A tarlóhántás és tarlóápolás gyakorlata

Agro Napló
Aratás után legalább olyan figyelmet fordítsunk talajainkra, mint azt vetés elõtt tettük.

A tarló stádium ugyanis, gondoskodás esetén a talaj pihenésének, és felfrissülésének időszaka. Ellenben ha nem gondozzuk a tarlót, a talajállapot, a biológiai élet visszaesése miatt, nagyobb mértékben romlik, mint a tenyészidő alatt.


A tarló mûvelése – pontosabban a gondozása – a nyáron learatott elővetemények után két folyamatból tevődik össze. Az első, a tarlóhántás, amely, mint az elnevezése is jelzi, sekély, 6–10 cm mély talajmunka. Jobb lesz a hántás minősége, amikor a növények szalmáját az aratással egymenetben zúzzák (minél kisebb méretûre). A kombájnra szerelt elem a zúzott szalmát a felszínre teríti (1. kép), így hántó eszközzel is a talajba munkálható. A jó szalmazúzás és -terítés minőségi feltétel. Ha a talajba egyszerre nagy szalmatömeget kevernek, a feltáró mikrobák igénye nitrogénhiányt idéz elő, amely lassítja a feltáródást. A szalmának takarmányozási, ipari stb. célú összegyûjtése, bálázása, elszállítása jó szervezést kíván, mivel az ebből eredő haszon arányánál nagyobb kár származik a talaj vízvesztéséből.

Ahhoz, hogy a tarlóhántás betöltse a feladatát, aratás után késedelem nélkül kell hozzálátni, egyben lezárni a bolygatott talaj felszínét (2. kép). A gondos tarlómûvelés haszna sokkal több, mint a ráfordított üzemanyag költsége. A legnagyobb haszon a talaj vízveszteségének csökkentése. A sekélyen bolygatott talajréteg hőszigetelő funkciót tölt be, vagyis a mélyebb rétegek felmelegedésének akadályozásával gátolja a nagyobb vízvesztést.


Az altalajból a felszín felé igyekvő nedvesség a hántott réteg aljánál, illetve a lezárt felszín alatt kicsapódva nyirkosítja át előbb a hántott, majd az alatta lévő szelvényt. A hántott réteg levegősebb, mint a hántatlan, és kellően átnyirkosodva kedvező életteret nyújt a talaj hasznos élőlényeinek. Munkálkodásuk eredménye a talajélet felpezsdülése, és 4–6 hét elteltével a mûvelhetőség javulása. Ennek különösen száraz idényben van pótolhatatlan haszna.

A gazdálkodók között régi kérdés, feketére munkálják a tarlót hántáskor, vagy jobb, ha a felszín maradványokkal takart. Kétségtelen, hogy jó átlagos nyári idényben kisebb a felszíntakarás jelentősége. Csakhogy ilyen idény az utóbbi években nem adódott, és – klímaváltozás okán – a jövőben is nagyon ritkán várható. Ezért meg kell barátkozni a takart talaj látványával, előtte a mulcs-hagyó tarlóhántással (a mulcs a szántóföldön talajvédelmi céllal, tarlómaradványból képzett takaróanyag; BM). A szükséges arányú – 35–45% – mulcs száraz idényben óvja a talajt a kiszáradástól és a mûvelhetőség elvesztésétől, esős idényben véd az eliszapolódástól és a cserepesedéstől.

A gondos tarlómûvelés növényvédelmi feladatoknak is eleget tesz. Egyrészt előmozdítja az árva- és gyomkelést, másrészt a talaj bolygatása, és a hasznos élőlények serkentése révén, korlátozza a kártevők és kórokozók életfeltételeit. Ez a lehetőség azonban nem csökkenti a tenyészidei, okszerû növényvédelem értékét. Végső soron a tarlóhántás hozzásegít a feltalajra káros hatások (erős felmelegedés, kiszáradás, kérgesedés, levegőtlen folyamatok, elgyomosodás, kártevő gradáció) megelőzéséhez és enyhítéséhez.

Miért legyen lehetőleg sekély a tarlóhántás? Egyrészt a kisebb költség miatt (az üzemanyagot tartalékolják az ápolásra, amely 2–3 ujjnyival mélyebb lehet), másrészt a nagyobb vízvesztés megelőzése érdekében. A mélyebb bolygatás gyakran jár rögképzéssel, emiatt elmunkálása is hiányosabb, így a talaj hengerezve is több nedvességet veszít. Számolni kell azzal is, hogy a vetéskor, betakarításkor okozott taposás rontja a hántás minőségét. Ha a hántást aratás után mielőbb, még a talaj nyirkos állapotánál elvégzik (s nem jóval később, amikor a talaj már kiszáradt), a taposott sávok nagyobb rögei is jól elmunkálhatók.

Tarlóhántás kontra nyári szántás? Nem véletlen a kérdés, mivel sajnálatosan gyakori – dacára a szélsőségektől és a talaj vízvesztésétől óvó kéréseknek – a tarlók nyári szántása. Ezek rossz minősége – lezáratlan, hantos vagy éppen szalonnás (3. kép) – 2006 őszén nagyban hozzájárult a gyenge repce és őszi kalászos kelésekhez.


 Nem jártak jobban azok sem, akik aratástól szeptember közepéig „felé sem néztek” a tarlóiknak. A nyári esők nyomán eliszapolódott felszín kőkeménnyé cementálódott a hőségnapok alatt, ráadásul a több gyomnemzedék talált kiváló élőhelyet a bolygatatlan talajon. Az okszerû tarlógondozás, és fogásainak mielőbbi megtanulása tehát a gazdálkodó érdeke. A tarlók okszerû mûvelése mellett szól a klímakár enyhítésében betöltött szerepe is.

Az aratással megszûnik a talaj árnyékolása. Mivel a bolygatatlan talaj jó hővezető, kora délutánra erősen felmelegszik, és párologtatás révén sok vizet veszít. Az aratáskor adapterrel zúzott és a tarlón szétterült szalma néhány napig késlelteti a talaj kiszáradását (vagyis lehetőséget ad az a munkák jó ütemezésére).

A mélyen hántott vagy szántott és nyitva hagyott, ugyanígy a hántatlan és fedetlen felület védtelenné és biológiailag tevéketlenné teszi a talajt. A bolygatott és csupasz talaj száraz idényben a nedvesség folyamatos kiáramlásával párhuzamosan veszíti el a rugalmasságát és a mûvelhetőségét. Ilyen előzmények esetén nem csak az őszi alapmûvelés energiaigénye lesz tetemesebb, hanem az őszi vetések kockázata is növekszik.

A talaj nedvességforgalma – vagyis a befogadott, tárolt és az elpárolgott mennyiség mérlege – szélsőséges klíma alatt egyre inkább függ az adott területen több éve folytatott talajhasználattól (vízvesztő vagy vízkímélő). Pl. a nyári betakarítású növények kisebb vízigényéből adódó előnyt, jó tarlómûveléssel növelni is lehet. Ez az előny a tarlók gondatlan használata nyomán 2–3 hét, hőségben pár nap alatt elvész.

A mulcs-hagyó tarlómûvelés alapvető fogás nyáron a nedvességveszteség csökkentésében. Ennek érdekében hasznosabb, ha a tarlómaradványok fele, kétharmada a felszínen marad, s csak kisebb része, esetleg a fele kerül a talajba. A mulcs az idő előre haladtával folyamatosan fogy, amelyben a klíma, a talaj N-ellátottsága, biológiai tevékenysége is szerepet játszik. A keresztes virágú növények (repce, mustár) maradványai gyorsabban bomlanak, a kalászosok szalmája lassabban. Nyár végére, a további talajmunkák – ápolás, vagy alapmûvelés – nyomán a mulcs és a takarás is jelentéktelenné zsugorodik.

A jól zúzott, egyenletesen terített, csomómentesen talajba munkált növényi maradványok, amennyiben aratáskor nem voltak fertőzöttek, biológiailag tevékeny közegben a tarló-fázis ideje (1–2,5 hónap) alatt sem fertőződnek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a zúzatlan, sávosan, csomósan torlódott maradványok ennyi idő alatt kártevő élőhellyé válnak. Sekély tarlómûveléskor olyan talajállapot minőség alakul ki, amely elősegíti a felszín közeli rétegben elfekvő, csírázásra képes gyommagvak kelését. A nyári szántás gyommentessége csalóka, mivel előbb a forgatás, majd a szántott réteg kiszáradása akadályozza a gyomkelést. Így a talaj gyommag készletének csökkentésére sem nyílik esély.

Összegzésként megerősíthető, a tarlók szakszerû gondozása csapadékhiányos idényben is mûvelési és vetési biztonságot ad, a késlekedés vagy a rossz döntés pedig bizonytalanságot és veszteségeket.


Milyen eszközök alkalmasabbak tarlóhántásra? Száraz és átlagos idényben a talajt sekélyen porhanyító, nem porosító, mulcs-hagyó és keverő, nagy területteljesítményû eszköz alkalmasabb tarlóhántásra, amelyen elmunkáló elem van, vagy ilyen elem rászerelhető. Pl. a síktárcsás porhanyítók (4. kép) vagy az ún. mulcs-kultivátorok (5. kép). A hagyományos tárcsák a mélyebb járás, a rögösítés okán és az elmunkáló-elem hiánya miatt kevésbé felelnek meg. Elmunkáló kapcsolás esetén javulhat a munkájuk. Szükség lehet rájuk pl. mélyen keréknyomos (pl. borsó tarlón), összegyúrt talajon. Esős idényben, megvárva a felső 15 cm réteg szikkadását, a talajt legkevésbé károsító eszközök jöhetnek számításba, a késes kultivátorok és a síktárcsák.


A síklapú tárcsás porhanyítók (rövid tárcsának is nevezik) újra felfedezett eszközök, ugyanis a tárcsát feltalálásakor síklapokkal építették. A gömbsüveg, csonkakúp lapokat később, a keverőmunka javítása céljával fejlesztették ki. Jóllehet ezzel a tárcsa kihasználtsága javult, de alkalmazási hátránya is növekedett. Ugyanis a talajra nem csak a lapél, hanem a hajlított szél (kb. 5–8 cm sávban) is nyomást gyakorol. Így a tömörítő hatás nyirkos talajban is jelentkezik. A síklapú tárcsák, konstrukciójuk folytán, az első beavatkozáskor sekélyebb munkára képesek, amely tarlómûveléskor – a jobb mulcs-hagyás mellett – további előnyt ad a hagyományos tárcsával szemben. A síklapú porhanyítók mindegyike lezáró hengerrel kombinált, ily módon a hántásra előírt követelmények mindegyike teljesíthető vele.

A tarlómûvelés másik, elterjesztésre érdemes eszköze a különböző mûvelőelemekkel kombinált mulcs-kultivátor. Korábban a kultivátorok hátrányára írták a maradványos (mulcsolt) felszín- hagyást. Holott Kemenesy Ernő, a biológiai talajmûvelés első hazai szószólója már az 1960-as években rámutatott a hasznára: „közel sem olyan fontos a tarlómaradványok tökéletes alátakarása, mint ahogy a köztudatban van, inkább elmarcangolásuk lényeges, mert ezáltal tudjuk megteremteni a szerves anyaggal kevert takaróréteget, az ún. mulch-ot, amelynek olyan nagy jelentőséget tulajdonít a korszerû földmûvelés.”

Úgy a síklapú tárcsákat, mint a mulcs-kultivátorokat a tarlók sekély hántására és a bolygatott felszín lezárására a talajszerkezet kímélés, a mulcs-hagyás, a szükséges mértékû keverés biztonságával lehet használni. A takart és lezárt felszín az utóbbi években a nyári klímakár csökkentés elsődleges mûvelési fogásává vált. A takarás és a kisebb vízvesztés révén a talaj beéredéséhez szükséges alapvető feltételek (tarlómaradványok, vagyis tápanyag, kellő levegőzöttség és nyirkosság a mikrobiális tevékenység élénküléséhez) teljesülnek.

A tarlógondozás második fázisa az ápoló talajmunka, amelyre a gyomok, és az árvakelés tömeges megjelenésekor van szükség. Egyes hiedelmekkel ellentétben nem a tarlómûvelő eszköz gyomosít, hanem a kedvezőbb talajállapot ad jobb esélyt a gyomkelésre. Az ápolást ugyancsak jól kell időzíteni, nem engedhető meg a gyomok maghozása (A Helyes Gazdálkodási Gyakorlat ésszerûen írja elő a gyomok virágzás előtti pusztítását). Az ápolás módja száraz idényben kémiai lehet (perzselő irtás), átlagos vagy esősebb idényben – számítva az újabb kelésre – a kémiai és a mechanikai mód kombinációja. A leperzselt árvakelésből és a virágzás előtti fejlettségben lévő gyomokból összeállt mulcs a felszínt takarva hasznosul. A mechanikai ápolásra használhatjuk a hántás eszközeit (síktárcsa, kultivátor). Hasznos fogás az is, ha változtatunk az eszközön, hántásra síktárcsát, ápolásra – néhány ujjnyival mélyebben járatva – kultivátort járatunk. Az ápolás a talaj kedvező nedvességállapotának megtartásában, biológiai beéredésének felerősödésében is hasznosul.

Megkockáztatható, hogy a mostanihoz hasonló szélsőséges idényben a tarlók okszerû gondozása adhat megfelelő esélyt a következő növény biztonságosabb termesztéséhez. A tarló szakasz alatt megkímélt, regenerálódott és felfrissült talaj (6. kép) egyben a jó gazda gondosságát dicséri.


Talajállapot kutatásainkat támogató projektek: OTKA-49.049, KLIMA-05, NKFP-6/00079/2005; vállalatok: GAK Kht. Józsefmajori Kísérleti és Tangazdaság; Mezőhegyesi Ménesbirtok ZRt; Belvárdgyulai Mg. ZRt; Kverneland Group Hungária Kft; Vertikum Kft; Väderstad Kft.

 

A cikk szerzője: Dr. Birkás Márta

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?