogy a gazdasági cégek olyan ösztöndíjrendszert kínáljanak, amely valóban ösztönözni tud. Az agráregyetemeknek pedig jóval nagyobb arányú gyakorlati képzést kell adniuk, amely valóban hasznosítható tudást takar, és elengedhetetlen az idegen nyelv tudása is a piacképességhez. A 24. órában vagyunk, a közös jövőnkről van szó!
Zászlós Tibor vezérigazgató a Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. képviseletében beszélt arról, hogy a mezőgazdálkodás nem csak egy szakma, vagy hivatás, de életforma is. A föld, és az azon folyó élet szeretetét nem könnyű átadni, hiszen annak megszerzése évtizedek munkája, számtalan tapasztalatot rejtve. A gazdák fontosnak tartják, hogy az utódaik elkötelezettek legyenek, és jó kapcsolatuk legyen az elődeikkel a cég jövője érdekében. Véleménye szerint azonban az idősödő szakemberek túl hosszú időt szánnak az átadásra, és megnehezítik azt azzal, hogy a saját elveik szerinti munka elvárásával évekig a fiatalok „nyakán vannak”, s ettől nem lesz hatékonyabb a rendszer. Képzett, szakmailag tapasztalt emberekre van szükség, de a legjobb gyakorlati szakember és oktató a jó gazda! Az idősebb gazdáknak több gyakornokot kellene fogadniuk, hogy mind több fiatalnak átadhassák a tudásukat. Tény, hogy az információk átadása terhet jelenthet a napi munka mellett, ezért az egyetemi oktatás része kellene legyen az, hogy ezt a gazdáknak valamiképpen kompenzálják. A szakma iránti alázatot azonban meg kell követelni!
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a következő 10 évben – uniós szinten – négy és félmillióan lépik át a nyugdíjkorhatárt az aktív gazdálkodók közül. A tendencia alól hazánk sem képez kivételt. A 90-es évek derékhada mára elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol az utódváltás napirenden lévő kérdés a legkisebb gazdaságokban és a legnagyobb cégeknél is. Nagy kérdés azonban, hogy ki veszi át a gazdaságot. A természetes az öröklés lenne, de olykor maga az örökítő gátolja a folyamatot. S ha több örökös van, vajon jó-e, ha egy életképes gazdaságból lesz esetleg több életképtelen? Jó-e ha a gazdálkodással nem foglalkozó is örököl? Ösztönözni kellene azokat, akik földet örökölnek, és nem akarják azt művelni, hogy inkább értékesítsék.
Ma hazánkban négy 65 éven felüli gazdálkodó jut egy 35 éven alulira – tíz évvel ezelőtt ez az arány még 3:1 volt. Az idősebb korosztályok tőkeellátottsága, tőkebiztonsága és likviditása jobb, ugyanakkor a fiatalabbak sokkal innovatívabbak, és hatékonyabbak. Ez annak köszönhető, hogy egyre többen választják célirányosan az agráriumot, és képezik magukat. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy uniós szinten az elmúlt tíz évben sokkal nagyobb számú fiatal hagyott fel a pályával, mint idősebb. Ha nincs megfelelő biztonságérzet és tőkejövedelem, akkor a fiatalok nem fogják ezt a szakmát választani. Gazdaságfejlesztési oldalról kell megoldást kínálni – szövetkezéssel, integrációval, és gazdaságszervezéssel. Ez mindannyiunk számára létkérdés és közös felelősség!
Interjúk az ÚMM 2013. június 22-ei adásában
-Keresztes-
