A genetikai potenciál kihasználása alatt pedig azt értjük, hogy a termesztésben elért termés és a genetikai potenciálnak hány százaléka. A kukorica genetikai potenciáljának becslésére (mérésére) azok a szántóföldi, több ismétlésben elvetett kisparcellás kísérletek alkalmasak, ahol a kukorica élettani igényének legjobban megfelelő feltételeket biztosítunk. Ilyen feltételeket sokszor nagyon nehéz teremteni, különösen, ha az időjárás nem fogad a kegyeibe.

Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) a különböző nemesítő intézmények fajtáit, ill. hibridjeit nagyon alaposan kidolgozott metodika szerint vizsgálja. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a genetikai potenciál kihasználásának értékelésekor az OMMI eredményeket használják fel, az adatok származásának pontos megjelölésével.

Az OMMI kísérleti telepeinek kiválasztásakor alapvető szempont volt az, hogy a telepek Magyarország jellemző tájegységeit reprezentálják, a kísérleti terület homogén és a növények termesztésére kiválóan alkalmas legyen. Minden nemesítő cég a saját hibridjeinek legjavát jelenti be hivatalos kísérletre, tehát az OMMI kísérletekben a legnagyobb teljesítményû hibridekről kaphatunk értékes információt.

Cikkünkben a genetikai potenciál kihasználásának megállapításához egyrészt OMMI által szervezett, államilag elismert hibridek kísérleti adatait másrészt a statisztikai jelentések alapján a kukorica országos termésátlagát használtuk fel.

Az 1. ábrán oszlopdiagrammal mutatjuk be az utóbbi 11 év adatait. Az oszlopok feletti vonal mutatja a genetikai potenciál kihasználásának értékét. Az adatok országos átlagok, amelyek kétségkívül nagyon kifejezőek, de természetesen sok részletet el is fednek.

A kukoricatermesztés feltételei Magyarországon nagyon változatosak. Csak néhány tájegységben vannak meg azok a kedvező feltételek, ahol évről évre 10 tonna feletti termésekkel lehet kalkulálni. Ha lenne kellő számú adatunk ezekről a termőhelyekről, gyorsan kiderülne, hogy az ott gazdálkodó üzemekben az átlagosnál sokkal jobbak a kihasználási adatok, akár a 65–70%-ot is elérhetik. Az országos termésátlagok alapján az 1970–90-es években kaptunk 65% körüli értékeket. Kétségkívül az az időszak klimatikus szempontból is kedvező volt a kukoricatermesztésre, nem beszélve arról, hogy a termelési rendszerek által integrált gazdaságok akkor szakmailag a legapróbb részletekig kidolgozott és szigorúan betartott, un. iparszerû technológiával dolgoztak.

A vetésterület jelentősebb részén a kukoricatermesztés feltételei azonban közepesek vagy nagyon szerények. Az ideálistól eltérő feltételek között (rossz időjárás, gyenge termő talajok) a kukorica termése alacsony, romlik a kihasználás mértéke.

Az ábrán két helyen van törés, az átlagosnál is lényegesen rosszabb kihasználási százalékot kaptunk. A két hely két évet jelent, a vizsgált periódus két legszárazabb évét.

Az adatok analizálása szinte azt is sugallja, miként lehetne a kihasználási értékeken javítani. A szeszélyes időjárásból adódó hátrányainkat aligha tudjuk kiküszöbölni, valamelyest mérsékelni viszont igen. Teendőinket két csoportba oszthatjuk. Az egyik a termesztési feltételek, a másik pedig a hibrid tulajdonságok javítása.

Termesztési feltételek

A kukoricatermesztés technológiája jól kidolgozott. A gazdag irodalom és termesztési tapasztalat lehetővé teszi, hogy minden táblára a technológiát úgy alakítsuk, hogy a kukorica növény számára kedvező feltételek alakuljanak ki. Cikkünkben csak néhány fontosabb kérdést emelünk ki.

Elővetemény

Elvileg bármely növényfaj lehet kukorica elővetemény, ha a betakarítását követően még ősszel jó minőségben tudjuk a talajmûvelést elvégezni. A sok-sok kísérleti adat azonban azt bizonyítja, hogy a kukoricának legrosszabb előveteménye a kukorica önmaga. A búza elővetemény után termesztett kukorica például átlagosan 15%-kal több termést ad a monokultúrában termesztettel szemben. Még a napraforgó után is több a kukorica termése, pedig közismert, hogy a napraforgó jelentősen csökkentheti a talaj vízkészletét, ha nincs elegendő csapadék.

A monokultúrás kukoricatermesztés az elmúlt évtizedekben széles körben terjedt el. A kukorica monokultúrás termesztésének hátrányait akkor is ismertük, azonban bizonyos megfontolások, főleg az alkalmazott gyomirtó szerek több éves tartamhatása, a kukorica kukorica utáni vetését indokolta. A monokultúrában kialakuló herbicidrezisztens gyomfajok irtására még találtunk újabb és újabb szereket, de a kukoricabogár megjelenése egyértelmûvé tette a vetésváltás szükségességét.

Talajmûvelés

Azonos tápanyagszinten a talaj tömődöttsége komoly terméscsökkentő tényező lehet. Ezért olyan talajmûvelési rendszert kell kialakítani, hogy a felső mûvelt és az alatta lévő réteg a gyökerek számára könnyen átjárható legyen. Nem szabad megengedni, hogy talajainkban a mûvelőtalp (tömörödött réteg) kialakulhasson.

Csapadékellátottság – a kukorica vízigénye

Az utóbbi évtizedekben számos aszályos évet éltünk meg. Az aszályos évek néhány nagyon fontos dologra hívták fel a figyelmünket. Újra tudatosítani kellett magunkban, hogy Magyarországon a víz jelenti a kukoricatermesztésben az egyik legfontosabb korlátozó tényezőt. Az 1. ábrán is jól látszik, hogy a genetikai potenciál kihasználásának mutatója is a két legszárazabb évben a legalacsonyabb.

A kukorica termesztésének technológiájában olyan változtatásokat hajtottunk végre, amelyek a megváltozott időjárási körülmények között kedvezőbb feltételeket teremtenek a kukorica számára. Csökkentettük a kukorica hektáronkénti növényszámát, és számba vettük mindazokat az eljárásokat, amelyekkel mérsékelhetjük az aszálykárt. A csapadék hiányából származó kedvezőtlen körülményeken a talajaink szakszerû mûvelésével nagyon sokat tudunk javítani.

Talajaink mûvelési rendszerének kialakításában gondoskodnunk kell arról:

• hogy a lehulló csapadék a talajban jól tárolódjon,
• a tápanyagellátás legyen optimális, mert ebben az esetben a kukoricanövény egységnyi szárazanyag-előállításhoz kevesebb vizet használ fel,
• a vetendő növényszám a talaj víz- és tápanyagkészletével legyen harmóniában,
• legyen gyommentes a tábla, mert a gyomok a vizet és a tápanyagot elvonják a kukoricától.

Tápanyagellátás

A kukorica tápanyagigényének kielégítéséhez szükséges mûtrágya mennyisége alapvetően a talaj felvehető tápanyagtartalmától függ. Az adagolt tápanyag érvényesülését a termőhelyek és az üzemi körülmények befolyásolják. Jó példa erre a Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság (Szeged) és a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának kísérleti területein beállított mûtrágya tartamkísérletek alapján tett megállapítás, hogy a 2005-ben vizsgált szegedi hibridek maximális terméséhez a debreceni löszháton mintegy 50 kg-mal kevesebb nitrogén hatóanyag kellett, mint az újszegedi öntéstalajon.

Mivel nagyon sok tényező játszik szerepet a növények tápanyagfelvételében és hasznosításában, célszerû a mûtrágyaszükségletet szinte minden termőhelyre kiszámítani.

A kukoricahibridek tulajdonságai

Termőképesség

A területegységről betakarítható termés meghatározó eleme a termőképesség. A termés nagysága és annak ára szabja meg bevételünket. A termőképesség, azaz a genetikai potenciál növelése a nemesítés megkerülhetetlen feladata. Azonban, mint megannyi más tulajdonság jobbítása, a termőképesség növelése sem lehet öncélú. Dr. Németh János közel 40 évvel ezelőtt ezt a gondolatot így fogalmazta meg: „Mit ér az a százmázsás termés, melynek szárítására sok pénzt kell áldoznunk! Mit ér az a százmázsás termés, ha az fuzáriummal fertőzött és takarmányként nem hasznosítható.” A termőképességgel tehát számos olyan tulajdonságnak kell párosulnia, amelyek az adott hibridre jellemző genetikai potenciál megvalósulását a változó termesztési feltételek között is lehetővé teszi.

A tenyészidő és a genetikai potenciál

Minden kukoricatermesztési övezetnek megvan a természet által meghatározott klimatikus feltételrendszere, amelyhez igazítjuk a termesztendő hibridek tenyészidejét. Magyarországon a FAO 200 (igen korai) – FAO 500 (kései) hibridek termesztése jöhet számításba. A tenyészidő relatív fogalom és mindig az adott termőhelyre vonatkozik. Ami nálunk kései hibrid, az a délebbi körzetekben már középérésû, vagy akár korai is lehet.

A tenyészidő és a genetikai potenciál között szoros pozitív korreláció van. Ez az összefüggés a kukoricára kedvező feltételek esetén mindig jól érzékelhető. Ennek ellenére számos olyan esetet említhetünk, amikor látszólag ez az összefüggés megtörik. Erre az aszályos évek adnak jó példát. A júliusban fellépő vízhiány, amely rendszerint magas hőmérséklettel is párosul, blokkolja a hosszabb tenyészidejû hibridek szemkitelítődését, következésképpen termésük kisebb lesz, mint a rövidebb tenyészidejû hibrideké. Ezért minden termesztési körzetben az évek tapasztalata alapján kristályosodik ki az, hogy milyen tenyészidejû hibrideket lehet biztonsággal, gazdaságosan termeszteni. Munkaszervezési és termésbiztonsági okokból sohasem egy, hanem lehetőleg több, eltérő tenyészidejû hibridre alapozzuk a vetésünket. A különböző tenyészidejû hibridek arányában korszakonként jelentős változás lehet, amely a gazdasági helyzettől és a termesztési feltételek változásától függ. A hatvanas években esküdtünk a FAO 500–FAO 600-as hibridekre, ma már az ennél korábbi hibrideket helyezzük előnybe. Úgy véljük, a termesztendő hibridek tenyészidejében ez a változás egy természetes folyamat volt, amelynek hátterében a jövedelmező termesztés igénye van. Sajnos azt is tapasztaljuk, hogy hajlamosak vagyunk csak az utolsó évre emlékezni, és bizony sokszor nem vesszük figyelembe a korábbi években kapott eredményeket. Egy-egy kedvező, melegebb év után sokszor hallani sem akarunk az igen korai hibridekről, mondván alacsony a termőképességük. Sok-sok kísérleti adat összevetése azt bizonyítja, hogy Magyarországon a korai hibridek termesztése a leggazdaságosabb. A középérésû, de különösen a késői hibridektől várt nagyobb termés – ha realizálódik is – a nagyobb betakarításkori szemnedvesség miatt nem minden esetben jelent nagyobb hasznot. Magyarországon az igen korai hibridek termesztését kellene szorgalmaznunk. Az igen korai hibrideknél van meg ugyanis a lehetőség arra, hogy a betakarításkori szemnedvességet a lehető legalacsonyabb szintre szorítsuk le. A nemesítők módszeresen dolgoznak, és biztos vagyok abban, hogy pár év múlva sokkal gazdagabb lesz az igen korai hibridek választéka. A jövőben korántsem kell akkora kompromisszumot vállalni az igen korai hibridek termesztésénél, mint ahogy azt jelenleg véljük, ill. tesszük.

Állománysûrûség

A kukoricatermesztés biztonságát az alkalmazott állománysûrûség alapvetően meghatározza. A korábbi évtizedekben a hektáronkénti legalább nyolcvanezer tő/ha volt az ajánlott tőszám, mert ezzel az állománnyal tudtuk a legnagyobb terméseket elérni. A tápanyag-visszapótlás csökkenése, a csapadék hiánya, ill. annak kedvezőtlen eloszlása miatt fokozatosan csökkenteni kellett az állományûrûséget. Természetesen ez azt is jelentette, hogy a hibrid típusában is változás történt. Napjainkban a nagy termést nem az állománysûrítést jól tûrő, kis testû hibridekkel, hanem a hektáronként kisebb tőszámmal elvetett, nagyobb termetû, nagyobb egyedi termőképességû hibridekkel érjük el. Az alacsonyabb tőszámon minden növénynek nagyobb a tenyészterülete. A nagyobb tenyészterület pedig az egyes növények harmonikusabb fejlődését, biztonságosabb termésképzését segíti elő. Mindaddig, amíg a klímaváltozás a kiszámíthatatlan és a szeszélyes időjárási feltételeket jelentheti számunkra, a napjainkban általánosan elfogadott 60–65 ezres hektáronkénti tőállomány lehet az irányadó. Természetesen, ahol a feltételek az átlagosnál kedvezőbbek, a tőszám növelhető, ahol pedig kedvezőtlenebb, célszerû a kisebb tőszám alkalmazása. A nemesítők törekvése a széles tőszámintervallumú hibridek előállításában meghozta a maga eredményét, mert a ma termesztett hibridek jellemzően jól tolerálják az állománysûrûség változását, tehát nem kell mérnöki pontossággal a tőszám nagyságára figyelni, de annál jobban ügyeljünk az egyenletes tőtávolságú vetésre.

A kukorica termesztése hosszú távon is sok családnak fogja a megélhetését szolgálni. A legújabb hírek nemcsak arról szólnak, hogy a kukorica fontos lehet az ásványi eredetû energia helyettesítésében, hanem arról is, hogy a kukoricakeményítőből mûszálat lehet előállítani. A kukoricamûszálból készített textíliák kellemes viseletûek és elhasználódásukat követően szemétre dobva természetes elemekre bomlanak le.

Összefoglalva: a kukoricahibridek genetikai potenciáljának növelése, annak minél nagyobb mértékû hasznosítása mindennapi feladatunk marad hosszú távon is. A genetikai termőképesség kihasználásának kutatási eredményekre alapozottan vannak meg az üzemekben alkalmazható eszközei.

A cikk szerzője: Dr. Szél Sándor