Magyarországon, ahol kisebb-nagyobb területen 50 zöldségfélét termesztenek, az egy főre számított zöldségfogyasztás 100 kg/év, ennek 90%-át mindössze 10 zöldségfaj teszi ki. A levélzöldségfélék ebben a rangsorban meglehetősen szerény helyet foglalnak el, közülük csupán a fejes salátáról, a spenótról és a sóskáról lehet elmondani, hogy nálunk ismerik, termesztik és alkalmanként fogyasztják is, ezekből az elfogyasztott mennyiség nem éri el az 1 kg/fő/év mennyiséget.
A levélzöldségek botanikailag nem alkotnak egységes csoportot, rendszertanilag egymástól egészen távolálló fajokat sorolunk ebbe a fogalomkörbe. Nagy levéltömeget, erős levélnyelet fejlesztenek, egy- és kétéves, továbbá évelő növények tartoznak ide, amelyek jól hajtathatók és szabadföldön is viszonylag kevés kézimunkaerő-felhasználással megtermeszthetőek. Nagy, fejlett levelüket, és vastag, húsos levélnyelüket fogyasztjuk, fogyasztásuk többnyire nyersen történik vagy csak minimális átalakítással, különösebb előkészítést nem igényelnek.
A levélzöldségfélék több vonatkozásban is megfelelnek a korszerû táplálkozás követelményeinek, magas a rosttartalmuk, kevés energiát tartalmaznak, gyakorlatilag egész éven át fogyaszthatók, könnyen termeszthetők, egyszerû módszerekkel, kis energiafelhasználás mellett jól hajtathatók, viszonylag kevés a kártevőjük és betegségük, ennél fogva minimális vegyszerfelhasználás mellett megoldható a növényvédelmük. A fogyasztásukban a jövőben jelentős változás várható, az átalakuló életmód és az új étkezési szokások miatt, a modern, korszerû, egészséges táplálkozásnak jól megfelelő levélzöldségeket előnyben fogják részesíteni. Európai viszonylatban az alábbi fajokat fogyasztják, amelyek előállítása üzemi és a házikerti termesztésben történik:
Fészkesvirágúak családja (Asteraceae):
• fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.)
• kötözősaláta (Lactuca sativa L. var. longifolia)
• tépősaláta (Lactuca sativa L. var. secalina)
• metélősaláta (Lactuca sativa L. var. crispa)
• spárgasaláta (Lactuca sativa L. var. angustana)
• kertisaláta (Lactuca sativa L. var. sativa)
• endíviasaláta (Cichorium endivia L.)
• cikóriasaláta (Cichorium intybus L. ssp. sativum convar. foliosum L.)
• radicchio (Chicorium intybus L.)
• keszegsaláta (Lactuca serriola L.)
• mezei saláta (Valerianella locusta L.)
• kárdi (Cynara cardunculus)
Keserûfûfélék családja (Poligonaceae):
• rebarbara (Rheum rhabarbarum L.)
• sóska (Rumex acetosa L. var. hortensis Dierb.)
Libatopfélék családja (Chenopodiaceae):
• spenót (Spinacia oleracea L.)
• kerti laboda (Atriplex hortensis)
• mángold (Beta vulgaris)
Kristályvirágfélék családja (Aizoaceae):
• újzélandi spenót (Tetragonia tetragonoides Pall.)
Porcsinfélék családja (Portulakaceae):
• portulaka (Portulaca oleracea)
Keresztesvirágúak (Cruciferaea):
• zsázsa (Lepidium sativum L.)
Cikkünkben a kötözősaláta, a tépősaláta, a kárdi, a mezei saláta és a mángold termesztését ismertetjük.
A kötözősaláta (szinonim név: római saláta, leveles saláta, főzősaláta) az ókorban már jól ismert zöldségnövény volt, de később a középkorban is gyakran fogyasztották. Elsősorban Dél-Európában terjedt el, ahol a fejes saláta a kedvezőtlen fény- és hőviszonyok miatt nehezebben nevelhető meg. Táplálkozási értéke hasonló a fejes salátáéhoz, kedvező étrendi hatása és alacsony kalóriaértéke miatt jelentősebb szerepe lehetne a táplálkozásunkban.
A környezeti igénye megegyezik a fejes salátáéval. A hideget, a fagyot jól tûri, optimális hőmérsékletigénye 16°C, de szemben a fejes salátával, a meleget is elviseli. A talaj vízkészletét kevésbé jól hasznosítja, mint a fejes saláta, ezért nyári termesztése csak öntözött viszonyok mellett képzelhető el. Talaj tekintetében nem válogat, megtermeszthető a gyengébb szerkezetû laza és középkötött talajokon is, amelyek humusztartalma alacsony.
Rövid tenyészidejénél fogva jól beilleszthető a kertészeti vetésforgókba. A későn ültetésre kerülő, hosszú tenyészidejû növények kiváló élőnövénye (pl. kései káposztafélék), de a fejes salátához hasonlóan lehetséges a másodtermesztése is a korán lekerülő borsó, korai burgonya, rövid tenyészidejû sárgarépa, petrezselyem és káposztafélék után.
Általában palántázzák, de helyre vetéssel is szaporítható. Kora tavasszal fûtött vagy fûtés nélküli fólia alá vetik a magját, négyzetméterenként 2000–3000 db-ot, majd a kelést követően a 7–10. napon áttûzdelik 5 × 5 cm-es tápkockába. A palánta nevelése megközelítőleg 5–6 hetet vesz igénybe. A kiültetés fajtától függően 30–35 × 30–35 cm-es tenyészterületre történjen. Termeszthető szálas palántáról is, ilyen esetben ritkábbra vetjük, négyzetméterenként mindössze csak 700–800 palántát nevelünk meg. Ehhez – számolva a gyengébb keléssel is – 1 gramm magot kell négyzetméterenként elvetni.
Az ültetést követően legnagyobb figyelmet a folyamatos vízpótlásra kell fordítani különösen akkor, ha homokon vagy humuszban szegény talajon termesztjük. A talaj kultúrállapotától függően egy-két alkalommal megkapáljuk addig, amíg a levelei nem nagyon terültek szét. Speciális ápolási munkája a levelek összekötözése, miután a külső levelek teljesen kifejlődtek, felső részükön összekötjük úgy, hogy a belső leveleket fény ne érje. Az ilyen formán etiolálódott leveleket a kötözéstől számított harmadik, negyedik héten már lehet szedni.
A tépősaláta (szinonim név: levélsaláta, metélősaláta) Európa déli országaiban terjedt el, nálunk kevesen ismerik, és alig termesztik, csak néhány különlegességet kedvelő kertész kertjében található. Legnagyobb értéke, hogy levélzete magszárképzés után is fogyasztható, nem lesz túl rostos és keserû. További előnye, hogy rövid tenyészideje miatt a vetésforgókba könnyen beilleszthető, ebből adódóan kiváló elő-, ill. utónövény.
Táplálkozási értéke megegyezik a fejes salátáéval, elsősorban kedvező étrendi hatása és magas ásványisó tartalma miatt ajánlható a fogyasztása. Íze talán még kellemesebb, mint a fejes salátáé, keseredésre nem hajlamos.
A tépő saláta nem tartozik a melegigényes zöldségfajok közé, csírázása már nem sokkal fagypont felett megindul. Fényigénye nagy, intenzív fényviszonyokat igényel, félárnyékot, köztes termesztést nem tûri. Nem tartozik a nagy vízigényû növények közé, öntözésére csak kifejezetten száraz időjárás esetén kerül sor. A talaj szerkezetével szemben, mint a többi levélzöldségféle, kevésbé igényes. A termesztési gyakorlatban csak kivételes esetben használnak az ültetése előtt szerves trágyát. Vetésforgóban a szerves trágyázott szakasz után ültetik, tehát a paprika, a paradicsom, a káposztafélék, az uborka vagy a dinnye után. Nagyon érzékeny viszont a talaj cserepesedésére, az erre hajlamos talajon rosszul csírázik, és a fejlődése is vontatott. Tápanyagigénye nem nagy.
Míg korábban a helyrevetéses termesztése volt általános, újabban palántázzák is, de házikertekben, ahol termesztése jelentősebb, magról vetik. Legkorábban február végén vethető, amint a talajfagy kiengedett, és annyira megszikkadt a terület, hogy rá lehet menni, utolsó vetése a nyár közepén lehetséges. Amennyiben egyszeri vágásra tervezzük a szedését, és nem levelenként, úgy lehet 25 × 25 vagy 30 × 30 cm-es tenyészterületet választani. Apró magja miatt a vetés mélysége kötött talajon 1,5–2 cm-nél, homokon 2–3 cm-nél több ne legyen. Kelés után, amikor az első lomblevelek is megjelentek kiegyeljük, ezzel a mûvelettel állítjuk be a kívánt tenyészterületet. Későbbiekben csak a talaj lazítására és gyommentesen tartására kell ügyelni.
Szedését kézzel végezzük mindig a teljesen kifejlett, alsó leveleket szedjük le. Egy-egy alkalommal sok levelet ne vegyünk le, mert a növény megkopasztásával gátoljuk fejlődését, az asszimilációs felületet nagyban csökkentjük. Hasonlóan hátrányos, ha a kifejlett leveleket rajta hagyjuk, részben azért, mert a kész levelek idővel száradni kezdenek, megbetegszenek és fertőznek, de azért is, mert úgy lassúbb a fiatal levelek képződése.
Kárdi (szinonim név: kardonna, spanyol articsóka) a Földközi-tenger mellől, a spanyoloktól terjedt el Európa más országaiba. Napjainkban a zöldségfogyasztásban nagyobb jelentősége csak Olaszországban és Spanyolországban van, Európa legtöbb országában nem is ismerik. Vastag húsos levélnyelét fogyasztjuk, táplálkozási értéke elsősorban magas ásványi anyag tartalmában van, főleg kalciumból és magnéziumból tartalmaz jelentősebb mennyiséget.
Hőmérsékleti igénye valamivel több, mint a fejes salátáé, 18–19°C, a kisebb fagyokat elviseli (-2, -3°C), de a nagyobb lehûlésekre érzékeny. A meleget tûri, de tapasztalatok szerint a hûvösebb nyarakon jobban fejlődik, fejlettebb, erősebb leveleket képez. Fényigénye nagy, az árnyékot nem tûri, ezért köztes termesztésre alkalmatlan. Vízigénye nagy, leginkább az uborkáéhoz hasonlítható. Mélyre nyúló, fejlett, hosszú gyökérzete ellenére, rendszeres öntözést igényel. Tápanyagigénye közepes, elsősorban nitrogénből igényel sokat.
Főnövényként termesztjük, hosszú tenyészideje miatt előnövénnyel vagy utónövénnyel nem társítható. Lehet helyrevetéssel és palántáról is szaporítani. Tekintettel arra, hogy magja csak 15–16°C-on kezd csírázni, nem érdemes korábban, mint április végén elvetni. Laza talajokon 5–6 cm-re, kötöttebb, jobb vízgazdálkodású közegbe 3–4 cm-re vessük. Ha palántáról neveljük, akkor a magot március végén–április elején fûtött fólia alá, sûrûn, szaporító ládába vetjük (600 db/láda), és két lombleveles-két szikleveles kor között 5 × 5-ös vagy 4 × 4-es tápkockába, ill. 7-es vagy 8-as cserepekbe áttûzdeljük. Szálas palántáról is jól szaporítható, természetesen ilyen esetben valamivel lassabban fog a kiültetés után fejlődésnek indulni. 1 m2-en 500–600 jó minőségû palánta nevelhető meg annak veszélye nélkül, hogy a növények megnyúlnának, ehhez – számolva a gyengébb csírázással is – 30–40 gramm magot kell elvetni. Kelés után, különösen, ha borús idő van, keveset öntözzük, és 12–15°C-nál többet ne tartsunk, mert a növények nagyon gyorsan megnyúlnak.
Kirakása május elején-közepén lehetséges, amikor a talaj kellően felmelegedett, és már fagyveszéllyel nem kell számolni. 1 × 1 méteres távolságra ültessük úgy, hogy a szára valamivel mélyebbre kerüljön, mint ahogy a palántanevelőben volt. Az ültetést követően a palántákat alaposan öntözzük be, ilyenkor az öntözésnek nem a vízpótlás a célja, hanem a jobb eredés érdekében a gyökerek alapos beiszapolása. Különösebb ápolási munkákat nem igényel. Mint minden víz- és tápanyagigényes növényt öntözni kell, különösen a tenyészidő elején, amikor még a gyökerei fejletlenek. Párás, de nem túl nagy melegben fejlődik jól.
Tápanyagok közül sok nitrogént igényel, ettől lesznek nagy fejlett levelei. A kapálásnak nemcsak a gyomirtás a célja, az öntözésektől összetömörödött talajt is ilyen módon tehetjük lazává, levegőssé. Speciális ápolási munkája a halványítás, amivel a fogyasztásra kerülő levélnyelek zsengébbé, emészthetőbbé tehetők. Ilyenkor a betakarítás előtt 3–4 héttel a leveleket magasan összekötjük, és a növényt, miután szalmával, papírral, esetleg fóliával körbetekertük, 20–30 cm magasan felkupacoljuk. Újabban vannak fajták, amelyek termése halványítás nélkül is kellemes, zsenge, nem túl rostos. Szedését a fagyok beállta előtt kell megkezdeni, ilyenkor a levélnyeleket a takaróanyagból (talajból) kibontjuk, a földtől megtisztítjuk, majd a levéllemezt eltávolítjuk.
A mezei saláta (szinonim név: galambbegy saláta, madársaláta, vadsaláta) az elmúlt években egy igen keresett levélzöldségféle lett, kis- és nagyüzemben egyaránt hajtatják és szabadföldön is termesztik. Levele – a gazdasági értelemben vett termése – vastagabb, keményebb, durvább a fejes salátáénál, fogyasztáskor ropogós, a frissesség benyomását kelti.
Általánosságban, mint a legtöbb levélzöldségféléről elmondható, hogy a környezettel szemben különösebb igényt nem támaszt, éghajlati adottságaink termesztésére és hajtatására megfelelőek. Fejlődéséhez az optimális hőmérséklet 16°C, a hideget jól elviseli, szabadban áttelel. Fényigénye nem nagy, a félárnyékot is jól tûri. Vízigénye viszonylag kicsi, a szárazságot is tûri, legtöbb vizet a csírázáshoz igényli. Tápanyagigénye nem nagy. Tápanyagok közül a lombozat kifejlesztéséhez több nitrogént, továbbá magnéziumot és vasat igényel. Talaj kötöttségével és a talaj szerkezetével szemben különösebb igényeket nem támaszt, gyakorlatilag a szikeseket és az erősen cserepesedett talajokat kivéve, ahol rossz a csírázása, mindenütt megtermeszthető.
Általában nem főnövényként, hanem előnövényként termesztik. Másodnövénynek is vethetjük július közepétől–augusztus elejétől a korán lekerülő zöldségfélék után.
Legjobb soros vetés formájában szaporítani, 10–15 cm-es sortávolság esetén, kelés után 8–10 cm-re kell kiritkítani. Magját túl mélyre ne vessük, mert rosszul fog csírázni, elegendő 1–2 cm-re rakni. 100 m2-re a vetőmagigénye kb. 50–60 gramm.
Kapáláson és gyomláláson, továbbá szárazság idején öntözésen kívül más ápolási munkát nem igényel. A sorközeit csak nagyon sekélyen szabad mûvelni, inkább csak horolni, mert sekélyen elhelyezkedő gyökereit megszaggatjuk. 1–1,5 hónap után, 5–6 leveles korban lehet a szedését elkezdeni.
A mángold (szinonim név: levélmángold) termesztése és fogyasztása napjainkban a nyugat-európai országokban számottevő, de nem meghatározó, többnyire csak választék bővítésére szolgál, főleg a kisüzemek növénye. Gazdasági értelemben vett termése a levélnyél és a levéllemez. Vannak fajták, amelyeknek a levéllemezei erősebbek és a levélnyelük kisebb, de vannak levélnyél típusok, ahol a levéllemezhez képest a levélnyél nagyobb.
A mángold azok közé a növények közé tartozik, amelyek optimális lombfejlődésüket és termésképzésüket 19°C körüli hőmérsékleten érik el. A csírázásuk már 9°C-on megindul, azonban a kelés gyorsan és lendületesen 20°C felett játszódik le. A fiatalabb növények a fagyot kevésbé viselik el, mint a kifejlett egyedek. A fagyérzékenység a fajtától is függ. A levéllemezéért termesztett fajták a fagyra és a téli hidegre kevésbé érzékenyek, mint a levélnyelet fejlesztő változatok. Vízigénye nagy. Kedveli a magas páratartalmat, ilyen esetben levelei simák, fényesebbek, a gyakran tapasztalható levélszél száradás nem jelentkezik. Valamennyi talajtípus, amelynek a nedvességtartalma a 75%-ot meghaladja, és tápanyagban jól ellátott, a mángold számára megfelel.
Melegigényes növény, ezért vetésével nem szabad nagyon sietni, legkorábban április közepén–végén vethető, de a májusi vetések sem későiek. Ebből adódóan korai, rövid tenyészidejû zöldségféléket pl. fejes saláta, hónapos retek, spenót stb. még a vetése előtt lehet termeszteni. Európában elsősorban magról vetik, de kisebb üzemekben, magánkertekben alkalmazzák a palántáról történő szaporítását is.
Legkorábban április második felében lehet vetni, az ennél korábbi vetések rosszul csíráznak, vagy a kelést követően, a hideg hatására a növekedésük leáll, különféle kártevők lepik el. Május végénél később megint nem érdemes vetni, mert hosszú tenyészideje következtében, nem fog a fagyokig beérni.
A levélnyél mángoldot a fajtától függően 40–50 cm-re, a levéllemezért termesztettet sûrûbbre, 20 cm-re kell vetni. Kelés után a nagyobb lombozatot fejlesztő fajtákat 35–40 cm-re, a levélmángoldot sûrûbbre 15 cm-re, 3–4 lombleveles korban ritkítsuk ki. A talaj kötöttségétől függően 3–4 cm mélységre lehet a magot a talajba elhelyezni. A vetést követően a kelésig 10–14 napot lehet optimális esetben számolni. 100 m2-re 200–250 gramm a vetőmagszükséglet.
Palántáról történő szaporítás esetén a magot február hónapban kell elvetni, hogy a májusi kiültetésre fejlett növényeket kapjunk. A nagyobb lombot nevelő fajtákat 40 cm-es sortávolság mellett 40 cm-re, a kisebb lombúakat 20–25 cm-re ültessük.
Ápolása egyszerû, a rendszeres kapáláson, és a vízpótló öntözésen kívül, más munkát nem igényel.
A levélnyél mángoldot a hidegek beálltával lehet elkezdeni szedni, a levéllemezéért termesztetteket ennél jóval korábban is megkezdhetjük betakarítani. Ez utóbbiak jobban elviselik a téli hideget, nehézség nélkül átteleltethetők.
A cikk szerzője: dr. Terbe István
