A Hód-Mezőgazda Zrt. a házigazdája, szervezője a XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok (2012. május 11–13.) rendezvény sorozatának. Miután ez nem tartozik a mezőgazdasági vállalkozás alaptevékenységébe, arra kértem Antal Gábor vezérigazgató urat, mutassa be az általa vezetett céget, s azt a gazdasági környezetet, amelyben dolgoznak.
„2004-ben kell kezdeni a történetet, akkor történt meg az addigi állami gazdaság privatizációja, s ezzel egy időben kerültem a vállalat élére. Az első feladat a cég felmérése, átvilágítása volt. A tulajdonosok szakmai befektetők, alapvető elvárásuk, hogy a szakmai fundamentumok szem előtt tartásával, eredményesen mûködő mezőgazdasági vállalkozást hozzunk létre. Természetesen jogos elvárás hogy termeljen profitot a vállalkozás.
Az már az elején látszott, hogy ha meg akarjuk őrizni az állattenyésztési és növénytermesztési ágazatokat, fontos beruházásokat kell viszonylag rövid időn belül megvalósítani.
Fontos volt a privatizáció után a szervezeti felépítés átvilágítása és szükséges változtatások megtétele, és ezzel együtt egy új szemléletmód meghonosítása, elfogadtatása. A fejekben is át kellett programozni az addigi állami tulajdonban megszokott gondolkodásmódot, a magántulajdon elvárásainak megfelelően. Ezzel együtt megtervezni azt a szakmai munkát, ami alapján a következő öt, tíz évben haladni akarunk. A felmérések eredménye az volt, ha az állattenyésztési tevékenységeinket folytatni akarjuk, jelentős beruházásokat kell eszközölnünk. A környezetvédelmi beruházások egy része, pl. a sertéstelepi szigetelt hígtrágyatárolók, már a privatizáció időszakában megvoltak, ezek megfeleltek a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak. Az épületekre és technológiára azonban nem volt forrás. Fel kellett építeni azt a sorrendet, mikor, milyen beruházási lépcsőkben tudjuk a korszerûsítéseket végrehajtani. Ezzel párhuzamosan a növénytermesztés elhasznált gépparkját is fel kellett újítani.
Szerencsés vagyok a tekintetben, hogy a tulajdonosok a privatizáció óta pénzt nem vettek ki a gazdaságból, a megtermelt nyereséget folyamatosan visszaforgatták a szakmailag megalapozott fejlesztésekbe. A tulajdonosi elvárás már a magánosítás időszakában is az volt, hogy meg kell őrizni a cég jó hírnevét, hagyományait, és folytatni kell a jó alapokon nyugvó tevékenységeket, mint az állattenyésztés, növénytermesztés, vetőmag-feldolgozás és takarmánygyártás.
Az első ütemben a növénytermesztés gépeinek cseréjét végeztük el. Ebben segítségünkre volt az egyik tulajdonosunk, ahonnan fontos mûszaki, üzemeltetési, javítási tapasztalatokat is kaptunk a piaci áron megvásárolt gépek mellé. A következő lépés a takarmánygyártás állapotának felmérése volt, hiszen nem lehet gazdaságos állattenyésztést folytatni megfelelő színvonalú takarmány-előállítás nélkül. A Hódmix termékcsalád neve már jól csengett a piacon az 1990-es években, de a 2000-es évek elején értékesített mennyiség csökkent. A cél tehát kettős, indítsuk újra a Hódmix márkatermék családot a piacon és a saját állatállomány ellátásának biztosítását, a saját szakembergárdára épülő tudással. Speciális, és magas szintû szakmai elvárásoknak szeretnénk takarmányainkkal megfelelni. Szakmai kérdésekben nincs megalkuvás, az elvárt minőség nem lehet kompromisszum tárgya. A céljaink elérése érdekében itt is meg kellett lépni a szükséges fejlesztéseket. Kialakítottuk a korszerû premixgyártó sort, vonalkódos rendszerrel növeltük a gyártás biztonságát, a hibalehetőségeket minimalizálva a gyártás során. Ez garantálja a takarmányok előírt beltartalmi értékét. A beruházásoknak és a szakmailag felkészült csapatnak köszönhetően az eredmények sem maradtak el.
A keverőüzemi fejlesztések után „fordultunk” az állattenyésztési ágazatok felé. Ekkor kezdődtek azok a fejlesztési lépcsők, amiken még ma is lépdelünk felfelé. Az első eldöntendő kérdés az volt, továbbra is marad-e a szarvasmarha- és sertéstenyésztés, vagy csak egyre fókuszálunk a jövőben. Komoly szakmai viták zajlottak a kérdésben házon belül, de ez nem baj, mert az érdemi viták mindig rávilágítanak alapvető értékekre is, s ettől tudunk tovább fejlődni. Már régről tudott, hogy mind a sertéstartás, mind a szarvasmarha a mezőgazdaság „nehézipara”, ez mindenképpen igaz a beruházásigényükre, szakmai kihívásukra, innováció igényükre. Az a döntés született szakmai és gazdasági alapon, ha fenn akarjuk tartani állattenyésztésünket, beruháznunk kell a legkorszerûbb technológiákba. Megteremtettük a magas színvonalú takarmányozás lehetőségét, rendelkezünk országosan is kiemelkedő genetikai alapokkal, mind a szarvasmarha, mind sertés vonatkozásában. Sertésnél a „HÓDHIB” keresztezési konstrukciónk nagyon jó termelési paramétereket mutatott már a 2000-es évek elején. A régi technológiai keretek között azonban – Magyarországon még talán – nemzetközi mércével mérve nem versenyképesek ezek az ágazatok. A beruházások előtt ezért a nemzetközi „versenytársaknál” kellett körülnéznünk, tanulnunk, hogy ki tudjuk választani a megvásárolt eszközöket, technológiákat, épületeket, illetve melyek azok a fejlesztések, amiket mindenképpen meg kell valósítani. A beruházások megkezdése előtt összevonásra kerültek a telepek, ami racionálisabb munkaszervezést tett lehetővé (ez mind a sertés- mind a szarvasmarha-ágazatot érintette). Az összevonásokkal az irányítás is koncentrálódott, tisztábbak, világosabbak lettek a felelősségi körök, nincsenek párhuzamosságok, amik elnyújthatták a döntések meghozatalát. Ezt a szemléletet követtük az egész cég struktúrájának kialakításakor is. A szervezeti felépítésünk még biztos nem tökéletes, de a kialakításában bizonyos kompromisszumokra törekedtünk. Nem a klasszikus sémákat követtük, hanem megnéztük, hogy adott szakemberek, vezetők, milyen keretben tudják képességeiket, megszerzett tapasztalataikat leginkább a vállalat érdekében hasznosítani. Egy külföldi vállaltvezető szemében ez talán hibának látszik, de semmiképpen nem akartunk elengedni értékes kollégákat, s a rendszer jól mûködik.
A szarvasmarha-ágazatban a fejlesztéseket az elhelyezésre és a klimatikus viszonyok javítására, a trágyaelhelyezés megoldására kellett koncentrálnunk. Fő cél, hogy a tejhasznú tehén olyan környezetben éljen, ami számára a legkisebb stresszt okozza. A tervezésnél ezek voltak a fő irányelvek. A fejőház rekonstrukciója éppen a privatizáció előtt fejeződött be, így ahhoz nem kellett még hozzányúlni. Közép-Európa legnagyobb halszálkás DeLaval technológiával felszerelt fejőházát üzemelték be, ami a mai napig is korszerû és hibátlanul mûködik. Nekünk szerencsénk volt, pályázati forrásokat is bevonva tudtuk megvalósítani elképzeléseinket. Menet közben is korrigálva bizonyos dolgokat, amik az üzemelés során derültek ki, mára egy nagyon intenzíven növekvő termelést láthatunk. A tavalyi évben néhány kilogrammal éppen csak lemaradtunk a tehenenkénti 10 000 kilogrammos sztenderd laktációs termelésről. A folyamatosan emelkedő tejtermelés mellett nagyon jó szaporodási mutatókat és általános egészségügyi állapotot értünk el. A kimagasló takarmányozási színvonalat nemcsak az előbb említett mutatók jelzik, hanem az anyagforgalmi vizsgálatok is megerősítik. A privatizáció után sikerült elfogadtatnom a kollégákkal azt a sorrendet, hogy a tömegtakarmányok készítése során az állattenyésztés igényét a növénytermesztésnek ki kell szolgálni, fordítva ez nem mûködik. A növénytermesztőknek is meg kell érteni, hogy az állatot ki kell szolgálni, akkor várhatunk el gazdaságos, magas termelést, hosszú élettartamot, ha a biológiai igényeiket kielégítjük. A tejtermelés ökonómiájának alapja a jó minőségû és elegendő mennyiségû tömegtakarmányok biztosítása. A jövedelmezőséget illetően hektikus, de folyamatos a javulás, bár a tavalyelőtti évet nem lehet ebbe a sorba beilleszteni a nagymértékû, lábvégproblémák okozta kiesések miatt. Ezt részben az időjárás – rengeteg eső nyomán felpuhult csülkök –, részben technológiai hiányosságok okozták. Másnak is hasznos lehet a megoldás, azóta gumiszőnyegen járnak az állatok a fejőházba. A tavalyi évre is igaz azonban, az ágazati eredmény csak a támogatásokkal együtt tudott pozitív lenni. Tudjuk, hogy lehet ezt még jobban is csinálni, de a legutóbbi tejárakra is igaz, nem fedezik a költségeket. A támogatások megszûnésével az ágazat nem tud tartósan nyereséget felmutatni. A mi helyzetünkre az is igaz, a beruházásoknak köszönhetően emelkedtek az amortizációs költségek.
A sertéságazat egy jó genetikai háttérből, nagyon jó színhúskihozatallal, gyengébb szaporodási és egyéb fajlagos mutatókkal rendelkezett 2004-ben, a régi elhasznált ólaknak is betudhatóan. A sertéságazatban nem volt telepösszevonás, a távolabbi épületeket értékesítettük, s itt is egy helyre koncentráltuk kapacitásainkat. A 40 éves ólakban nem lehet gazdaságosan sertést nevelni, így itt is megszületett a döntés, a két ütemben végrehajtandó beruházásról. A két részre bontásnak részben óvatossági oka volt, hiszen ebben az időben még folyt a szarvasmarhatelep rekonstrukciója is. Úgy gondoltuk, pénzügyi szempontból túlterhelnénk a gazdaságot, ha az egész sertéstelepet egy ütemben újítanánk fel. Ezt a banki kitettséget nem vállalhattuk fel. A sertéstelepen egy „barna mezős” felújítást hajtunk végre, a régi épületek elbontása után kerül az új a helyükre. A teljes befejezés idén októberre várható. Három épület – a kocaszállások kerülnek felújításra – kivételével minden épületünk új lesz. Kollégáim nagyon sokat gondolkodtak a beépítendő technológián, etető- és trágyaelvezető rendszeren, de a választás helyességét már az első eredmények igazolják. A telep már felújított felében a fajlagos mutatók ugrásszerûen javultak. Általában a magyar sertéstenyésztésről elmondható, hogy folyamatosan csökken a hízó előállítás. Ennek számtalan oka van, de kijelenthetjük, hogy nemzetközi összehasonlításban nem vagyunk versenyképesek. Az egyik pillér, az első lépés, a korszerû technológia beépítése, a második a megfelelő genetika kialakítása, a harmadik – talán a legfontosabb – a fejekben is egy átkódolást kell végrehajtania az ágazat irányítóinak. Mindig nyitottnak kell lenni az újra! Azoktól az országoktól kell tanulnunk, tapasztalatokat szereznünk, akik eredményeiket tekintve előttünk járnak. Fajlagos mutatókban (pl. testtömeg-gyarapodás) közelítjük már őket, de még elérni ezeket sem sikerült teljesen, ahol viszont óriási lemaradásunk van, azok a szaporodási mutatók. A sertéstenyésztésnek sanyarú a sorsa, hiszen egyre kisebb populációból kellene a kiváló tenyészanyagot kiválasztani, őrizni és fenntartani. A hosszú távú nemzetközi versenyképességünket ezért látom veszélyben.
A ma oly sokat emlegetett integrációk a sertéstartásban életképesek lehetnek, de több feltételt meg kell ehhez oldani. A feltételek közül én ma csak egyet látok meglévőnek, házat építeni úgy nem lehet, hogy a tetővel kezdjük. A hústermelés az egész világon erőteljes koncentráción ment keresztül az elmúlt években. A termelők között óriási összefogás van, munkamegosztás szakmai alapon. Dániában, Hollandiában kétharmad részben válik el a tenyésztés és tartás, míg egyharmad vegyes mûködésû, tenyészt is és hizlal is. Mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért, minden tekintetben szövetkeznek. Pozíciót foglalnak el a feldolgozásban, s egységesen értékesítik, mind az élőállatokat, mind a feldolgozott termékeiket. Valójában ez egy integrációnak tekinthető, amit szövetkezeti formában valósítanak meg. Nekünk nincs annyi időnk erre az önszerveződésre, mint nekik volt, ráadásul a „szövetkezet” mint szó Magyarországon még mindig inkább pejoratív, negatív értelmet hordoz. Az integráció attól nem fog mûködni, hogy mi hízó alapanyagot állítunk elő, a malacot kihelyezzük, és azt valahol meghizlalják. Valójában egy átlátható, tiszta piacot kell először teremteni, vissza kell szorítani a feketekereskedelmet, végigkövethető, egyedi állatjelölésekkel ellenőrizhetővé tenni az egész folyamatot. Az egyedi azonosítók mûködését össze lehetne vetni a vágóhídi lábszám azonosítással, a két rendszer egybevetésével kiszûrhető lenne, mely sertések nem kerültek be a legális termékpályába. A két hálózat a mai napig nincs összekötve. Egyes országokban (pl. Franciaország, Spanyolország stb.) be lehet azonosítani a boltban kapott karaj, sonka pontos származási helyét. Egy sertésstratégia felépítésénél fontos lenne, hogy amit megtermelünk, meg is tudjuk mérni. Fehéríteni kell a vágást is, és mindenekelőtt az értékesítést. A nyomonkövethetőség, ellenőrizhetőség megteremtése után meg kellene védeni a hazai megtermelt hízóállományt a külföldi negatív behatásoktól, főleg árletörő akcióktól. A gabonapiacra kidolgozott fordított adózás rendszerét be lehetne vezetni a sertéshús termékpályára is. Kétségtelen, itt komplikáltabb a helyzet, mint a gabona esetében. Ma Magyarország nem termeli meg azt a hízómennyiséget, amit az ország elfogyaszt. Az elfogyasztott sertésmennyiség 4,5-4,6 millió db, ezzel szemben még 3 milliót sem állít elő az ország. Megítélésem szerint, sertéshús-fogyasztásunk az európai átlag körüli, de a KSH statisztikákban torzulnak a számok a már előbb említett feketeszektor tevékenysége nyomán. A 25-26 kg csontos sertéshús-fogyasztásunk nem lehet igaz, hiszen Európában az átlag 45 kg körüli, míg a „nagy fogyasztó” országok már 50 kg felett járnak. A zavaros adatok is azt bizonyítják, rendet kell tenni végre ezen a piacon, a termelés, vágás, feldolgozás és kereskedelem valamennyi szintjén, ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A helyzet átláthatóvá tétele után lehetne elkezdeni az integrációk kialakítását, ami egy helyes kormányzati törekvés, hiszen a komparatív előnyök kihasználásával – a gabonafélék helyben megtermesztésének előnyével – lehetne előállítani legalább az ország számára szükséges mennyiséget. Persze kérdés, hogy az integrációkban szereplő „kicsik” valóban versenyképesek tudnak-e lenni? Az integrációnak kiemelt szerepe lehet a vidék lakosságmegtartásában, egyfajta vidékfejlesztési politika részeként, nem biztos, hogy a versenyszféra kifejezésbe ez a tevékenység belefér. Szervezett körülmények között el lehet indítani a regionális integrációkat, de fontos tudatosítani a belépőkkel, nem csak jogaik, kötelességeik is lesznek. Szakmai protokollok szerint, szoros takarmány-integrációkkal együtt mûködhetnek, s megoldva a finanszírozási kérdéseket is. Az államnak a szerepe itt lépne be, ha az így előállított sertés nem tartalmaz profitot, az előbb említett okok miatt a továbbiakban is fenntartható legyen a termelés, a támogatásokkal. Összefoglalva jól mûködő sertésintegrációkat szoros, szigorú szabályok betartásával és állami segédlettel szabad csak elindítani.
A Hód-Mezőgazda Zrt.-nek jelenleg a vetőmag-előállításban mûködik integrációja, különböző hibridkukorica fajtákat termesztünk és dolgozunk fel ilyen módon. Magyarország vetőmag-előállító nagyhatalomnak számít. A folyamat szigorú szakmai előírások mellett, hatósági kontroll alatt mûködik. A vetőmag minőségét az állam garantálja – ez állami monopólium –, ezért szigorúan ellenőrzi az előállítás menetét. Amíg a vetőmag-előállító integráció jól mûködik, addig a szántóföldi növények integrációjában visszaszorult a tevékenységünk. Mi nem tudunk, s nem is akarunk a feketekereskedelembe bekapcsolódni, ugyanakkor nem tudjuk előállítani a saját állatállomány ellátásához szükséges gabonamennyiséget, így vásárolnunk kell. Nagyon várjuk a fordított áfarendszer bevezetését, ami megoldhatja, vagy legalább csökkentheti a feketetevékenységek számát.
Az idén XIX. alkalommal rendezzük meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. A rendezvény folyamatosan nőtte ki magát, majd 2005-től kiegészült a gépbemutatóval, s ez nemcsak az állattenyésztés, hanem a növénytermesztés gépeinek kiállítását is jelenti. Egyre több háttéripari kiállító jelentkezett, és megjelent az élelmiszeripar, amivel teljes lett az egész vertikum képviselete. Az idei kiállítók között is jelen lesznek a bankok, biztosítók, köszönhetően annak, hogy a válság kezdete óta az agrárium is perspektivikus lett számukra. Örvendetes és fontos a jelenlétük, a mindennapi munkánknak ők is szerves részei. A fejlődés töretlen, de azért alá kell húzni, ez egy más tevékenységet folytató vállalkozás. Nem profitcentrum nekünk a kiállítás, saját forrásainkból próbáljuk még látványosabbá, hasznosabbá tenni az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, miután az államtól továbbra sem kapunk anyagi segítséget. Hogy minket nem szeret a mai politika azt még csak értem, de hogy az egész magyar állattenyésztést sem, azt már nehezebben tudom elfogadni! Az elvárásoknak azonban meg kell felelnünk, tőlünk ezt már elvárja a szakma. Az elmúlt években nemzetközivé is vált a rendezvény, az idén nem sikerült tető alá hozni Csehország jelenlétét, úgy gondolom a minisztérium szakmai vezetésének az ország érdekében nagyobb szerepet kellene vállalnia a nemzetközi kapcsolatok további fejlesztésében. Az elmúlt évek tapasztalata alapján állíthatom hosszú távú üzleti kapcsolatok köttettek az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, az ország bekerült Európa mezőgazdasági vérkeringésébe. Miért is jók ezek a kapcsolatok? Magyarország még mindig főként gabona és olajos magvúak exportjáról ismert külföldön. Jobb lenne a tovább feldolgozott, magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek megismertetése a határokon kívül. Ez alapvetően állattenyésztési kiállítás, vannak értékeink Magyarországon, bemutathatjuk jó minőségû tenyészállatainkat, vannak hungarikumaink, de ezeket meg kell ismertetni a világgal.
Fontos eredménynek érzem a cégünk életében, hogy a privatizáció után megmaradt az a szakembergárda, aki előtte is itt dolgozott, velük sikerült elérni minden tekintetben magasabb színvonalat. A közös munka eredménye nyomán ez a gazdaság nagyon versenyképessé vált, hatékonyságban óriásit javultunk. Persze egy sereg dolgot még meg kell változtatnunk a jövőben, de az irány jó. Fejlődni szeretnénk a humán erőforrás képzésben, menjenek a kollégáim azokba az országokba tanulni, tapasztalatot szerezni, ahol előttünk járnak az adott területen. Nagyon hatékonyan megtérülő befektetésnek tekintem az erre fordított pénzt.
Nagyon stabil gazdálkodást folytatunk, nagyon stabil pénzügyi alapokon állunk – köszönhető ez annak is, hogy tulajdonosaink hosszú távon gondolkodnak – pedig lehetőségeink nem voltak jobbak, mint a többi privatizált hasonló helyzetben lévő, hajdani állami gazdaságé. A magunk erejéből és tehetségéből jutottunk idáig. Az út mindenki előtt nyitva áll!”
Termékdíj Pályázat 2012. díjazottjai
Dr. Gergácz Zoltán
A cikk szerzője: Dr. Gergácz Zoltán
