Tavaly, 2007-ben, mindkét dolgot kellőképpen érzékelhettük. Júliusban a 40°C feletti napi maximum hőmérséklet és a hosszan tartó szárazság tette próbára a növény- és állatvilágunkat és nem utolsó sorban önmagunkat is. Aszály volt 2002-ben és 2003-ban is. Aztán három év jó termése túltermelési válságot is okozott, és már majdnem el is felejtettük, hogy szárazság is lehet a szántóföldeken.

A termesztett növényeink közül 2007-ben az aszály legjobban a kukoricát súlytotta. A több, mint egymillió hektár kukorica vetésterületen átlagosan 3,6 tonna termést takarítottunk be, ami mindössze közel fele lett a 2006. évi termésnek. Ez a közel fél termés körzettől, termőhelytől és a termesztési mûveletek kivitelezésétől függően az egyik gazdának 6–7 tonnát, a másiknak 1–2 tonnát jelentett. Sokaknak sajnos semmit, mert egyszerûen kényszerből le kellett silóznia a növényállományt.



Aszály és a termesztési technológia

A szárazság előre ki nem számítható időpontban köszönt be. Ha a téli csapadék elmarad, a tenyészidőben várható csapadékra vagyunk utalva. Ilyenkor természetesen sokkal nagyobb a valószínûsége egy aszályos évnek. Mivel hosszú távra az időjárási előrejelzések megbízhatósága kicsi, a kukorica termesztési technológiát kell úgy alakítani, hogy a kedvező feltételeket jól ki tudjuk használni, és a száraz periódusokat a lehető legkisebb veszteséggel tudjuk megúszni. A kettő hál istennek nincs ellentmondásban egymással, mert a jó gazda gondosságával végzett munka az aszálykárok csökkentésében is hatásos eszköz.

Mindazok a talajmûvelési hibák, amelyek a csapadékos években rejtve maradnak, száraz években komoly termésveszteséget okozhatnak. Tömören talán a következőképpen lehetne megfogalmazni azt, hogy mit tegyünk. Alkalmazzunk vetésváltást, a talajt ne tömörítsük, megfelelően végezzük a talaj tápanyag utánpótlását. Száraz tavaszon jól határozzuk meg a vetésmélységet, ügyeljünk a vetésidőre. Száraz években rovarkártevők megjelenése is gyakoribb, károsításuk nagyobb. Az ellenük való védekezés hatásos eszköze a szármaradványok gondos felaprítása és alászántása.

Az aszállyal szembeni küzdelem sarkalatos kérdése a gyomirtás. Tartsuk gyommentesen szántóföldjeinket, hogy minél kisebb herbicid hatásnak tegyük ki a kukoricát, és ne kelljen annak versenyt futni a vízért és a tápanyagért. Az itt felsorolt tennivalókról is van bőven mondanivaló, amiről szerencsére alkalmunk van sokféle módon konzultálni, a legújabb eredményekről beszélni és az alkalmazás lehetőségeit megvitatni.

Ebben az összeállításban a biztonságos kukoricatermesztés két nagyon fontos elemével, a hibridek hő- és szárazságtûrésével, valamint az állománysûrûséggel szeretnék részletesebben foglalkozni.



A hibridek szárazságtûrése közötti különbség becslése

Ha az egyes növényfajokat az alapján hasonlítjuk össze, hogy az aszályos és a csapadékkal részben vagy jól ellátott években miként változik a termésátlaguk, akkor megállapíthatjuk, hogy jellemzően a kukoricánál kell a legnagyobb termésveszteséggel számolnunk. Ez azért van így, mert a kukorica szemtermésének képződése, a szemek telítődése a nyári hónapokra esik, amikor Magyarországon nagy valószínûséggel köszönt be a száraz időszak. 2007. év azért is emlékezetes marad, mert nemcsak a csapadékhiány, hanem az évszakhoz képest is jóval magasabb hőmérsékleti viszonyok alakultak ki. Ma már tehát nemcsak egyszerûen szárazságtûrésről, hanem a kukorica hő- és szárazságtûréséről kell beszélnünk.

A hőmérséklet emelkedésre a kukorica jellemzően a levelek turgor nyomásának csökkenésével reagál. Ezt nevezi a népnyelv furulyázásnak, amely a koradélutáni órákban jól látható. Estére, másnap reggelre a kukoricanövény visszanyeri üdeségét, mintha mi sem történt volna. Azonban, ha ez az állapot sokáig tart, a kukorica károsodik. A kukorica csövei kicsik, rosszul termékenyültek lesznek, súlyos esetben a meddő növények száma megnövekszik. Érdekes, hogy a furulyázás egyik hibridnél időben hamarabb, másiknál később, vagy egyáltalán nem látható. Az is jellemző, hogy a magasabb hőmérsékletre és a vízhiányra a hibridek és a hibrideket alkotó szülők, a beltenyésztett vonalak nem azonos módon reagálnak. A hibrideknél a szárazság első tünete az alsó levelek száradása, az un. felszáradás. Az egyes hibridek a felszáradásban lényegesen különböznek egymástól, és ez az állapot fajtaösszehasonlító kísérletekben jól bonitálható. 2007-ben sokszor már nemcsak az alsó, hanem a növények felső levelei is száradni kezdtek, és a hőség- napok számával arányosan ez az elszáradás hibridtől függően kisebb vagy nagyobb mértékû lett. A legsúlyosabb esetekben a növények teljesen elszáradtak. 2007-ben lettünk figyelmesek arra is, hogy a magas nappali hőmérsékletek csökkenésével egy kis jótékony hatású eső után egyes hibridek állománya regenerálódni kezdett, azoké a hibrideké, amelyek életképességüket az átlagnál hosszabb ideig meg tudták őrizni.

A termés betakarításakor azt is láthattuk, hogy a hibridek terméscsökkenése nem minden esetben a növények szemmel látható károsodásával volt arányban. A termésösszehasonlító kísérletek eredményei alapján mondhatjuk, hogy az egyes hibridek terméskiesése nehezen ítélhető meg az állomány bonitálása alapján, mert mind a két végletre találtunk példát. Gyönyörû zölden maradó állomány termése maradt el a várttól, és teljesen leégett állomány tudott élre kerülni a betakarított termésmennyisége alapján.

A beltenyésztett vonalaknál nem annyira az alsó levelek száradása, hanem a lomblevelek különböző mértékû elszáradása a jellemző. Egy csokorra valót lehet összegyûjteni a levélszáradások különböző típusaiból. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy marad-e legalább valamennyi zöld levélfelület a száraz periódus végére. Ez a zöld felület adhatja meg az esélyt a regenerálódáshoz. A dolog azonban mégsem ilyen egyszerû, mert olyan jelenséget is tapasztaltunk, elsősorban a hosszú tenyészidejû vonalaknál, hogy a szép zöld növényeken nincs cső. A vízhiány és a magas hőmérséklet esetén gyakori a bibe késlekedése. Sokszor, és különösen az érzékeny típusoknál a virágpor hullatását követően bújik elő a bibe, de sajnos már nincs ami megtermékenyítse. A hőmérséklet emelkedése a virágpor életképességét is nagy mértékben csökkenti, ami szintén a megtermékenyülés csökkenéséhez vezet. 2007-ben a vetőmag előállítás kudarca elsősorban a pollen termékenyítő képességének csökkenésével magyarázható, amelyen sajnos az öntözés sem segített.

Aszályos években a termés csökkenését mindannyian kézzelfoghatóan, zsebbe nyúlóan érzékeljük. Arra a kérdésre azonban, hogy az egyes hibridek között mekkora a terméskülönbség, nem könnyû megalapozott választ adni.

A hibridek között a hő- és szárazságtûrés becslésére valójában a teljesítménykísérletek alkalmasak. Az összehasonlításhoz az MgSzH által 2006 és 2007-ben kukorica fajtajelöltekkel beállított teljesítménykísérletek adatait vettem alapul. Az MgSzH adatainak használatát azért tartjuk szerencsés megoldásnak, mert:

• a kísérletben igen sok, eltérő genotípus szerepel,

• az adatok mindkét évben ugyanazon kísérleti helyekről származnak,

• a kísérletek kivitelezésének módszere és technológiája azonos, tehát feltételezhető, hogy ugyanazon hibridnek a 2006-ban és 2007-ben mért adatai között elsősorban az adott hibrid és az időjárás (amelynek meghatározó változó eleme az aszály és a sokévi átlagot jóval meghaladó nappali hőmérséklet) kölcsönhatásából eredő különbséget mutatják.

A számítás menete:

• minden hibridre külön-külön kiszámoltuk mennyivel kevesebbet termett 2007-ben, mint 2006-ban. A hibrideket terméscsökkenésük alapján rangsoroltuk;

• minden éréscsoportból kiválasztottuk a legkisebb és a legnagyobb terméscsökkenést mutató hibrideket és átlagoltuk terméseredményüket. A véletlen hibából eredő eltéréseket, csökkentése érdekében, a számítást úgy is elvégeztük, hogy az egyes éréscsoportokból 2–2, illetve 3-3 hibridet választottunk ki. Az adatokat a táblázatba foglaltuk.

2006-ban a legkisebb termésveszteséget mutató hibridek termése gyakorlatilag 11,95–12,01 t hektáronként, attól függően, hogy hány hibrid adatát használtuk fel a számításhoz. A legnagyobb termésveszteséget elszenvedő hibridek termőképessége ezzel szemben 2006-ban minden esetben nagyobb volt 0,22–0,50 t/ha-al. 2007-ben a kapott terméseredmények alapján megfordult a sorrend. A legnagyobb termésveszteséget mutató hibridek termése több, mint 6 tonnával esett vissza hektáronként, és ezzel a betakarítható termésük is kevesebb lett, mint a kisebb termésveszteséget mutató csoporté. Ha a két csoport 2007 évi termését hasonlítjuk össze, megállapíthatjuk, hogy közöttük a különbség eléri az 0,73–1,14 tonnát hektáronként.

Az adatok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyes hibridek között hő- és szárazságtûrésben lényeges különbségek vannak. Megállapítható, hogy a vizsgálatban szereplő hibridek közül tendenciájában azok szenvedtek jobban a szárazságban, amelyek termése az intenzív körülmények között a legnagyobb volt. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövőben a hibrid értékét nem csak a jó termőhelyi körülmények között megállapított termőképesség fogja meghatározni, hanem az is, hogy a kedvezőtlen időjárási feltételekhez milyen mértékben tudnak alkalmazkodni.

A kukorica termését meghatározó tényező az állománysûrûség. Magyarországon napjainkban a kukoricát 65–70 ezer tő/ha állománysûrûséggel termesztjük. A 70-es 80-as években közel 20 ezer tővel több növényt vetettünk hektáronként, bizonyítva azt, hogy a nagy terméseket csak ezekkel a tőszámokkal lehet garantálni. Ez a gyakorlat jól mûködött mindaddig, amíg a szántóföldeken fegyelmezett technológiával történt a tápanyag visszapótlás és a gyomírtás, és mindaddig, amíg ezeken a magas tőszámokon a termésképzéshez megvolt a szükséges csapadék. Az időjárás változása, az aszályos évek gyakoribbá válása az alacsonyabb tőszámok használatát kényszerítette ki. Mai tudásunk szerint az állománysûrûséget termőhelytől függően 60–70 ezer termőtőre állítjuk be hektáronként.

Az aszályt előre pontosan nem tudjuk megjósolni, így vetéskor nem igazán tudjuk eldönteni, nagyobb vagy kisebb tőszámra állítsuk a vetőgépet. Ebben segíthet az a tapasztalat alapján nyugvó megállapítás, hogy ha nincs téli csapadék az egyes hibridek ajánlott tőszámának alsó határához, ha bőségesen volt csapadék az ajánlott tőszám felső határához közelebbi értékre érdemes beállítani a vetendő növényszámot.

Magyarország csapadék viszonyainál szárazabb termőterületeken jellemzően 50 ezer alatti tőszámot vetnek, ha nincs öntözési lehetőség. 70–80 ezer tő/ha állománysûrûséggel dolgoznak azok, akik gazdaságosan tudnak öntözni. Mivel ma Magyarországon az öntözési kultúra olyan amilyen, valószínû, hogy nekünk inkább a tőszám további mérséklésével kell behatóbban foglalkozni.

Továbbra is kérdés, hogy hogyan tudjuk majd szinkronba hozni a kedvező és kedvezőtlen években alkalmazható technológiát (hibridválaszték, tenyészidő, tőszám, mûtrágya, gyomirtás, termesztési eljárások stb.) ahhoz, hogy a kedvező évet jól ki tudjuk használni, és ne katasztrófaként kelljen a száraz éveket átélni.

Szél Sándor

Gabonatermesztési Kutató Kht, Szeged