Sokan e feladatot másodlagosan kezelik, annak ellenére, hogy a növénytermelési szakma döntő mértékben tisztában van e munkamûvelet jelentőségével. A különböző területi adottságú és méretû gazdaságok mindegyikében fellelhetők olyan tarlóhántással és ápolással kapcsolatos hiányosságok, amelyek elsősorban munkaszervezési, kapacitásbeli és rosszul értelmezett gazdaságossági-megtakarítási elvekre vezethetők vissza. Ezért egy-egy munkagépen keresztül utalni szeretnénk az üzemeinkben meglévő tradíciókra, valamint a napjainkban is folyó fejlesztési munkálatokra. Felhívjuk a figyelmet, hogy a beidegződött gyakorlattól eltérően a tarlóhántást sem javasolt sematikus elvek és módszerek szerint elvégezni, hanem minden esetben igazodni kell a termőhelyi adottságokhoz, s ezen belül is a talaj mindenkori állapotához. E tézis az idei esztendőben fokozottan igaznak tekinthető, hiszen az – előrejelzések szerinti – aszályosabb időszakok a megszokottól eltérő talajállapotot eredményezhetnek. Ennek kezelése, azaz a tarlók elsődleges hántása, ápoló karbantartása még az extrém talajkörülmények esetén is a fenntartható gazdálkodás fontos pillére.
A tarlóhántásra a nyár elején, vagy a nyár folyamán betakarított növények után kerül sor, s lényegében egy sekélynek tekinthető, 6–15 cm munkamélység közötti talajelőkészítést jelent.
A tarlóhántás alapvető és közvetlen célja a tarló és a tarlón található növényi maradványok talajba keverése és elbomlásuk elősegítése. Ehhez szorosan kapcsolódóan e mûvelet meghatározó jelentőséggel bír a talaj vízgazdálkodásának szabályozásában, az evaporáció csökkentésével és a vízvezető képesség javításával. E mûvelet szabályozza továbbá a talaj hőgazdálkodását, jótékonyan segíti a mikrobiológiai folyamatokat, hatékonyan irtja a gyomnövényeket és kórokozókat. Fentiek függvényében döntő kihatással lehet a követő talajmûvelési eljárások minőségére, az energiaigény csökkentésére és az üzemeltetés hatékonyságának fokozására.
A tarlóhántás legnépszerûbb és üzemi méretekben is legelterjedtebben használt eszközei egyértelmûen a nehéz tárcsásboronák. E gépekről tudni kell, hogy a tárcsalevelek fajlagos terhelése a megfelelő munkaminőség biztosítása érdekében minden esetben meg kell, hogy haladja a 80 kg/db alsó határértéket. A korábbi kis- és nagyüzemi gyakorlatban tradicionálisnak tekinthető, nehéz tárcsásboronára alapozott tarlóhántás munkaminőségi, energetikai és üzemeltetési szempontból egyaránt tartalmaz előnyöket és hátrányokat. Előbbiek között feltétlen meg kell említenünk a tárcsás mûvelő elemek hatékony aprító-, keverő-, és felszínegyengető munkáját párosulva az igen jó gyomirtó képességgel. Ehhez társul még egy adott traktor+tárcsa gépcsoport fajlagosan alacsony energiaigénye (gördülő mûvelőelemek). Üzemeltetési oldalról feltétlen kedvezőnek kell tekintenünk az alacsony karbantartási igényt, valamint a nagy területteljesítményt. Ezen előnyök mellett agrotechnikai kompromisszumként kezelendő az ún. tárcsa talpréteg kialakítása – azaz a káros talajtömörödöttség létrejötte a gyökérzóna köztes szakaszán –, valamint az elemek jellegéből adódó túlzott mértékû porosítás.
A helyesen megválasztott munkamélység döntően kihat a tárcsásboronák alkalmazásának eredményességére. Elkerülendő a mûvelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás. E problémák kiküszöbölésére az utóbbi időben általában népszerûvé vált a tárcsalevelek más mûvelőelemekkel történő kombinációja (pl. kultivátor, ill. középmélylazító elemek).
Mezőgazdaságunk számára igen széles választékban állnak rendelkezésre a különböző nehéz tárcsásboronák. A legnagyobb darabszámban elterjedt, és közismert IH típusok mellett feltétlen említést érdemelnek azon cégek gyártmányai is, amelyek elsősorban a mûszaki megbízhatóság terén jól kielégítik a gazdálkodók igényeit. Az újabb fejlesztések közül az élre kívánkoznak a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége tagvállalatainak hagyományos és újabb géptípusai: az AGRIKON-SOLT Kft. lazító elemes kombinációi, a kisebb méretû alapváltozatoktól a szupernehéz tárcsáig terjedő típusai, valamint az OMIKRON (precíz lezáróegységekkel) és SASFORM (kiváló tárcsatag szögbeállítási megoldások) cégek legújabb fejlesztései. Természetesen az említetteken kívül számtalan kisebb hazai gyártó is készít tárcsás boronát elsősorban az un. kisgazdaságok számára. E gyártás során a legfontosabb konstrukciós szempont az un. MTZ-kategóriához történő igazodás geometriai, hidraulikai és energetikai szempontból egyaránt. A forgalmazás terén még bővebb a tarlómûvelő eszközök választéka, hiszen minden egyes integrátor, kisebb és nagyobb kereskedelmi egység foglalkozik ezen eszközökkel.
A nehéz tárcsásboronák üzemeltetésénél felhívjuk a figyelmet a helyes vonóerő irány beállításra (V-elrendezésû tárcsás boronák), a gépek hosszirányú vízszintességének beszabályozására, a talajállapothoz igazodó munkamélység és munkasebesség, valamint az egyes tárcsasorok haladási iránnyal bezárt mûvelési szögének helyes megválasztására. Ez utóbbit sokan elhanyagolják, pedig az eredményes munkavégzés szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír; gondoljunk csak a mellső-, illetve hátsó tárcsasorok szögbeállításának különbözőségére és ennek munkaminőségi, valamint energetikai kihatására. Megemlítendő még a jól megválasztott és ma már opciósan rendelhető tárcsalevél átmérő, osztás és élkiképzési forma.
Sok helyen előszeretettel alkalmazzák a tárcsás boronák kiváltására az ásóboronákat. Ezek népszerûsége elsősorban a 10–14 km/h munkasebesség tartományhoz igazodó nagyobb területteljesítményben, a talaj jobb porhanyításában és esetenként keverésében, valamint egy adott gépkonstrukción belüli, általában hengerboronás lezárásban keresendő. Feltétlen meg kell azonban jegyeznünk, hogy használatuk elsősorban laza és középkötött talajokon javasolható. A munka intenzitásának fokozása céljából ma már nem ritkán 4–5 soros ásóborona tengely elrendezést is igényelnek a gyártóktól.
A forgó mûvelőelemekkel rendelkező fenti gépek kiváltására kutatói-gazdálkodói körökben is egyre gyakrabban ajánlják, illetve használják a nehéz kultivátorok különböző típusait, illetve azok kombinációit. Az ilyen gépekkel történő tarlóhántásnak különösen akkor van jelentősége, ha a követő alapmûvelést forgatás nélkül, második/harmadik menetes nehéz kultivátorral, vagy középmélylazítóval kívánjuk elvégezni. E gépek szerszámválasztéka biztosítja a tárcsás mûvelő eszközökhöz hasonló jó gyomirtást, felszínképzést és a mûvelés mélységéig egyenletes méretû rögfrakciót. További előny, hogy e gépek nem képeznek összefüggő záróréteget a mûvelés alsó határán, valamint a felszínen is kevésbé porosítanak. A jelenlegi talajállapotokat szemlélve az idén különösen aktuális lehet olyan gép, vagy szerszámösszeállítás kiválasztása, amely extrém száraz felső talajréteg esetén is képes megfelelő/jó minőségû tarlóhántást, ill. azzal kombináltan egymenetben magágyat készíteni.
A kultivátor szerszámok közül kiemelendők az ún. szárnyas kapatestek, amelyek különböző geometriában állnak rendelkezésre a munkamélység, illetve a munkaszélesség arányokhoz igazodóan. A korábban népszerû, ma már kissé méltánytalanul elfelejtett, ún. nagy szárnyszélességû lazító testekkel felszerelt nehéz kultivátorok előnyei a szél- és/vagy vízeróziónak kitett területeken érvényesülnek elsősorban.
Megjegyzendő, hogy agronómiai szempontból sokan megkérdőjelezik a kultivátorok, illetve kultivátor kombinációk (multikultivátorok) szakmai alkalmazhatóságát, mivel az un. felszínkép közel sem tûnik olyan előnyösnek, mint a talajhajtású mûvelő elemek (tárcsalevél, ásóborona késkereszt) esetén. Fontos azonban tudni, hogy a mûvelő elemek által teljes mértékben átvágott gyökérzónában ugyanúgy érvényesülnek a funkcionális feladatok és a felszíni jelenlétében vizuálisan zavarónak tûnő tarló, gyom-, illetve árvakeléses állomány a mûvelés utáni 3–4. napon elfonnyadva már egyértelmûsíti ezen eszközök gyomirtási hatékonyságát is.
E gépek jellemzője még az is, hogy a porhanyós talajréteget a talaj felszíne alatt alakítják ki, kevésbé bolygatják a közvetlen talajfelszínt, hatékonyan elvágják a tarlómaradványok és a gyomnövények gyökereit, ugyanakkor a felszíni növényi részeket érintetlenül hagyják; az elhalt növényi maradványok így eredményesen védik a biológiailag is értékes talajfelszínt a víz és a szél kártételeitől.
A mezőgazdasági gépgyártás divatos trendjeit követve napjainkban tucatszám jelennek meg azok a kombinált eszközök, amelyek az alapmûvelés és az un. másodlagos mûvelés összevonására hivatottak. A gépberuházás oldaláról fajlagosan feltétlen olcsóbb megoldás alkalmazásának sikere elsősorban a jó üzemszervezéstől, s ezzel párhuzamosan a mûszakóra kihasználtságtól és annak nagyságától függ. A konstruktőrök szerkesztési alapelve a forgóelemek általános üzemi elfogadtatása volt, melyekhez párosult a mélyebben dolgozó un. talajvédő mûvelő elemek bevezetése. A lazító szerszám + tárcsalevél + henger elemek együttes alkalmazásából elsősorban a kétféle mûvelő eszköz pozitívumait lehet kihozni a használat során: pl. elsősorban a kedvező rögképzés, a hatékony keverő munka és a kellően visszatömörített mértékû felszínlezárás.
Az így létrejött kombinált tarlóhántó eszközök alkalmazhatóságát az előző technológiai mûvelet, azaz a betakarítás során fellépő talajproblémák elszaporodása is igényelte. A gabonatáblákon közlekedő kombájnok és szállító jármûvek talajterhelése normál körülmények esetén is túlzott mértékû tömörödést jelent. A betakarítás időszakában gyakori, kedvezőtlen időjárási kihatások (pl. túlzottan magas talajnedvesség tartalom esetén történő talajtaposási károk, nyomproblémák) csak fokozták a fenti problémák megoldására alkalmas hatékony tarlóhántó eszközök megjelenését. Ezen nem elhanyagolható szempontok figyelembevételével kell a gazdálkodóknak olyan szakmai célzatú beruházás irányába mozdulni, amelynek fő célja természetesen továbbra is a minőségi tarlóhántás kell legyen. E mûvelet nem pótolható semmivel (még hatékony vegyszeres kezeléssel sem!), kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.
Az alkalmazható munkaeszközök általános ismertetéséből nem szabad kihagynunk a gépekre (tárcsákra, ásóboronákra, lazító eszközökre) szerelhető elmunkáló-lezáró elemek szerepét sem. Vitathatatlan agrotechnikai igény a tarlóhántás lehetőleg egymenetes, illetve minél korábbi elmunkálása, azaz lezárása. E nagyon fontos mûvelet nemcsak a vízvisszatartó képesség köré határolható agrotechnikai előnyökkel, hanem a káros talajtaposás, illetve a munkamenetek számának csökkentésével, azaz mûveleti energia és költségmegtakarítással is jár. A fent említett géptípusokra szerelhető elmunkáló-lezáró egységek profil kiképzése rendkívül sokféle, csakúgy mint az elemek terhelhetősége. Beruházás szempontjából is elfogadható a mechanikus-rugós terhelés, míg szakmailag a legjobb munkavégzést a zárt hidraulikus körökkel terhelhető lezáró elemek, illetve kombinációk biztosítják. Természetesen a mûszaki, technológiai, és gazdaságossági kényszerûségek, illetve lehetőségek függvényében az a gazdálkodó is elismerést érdemel, aki az alapgépe mögé a legegyszerûbb és legolcsóbb eszközt kapcsolja, mint pl. az egyengető sín, vagy gyûrûshenger, esetleg a kettő kombinációja.
A tarlóhántás fogalma ma már kiszélesedett és sok esetben nemcsak a nyári, hanem az őszi talajelőkészítő mûveletek egy részét is e témakörbe soroljuk. Az itt alkalmazható eszközök sok esetben azonosak a korábbiakkal, eltérést lényegében a mûvelőelemek terhelésében, beállításában, a szerszámok kombinációjában, valamint a munkamenetek számában találhatunk. Alkalmazási kritérium az őszi betakarítási növényekre általában jellemző nagyobb szervesanyag maradvány.
A tarlóhántás gépesítésének mintagazdasági adatai és az üzemi visszajelzések ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy e feladat gépesítése teljes mértékûnek tekinthető és a rendelkezésre álló eszközök jó alternatívát kínálnak mindegyik talajelőkészítési technológiai változat esetén. A gazdálkodók feladata a beruházások döntéselőkészítése, valamint a már meglévő gépek üzemeltetése során az, hogy részletes szakmai információkkal tegyék hatékonyabbá üzemeltetési, s ezen belül a gépek alkalmazására és beállítására vonatkozó ismereteiket. Felhívjuk a figyelmet a racionális talajmûvelés tarlóhántáskor is figyelembe veendő fontosságára, amelynek során kiemelten figyelnünk kell arra, hogy a talajmûvelés ne okozzon kultúrállapot-romlást: ehhez szervesen kapcsolódóan ne hagyjuk a tarlót, vagy a már egyszer hántott tarlót elgyomosodni, a gyomnövények szárát megerősödni, és a gyommagokat megkötni. Ne feledjük, hogy a tarlóhántásnak (és ápolásnak is!) nemcsak a vízmegőrzés, illetve a kapilláris vízmozgások szabályozása az elsődleges feladata, hanem többek között a kultúrnövény- és gyommagok számára a csírázás és kelés elősegítése, az optimális talajfizikai állapot kialakítása, valamint a talajbiológiai folyamatok elősegítése is célja. A gépesítés oldaláról nem szóltunk ugyan részleteiben a sokak számára még mindig idegenkedést kiváltó, különböző szántóföldi kultivátorokról, ám azok fokozódó jelenlétére a tarlómûvelések – alap és kiegészítő terén egyaránt – talajkímélő végrehajtása miatt is egyre inkább számolni kell. Megszívlelendők azok a változások is, amelyek elsősorban a munkamélység (4–8 cm-es síkmûvelés), az alkalmazott mûvelő szerszám (kombináció + vízmegőrző lezárás) és a menetszám megtakarítás (összevonás, mûvelet elhagyás) témakörében jelentkeznek kiemelten.
A cikk szerzője: Dr. Soós Sándor
