A magyar agrárium meghatározó eleme a kalászos gabonák termesztése, amelyet leginkább e kultúrák 2012-ben regisztrált együttes vetésterülete (1,561 M ha) és megtermelt összes terménymennyisége (5,5 M t) támaszt alá a legjobban. E termésmennyiség kialakítására döntő hatást gyakorolnak a különböző biotikus (élő) terméscsökkentő tényezők. Európában évente átlag 25%-os termésveszteség írható a számlájukra. Könnyen belátható, hogy az eredményes gazdálkodás érdekében e károsítók biológiájának megismerése, fellépésük objektív nyomon követése e kultúrnövények tavaszi vegetációjában is meghatározó jelentőségû.
A kalászos gabonafélék termesztett fajai egyaránt az egyszikûek osztályának, s ezen belül a pázsitfûfélék (Poaceae) családjának tagjai. E botanikai részletek felületes említésére csupán azért van szükség, hogy rávilágítsunk az őket károsító állati szervezetek spektrumának nagyfokú hasonlóságára. Természetesen tapasztalhatók az e kultúrákat károsító gerinctelenek tápnövény-választásában kisebb különbségek, azonban ki lehet jelenteni, hogy az egyes kártevők jelentőségét a megtámadott kultúra fenológiai állapota és a termesztéstechnológia intenzitása határozza meg leginkább. Így egy szikleveles állapotú tavaszi árpa, vagy egy intenzív technológiájú malmi búza esetében a kártevők nyomon követésének s sikeres megfékezésének mindig nagyobb hangsúlyt kell kapnia.
Bár e cikk írása tél derekára esik, így a hidegek, fagyok kártevőgyérítő hatásairól nem tudunk még objektív képet alkotni. A 2012-es vegetációs ciklusban uralkodó klimatikus hatások által indukált agresszív kártevőfellépés azonban egy tömeges egyedszámú telelő kártevőnépesség képét vetítik elénk. E tanulmány integrálva az ismert klímahatásokat és a tavasszal fellépő fitofágok biológiájának ismereteit, segítséget kíván nyújtani a kalászos gabonák tavaszi vegetációiban esedékes rovarölőszeres kezelések döntési folyamataihoz.
A gabonafélék tavaszi kártevő együttesének ismertetését egy ősszel már károsító ízeltlábú csoport felvezetésével kell kezdeni. A kalászosok tápnövényközösségébe hazánk területén 5 levéltetû faj tartozik: gabona-levéltetû (Macrosiphum avenae), zöld gabona-levéltetû (Shizaphis graminum), zselnicemeggy-levéltetû (Rhopalosiphum padi), halványzöld rózsa-levéltetû (Metopolphium dirhodum) és az elmúlt évtizedekben Magyarországon megjelent orosz búza-levéltetû (Diuraphis noxia). Egyes szakemberek szerint ez utóbbi faj határozottabb magyarországi megjelenése súlyos növényegészségügyi probléma előidézője lehet a jövőben. Tavasszal mind az öt faj támadja a kultúrákat, szárba szökkenés időszakára már jelentős gradáció alakulhat ki. Elsősorban a gabona-levéltetû és a zöld gabona-levéltetû tehető felelőssé az okozott kártételért, amelyek jelenlétét, táblaszintû kolonizációját kiválóan tükrözheti a velük táplálkozó katicabogarak táblán megfigyelhető tömeges megjelenése. Meg kell jegyezni, hogy bár tavaszi kártételük elmarad az őszi vegetációban okozott károsításuktól, illetve a vetésfehérítők jelentőségétől, szívogatásukkal tovább ronthatják a fejlődő gabonák egészségi állapotát. A levéltetvek kártétele akadályozza a növény fejlődését, késlelteti az érést, és terméscsökkenéshez vezet, illetve vírusátvitellel kóroktani problémák közvetítői lehetnek. Kritikus a szárba szökkenéstől a tejes érésig tartó időszak. Az állomány 30%-os fertőzöttségénél, ha nem várható a gradáció összeomlását előidéző csapadékos időjárás, fel kell készülni az állománypermetezések kivitelezésére. Egyébként a vetésfehérítőkkel szemben elvégzett állománykezelés megfelelő eredményt nyújthat a levéltetvekkel szemben is.
A jellegzetes sárgulással járó betegséget okozó vírusok, fitoplazmák átvitelében kabócafajok is részt vesznek. E kizárólag növényi nedvekkel táplálkozó rovarok előfordulására a téli időszak kivételével egész évben számítani kell. Szívogatásukkal a megtámadott gabonák sárgulását okozzák. Főképpen a fiatal növényeken okoznak érzékeny kártételt, de gyakori a virágzáskor vagy a tejes érés idején okozott károsításuk is. Ilyenkor a növény fejlődésében lelassul, a kalász hasban marad. Leggyakrabban károsító faj a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus), amely a veszélyes búza törpeség vírus (wheat dwarf virus) közvetítője. A fertőzött növények növekedése lelassul, majd később a termés mennyisége és minősége is romlik. A gabonafélékben változó egyedszámban előfordul még a törpe gabonakabóca (Macrosteles laevis), az üvegszárnyú gabonakabóca (Javasella pellucida) a feketefoltos gabonakabóca (Macrosteles sexnotatus), sárgasávos kabóca (Mocydia crocea) és a réti sarkantyús kabóca (Laotelfax striatella) is. Vagilis, mozgékony állatokról lévén szó szántóföldi betelepedésük gyors, amelyre elsősorban a közeli füves területekről kell számítani.
A megfelelően ellátott, bokrosodó, zárt állományokban tapasztalható elsősorban a vetésfehérítők felszaporodása, kártétele. Az imágók és a lárvák levélhámozgatása (1. kép) következtében jelentkező jellegzetes kártételre sajnos minden évben számítani kell. A fajcsoport jelentőségét hangsúlyozza, hogy egy szükségszerû védekezés elmaradása komoly jövedelemkiesés kiváltója lehet. A jellegzetes kárért több Oulema faj felel. Mind a veres- [veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus), veresnyakú zabbogár (O. rufocyanea)], mind a kéknyakú fajok [kék árpabogár (O. gallaeciana), kéknyakú búzabogár (O. septentrionis)] lárva és imágó kártétele érinti a fejlődő gabonákat.
1. kép: árpacsigák és kártételük őszi búzán
(fotó: Dr. Keszthelyi Sándor)
Az életmódjuk, biológiájuk közel azonos, csupán a bábozódás helye alapján különíthető el az említett két fajcsoport. A veresnyakú fajok talajban, míg a kéknyakú fajok a gabonák virágzatán bábozódnak. A kialakított kárért elsősorban a tömegesen fellépő veresnyakú árpabogarak felelnek. A kártevők a gabonatáblákat a napi maximum hőmérséklet 15°C felé emelkedésével keresik fel, a 25°C-os átlaghőmérséklet elérésével pedig a bogarak aktívvá válnak és repülnek. A kedvező életfeltételeket biztosító tényezők (optimális klíma, tápnövény) fennállásával számítani kell e kártevők korai párosodására. Ezt követően a nőstények 1 hét múlva lerakják tojásaikat a levél színére. Ez a továbbiakban jelentős növényvédelmi problémát is előidézhet, hiszen egy korai gradáció által előidézett károsítás érzékenyebben érintheti a fejlődő (kiváltképp a tavaszi vetésû) növényállományokat. A védekezést a megjelenő lárvák, közismert nevén az „árpacsigák” megjelenésére kell időzíteni. A levéltetvek, vetésfehérítők és az egyéb gabonakártevők [pl.: szalmadarázs (Cephus pigmaeus), mely a gabonák szárába rakja tojásait, így annak törését okozza] elleni védekezés összevonható, de ha szükséges, az aktuális kártevő ellen külön is védekezni kell.
A kalászolás időszakára tehető még két veszélyes kártevőcsoport megjelenése, amelyek kártételének kivédésére időben fel kell készülnünk. Az ellenük való védekezést nehezíti, hogy a közeli betakarításból adódóan a kijuttatott rovarölő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejével (ÉVI) is kalkulálni kell.
A gabonapoloskák felszaporodására két egymást követő száraz, aszályos évben kell elsősorban számítani, amelyből az egyik már adott, ismerve 2012 éghajlati szélsőségeit. A kialakított kárért, fontossági sorrendben két pajzsos- [osztrák poloska (Eurygaster austriaca), és a valamivel kisebb mór poloska (Eurygaster maura)] és két címeres poloska [szipoly poloska (Aelia acuminata) (2. kép) csőrös szipoly poloska (Aelia rostrata)] felel. Imágó alakban, a lombhullató erdők avarjában telelve kora tavasszal már meglephetik a bokrosodó őszi vetésû gabonákat, vagy a pár leveles tavaszi vetésû egyszikûeket.
2. kép: szipolypoloska őszi árpa kalászán
(fotó: Dr. Keszthelyi Sándor)
Ebben az időszakban súlyos vezérhajtás-elhalást okozhatnak. Később szívogatásuk során a növény szöveteibe kerülő proteinbontó enzimjeik az őszi búza fehérjetartalmának csökkenését, így a sikér terülékenységének romlását okozzák. Kárképük változatos lehet: közvetlenül a kalász alatti szár megszúrásával „fehér kalászúságot”, a kalászorsón történő szívogatással „zászlós kalászúságot”, az ivarlevelek megsértésével „ablakos kalászúságot” okoznak. A szemen történő szívogatás pedig a „léha szemek” kialakulását idézi elő. A gabonaállományban, három különböző időpontban (1. tavaszi poszt gyomirtás-, 2. szárba szökkenés- és a 3. teljes érés időszakában) elvégzett fûhálózás segítségével dönthetünk a védekezés szükségességéről. A kártételi küszöb kora tavaszi időszakban 100 hálócsapás esetén 20–30 poloska, míg az érés idején 50 poloska 100 hálócsapásonként.
Az utóbbi évtizedben felszaporodó, az ország különböző tájegységein agresszíven fellépő szipoly cserebogarak már a nyár eleji, szemérés időszakának jellegzetes kártevői. A Kárpát-medencében honos négy Anisoplia faj [osztrák szipoly (Anisoplia austrica), keresztes szipoly (Anisoplia agricola), vetési szipoly (Anisoplia segetum), széles szipoly (Anisoplia lata)] közül az osztrák szipoly jelentőségét kell kiemelni. Többéves, talajban fejlődő fajokról van szó (kivétel az egyéves fejlődésû vetési szipoly), amelyek imágói által okozott kár a tejes, viaszérésben lévő szemek rágása, kalászorsóból történő kitúrása. Az elmúlt évek változékony időjárási adottságai ellenére, az utóbbi években rendszeres kártevő volt júniusban különböző gabonák állományaiban. Először az érésben lévő őszi árpában, majd ennek beérésével a még vegetáló őszi búza állományokba vonul táplálkozni, párosodni. Kalászosokban a rágó szájszervû kártevők ellen engedélyezett készítmények alkalmazhatók kártételük megfékezésére.
Végül a kisebb jelentőségû kártevőkről pár gondolat. A kronológiát szem előtt tartva e fajok is zömében a virágzást követő érési időszak kártevői, melyek esetenként felszaporodva érzékeny termésveszteségek kiváltói lehetnek. Ilyen szellemben pár gondolatot kell szentelni a korábban nagyobb figyelmet érdemlő gabonafutrinka (Zabrus tenebrionides) imágójának is, melynek gabonatáblákban történő megjelenése egybeesik a szipolycserebogarakéval. A faj viaszérésben lévő rozs, árpa és búza szemtermésének megrágásával okoz kárt. Hatványozottabb fellépésére gabona visszavetések esetén kell számítani. Az őszi búzában egyes évjáratokban a kalászhányás és az érés idején tömegesen jelenik meg a kalászokban az apró, szabad szemmel alig látható gabona- (Limothrips denticornis) és búzatripsz (Haplothrips tritici). Hasonló kárt okoznak a szintén gabonafélék termését károsító gubacsszúnyogok [narancssárga-búzagubacsszúnyog (Sitodiplosis mosellana) citromsárga-búzagubacsszúnyog (Contarinia tritici)] lárvái is. Szívogatásukkal a szemkezdemények, tejes szemek fejlődése lelassul, azok töppedtté válnak, csírázóképességük romlik. E fajok mellett még a gabonafélék leveleiben, szárában élő, azokban torzulást okozó szárfonálféreg (Dytilenchus dipsaci), a szemeket a jellegzetes golyóüszöggé alakító búza fonálféreg (Anguina tritici), illetve hûvösebb klímájú területeken a kalászrágó bagolylepke (Apamea sordens) szórványosan fellépő lárvakárosítása említhető.
Az elemzett kártevők adott évi előfordulása, kártétele természetesen a helyi adottságok függvényében rendkívül eltérő lehet. Nyilván lesznek olyan szántóföldi területek, ahol mérsékeltebben, vagy egyáltalán nem okoznak gazdasági kárt az említett fajok, s lesznek olyan területek, ahol a súlyos károkat a szükséges védekezések sem képesek már enyhíteni. Ez utóbbi helyzet elkerülésére a tárgyalt biológiai információk birtokában, rendszeres szántóföldi bejárással alakíthatunk ki megfelelő képet kalászos gabonáink aktuális növényegészségügyi állapotáról.
Dr. Keszthelyi Sándor
egyetemi docens
A cikk szerzője: Dr. Keszthelyi Sándor
