A termőhely és az évjárat befolyása
A különböző termőhelyek eltérően hatnak a tőkék vegetációjára. A növekedést egyértelmûen befolyásolják az ültetvény edafikus adottságai, többek közt a talaj származása, fizikai tulajdonságai, hőviszonyai, vízgazdálkodása, humusz-, illetve tápanyagtartalma. A hajtások fejlődése összefügg a talaj tápanyag-szolgáltató képességével, humusztartalmával. A homoki szőlőtalajok általában humuszban szegények, gyakran 1% alatti humusztartalmúak. Az erdőségi jellegû homokos talajok 1,5–3%,
a vályogos talajok 2–3%, az agyagos talajok pedig átlagosan 2,5–4% humuszt tartalmaznak. A terület vízgazdálkodását többek közt a talaj vízkapacitása alapján értékelhetjük. A homokhoz viszonyítva a vályog –, de különösen az agyagtalajok nagy vízkapacitásúak. A humuszgazdag szőlőtalajok vízkapacitás értéke felülmúlja a humuszban szegényekét. A nedves talajok aszályos időben kifejezetten előnyösek az ültetvény vegetációjára. A sekély termőrétegû, száraz, sovány, kavicsos területek sülevényesek, itt csak gyenge növekedés várható. A talaj tömörödöttsége hasonlóképp kedvezőtlen hatású. A lepelhomok alatti talajvíz, illetve a tápanyagban gazdag talaj viszont lehetővé teheti a szőlő kiegyenlített fejlődését. A talaj hőgazdálkodása is kihat a tőke vegetatív tevékenységére. A sötétebb színû talajok jobban felmelegednek, ezért itt kedvezőbbek a növekedés feltételei.
Az évjárathatás nemcsak a termés mennyiségében és minőségében, hanem a vesszőtömeg alakulásában is érvényesül. Tekintetbe kell venni a csapadék, a hőmérséklet, az esetleges téli, tavaszi fagyok hatását. A növekedés fontos tényezője a talaj és a levegő víztartalma. Csapadékban gazdag évjáratokban buja vegetációra számíthatunk. A talaj vízhiánya – a holtvíztartalomig történő kiszáradása – azonban leállítja a hajtásnövekedést. A szőlőhajtások 28–30 °C-os hőmérséklet mellett jól fejlődnek, 40 °C körül viszont megáll a növekedés. A tenyészidő hosszának alakulása sem közömbös a vesszőtömeg alakulása szempontjából. Hosszú, kedvező feltételeket biztosító tenyészidőben átlagon felüli vesszőtömeg képződhet.
Az ültetvény jellemzőinek hatása
A tőkék kiegyenlített teljesítményét az ültetvény szerkezetének megfelelő kialakításával alapozhatjuk meg. Az ültetvényszerkezet egyik legfontosabb eleme a fajta. A termő- és alanyfajta növekedési erélye rányomja a bélyegét a vesszőtömeg alakulására. A termőfajták lehetnek gyenge (pl. Cegléd szépe), középerős (pl. Cserszegi fûszeres), erős (pl. Királyleányka), vagy igen erős (pl. Hárslevelû) növekedésûek. A nagy növekedési erélyû szőlők egy része vegetatív túlsúlyra hajlamos. Ide sorolható például a Sauvignon. A gyenge növekedésû fajták közt viszont túltermésre hajlamosak találhatók (pl. Zöld veltelini). Tőkéik nagyobb rügyterhelés esetén visszaeshetnek, s fájukat elveszíthetik. A hektáronkénti vesszőhozamot módosítja a tőkehiány mértéke is. Viszonylag ritkán fordulnak elő tőkehiányok a Leányka-, gyakoriak viszont a Kadarka ültetvényekben.
Az oltványszőlő növekedési erélye az alany megválasztásától is függ. Minél nagyobb a tőke tenyészterülete, annál többet kell teljesítenie, hogy termés- és vesszőmennyisége egyaránt kielégítő maradjon. Nagy tőkeformák kineveléséhez ezért célszerû erős növekedésû alanyt választani. Kis sor- és tőtávolság, illetve kedvező termőhelyi adottságok esetén gyengébb növekedési erélyû alany is helyénvaló lehet. A körülményekhez nem igazodó alany-nemes kombináció szélsőségesen sok, avagy kevés vesszőtömeget eredményezhet. A Berlandieri × Riparia hibridek közül a Teleki-Kober 5 BB a legerősebb növekedésû. A Teleki-Fuhr S.O.4. általában mérsékeltebb növekedést eredményez. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a termőhelyi adottságok és az évjárat befolyása gyakran jelentősebb az alanyhatásnál.
A kis tőkeformák termés- és vesszőtömegüket tekintve egyaránt kis teljesítményûek. Nagyobb méretû tőkéken nem csak a termés, hanem a vessző mennyisége is több lehet. A sortávolság jelentős megnövelésével azonban többnyire mérséklődik a hektáronkénti vesszőhozam. A hajtásnövekedést a törzs magassága is módosítja: magas törzs kialakításával sok esetben gyengül a növekedési erély. A karok számának növelése szintén növekedést mérséklő hatású. A hajtások fejlődését a szálvesszők ívelése is befolyásolja. A szálvesszőt a rajta képződő hajtások növekedése szerint négy szakaszra oszthatjuk. Általában a szálvessző második és negyedik szakaszán találhatók a legerőteljesebben fejlődő hajtások. A hajtásvezetés iránya is módosítja a növekedés erélyét. A felfelé törő hajtások egyértelmûen erősebben növekednek, mint lefelé vezetett társaik. Csüngő hajtású mûvelésmódok ezért nem feltétlenül előnyösek gyenge adottságú termőhelyeken. Ausztrál kutatók (Smart és MacMillan) megfontolásra érdemesnek tartják a hajtások lefelé való vezetését, ha a folyóméterenkénti vesszőtömeg több, mint 0,6 kg.
Az idős fás részek nagysága is érvényesülhet a hajtások növekedésében. A törzsben és karban tárolt nagyobb tápanyagkészlet kedvezően hat a kezdeti hajtásfejlődésre. Az elöregedett tőke növekedési erélye azonban a körülményektől és az idős fás részeik nagyságától függetlenül csökken. Ennek oka részben a tőkén ejtett metszési sebekkel magyarázható. A beszáradt sebek korlátozzák a víz- és tápanyagforgalmat.
A termesztéstechnológia mûveleteinek jelentősége
Azonos környezeti tényezők és agrotechnika mellett a szőlőtőke erőnléti állapotára, termőegyensúlyára a terhelés hat a legnagyobb mértékben. A termőegyensúlyt jellemző „y/n” arányt úgy kapjuk meg, hogy megmérjük a tőkék termés- és vesszőtömegét, majd kiszámítjuk hányadosukat. Az irodalmi adatok szerint a vesszőtömegnek hektáronként legalább 25 és 30 mázsának kell lennie. A termőegyensúlyban levő tőkék „y/n” arány értéke 4 és 8 közötti. Legkedvezőbb, ha az osztás eredményéként 5 és 6 közötti értéket kapunk. Ez esetben a tőke metszését a korábbi évek gyakorlatával megegyezően folytathatjuk. Túlterhelés esetén a vesszőtömeg kicsi, a termés-/vesszőtömeg hányadosa akár 10 feletti is lehet. A fokozott terhelés miatt képződő több termés csökkenti a hajtások növekedését. A tápanyagok a hajtások helyett főként a termésbe vándorolnak. A növekedési erély visszaesését tapasztalva célszerû visszafogni a rügyterhelést. Rövidcsapok meghagyásával rendszerint erőteljes hajtások képződnek. A sok fürtöt nevelő félszálvesszők, szálvesszők hajtásai általában gyengébben fejlődnek, jóllehet növekedésüket a polaritás és az ívelés is befolyásolja. Alulterhelés esetén a tőke keveset terem, vesszőtömege nagy, a termés- és a vesszőtömeg hányadosa pedig egyhez közel álló. Ezt tapasztalva a tőkénkénti rügyterhelést érdemes növelni.
A zöldmunkák is jelentősen befolyásolják a vesszőtömeg alakulását. A hajtásválogatással csökken ugyan a hajtásszám, de a tőkén maradó hajtások erősebben növekednek. Végeredményben ez a mûvelet is a növekedést serkentő eljárásokhoz sorolható. Minél hosszabban hagyjuk meg a hajtásokat csonkázáskor, annál nagyobb lesz a metszéskori vesszőtömeg. A korai, erős visszavágás a tőkét gyengítő hatású. A fürtzóna erőteljes lelevelezése szintén mérsékelheti a vesszőtömeg értékét. A fürtritkítás általában erősebb hajtásnövekedést vált ki. A kezelés növekedési erélyre gyakorolt hatása a beavatkozás idejétől is függ. A növekedési erélyt a kötődéskor végzett fürteltávolítás jobban növeli, mint a zsendüléskori.
A vegetatív növekedés exogén tényezői közül a vízen kívül a nitrogén a legfontosabb. A növekedést a nitrogénhiány korlátozza, de hasonló tünetek jelentkeznek túladagolásakor is. Viszonylag kevés, 500 mm körüli éves csapadékmennyiség mellett a nagy adagú trágyázás sem érvényesül megfelelően. A kijuttatott nitrogén hatékonysága az intenzív hajtásnövekedés szakaszát megelőzően a legnagyobb.
A talajápolás módszereinek az évjárathoz kell igazodnia, s adott esetben a növekedés erősítését, vagy gyengítését kell szolgálnia. A takarónövények visszafogják a hajtások növekedését, mert mint köztudott a víz- és a tápanyagok felvételében komoly konkurenciát jelenthetnek a szőlőnek. A gyepesített sorok víztartalma a tenyészidőben általában kisebb. A sorközök takarónövényei az ültetvény N-háztartását is megváltoztatják. A gyepszőnyeg alatt a szőlő legfontosabb tápanyag-felvételi időszakában – június végétől augusztusig – rendszerint alacsony nitráttartalom mérhető. A gyep növekedésének szakszerû irányítása, illetve a takarónövények esetén gyakran megfigyelhető mikorrhiza kapcsolat némileg ellensúlyozhatja a növekedés visszaesését.
A különböző növényvédelmi problémák szintén okai lehetnek a növekedési erély visszaesésének. Számos vírusos betegség (pl. fertőző leromlás, enációs betegség, szőlő érnekrózisa) rendellenes, gyenge növekedést okoz. Nemcsak a vírusok, hanem például a gyökérpenészek, vagy az Eutypa hatására is bekövetkezhet a növekedés erélyének hanyatlása. Filoxérától, pajorrágástól, atkáktól, továbbá mechanikai sérülésektől, hiánytünetektől szenvedő tőkék vegetatív teljesítménye szintén korlátozott.
A vesszőtömeg alakulásának nyomon követése nem öncélú. Mennyisége szorosan összefügg a tőke lombozatának jellegével, a vesszőéréssel, a gombás betegségek fellépésének kockázatával, a zöldmunkák – és a metszés munkaigényével, a termés mennyiségével, minőségével, esetleges „atipikus” öregedési íz kialakulásával. A venyige üzenetének helyes értelmezése ezért a termesztés sikerességét szolgálja.
A cikk szerzője: Dr. Zanathy Gábor
