Bevezetés
Az év vége a kellemes év végi hajrák mellett köztudottan a számvetések ideje is. Magyarország több, mint 2 és fél éve az Európai Unió tagja. Idén 15 éve született meg a Nitrát-direktíva, amelyet az EU országok felszíni és felszín alatti vizeinek védelme céljából alkottak meg. Szükséges tehát számot vetnünk az elmúlt 15 év történéseiről, érdemes visszatekinteni, és mérlegre tenni: mi is történt az EU mára 25 tagországgá bővült közösségében a növénytáplálás, annak környezeti vonatkozásai terén az elmúlt 15 évben, mennyiben teljesültek, avagy nem teljesültek ennek az oly fontos agrár környezeti szabályozónak a célkitûzései. Az értékelésben a korábbi EU 15 országok (EU 15) és az új EU 10 (NEU 10) nitrogén- (N) és foszfor (P)-mérlegének, ill. a talajok P-ellátottságának elmúlt 15 évi változásai, ill. egymáshoz való viszonyuk összehasonlítása sietnek segítségünkre.
A világ népességének gyors növekedése, és ennek következményeként a fogyasztás gyarapodása a mûtrágyahasználatot az élelmiszerellátás szerves részévé integrálta. A mûtrágyákat nem tudjuk semmivel sem kiváltani modern mezőgazdaságban, ha a világ élelmiszerellátását biztosítani kívánjuk. A jelenlegi élelmiszernövények előállítása komoly terhelést jelent ugyanakkor a környezetre, és a mezőgazdaság, mint szennyező forrás és környezetvédelmi probléma is jelentkezik. Ezek között említhetjük meg a nitrátlemosódást, az eutrofizációt és a meg nem újítható erőforrások felhasználását, melyek mind a mûtrágya használathoz köthetők. Ezek és az ezekhez kapcsolódó problémák felvetik a kérdést, hogy mezőgazdasági termelésünk mennyiben fenntartható, és hogyan tudunk megbirkózni a növekvő népesség élelmiszer szükségletének biztosítása kérdésével.
A kihívás abban jelentkezik, hogy úgy biztosítsuk a növekvő lakosság élelmiszer szükségletét, hogy közben fenntartjuk a talaj termékenységét, és a számunkra oly értékes természeti környezetet a lehető legnagyobb mértékben óvjuk. A közvéleményt leginkább a nitrogén- és foszfortrágyázásból származó környezeti károk aggasztják, ezeknek a tápelemeknek a szakszerûtlen használatából származhatnak a legkomolyabb környezeti problémák.
A tápelem mérlegek, különösen is az NP mérlegek, fontos környezeti indikátorok. Ezeknek a mérlegszámítási módszereknek a megközelítései jelentősen különbözhetnek, ezért ezeknek az adatoknak az összehasonlítása csak bizonyos korlátokkal lehetséges.
Felismerve fontosságukat, az OECD országoknak évente becsülniük kell a mezőgazdaságuk környezetvédelmi megközelítésû NP mérlegüket. Ennek az OECD módszernek az előnye, hogy ezek az országok azonos metodológiával készítik el NP mérlegüket. Ennek következtében ezen országok NP mérleg egyenlegei egymással összehasonlíthatók.
Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy értékelje azokat a tényezőket, amelyek a területegységre jutó szerves és mûtrágya NP használat intenzitását leginkább befolyásolják. Célul tûztük ki a nyugat-európai és az új EU tag közép- és kelet-európai országok NP mérlegeinek bemutatását, az OECD metodológia segítségével.
Egy szakirodalmi szemle keretében Steén (1997), Johnston (1997) adataira támaszkodva, a nyugat-európai országok talajainak foszforellátottságát értékelte. Ezeknek az országoknak legnagyobb része az EU tagja. A jelen cikk szerzői ugyanezt az értékelést végezték el közép- és a kelet-európai országok vonatkozásában, melynek során a talaj foszformérlege és foszforellátottsága közötti összefüggést is értékelik. A cikk első részében a szerves és mûtrágya NP használatot befolyásoló tényezőket értékeljük. A cikk következő részében a nyugat- és a kelet-európai országok közötti éles ellentéteket értékeljük a nitrogén-, foszformérlegeik, és talaj NP-ellátottságaik vonatkozásában (túltrágyázás és környezetvédelmi problémák az EU nyugati, talajzsaroló növénytáplálási gyakorlat, és hozzá kapcsolódó agronómiai, szociális és vidékfejlesztési problémák az EU keleti részén).
A szerves és mûtrágya NP használatot befolyásoló tényezők
A világ országaiban az eltérő faktoroknak, úgy mint az egy főre jutó nemzeti jövedelemnek, ill. a népsûrûségnek az állatsûrûségre, a mûtrágya NP használatra, ill. a szervestrágyával előállított NP mennyiségekre gyakorolt hatásának értékelésére a FAO mezőgazdasági statisztikai adatbázisát (2005) használtuk fel (1–4. ábrák). Az egy főre jutó GDP-t a CIA (2001) adatbázisa alapján becsültük, mely a vásárlóerőt is figyelembe vette. A FAO adatbázisban szereplő adatokat a résztvevő országok mezőgazdasági területére vonatkoztattuk. Az EU 15-ben a set-aside területeket, a mûvelésből ideiglenesen kivont területeket nem számítottuk be a mezőgazdasági területbe. Azokban az országokban viszont, ahol évente egynél több aratás is lehetséges, a többszöri aratással betakarított területet tekintettük mezőgazdasági területnek. A százezer hektár alatti mezőgazdasági területtel rendelkező országokat nem vontuk be az értékelésbe. Ily módon adatbázisunkban 129 ország maradt.
Amikor a szerves- és mûtrágyával adott eltérő mennyiségû NP kijuttatások okát keressük, jól látható, hogy a nagyobb egy főre jutó nemzeti jövedelemmel rendelkező, és egyúttal nagyobb népsûrûségû fejlett országok intenzívebb mezőgazdálkodást folytatnak, ami mind a nagyobb mûtrágya NP használatra, mind a szervestrágyával előállított NP mennyiségekre is vonatkozik (1. ábra).
Az 1–4. ábrában szereplő számok az EU25 országokat alábbiak szerint reprezentálják: 1: Ausztria; 2: Belgium-Luxemburg; 3: Dánia; 4: Finnország; 5: Franciaország; 6: Németország; 7: Görögország; 8: Írország; 9: Olaszország; 11: Hollandia; 12: Portugália; 13: Spanyolország; 14: Svédország; 15: Egyesült Királyság; 16: Ciprus; 17: Cseh Köztársaság; 18: Észtország; 19: Magyarország; 20: Lettország; 21: Litvánia; 23: Lengyelország; 24: Szlovákia; 25: Szlovénia.
Az 1–4. ábrában a nitrogén mellett a magyar gyakorlatnak megfelelően, a pentoxidban (P2O5) kifejezett P mennyiségek szerepelnek.
Az 1 főre jutó GDP csaknem két és félszer nagyobb volt a korábbi EU 15 országokban, mint az új EU 10 (NEU10) országok csoportjában. 2000-ben terület egységenként 56%-kal több mûtrágya NP-t használtak az EU 15-ben, mint a NEU 10-ben, amely a növénytáplálás intenzitásában meglevő különbségeket is jól jelzi. A legnagyobb mûtrágya NP adagokat Hollandiában, Németországban és Belgium-Luxemburgban alkalmaztak.
Szervestrágyával csaknem kétszer annyi NP termelődött területegységre az EU 15-ben, mint a NEU 10-ben. A legnagyobb szerves N+P2O5 mennyiségek Hollandiához (245 kg/ha), és Belgium-Luxemburghoz (225 kg/ha) kötődtek. Ezek az igen nagy mennyiségek az egészségtelenül nagy, egységnyi mezőgazdasági területre jutó állatsûrûség következményei. A szerves- és mûtrágyával kijuttatott N+P2O5 mennyisége 70%-kal volt nagyobb az EU 15-ben, mint a NEU 10-ben, két országban is meghaladva a 350 kg/ ha mennyiséget (Hollandia: 425, Belgium-Luxemburg: 360 kg/ha). További 3 EU 25 országban 200 kg/ha feletti volt ez a mutató (Németország: 230, Írország: 225, Dánia: 220 kg/ha) (FAO adatbázis, 2005).
Ráadásul a nagyobb egy főre jutó GDP és a nagyobb népsûrûség nagyobb területegységre jutó állatsûrûséggel is jártak együtt, tovább növelve a mezőgazdasági terület NP terhelését (1–4. ábra). Átlagosan, a 100 ha mezőgazdasági területre jutó számosállat-mennyiség csaknem kétszer akkora volt az EU 15-ben, mint a NEU 10-ben. A legnagyobb állatsûrûségek Hollandiához (268 számosállat/100 ha mezőgazdasági terület), és Belgium-Luxemburghoz (248 számosállat/100 ha mezőgazdasági terület) köthetők. Ami viszont sokkoló meglepetés: az állatsûrûséget a népsûrûséggel összevetve, Belgium-Luxemburg és Hollandia állatsûrûsége újra csak szélsőségesen nagy!
Amikor a világ országaiban hasonlítjuk össze ezt a két tényezőt, az általános trendektől éppen ez a két ország tér el számottevő módon, tovább súlyosbítva a problémát. Ugyanakkor Dániában és Írországban is átlag fölötti az állatsûrûség a népsûrûséggel összehasonlítva. A NEU 10 országok közül csupán Szlovénia és az alig több, mit 100 ezer hektár mezőgazdasági területtel rendelkező Ciprus állatsûrûsége kis mértékben átlag feletti.
A Benelux országok további sokkoló meglepetéssel is szolgálnak: annak ellenére, hogy a szervestrágyával kijuttatott NP mennyisége kiugróan nagy az egészségtelenül magas állatsûrûség következményeként, NP mûtrágya használatuk is intenzív (3. ábra). Mind agronómiai, mind környezetvédelmi oldalról érthetetlen, hogy a nagy kijuttatott szervestrágya NP mennyiségek miért nem mérsékelték a mûtrágyával kiadott NP mennyiségeket. A magyar, az MTA TAKI-MTA MGKI költség és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszer a szerves trágyával kijuttatott NP mennyiségeket, mint mûtrágya NP mennyiséget csökkentő tényezőt veszi figyelembe (Csathó et al. 1998, 2003). Valószínû, hogy a holland és belga szaktanácsadási rendszerek ezt nem teszik meg. Normális esetben ugyanakkor egy adott ország szerves- és mûtrágyával kijuttatott NP mennyiségei a növény igényének, a talaj tápelem-ellátottságának és a klimatikus viszonyoknak a függvénye.
A szerves- + mûtrágyahasználatot a népsûrûséggel összevetve, minden korábbi EU 15 országban az általános trendnél nagyobb az adott népsûrûségi értékhez tartozó összes NP használat
(4. ábra). A népsûrûségnél indokolatlanul nagyobb mértékû az összes NP használat Hollandiában és Belgiumban. Szintén kedvezőtlen irányban „lóg ki a sorból” Írország, Dánia és Németország. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ezek azok az országok, amelyekben a korábbi EU 15-ön belül is átlag feletti, avagy kiugróan átlag feletti az állatsûrûség. Egy új, immáron hatékony, az EU 25-ön belüli agrár, ill. agrárkörnyezeti együttmûködés keretében történő az állatlétszám átcsoportosítása során éppen ezek az országok lehetnek a donor országok, míg a közép-kelet európai új EU országok közül a jó kukoricatermesztő országok, mint pl. Magyarország is, a recipiens, fogadó országok (1–4. ábra).
A közép- és kelet-európai országok foszformérlegének változásai 1960 és 2000 között
Az intenzív foszfor mûtrágya használat néhány évtizeddel később kezdődött a közép-kelet európai országokban, mint Nyugat-Európában. A legtöbb esetben ez az oka annak, hogy a 60-as években jóval kisebbek voltak a foszformérlegek, mint a 80-as években. Ez alól csak Szlovénia kivétel, ahol 1990-t követően is olyan intenzív a foszforhasználat, mint a nyugat- európai országokban. Közép-kelet Európában a foszformérlegek 25 kg/ha P2O5 alatt maradtak, vagy még negatívak is voltak. Ez alól csak Csehország, Lettország és Észtország a kivételek. A 80-as években, az intenzív időszakban a foszformérlegek az egész régióban pozitívak voltak, +10 és +70 kg/ha P2O5 értékeket mutatva. 1990-nel kezdődően ugyanakkor a P mûtrágya használat drámai zuhanásának eredményeképpen a P-mérlegek minden eddiginél kisebbre, -15 és +15 kg/ha közötti P2O5 mennyiségekre csökkentek. Ez annak is a következménye, hogy a jelentős P utóhatások még viszonylag nagy terméseket, és ezzel együtt nagy P-mennyiségek kivonását eredményezik a betakarított terméssel. Az egyedüli kivétel újra csak Szlovénia volt 45 kg/ha pozitív P2O5 mérleggel.
Környezetvédelmi NP mérlegek a korábbi EU 15 és a NEU 10 országokban a 90-es évek elején
A korábbi EU 15 országok, Svájc és Norvégia, és egyes NEU 10 közép-kelet európai országok 1990/91 évi N és P-mérleg egyenlegeit a táblázatban tanulmányozhatjuk. A dőlt betûs NP mérleg értékek Brouwer et al. 1995, a többi NP mérleg adat Steén 1997, OECD 2001, 2006, Klir 2005, Torma 2005, Kopinski 2005, valamint Csathó és Radimszky 2005 publikációiból származnak. A nitrogénmérlegek 200 kg/ha felettiek voltak Hollandiában és Belgiumban, a két, egészségtelenül nagy állatsûrûségû országban, 100 kg/ha felettiek Luxemburgban, Németországban és Dániában, 75 kg/ha felettiek Svájcban, Írországban és Franciaországban, 50 kg/ha felettiek Finnországban, Norvégiában, Svédországban, az Egyesült Királyságban és Görögországban, 50 kg/ha körüliek Ausztriában, 40 kg/ha, vagy kevesebb Portugáliában, Olaszországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Spanyolországban, Hollandiában és Magyarországon. Magyarországon 1990/91 rekord év volt nagy termésekkel, az évszázad legnegatívabb NP mérlegeivel, melyeket a nagy első évi NP utóhatások is lehetővé tettek.
A foszformérlegben tapasztaltak hasonlóak a nitrogénmérlegnél leírtakhoz: a legpozitívabb foszformérlegeket Hollandia és Belgium produkálta (80–90 kg/ha P2O5). A francia, a luxemburgi, a német és finn P mérlegek 50–70 kg/ha P2O5 között mozogtak. Az összes többi országban a foszfor mérleg 30 kg/ha
P2O5 alatti volt, ezen belül 15 kg/ha P2O5 alatti a NEU 10 országokban, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Ausztriában és Portugáliában. A környezetvédelmi célú törvényi jogi szabályozás következményeként az EU 15 országokban 1988 óta mintegy 10%-kal csökkent a N mûtrágya, és mintegy 40%-kal a P mûtrágya használat. Az alacsonyabb NP mûtrágya adagok ellenére az NP mérlegek továbbra is jelentősen pozitívak maradtak a legtöbb korábbi EU 15 országban. Más oldalról a
NEU 10 országokban az NP mûtrágya használat drámai zuhanása a gazdaság összeomlásának az eredménye volt.
A korábbi EU 15 országok talaj P-ellátottságában meglevő különbségek
11 nyugat-európai országban a 90-es évek elejére vonatkozó talaj P-ellátottsági kategóriák megoszlását a 4. ábrán tanulmányozhatjuk (Steén, 1997). Az országok sorrendje megállapításának alapja a foszforral jól + igen jól ellátott terület csökkenő részaránya.
A talaj P-készletét gazdagító, pozitív P-mérlegeket eredményező trágyázási gyakorlat az egyes országok talaj-foszforellátottsági értékeiből is nyomon követhető.
A nyugat-európai talajok foszforellátottsága az 1800-as évek végén még gyenge volt. A foszfor mûtrágyázás kezdete ehhez az időponthoz datálható ezekben az országokban. Ugyanakkor a fél évszázados, vagy még hosszabb ideje folyó talajgazdagító foszfortrágyázás eredményeképpen az 1920-hoz képest ezeknek a talajoknak a foszfortartalma 30–50%-kal növekedett.
Az intenzívebb foszfortrágyázás következtében a talajok foszfor ellátottsága sokkal nagyobb Nyugat-Európában, mint a közép-kelet-európai országokban. A nyugat-európai országok között a jól- igen jól ellátott területek aránya mintegy 75% volt Norvégiában, 65% Hollandiában, 50% Dániában, Írországban és Svédországban, 40% Görögországban és Franciaországban, 30% Németországban, 25% Ausztriában, 20% az Egyesült Királyságban, és 15% Finnországban. Belgiumból nincsenek adataink, de becsléseink szerint ott a helyzet Hollandiához volt hasonló a 90-es évek elején (Steén 1997) (5. ábra).
Az európai talajhivatal becslése szerint Nyugat-Európában 17 millió hektáron (a mezőgazdasági terület 12%-án) volt kedvezőtlenül nagy a talaj NP tartalom, komoly környezeti veszélyt jelentve a felszíni és felszín alatti vizeken.
A közép- és kelet-európai országok talaj P-ellátottságában meglevő különbségek
A közép-kelet európai országok talajának P- állapotáról a
6. ábrából tájékozódhatunk. Az országok sorrendje megállapításának alapja – a nyugat-európai országokhoz hasonlóan – a foszforral jól + igen jól ellátott terület csökkenő részaránya.
A 90-es évek elején a közép-kelet európai országok között a foszforral jól–igen jól ellátott terület aránya jóval kisebb, mintegy 10–25%-kal kevesebb volt, mint a nyugat-európai országokban: értéke mintegy 50% volt Szlovéniában és Magyarországon, 40% Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában, 30% Lettországban és Bulgáriában, 25% Ausztriában,
Albániában, Észtországban és Romániában, 15% Litvániában, és Szerbiában, és 10% Ukrajnában. A 2005. évi talaj P-ellátottságok megítélését nehezíti, hogy a nyugat-európai országokra jelenleg még nem áll rendelkezésre az 1991-eshez hasonló összefoglaló értékelés. Az OECD országok részére kötelező évenkénti NP mérleg számítások mellett sürgető feladat kötelezővé tenni az OECD országok talajainak NP ellátottságában beállt változások évenkénti közlését is. Jelen dolgozat utolsó fejezetében az 1991 és 2005 közötti kumulált NP mérlegek bemutatása ugyanakkor értékes támpontot fog adni arra vonatkozóan, hogy az egyes országokban milyen irányba mozdulhatott el az NP ellátottság ez alatt a 15 év alatt, a Nitrát direktíva 15 éve alatt.
A talaj P-ellátottsága és a P-mérlegek közötti összefüggések közötti kapcsolat az EU25 országokban
A trágyázási szaktanácsadási rendszerek alapvető, közös vonása (kellene, hogy legyen), hogy az adott tápelemmel gyengén ellátott területen a növény által kivont mennyiséget jóval meghaladó, közepesen ellátotton azt kevésbé meghaladó, jó ellátottságon azzal azonos, avagy annál kevesebb, igen jó ellátottságon annál kevesebb, vagy zéró, túlzott ellátottságon zéró (N)PK tápelem-mennyiségeket javasolnak kijuttatni termesztett növényeink alá.
Ezt a logikát elfogadva, a 90-es évek elején foszforral sokkal jobban ellátott talajokkal bíró nyugat-európai EU 25 országokban sokkal kisebb (N)P-mennyiségek kijuttatása, és ennek eredményeképpen sokkal alacsonyabb (N)P-mérleg egyenlegek az indokoltak, és agronómiai, környezetvédelmi oldalról elfogadhatók, mint a 90-es évek elején jóval gyengébb P-ellátottságú közép-kelet európai országokban. Mint azt mindnyájan jól tudjuk, a puding próbája az evés: lássuk tehát, hogy szakmailag egyedül helyes elmélettel szemben mi a véres (ill. a súlyos környezetszennyező gyakorlatot eredményező) valóság. Erről a
7. ábra, a 90-es évek elején a talajok P státuszát jelző P-ellátottsági értékszám és a P-mérlegek közötti összefüggés leírásával tájékoztat bennünket. A P-ellátottsági értékszámot a következők szerint állapítottuk meg: a foszforral igen gyengén ellátott területen 1-es értékszorzót, a gyengén ellátotton 2-es, a közepesen ellátotton 3-as, a jól ellátotton 4-es, és az igen jól ellátotton 5-ös értékszorzót, faktort alkalmaztunk. Az adott P-ellátottságok értékszorzóit megszoroztuk az adott ellátottság előfordulási %-ával (10%-os előfordulásnál tehát 0,1-gyel, 20%-osnál 0,2-vel stb.). Ezeket a szorzatokat összeadva kaptuk meg egyetlen szám formájában a
P-ellátottsági értékszámot. Ha az adott ország területe tehát 100%-ban foszforral igen gyengén ellátott lenne, az ország
P-ellátottsági értékszáma 1,0 lenne. A másik szélsőség, 100%-ban foszforral igen jól ellátott terület esetén P-ellátottsági értékszám 5,0 lenne. Természetesen indokolt lenne a túlzott P-ellátottság kategóriájának bevezetése is, 6-os értékszorzóval. Erre azonban még nincsenek adataink.
Az agronómiailag és környezetvédelmi szempontból is indokolt, egyedül helyes gyakorlat esetében a 7. ábrán egy negatív összefüggést, a javuló P-ellátottsággal egyre kisebb, egyre negatívabb P-mérlegeket kellett volna kapnunk.
Ezzel szemben, ennek éppen az ellenkezője volt megfigyelhető a 90-es évek elejei európai állapotokban: a kelet-közép európai országok kis P-ellátottsági értékszámához kapcsolódtak a legkisebb, több esetben is negatív (!) (-10 és –20 kg/ha P2O5 közötti)
P-mérlegek, míg a nyugat-európai országokhoz köthető legnagyobb P-ellátottsági értékszámokhoz a legpozitívabb, évenként 40 és 90 kg/ha P2O5 közötti többletet mutató P-mérlegek. Ez azt is jelenti, hogy a 90-es évek elejei kedvezőtlen állapotok napjainkra nemhogy javultak volna, vagy netalántán konzerválódtak volna, de drasztikus mértékben tovább súlyosbodtak az elmúlt 15 évben, a Nitrát direktíva bevezetése óta eltelt 15 év során. Erre az európai országok elmúlt 15 évi kumulált nitrogén és foszformérleg egyenlegei tájékoztatnak bennünket sokkoló módon.
Egyes európai országok 1991 és 2005 közötti kumulált NP mérlegei
Jöjjenek tehát a sokkoló ábrák: a 8. ábra egyes európai országok, közöttük számos EU 25 ország 1991 és 2005 közötti becsült kumulált N-, a 9. ábra a becsült kumulált P2O5 mérlegeiről tájékoztatnak. Mind a kumulált N, mind a P tekintetében az immáron unalomig ismételt, nótóriusan renitens Hollandia és Belgium állnak az élen. A Nitrát direktíva bevezetése óta eltelt 15 év alatt az összes N-többlet 2800 kg/ha (!) volt Belgiumban, 3500 (!) kg/ha Hollandiában. Mi ez, ha nem a Nitrát direktíva totális kudarca? Szintén átlag feletti Németország, Norvégia és Írország kumulált N-mérlege. Bár nincs rá adatunk, feltehetően Dánia is ebbe a csoportba tartozik. A sort, mint ahogy várható is volt, a közép-kelet európai országok zárják.
A 15 év alatt kumulált holland P2O5 felesleg csaknem 1000 kg/ha, a belgáé 750 kg/ha (9. ábra). Ez annál is ijesztőbb, mivel éppen ezekben az országokban volt 1991-ben a „legjobb” (valójában, környezeti oldalról a „legrosszabb”) a talajok P-ellátottsága. Szlovénia, Norvégia és Finnország is átlag feletti P-gyarapodást könyvelhet el az elmúlt 15 évre. A sor végén ismét csak a közép-kelet európai országok kullognak.
Javaslatok
A súlyosan károsodott, terhelt, főképpen Benelux országokbeli környezet rehabilitációjára az alábbi javaslatot tesszük:
1) Drasztikusan át kell alakítani az EU Nitrát direktívát. A) A nitrátérzékeny területeken az évi 170 kg/ha maximálisan engedélyezett szerves eredetû N plafon megtartása mellett a jogszabályban figyelembe kell venni az istállótrágya hasznosulását, amely homok, és homokos vályog talajokon 3 évre elosztva 50% az első évben, 30% a 2. évben és 20% a 3. évben. Vályog, agyagos vályog és agyag talajokon 4 éves hasznosulással kell számolni: 40% az első, 30% a 2., 20% a 3., és 10% hasznosulással a 4. évben. Amennyiben évente van szervestrágya-kijuttatás, az adott évre jutó szervestrágya-érvényesülések összegének nem szabad meghaladniuk a 170 kg/ha plafont a nitrátérzékeny területeken. B) Nitrátérzékenységtől függetlenül az EU országok trágyázási szaktanácsadási rendszereiben az istállótrágyával kijuttatott tápanyagok mennyiségét mint mûtrágyaigényt csökkentő tényezőt jogszabályba rögzítetten, kötelezően figyelembe kell venni a trágyázási szaktanácsadási rendszereknek. A hazai tapasztalatok szerint 10 tonna érett, közepes minőségû almos istállótrágyával 60 kg/ha N, 30 kg/ha P2O5 és 60 kg/ha K2O mennyiséget juttatunk ki a területre. A mûtrágya hasznosulással összehasonlítva, az istállótrágya- N 50%-ának, az istállótrágya- PK 100%-ának hasznosulásával számolhatunk a mûtrágyaigény-csökkentés során. Csak szabadföldi kísérletekben több éven keresztül tesztelt, a szigorú környezetvédelmi és gazdaságossági követelményeknek megfelelő trágyázási szaktanácsadási rendszerek alkalmazását szabad engedélyezni a gyakorlatban. 170–200 kg/ha összes (szerves + mûtrágya formában adott) nitrogénmennyiségnél több kijuttatása agronómiai oldalról sem indokolt, környezetvédelmi oldalról viszont jogszabályban kell tiltani.
Mivel a legtöbb EU országban az eutrofizáció előidézője nem a N, hanem a P túlsúlya, sürgető feladat a Foszfát direktíva kidolgozása.
2) A Foszfát direktíva kidolgozásakor az alábbi fékeket kell a jogszabályba építeni: A) A talaj P-ellátottsági kategóriák kialakításakor kizárólag a növények P trágyareakcióit szabad csak figyelembe venni. A jó P-ellátottság alsó határának maximum 1,5-szöröse lehet a jó P-ellátottság felső határa, ami egyben az igen jó P ellátottság alsó határa is. Az igen jó P-ellátottság alsó határának maximum 1,5-szöröse lehet az igen jó P-ellátottság felső határa, ami egyben a túlzott P-ellátottság alsó határa is. Kötelezően minden EU országban be kell vezetni a túlzott (N)P- ellátottság fogalmát. Túlzott P-ellátottságú talajon mind szerves, mind mûtrágya formájában jogszabályban rögzítve legyen tilos a területre foszfort kijuttatni! Magyarországra adaptálva a hazai szabadföldi kísérletek adatbázisának értékelése alapján ez azt jelenti, hogy savanyú talajokon 100 mg/kg AL-P2O5, meszes talajokon 150 mg/kg AL-P2O5 a jó P ellátottság alsó határa. Az igen jó P ellátottság alsó határa 150 mg/kg AL-P2O5 lenne savanyú, 225 mg/kg AL-P2O5 meszes talajokon. Ebből következően, a túlzott P-ellátottság alsó határa 225 mg/kg AL-P2O5 lenne savanyú, és mg/kg 338 mg/kg AL-P2O5 meszes talajokon. Ezektől az értékektől lenne tilos a P trágyázás legalábbis a sérülékeny környezetû területeken, de valójában ez volna a kívánatos az ország egész területén, és ezt az alapelvet kellene alkalmazni az EU egész területén is.
Összefoglalóan, mind a belga és holland, és részben ír, dán és német nitrát, a foszfátprobléma kezeléséhez kulcsfontosságú a hatékony, válságmenedzselő EU agrár és agrár-környezetvédelmi együttmûködés beindítása. A „hot pot”, a probléma gyökere az EU-n belül az állatsûrûségben meglévő szélsőségek. Az EU nagyobb népsûrûségû, fejlett országaiban termelődött istállótrágya-feleslegek valóságos környezeti fenyegetést jelentenek. Más oldalról, az EU kevésbé fejlett keleti régióiban a talajzsaroló tápanyag-gazdálkodás számít komoly agronómiai, szociális és vidékfejlesztési problémának. Mindkét makro régió problémáját kezelendő, az EU keretein belül a legsürgetőbb feladat az optimális állatlétszám kialakítása, melyet hozzá kell igazítani a takarmánynövények, ezen belül is kiemelten a szemes kukorica termesztési feltételeihez, a lakosság tej-, tojás- és hússzükségletéhez, a szigorú környezetvédelmi, a szociális és a vidékfejlesztési szempontokhoz.
A Benelux országokon belül a tengerparthoz közeli területeken koncentrálódik tovább egészségtelen módon az állattenyésztés, komoly környezeti veszélyeket (P-telítettség, P-lemosódás, eutrofizáció stb.) jelentve a savanyú, kis pufferkapacitású homoktalajokon. Meg kell jegyeznünk, hogy a tejhasznú szarvasmarhatartás, sertés- és baromfitartás nagy mennyiségû szemes kukorica takarmányt igényel, miközben a Benelux országok klímája kedvezőtlen a szemes kukorica termesztésére. Más oldalról a NEU 10 országok között Magyarország klímája ideális a szemes kukorica termesztésre, és eközben Magyarországon a 100 ha mezőgazdasági területre jutó állatsûrûség csupán 10%-a (!) a holland és a belga állatsûrûségnek. Az már csak hab a tortán, hogy 2004-hez viszonyítva 2005-ben nem a fenti országokban, hanem éppen az extrémen alacsony állatsûrûségû Magyarországon csökkent a szarvasmarha létszám 10%-kal. A döntéshozóknak figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy az EU agrár együttmûködés keretében környezetvédelmi oldalról előnyös lenne a Benelux országoknak és agronómiai, szociális és vidékfejlesztési oldalról előnyös lenne bizonyos közép európai országoknak, közöttük Magyarországnak, jelentős állatkvótáknak, ill. állatlétszámnak a korábbi, legnagyobb állatsûrûségû EU 15 országokból bizonyos új NEU 10 országokba konvertálása, ill. áthelyezése. A fogadó országokban ennek az állatlétszám áthelyezésnek a haszonélvezői a helyi közösségek (gazdák, gazdaszövetségek stb.) kell hogy legyenek. Ennek az állatlétszám átcsoportosításnak még azelőtt meg kell történnie, hogy a közép-kelet európai országokban a külföldi földvásárlási moratórium feloldásra kerülne.
Fontos megjegyezni, hogy a 80-as évek közepén Magyarországon, és a többi új EU tag közép-kelet európai országban az állatsûrûség kétszer olyan nagy volt, mint napjainkban. Ez egyúttal azt is előre vetíti, hogy a közép-kelet európai EU országokban biztosítottak a feltételek az állatlétszám jelentős növeléséhez. Ily módon az EU intervenciós kukoricakészletek több, mint 90 %-át adó magyar kukoricakészletek problémája is megoldódna. Annál is inkább fontos az állatlétszám EU-n belüli átcsoportosítása, mivel az EU 2007-től meg akarja szüntetni a kukorica intervenciós alapot.
A cikk szerzője: Dr. Csathó Péter
