Mi alapján határozzuk meg, hogy milyen összetételű és mekkora mennyiségű műtrágyát juttatunk ki? Hogyan tudjuk a gyakorlatban megítélni a még plusz gazdasági eredményt jelentő terméstöbblet maximális eléréséhez szükséges tápanyagmennyiséget? Mekkora az eltérés növénykultúránként, termőhelyenként és évjáratonként a műtrágya-felhasználásban? Mint az előbbi, a teljesség igénye nélkül feltett kérdések is mutatják, számos olyan részletkérdés jelenik meg a témával kapcsolatban, amelyek vonatkozásában fontosnak tűnik a szakma különböző szegmenseiben, de saját szakterületüket mindig a legnagyobb elkötelezettséggel és hozzáértéssel művelő kollégák véleményét megkérdezni. A következő oldalakon gyakorló növénytermesztők, a műtrágyaipar további képviselője, ill. érdekképviseletben, kutatásban és kereskedelemben dolgozó szakemberek fogják elemezni saját szűkebb szakterületük szemszögéből a műtrágyafelhasználást. Különösen a termelői gyakorlatok tekintetében megelőlegezem (hozzátéve, hogy ismerem és tisztelem a felkért hozzászólókat), hogy átlagon felüli példákról lesz szó. Sokszor megesik, amikor összejövünk tápanyag-gazdálkodás témakörben, ha összevetjük az ismertetett példák esetében felhasznált műtrágyamennyiségeket a statisztikai átlagokkal, azt kell látnunk, mások milyen alacsony dózisokkal dolgoznak, hogy a jelenlévő kollegák magasnak számító dózisaival kiadják a statisztikai átlagot… Jóllehet termesztési céltól függően több fajta tápanyag-gazdálkodási rendszernek van létjogosultsága, nem lehet egyetlen sémát kizárólagossá tenni. Így egy gyengébb termőhelyi adottságon értelme van alacsonyabb inputanyag-felhasználás mellett egy mérsékeltebb termésszintet megcélozva gazdálkodni, jobb adottságokon viszont elveszi a potenciálisan realizálható árutömeg előállításának lehetőségét és megnöveli az instabilitást a hiányos tápanyag-kijuttatás. Számos klasszikus kísérlet bizonyítja azt, amit a fentebb hivatkozott példák is megerősítenek, nevezetesen, hogy a rendszeres (és ebben az összefüggésben ne felejtsük, hogy a tápelemhiányokat is olcsóbb és hatékonyabb megelőzni, mint a már kialakult hiányt pótolni) és harmonikus tápanyag-utánpótlás megjelenik a termésstabilitásban.
Ezt megelőzően a magam részéről néhány gondolatban szeretném áttekinteni azokat az alapelveket, amelyek alapján a műtrágyadózisok meghatározásra kerülnek és – ami talán még fontosabb – bemutatni néhányat azok közül a kísérleti eredmények, ill. gyakorlati megfigyelések közül, amelyek kérdéseket vetnek fel, bevett gyakorlatok újragondolására inspirálnak bennünket, tápanyag-gazdálkodással foglalkozó szakembereket.
A növények tápanyagigényét alapvetően három forrás hivatott biztosítani: (i) a műtrágyázás útján a talajba juttatott tápelemmennyiség, (ii) a visszamaradt szármaradványok és a szerves trágya mineralizálódó tápelemtartalma, ill. (iii) a talaj természetes tápelem-szolgáltató képessége. Ennek a cikknek nem célja részletesen bemutatni a különböző tápanyag-gazdálkodási szaktanácsadási rendszereket, amelyek megadják a szükséges műtrágyamennyiséget, fontos azonban röviden ismertetni az alapelveket. Gyakorlatilag minden esetben az a vezérelv, hogy amennyiben a talaj tápelem-ellátottsága optimális, a tervezett terméssel a termőterületről kivont tápelemmennyiséget pótoljuk vissza. Gyengébb talajellátottság esetén ennél többet, hogy a talaj tápelem-ellátottságán is javítsunk (nem öncélúan, hiszen egy gyenge ellátottságú talajnak rosszabb a tápelem-szolgáltató képessége, legismertebb példa talán, hogy a káliumműtrágyázás például nem is tud mindaddig érvényesülni a növény számára egy agyagos talajon, amíg az agyagásványok kötőhelyei nem töltődtek fel káliummal), jó talajellátottság esetén pedig a kisebb mennyiségű tápelem utánpótlása javasolt, hiszen intenzívebb a talaj tápelem-szolgáltató képessége. Amikor Magyarországon megszületett az 1970-es években az akkori szakminisztérium által gondozott műtrágyázási szaktanácsadási rendszer, elsődleges cél volt a talajok jó tápelem-ellátottságának megteremtése (talajközpontú volt tehát a táp- anyag-gazdálkodás), amit egyrészről az akkor meginduló intenzív mű- trágya-felhasználás indokolt, másrészről a nagy mennyiségben rendelkezésre álló import műtrágya tett lehetővé. 1990-ben azonban drasztikus visszaesés következett be a műtrágyahasználatban, ahol a legsúlyosabb problémát az egyik pillanatról a másikra fellépő átmenet nélküli csökkenés jelentette (a rossz és bizonytalan tőkeellátottság miatt, nem pedig agronómiai és környezetvédelmi szempontok érvényesülése alapján), a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy a nitrogénhez képest arányaiban sokkal alacsonyabb szintre került a foszfor- és a kálium utánpótlása (1. ábra és 1. táblázat).
1. ábra: a magyarországi műtrágya-felhasználás alakulása 1970–2011 között 1000 tonnában (Forrás: IFA, 2013).
1. táblázat: a magyarországi műtrágya-felhasználás jellemző N:P:K arányai tíz éves bontásban 1970–2011 között (Forrás: IFA, 2013)
A műtrágyázási szaktanácsadásban erre az egyfajta „válsággazdálkodásra” (értve ezalatt a hektáronkénti nagyon alacsony felhasznált mű- trágyamennyiséget) való reakciónak volt tekinthető a vetésforgó szemléletű tápanyagellátás koncepciójának bevezetése, azt célozva, hogy az a kultúra kapja a vetésforgóban a foszfort, ill. a káliumot, amely azt a leginkább igényli, így csökkentve a kultúrák műtrágyázási költségeit szemben azzal a trágyázási gyakorlattal, amikor minden kultúra kap foszfort és káliumot is. Ennek a rendszernek azonban mindenképpen hátránya, hogy nem biztosítja minden tápelem esetében a friss mű- trágyahatást, amelyet leginkább a startertrágya formájában, ill. vetéssel egy menetben a kukorica alá kijuttatott foszforral elért jó reakciók igazolnak vissza, rámutatva, hogy az a növény, amelynek a vetésforgó szemléletű tápanyagellátás rendszerében „csak” kálium kell, hogy jusson, milyen jól reagál a friss foszforra is. Azt, hogy miért kellett/kell a műtrágyázási szaktanácsadásnak is megújulni és alkalmazkodni az aktuális agronómiai, gazdasági és környezetvédelmi kihívásokhoz, jól mutatja egy általam több helyen megtett gyakorlati megfigyelés: A „hagyományos” rendszer a feltöltő szemlélet jegyében sokszor olyan magas dózisokat ajánl, amelyeket nem lehetne nyereségesen kijuttatni. Ilyenkor ha valaki azt a döntést hozza, hogy például csak a foszfor, vagy a kálium utánpótlását hajtja végre, egyik tápelem esetében elveszi a friss műtrágyahatás lehetőségét, ráadásul nem biztosítja a kívánt P:K arányt.
Nem csak hazánk esetében merülnek fel azonban azzal kapcsolatos dilemmák, hogy ténylegesen mely tápelemek utánpótlása szükséges egy adott esetben: Egy 2005-ös amerikai kísérlet eredményei azt szemléltetik, hogy a talaj ellátottsága alapján a hivatalos műtrágyázási szaktanácsadás szerint csak 34 kg/ha foszfort (P2O5) kellett kijuttatni a nitrogén (179 kg/ha) mellett. Ha azonban a megegyező N-szint mellett több foszfort és káliumot, valamint ként is kijuttattak, terméstöbbletet értek el, kétféle tőszám mellett is (2. ábra).
2. ábra: öntözött szemes kukorica termésének alakulása NP, ill. NPK+S trágyázás mellett eltérő tőszám esetén, Kansas, USA (Forrás: Gordon, 2005)
A külföldi példáknál maradva, Dánia esetében, ahol környezetvédelmi okokból olyan szigorú nitrogéntrágyázási szaktanácsadási rendszer működik (kötelező jelleggel a mezőgazdasági termelőkre nézve), hogy a gyakorlatban a szükségesnél 16–18 százalékkal kevesebb nitrogén hatóanyagot használhatnak csak fel, alig növő termésátlagok mellett a fehérjetartalom folyamatos csökkenéséről számolnak be búza esetében (3. ábra). Összehasonlításul, a hasonlóan magas állatlétszámmal rendelkező Hollandiában jóval magasabb nitroénmennyiség kijuttatása en- gdélyezett (2. táblázat).
2. táblázat: a maximálisan engedélyezett N-dózis búzában (kg N/ha, összesen ásványi és szerves trágyából) (Forrás: DLG Mitteilungen, 3/2014).
3. ábra: dániai búza termésátlagok és fehérjetartalom alakulása 1990–2010 között (Forrás: Schou, Gefian).
Hazai összefüggésben talán a Kukorica Termésverseny adatai (3–5. táblázat) a legbeszédesebbek: két év átlagában is egyértelműen azt a tendenciát látjuk az egyik oldalon, hogy a versenyzők termésátlagai egyértelműen az országos, ill. régiós átlag felett vannak, a másik oldalon pedig, hogy műtrágya-felhasználásuk mind mennyiségileg, mind pedig a P és K együttes kijuttatását tekintve szintén átlagon felüliek. Amennyire nyilvánvaló, hogy az adatok helytelen értelmezése lenne csupán a mű- trágyamennyiséget változóként állítani a termésátlagokhoz és levonni azt a következtetést, hogy az átlagon felüli termések oka a magasabb műtrágya-felhasználás, olyannyira biztos, hogy ez is (a fajtaválasztás, növényvédelem és talajművelés mellett) része annak.
3. táblázat: a 10 t/ha termésszint feletti versenyterületek tápanyag-utánpótlásának alakulása a 2012. évi Kukorica Termésversenyen 14 versenyterület átlagában (Forrás: Kukorica Barométer, 2012)
4. táblázat: a 10 t/ha termésszint feletti versenyterületek tápanyag-utánpótlásának alaklása a 2013. évi Kukorica Termésversenyen 49 versenyterület átlagában (Forrás: Kukorica Barométer, 2013)
5. táblázat: a versenyterületek termésátlagai és a köztermesztési termésátlagok régiónként 2013-ban (Forrás: Kukorica Barométer, 2013)
1989–2003-ig tartó időszakban a hazai mezőgazdaság éves teljesítménye 30–35%-kal csökkent. Az uniós csatlakozást követően 2009-ig némileg emelkedett, majd ismét csökkenő tendencia érvényesült. Az elmúlt négy év átlagában a teljesítmény nem haladta meg az 1989-es szint 75%-át. Az okok között jelentős szerepe volt egyrészt az állattenyésztés részarány-csökkenésének, másrészt a növénytermesztés ár-, a költség- és jövedelemviszonyai hektikus változásainak. Az üzemi szerkezet drasztikus átrendeződése, a birtokpolitika és a földhasználat kiszámíthatatlansága nem kedvezett a távlatos gazdálkodás (ezen belül tápanyag-gazdálkodás) folytatásának.
1986–1990 között 200 kg/ha meghaladó hatóanyagot használtunk fel évente a mezőgazdasági művelt területre. Ez kiemelkedően magas érték volt. Ezt követően 1990-től 2000-ig 50 kg/hektár felhasználást mutatnak a statisztikák átlagosan, majd 2003-tól 2013-ig 80–100 kg/hektár hatóanyag-felhasználás történt. Bár Európában csökkent a mű- trágya-felhasználás ez időszak alatt, de korántsem olyan mértékben, mint Magyarországon. Meg kell említeni, hogy a 90-es években az állat- állomány csökkenése következtében 13 millió tonnáról 4,5 millió tonnára csökkent a szervestrágya-felhasználás is.
A tápanyag-gazdálkodás vonatkozásában a rövid távú érdekek határozták meg a gyakorlatot. A piaci kockázatok kiszámíthatatlansága, a hosszú távú földhasználat bizonytalansága, a jövedelemhiány, a likviditási problémák megfontolt döntésekre kényszerítették a termelőket. Ezzel magyarázható, hogy az 1990–2000-es évek között a 90-es évek előtt felhalmozott talajban lévő tápanyagtartalékokat elhasználták a növényi kultúrák termesztésekor és szinte egyoldalú nitrogénműtrágyát juttattak ki. Csak a 2000-es évektől indult meg a foszfor és a kálium pótlása.
Míg a nitrogén tápanyagmérleg csak a 90-es évek elején volt néhány évig negatív, addig a foszfor, kálium tápanyagok esetében a mai napig gyakorlatilag kevesebb a pótlás, mint a felhasználás.
Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a felhasznált mű- trágya fajlagos mennyisége átlagosnak mondható, ugyanakkor az összes felhasználáson belül jóval alacsonyabb a foszfor- és káliumműtrágyák aránya.
A műtrágya használatát jelentős mértékben alakítják az árviszonyok. Annak ellenére, hogy 2006-tól kimutatható az egyenlőtlen, de határozottan emelkedő tendenciájú áremelkedés, nőtt a műtrágya felhasználása. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 2008-ban bekövetkezett robbanásszerű terményárak növekedése megnövelte a termelési kedvet. A későbbi árcsökkenések érzékenyebbé tették a termelőket a mű- trágya árak változásaira.
A gazdálkodók számára a földek hasznosításában több alternatíva lehetséges. Az országon belül jelentős különbségek vannak a talajadottságok és a csapadékeloszlást illetően. Azokon a területeken, ahol kedvezőek az adottságok, korszerű technológiával folytatják a művelést, ezért érdemes intenzív gazdálkodást folytatni, mert többletjövedelmet biztosít. Ezeken a területeken általános gyakorlattá vált a tényleges tápanyag- igény szerinti műtrágyázás, korszerű technika alkalmazása. Átgondolt gazdálkodási módszerek alkalmazásával megelőzhető az indokolatlan környezetterhelés, amint azt mérések is igazolják. Az Európai Unió értékelése szerint is javult a magyarországi vizek állapota nitrátszennyezés vonatkozásában. A szabályozás területén sincs minden rendben. Érthetetlen, hogy miért volt szükség a nitrátérzékeny területek 21%-os növelésére Magyarországon egyeztetések nélkül. Az állattenyésztők számára megnehezítették a szerves trágya elhelyezését ésszerű távolságokon belül, ugyanakkor a növénytermesztők számára az ország területén újabb 21%-án immár 68%-on felső határt szabtak a kijuttatható nitrogénmennyiséget illetően. Ennek az intézkedésnek a meghozatalára az Európai Uniós szabályok nem kötelezték Magyarországot.
Az intenzív növénytermesztés mellett természetesen minden területen lehetőség van kevésbé intenzív, integrált növénytermesztési programokban való részvételre, biogazdálkodásra, vagy ökológiai gazdálkodásra. Ezek a programok és módszerek európai uniós és nemzeti forrásokból többlettámogatást kapnak, mivel speciális fogyasztói igényeket és emellett környezet- és természetvédelmi igényeket is kielégítenek, megélhetést biztosítanak a gyengébb adottságokkal rendelkező termőterületeken. Fontosnak tartjuk, hogy a gazdálkodók a különféle programok, módszerek és technológiák között szabadon választhassanak és biztosítsák maguknak a produktumon keresztül szerzett jövedelmet.
Sok vagy kevés műtrágyát használunk-e? Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert az egyes üzemek és gazdák gyakorlatában rendkívül nagy a különbség. Az országos statisztikai átlagok és az ezekből levonható következtetések mindenesetre elgondolkodtatóak. Az 1970-es és 80-as években 1990-ig a műtrágya-felhasználás rohamosan növekedett, a műtrágya olcsó volt, a környezeti problémákat sem ismertük fel kellő súllyal. A talajok foszfor és káliummal feltöltődtek, 1987–89-ben talajaink P-tartalma 90%-ban tartozott a közepes, jó és igen jó ellátottsági kategóriába. 1990 után a vegyes hatóanyag-felhasználás 50 kg/ha alá esett, jelenleg is csak 80 kg/ha NPK vegyes hatóanyagot használunk 70:15:15 NPK-arányban. Ez utóbbi 20 év negatív tápanyagmérlege oda vezetett, hogy talajaink PK-ellátottsága csökken, ezért ma jobban oda kell figyelni a talajvizsgálati adatokra, és legalább az az évi terméssel kivont PK-mennyiséget pótolni kell. Ahhoz, hogy egy 6 t/ha-os búzatermést tartósan elérjünk, legalább 120 kg/ha N hatóanyagot kell kiszórni, megfelelő P- és K-ellátottsági szinten. Amennyiben a talaj közepes ellátottsági szinten van PK-ból (100 ppm és 150–200 ppm körül átlagos talajon) akkor 40–50 kg/ha P2O5 és 60–80 kg/ha K2O kijuttatása mindenképpen javasolt.
Kukoricánál egy 8 t/ha-os termésszint eléréséhez 200 kg/ha N-mennyiség eredményes, a magasabb terméstömegnek megfelelő PK-szinten. A repce tápanyagigényes növény, ezért egy 3 t/ha vagy ennél nagyobb elvárások esetén 150–170 kg/ha körüli N-adag szükséges és mintegy 100–150 kg/ha foszfor és káli hatóanyag adja meg a termésstabilitást. Nagyobb termésátlagokhoz tartozó nagyobb N-adagok megosztása szükséges nem csak a tápanyag hasznosulása, de környezeti szempontok miatt is. Ezért őszi búzánál őszi, tavaszi /1/, tavaszi /2/ megoldás vált be legjobban. A fent említett 120 kg/ha N-adag csak támpont, a kora tavaszi Nmin- (a talaj szervetlen N-tartalma) talajvizsgálatok és szárbaindulás környékén vett növényanalízisre alapozva (első szárcsomó kialakulása) pontosíthatjuk a N-adag mennyiségét. A N-adag optimalizálásával a műtrágyaköltség csökkentése és a várható terméstöbblet messze fedezi a mintavételek költségét.
A N-adag megosztása (vetés előtti és 4–6 leveles állapot) kukoricánál 0,5–1,0 t/ha terméstöbbletet jelent kisparcellás kísérleteink szerint. Természetesen a N-megosztást meghatározza az elővetemény, szármaradványkezelés stb. A tábla előéletének ismerete a tápanyag-visszapótlás szerves része! A repce N-adag megosztásánál ősszel csak kis adaggal induljunk, a többi részt kora tavasszal és zöldbimbós állapotban osszuk meg. Rendszeresen magasabb termésszintek esetén előtérbe kerül a Ca, Mg, B, S tápanyagok visszapótlása is. Összetett műtrágyák, kéntartalmú műtrágyák, levéltrágyák útján ezek megoldhatóak. Mikroelemek és a kénigény megállapítására célszerű a szaktanácsadási szolgálat tanácsát igénybe venni.
A tavaszi időszakban a kalászosokra és a kukorica alá kijuttatandó táp- anyagokra gondolva alapvetően a fejlődésnek induló őszi, illetve a vetendő tavaszi kultúra nitrogénszükségletének biztosítására kell törekednünk. A hazai izotópos és liziméteres mérések korábbi eredményei szerint a foszfor és a kálium lassan mozdulnak el a talajban. Ezeket a tápanyagokat tehát a megfelelő hasznosulás okán a talajműveléssel, a talajművelés során lehet leginkább egyenletesen és megfelelő mélységben a gyökerekkel jól átszőtt felső zónába juttatni. A foszfor a talaj kötöttségétől függően 1–10 mm-t „halad” jellemzően, míg a kálium mintegy egy nagyságrenddel nagyobb sebességre „képes”. A jó minőségű mono- és komplex trágyák oldékonysága szükséges, de nem elégséges kritériuma tehát az elvárt P és K trágyahatások érvényre jutásának.
Mindez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a tavaszi vegetáció beindulásától kizárólag a N használatával számolhatunk csak. A hazai mű- trágyázási gyakorlatnak a korábbi szinthez mért drasztikus csökkenését követően, a '90-es évek közepétől egyre inkább teret nyertek az olyan eljárások, amelyek során a kukorica vetésével egy menetben a maghoz közeli, az alatti zónába N-, P- és/vagy K-tartalmú starter műtrágyákat juttattak ki a termelők. Az ilyen alkalmazásnak napjainkban is lehet létjogosultsága, hiszen extrém tavaszi időjárási feltételek nehezíthetik a P-felvétel szempontjából „gyámoltalan” kukorica fejlődését. Túl csapadékos kelési időszakban a hűvös, levegőtlen talajban nehezebbé válik a kukorica számára a foszfor felvétele, míg gyorsan felmelegedő, száraz tavaszi időszakokban az oldott állapotban lévő tápanyag arányának csökkenése rontja a hozzáférhetőséget. Ilyen körülmények között a gyökérzónában elhelyezett tápanyagok, a teljes szükségletnek töredékét jelentve is fontos eszközei a kritikus időszakok átvészelésének.
A kielégítő N-ellátottság az őszi búza bokrosodás-szárbaindulás fejlődési szakaszában alapvetően a fajtákban rejlő termőképesség érvényre jutását biztosítja. Ezt a tél végi, kora tavaszi fejtrágyák segítik. A tenyészidő jelenlegi szakaszában, illetve a kalászolást közvetlenül megelőző periódusban kiszórt N-hatóanyag a fehérje és a sikér mennyiségét növelheti megfelelő időjárási feltételek teljesülésével.
Kukorica termesztése során a tavaszi N-adagok osztott kijuttatása szintén a talajok egyenletesebb N-szolgáltatását, a növények folyamatos kielégítő N-ellátottságát célozza. A kultivátorozással összekötött, 30–40 kg/ha adaggal végzett N-trágyázás a felső talajréteg nitrogénnel való gazdagítása révén átlagos, vagy annál csapadékosabb nyarakon a kimosódás csökkentésével javítja a felhasznált műtrágyák hasznosulását.
A szilárd és folyékony műtrágyák, mikroelemek pótlását segítő levéltrágyák tavaszi-nyári alkalmazása az időzítést, a mennyiséget tekintve számtalan technológiai variáns kidolgozását lehetővé teszi. Mindezeket azonban csak szakszerű talaj- és szükség esetén növényvizsgálatok laboratóriumi eredményeire érdemes alapozni.
A szántóföldi növénytermesztésen belül a legnagyobb szélsőségek a műtrágyázás területén tapasztalhatóak. A termelés intenzitása, színvonala sok esetben szoros összefüggést mutat a műtrágyázás kérdésével. N-túlsúlyos technológiát alkalmaz a termelők nagy része, ez meglátszik a felhasznált műtrágyaarányokon (és sajnos a terméseredményeken is). Megközelítőleg négyszeres nitrogénmennyiség kerül értékesítésre mint P és K. Őszi búza esetében alaptrágyázáskor három irányzat van, egy- másfél mázsa MAP, 200–300 kg 3X15-ös, valamint a magasabb kategóriájú komplexek használata, hasonló dózisokkal. Az NPK-t használók általában a nitrogén esetében is differenciáltan gondolkodnak, korai, első fejtrágyázás 150–250 kg MAS típusú, vagy kénes nitrogén alkalmazása, majd ezt követi egy második fejtrágyázás, ami lehet oldat, AN, vagy MAS, itt már a csapadék szabja meg a technológiát.
A harmadik a minőségre ható fejtrágya adagja 15–20 kg/ha hatóanyag. Sajnos a teljes búza vetésterületének csak 20–30%-a (jó esetben), ami PK-pótlásban is részesül. Mezo- és mikroelemek pótlására a lombtrágyázást használják a partnerek. Tudatos, a növény igényét és a készítmények hatóanyag-tartalmát is figyelembe vevő alkalmazás csak a teljes felület 10–15%-án történik, nagyon sok az esetleges lombtrágyás.
Kukoricatermesztők körében az NPK-pótlásnak két alapvető módszere van, ősszel 100–150 kg/ha kálium műtrágya kijuttatása, illetve tavasszal vetés előtt, vagy vetéssel egy menetben magas NPK-tartalmú, komplex műtrágyák alkalmazása. Az NPK alkalmazásának aránya itt sem magasabb mint a búzánál, a mikro starterek használata árnyalja még a képet, átlagosan 15 kg/ha dózisban segíti a kezdeti fejlődést. Természetesen a N meghatározó, egyrészt karbamidos alapkezelés (150–220 kg/ha), majd kultivátoros kijuttatás, illetve mindenféle megoldás előfordul. Kukorica esetében a cinkutánpótlás lombon keresztül elfogadott és ismert.
A repce műtrágyázása intenzívebb, tudatosabb. A repcetermesztők törekszenek egy erős gyökérzettel, jó télállósággal rendelkező állomány kialakítására. Ezért itt a káliumtúlsúlyos komplexeket kell első helyen megemlíteni, 250–350 kg/ha adagban. Hasonlóan nagy arányban használnak kénes nitrogént, a szakmailag indokolt 30–40 kg/ha mennyiségű kén pótlását elsősorban ezzel valósítják meg, de mellette a kénes lombtrágyákat is használják, csakúgy mint a bórt tartalmazó, illetve komplex termékeket.
Magyarországon a műtrágya-felhasználás mind mennyiségileg (kevesebb mint 70 kg/ha vegyes hatóanyag), mind arányaiban nagyon rossz képet mutat. Európában csak a Balti államok, Portugália, Románia használ kevesebb műtrágyát mint hazánk, és ennek az aránya is nagyon rossz (ld.: bevezető). Akár a világ népességének növekedését, akár a fogyasztás színvonalának emelkedését nézzük, egyértelmű cél a termelés intenzitásának a növelése. Mindannyiunk közös felelőssége ennek szakszerű végzése, a különféle, nem szakmai alapokon nyugvó vélemények helyes kezelése.
Az előző havai számban megjelent gyomirtási kérdésekkel szemben, jelen írásomban egy olyan témakörrel kapcsolatban kell tartalmas gondolatokat megfogalmaznom, melyben a pontos „számok” a legtöbbünk által ismertek. A rendelkezésünkre álló kísérleti dokumentációk és az ezekből íródott szakkönyvek alapján grammra, valamint kilógrammra pontosan meghatározható az a mennyiség, amelyre kultúrnövényeinknek szüksége van az egyes esszenciális tápelemekből. Azonban ha hiszünk a statisztikának, és miért ne tennénk, akkor a gyakorlat egy merőben más képet mutat. Magyarországon a komplex NPK műtrágya használata az 1975-ös mértékhez képest a 2000-es évek elejére az ötödére csökkent. Ez messze elmarad az európai uniós átlagtól és talán még messzebb van a kultúrnövényünk által támasztott tápanyagigényektől. A KITE Zrt. eltökélt szándékaként fogalmazta meg, hogy ezen a gyakorlaton a saját innovatív technológiai elemeivel és termékeivel változtatni akar.
Precíziós technológiai eszközökkel képesek vagyunk a kapás kultúrák esetében vetéssel egy menetben a magárokba juttatni egy magas foszfortartalmú folyékony starter műtrágyát, melynek eredménye a robbanásszerű kelés és a homogén növényállomány. A sorkultivátoros kezelés során célzottan a sorra permetezve a megfelelő mennyiségű nitrogén hatóanyag biztosítása lehetséges rendszerint Nitrosol formájában. A harmadik fejtrágyázás szintén történhet az előbbi módon, azonban az utóbbi években bevett gyakorlat, hogy ezt a kezelést állománypermetezéssel vagy egy növényvédelmi beavatkozással egy menetben valósítják meg, ahol speciális lombtrágyák kijuttatása is lehetséges. A lombtrágyákkal kijuttatott makro- és mikroelemek, mint például a kén és a bór, mérhető terméstöbbletet eredményez például az őszi káposztarepce esetében. Egyes évjáratokban (száraz időjárás, magas hőmérséklet) szükséges lehet speciális készítmények, úgynevezett biostimulátorok állományban való kijuttatása. Ezen készítmények egy része a növény számára felvehető aminosavakat tartalmaz, melyek olyan élettani folyamatokat indukálnak, amivel a kultúrnövény jobban tolerálja az időjárás, valamint egy kártevő vagy kórokozó által okozott stresszt.
Zárógondolatként engedjék meg, hogy feltegyek egy kérdést: Miért fejlődtünk visszafelé az utóbbi évtizedben a tápanyag-gazdálkodás tekintetében, amikor a technológia egy soha nem látott fejlődésmenetet produkált az elmúlt 30 évben? Ahhoz, hogy ezt a folyamatot visszafordítsuk, és optimális szintre hozzuk, paradigmaváltásra van szükségünk a magyar mezőgazdaság tekintetében, melynek szerves részét képezi a tudományos alapokra helyezett, precíziós tápanyag-gazdálkodás.
Termelő tevékenységünk során őszi búza (fajta és hibrid búza), kukorica (vetőmag-előállítás, tak.kukorica-termesztés), őszi árpa, tavaszi árpa és napraforgó- (árunövény, vetőmag-előállítás) termesztéssel foglalkozunk.
A tápanyag-gazdálkodás területén a részletes talajvizsgálati eredmények figyelembevételével a növények fajlagos tápanyagigényének megfelelően „patikamérleggel” adagolva biztosítjuk az elvárt termés- szinthez a szükséges tápanyagmennyiséget.
A tenyészidőszak különböző szakaszaiban megosztva a növény közvetlen közelébe adagolva különböző műtrágyaféleségeket {szilárd (granulált, mikrogranulált), folyékony, mono és összetett} és hígtrágyát használunk a szükséges tápanyagmennyiség biztosításához.
Klasszikus őszi nagy adagú alaptrágyázást nem alkalmazunk, előveteménytől függően a pentozánhatás elkerülése érdekében az optimális szén:nitrogén arány fenntartása érdekében folyékony formában 40–50 kg nitrogén hatóanyagot szórunk ki hektáronként.
Az őszi kalászosok kezdeti fejlődésének stimulálása érdekében mikrogranulált műtrágyát adagolunk a vetőmagáramba keverve, közvetlen a mag közelébe 20 kg/ha dózisban (N:P=10:46).
Tavasszal az első fejtrágyázást az ide vonatkozó előírások betartása mellett a minél korábbi időpontban végezzük el 200 l/ha dózisú folyékony nitrogénoldattal, ez 61,5 kg N hatóanyagot és 18 kg S hatóanyagot jelent ha-onként. A második fejtrágyát a bokrosodás végén végezzük el 150–200 l/ha nitrogénoldattal (57,6–76,8 kg N hatóanyag). Figyelem, perzselési veszély miatt hígítani kell! Fungicides kezeléssel egy menetben 20 l/ha Azo-Speed lombtrágyát adagolunk még. A kukorica táplálásánál hasonlóan járunk el, mint a kalászosoknál. A szükséges tápanyagmennyiséget a tenyészidőszak alatt megosztva több részletben adagoljuk. Ahol lehet, ott a tenyészidőszak előtt és a tenyészidőszak alatt is adagolunk hígtrágyát a szakhatósági engedélyben meghatározottak szerint.
Vetés előtt minimális mennyiségben (100 l/ha) a magágykészítéssel egy menetben nitrogénoldatot keverünk a talaj felső rétegébe. A vetéssel egy menetben a mag közelébe 20 kg/ha mikrogranulátumot (N:P2O5:K2O:S:Fe:Zn=7:32:1:2,4:0,4:4) és 100–150 kg/ha mennyiségben granulált műtrágyát (N:P2O5:K2O:MgO:CaO:S:Zn:Mn:Cu:szerves kelát:Rizodyne=15:25:5:2:5:6:0,1:0,05:0,05) adagolunk. Növényápolással (sorköz-kultivátorozás) egy menetben, két alkalommal 150 l/ha nitrogén- oldatot (2*57,6 kg/ha N hatóanyag) dolgozunk a talajba, közvetlenül a növény gyökérzónája közelébe. Ahol hígtrágyát juttattunk ki, ott megtakarítjuk a műtrágyamennyiséget. A napraforgó esetében mérsékeltebb tápanyag-kijuttatást folytatunk, de az elvek hasonlóak, mint a kukoricánál. Az összes kijuttatott N hatónyag 70–90 kg/ha körül alakul.
Összegzésképpen fontosnak tartom kiemelni, az ilyen technológia alkalmazása nagy körültekintést igényel. A jótékony hatású és gyorsan hasznosuló nitrogénoldat jelentős perzseléses károkat okozhat, ha nem kellő odafigyeléssel használja valaki. A mikrogranulátum műtrágyák hatása elsősorban csak a kezdeti fejlődésre hat, de ha a növény a kezdeti időszakban intenzív módon nagy gyökértömeget és vegetatív részt tud fejleszteni (a bokrosodási erély jobb), az kihatással lesz a teljes tenyész- időszakra és termésmennyiségre is.
A tenyészidőszak alatt a harmonikus tápanyagellátás lehetőségét – különösen a kritikus időszakokban – a növény számára könnyen felvehető formában és megfelelő mennyiségben biztosítani kell az elvárt termésszint realizálása érdekében.
Területeink vályogos fizikai jellegűek, K-mal és Mg-mal közepesen, illetve jól ellátottak, így a N, P és S pótlására kell nagyobb figyelmet fordítanunk. Ezt még bonyolítja szántóink nitrátérzékenysége, így területeink jelentős részén a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg a kijuttatható nitrogéndózist. Ezért az engedélyezett N adagját a lehető legoptimálisabban igyekszünk kijuttatni.
Ősszel a P és K pótlására MAP-ot, illetve kálisót használunk, a nitrogén nagy hányadát pedig hazai műtrágyával pótoljuk, de vetéssel együtt a mag mellé (starterezés) kizárólag prémium minőségű műtrágyát szabad használni, ami adott esetben valamilyen biostimulátort, pH-korrektort, vagy mikroelem-kiegészítést is tartalmaz. Ilyenkor nem érdemes a mindenféle kevert „vackokkal” kísérletezgetni.
Őszi vetésű növények esetén a P és K tervezett adagjának 60%-át ősszel az alapműveléssel, 20–30%-át pedig a vetéssel egy menetben dolgozzuk a talajba. A fennmaradó részt tavasszal fejtrágyázással adjuk a növényeknek, kihasználva a friss műtrágyahatást. A tervezett N 20%-át ősszel, a többit pedig tavasszal, 3 részletbe szétosztva juttatjuk ki. A tavaszi első kijuttatás idejét (a N 50%-a +S) a talaj járhatósága határozza meg, ekkor a talaj nyirkossága és a reggeli harmat is képes a mű- trágyát oldatba vinni. A további kijuttatási időpontokat már az időjárás befolyásolja. Búzánál rendszerint a szárbaindulás közepén (a N 20%-a + P) és a zászlóslevél kiterülésének idején valósul meg, repcénél pedig a rozettás állapot végén, illetve rejtett zöldbimbós fenológiában valósul meg. A növényvédő szeres kezelésekkel mindenképpen, de ha a növény úgy kívánja, akkor a nem perzselő hatású folyékony N-trágyákat, illetve mikroelemes lombtrágyákat is használunk.
Kukorica esetén hasonló a gyakorlatunk, ott is kiszórjuk a P és K 80%-át, a többit pedig tavasszal friss hatást elérve vetéssel egy menetben, illetve tápkultivátorozással. A N döntő része karbamiddal kerül kijuttatásra, ezt egészíti ki a granulált makroműtrágya (100–120 kg/ha – 10 kg N hatóanyag) és a mikrogranulátum (15 kg/ha), illetve a tápkultivátorozás (80–100 kg/ha – 20–30 kg N hatóanyag). Mikroelemek közül a cink a mi könnyű talajainkon mindenképpen pótlandó, de úgy szoktam a lombtrágya-keveréket összeállítani, hogy az tartalmazzon még bórt, mangánt és molibdént is.
Most térjünk át a Mg-ra, a kénre és a mikroelemekre. Kén szempontjából lassan átesünk a ló túlsó oldalára, ott tartunk, hogy egyes mű- trágyák már több ként tartalmaznak, mint nitrogént (egyébként én is ezt használtam). A tavalyi évben az olajos növényekre egy kiváló minőségű N-műtrágyát használtunk, számottevő Mg- és S-tartalommal, amit sajnos idén a gyár nem vett termelésbe, pedig kedvezőek voltak vele a tapasztalatok. Rendszeresen használunk lombtrágyákat is, mert a növények kiválóan reagálnak ezen készítményekre (helyes kijuttatási technológia esetén). Mindenképpen érdemes a növényvédő szeres kezelésekkel kombinálva ezeket is kijuttatni, de akár különálló permetezésként is számításba vehetők. Repce esetén kiemelném a bórt, a mangánt, a molibdént és a cinket, búza esetében pedig a rezet, a mangánt és a cinket. Az én gyakorlatomban egy olcsóbb, főleg N-t és egy drágább (mikroelemes) lombtrágyát használok kombinálva. Gyakran használok például egy kukoricára javasolt szuszpenziót a repce foszforpótlására. Azt javasolom mindenkinek, hogy nézze meg a lombtrágyák összetételét, azok hatóanyag-tartalmát és ezek alapján válasszon.
Mindenképp a termőhelyi adottságok oldaláról közelíteném meg a táp- anyagszintek kérdéskörét. Meggyőződésem, hogy a termőhelyi adottságok – azon belül is a talajtípus, a fizikai féleség, a termőréteg vastagsága, a domborzat, de az általános kultúrállapot is – alapvetően meghatározzák a termesztés intenzitásának lehetőségeit. Világosabban fogalmazva, nálunk, Észak-Fejérben egész máshol van a megtérülési pont a műtrágyaszintek esetében, mint Dél-Fejérben vagy Vasban, Tolnában stb. Fejér megye északi területei jellemzően sekély termőrétegű, helyenként erősen erodált, alacsony szerves anyag tartalmú erdő-, csernozjom és lejtőhordalék talajok, leggyakrabban homokos vályog fizikai féleséggel. Ebből következően művelhetőségük könnyű, de vízgazdálkodásuk kedvezőtlen. Jellemző továbbá a nagyfokú heterogenitás, táblán belül is. Kiemelten fontosnak tartom a tápanyag-gazdálkodás megtervezésénél a szakmai objektivitást, a talajvizsgálatot és a reálisan elérhető termésszintre tervezést. A kedvezőtlen adottságainkat átgondolt vetésváltással is igyekszünk kompenzálni, így őszi kalászosokat (őszi búza, őszi árpa), kukoricát és napraforgót termesztünk, összesen mintegy 230 hektáron.
Őszi búza és árpa esetében ősszel teljes felületen végzünk N:P:K mű- trágyázást, amit általában kissé foszfortúlsúlyos kevert műtrágyákkal oldunk meg. Az elérhető közepes termésszintet figyelembe véve 200 kg (pl. 6:31:24) az átlagosan kijuttatott mennyiség hektáronként. Őszi nitrogén kijuttatásra a nitrátrendelkezés értelmében nincs lehetőség (Velencei-tó vízgyűjtő területe). A nitrogénhiány kora tavaszra már jelentős, így a legkorábbi lehetséges időpontban elvégezzük a tavaszi első fejtrágyázást. Őszi búzánál ezt még egy kijuttatás követi, árpánál további nitrogént nem juttatunk ki. Az átlagosan kijuttatott 200–300 kg pétisó összhangban áll a megtérülő közepes intenzitással. Ezenkívül akár többszöri lombtrágyázással igyekszünk áthidalni a stresszes csapadékhiányos időszakokat, illetve kijuttatni a fontos mezo-, mikroelemeket (Cu, Zn, S, B).
Kukorica esetében csak tavaszi N:P:K-kijuttatást végzünk, az erodált, sekély termőrétegű területek miatt ősszel nem juttatunk ki mű- trágyát. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a tavaszi magágykészítéssel bemunkált kevert műtrágya kielégítő felvehetőséget mutat a tenyész- időszak alatt. Közepes termésszintet célozva 200–250 kg N:P:K (többnyire 8:24:24) és 200 kg pétisó műtrágyát juttatunk ki a teljes felületre. Ezenfelül sorközműveléskor 50 kg pétisót helyezünk a növényi sorok mellé. Mikrogranulátum formátumú starter műtrágyát nem juttatunk ki vetéskor. Tapasztalatom azt mutatja, hogy hasznosulása a kora tavaszi csapadékkal egyenesen arányos, ami a klímaváltozással erősen rapszodikus. A később megérkező csapadék már nem segít a felvehetőségen, így bizonytalan a megtérülése.
Kukoricát csak esetleges hiánytünetek kezelésére lombtrágyázunk, bár az egyre szélsőségesebb tavaszi és nyári időjárás kilátásba helyezi a rendszeres alkalmazásukat.
A fent ismertetett tápanyag-utánpótlási technológiák egy okszerűen átgondolt, a termőhelyi adottságokhoz igazított és a megtérülést kényesen figyelembe vevő termesztés többéves gyakorlatai. Fontosnak tartom megjegyezni a fentieken kívül, hogy a talajműveléssel és tarlómaradvány-kezeléssel igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben támogatni a talaj biológiai életét. Ennek szellemében szalmát nem adunk el, szecskázva mulcshagyó módon bekeverjük a betakarítást azonnal követő tarlóhántással. A tarlómunkákkal igyekszünk kerülni a hőségnapokat vagy szükség esetén éjjel művelünk. Őszi kalászosok alá forgatás nélküli alapművelést végzünk és a középmély lazítást is három-négyévente ismételjük. Egyre többször végezzük mulcshagyó módon a tavaszi kapások alapművelését is. A tápanyag-utánpótlást nagy műszaki színvonalú műtrágyaszóróval és párhuzamvezetővel végezzük, kiemelt szakmai felügyelettel.
Gazdaságunk egyik meghatározó ágazata a növénytermesztés, amelynek fő feladata az árunövény-termesztés mellett az állattenyésztés tömegtakarmány bázisának, és a vetőmagüzemünk teljes kalászos vetőmagszükségletének megteremtése. Jelentős tevékenység emellett az öntözhető felületek intenzív kihasználásával előállított hibrid kukorica vetőmag-előállítás, melyet a mindenkori vetőmagüzemi igények és izolációs lehetőségek alapján kell megvalósítani. Ennek megfelelően lényeges elem a tápanyag-gazdálkodás, amelynek minden esetben alkalmazkodnia kell ezen kultúrák sokszínűségéhez, megteremtve ezzel a jövedelmező gazdálkodás lehetőségének alapjait.
A növénytermesztési terv összeállításakor első lépésben a ter- mesztéstechnológia színvonalát határozzuk meg, mely determinálja a fajtaválasztást, a növényvédelmi technológiákat, valamennyi technológiai elemet és természetesen a várható termésátlagot. A tervezés során tehát nem műtrágyaszinteket, hanem termésmennyiségeket tervezünk.
A tápanyag-gazdálkodási terv készítése során a tervezett termésátlagok alapján számoljuk ki a szükséges hatóanyag-mennyiségeket. A számítások alapját minden esetben a talajvizsgálati eredmények adják. Szakirodalmi adatok alapján tudjuk, hogy 1 t/ha fő- és melléktermék előállításához hány kg hatóanyagra van szüksége a növénynek. A talajvizsgálati eredmények megmutatják a talaj felvehető tápanyagkészletét és ezt egészítjük ki a termésszint eléréséhez szükséges hatóanyag-mennyiséggel. Műtrágyaszintekről azért nem tudunk beszélni, mert a gazdaságon belül is más az egyes táblák előélete (pl. elővetemény, szármaradvány, szerves trágya utóhatás stb.), így azonos termésmennyiség eléréséhez is különböző műtrágyadózisokat kell alkalmaznunk a különböző területeken. A tápanyag-gazgálkodás szakmai helyességét önmagában a dózisok alapján tehát nem lehet megítélni, a termesztéstechnológia egyéb elemeivel összhangban lehet csak megfelelő következtetéseket levonni.
A növényeknek a különböző fejlődési fázisaiban különböző mértékben van szükségük az egyes tápelemekre. A tápanyag-gazdálkodás során nem a talajtrágyázás, hanem a növények igényeinek megfelelő, folyamatos növénytáplálás a célunk. Ennek megfelelően a tápanyag-visszapótlási lehetőségek széles körét alkalmazzuk. Kukorica esetében:
- alaptrágyázás,
- magágykészítést megelőzően kiegészítő műtrágyázás,
- vetéssel egy menetben starter műtrágyázás,
- kultivátorozással egy menetben sorköz műtrágyázás.
Kalászos gabonák tekintetében természetesen korlátozottabbak a lehetőségeink, de itt is a fő szempontunk a növény igényeinek folyamatos kielégítése. A vetőmag-előállítást minden esetben külön kezeljük az árunövény termesztésétől. Lényeges különbség a minőség biztosítása, a vetőmag-előállítás tekintetében a megfelelő csírázóképesség, árunövény vonatkozásában pedig a malmi, és sütőipari paraméterek teljesítése. Ezen eltérő szempontok alapvetően meghatározzák a N-felhasználást, így a kijuttatás mennyiségében és a fejtrágyázás gyakoriságában teszünk lényeges különbséget.
Azon kedvező helyzetben lévő gazdaságok közé tartozunk, ahol az állattenyésztésnek köszönhetően szerves trágya használatra is van lehetőségünk. Tapasztalataink alapján pedig kijelenthető, hogy a szerves trágya talajéletre gyakorolt pozitív hatása gazdasági eredményekben mérhető.
