Bizonyos, hogy a talaj forgatására az eszközök közül csak az eke képes. Az is kérdés, milyen minőséget várunk el a szántástól, és ezt az elvárás melyik szántási móddal (ágy- vagy rónaszántással) teljesül.
A szántás különösen hasznos, ha növényi maradványokat, élő tarlókat, istálló- vagy zöldtrágyákat kell a talajba forgatni. Többnyire hasznos, ha a szártarackos gyomokat, vagy a gyommagvakat mélyebbre forgatják. Jótékony növényvédelmi hatása van a beteg tarlómaradványok aláforgatásának is. Ezt lehetőleg ne nedves talajon végezzék, mert a levegőtlen körülmények közé juttatott maradványok feltáródás helyett rothadásnak indulnak, és így elmarad a méregtelenítés folyamata.
A szántás, különösen a gyakori a forgatás ellen szól a humuszbontó folyamatok felerősödése, vagyis a szervesanyag-vesztés. A nedves talajon végzett szántást tipikusan kísérő hiba az eketalp-tömörítés a megmunkált réteg alatt. Száraz talaj szántásakor nehezen elmunkálható rögök képződnek, ezáltal nagy vízvesztő-felület is kialakul (1. ábra). A taposott és száraz talajon felszaggatott hantokra úgy tekintsünk, hogy ott hosszú időre a biológiai élet is szünetel. A szántáskor arra is gondot kell fordítani, hogy lejtőkön ne fokozza az eróziót.
Végső soron a szántás értékét előnyei (növényvédelem, szerkezetkímélés), és hátrányai (rögösödés, eketalp-tömörödés, vízvesztés, energiaigény) alapján célszerû megvonni (1. táblázat). Szólni kell arról is, milyen gyakorisággal szántsanak. A szerkezetes, termékenyebb talajokon, ahol a morzsák kímélése is fontos, 3-4 évente tanácsosabb, igazítva az adott növényvédelmi feladat teljesítéséhez. Alapvető szempont legyen a talaj jó szánthatósága (ne legyen túl száraz vagy túl nedves). A leromlott, elporosodott szerkezetû talajokon is célszerû pár évet kihagyni a szántások között. A kötött, agyagos talajokon a jó időzítésen a szántásra alkalmasság betartását értjük. A szerkezetnélküli homoktalajok évenkénti szántása kisebb kárt okoz, itt a gazdaságosság megítélése segít a döntésben.
A szántás módja nem csak a forgatás minőségét és energiaigényét, hanem a talaj terhelését is befolyásolja. Ágyszántáskor a mûvelendő területet fogásokra osztják, azokat ágyekével, a barázdaszeleteket jobbra forgatva szántják fel. A fogásszélesség kijelölésénél az eke munkaszélessége a mérvadó, annak a többszöröse legyen. A fordulósávot (forgót) a traktor fordulási sugara (5–8 m) szerint célszerû kijelölni.
Az ágyszántás gyakorlatában főleg az összeszántást, a széjjelszántást és a javított ágyszántást alkalmazzák. Összeszántáskor a nyitóbarázdát a fogás közepén húzzák, majd a tábla végén jobbra fordulva a második húzás barázdaszeleteit az elsőnek vettetik. Ekkor a fogás közepén orom keletkezik, amely körül a szántás kifelé haladva folytatódik. Mivel a nyitóbarázda meghúzásakor az első eketest által kifordított barázdaszelet szántatlan területre borul, ezt a sávot visszaforduláskor át kell szántani, hogy ne maradjon megmûveletlen vakbarázda.
Széjjelszántáskor a kezdőbarázdát a fogás két szélén húzzák, az eke onnan halad a fogás közepe felé, a tábla végén mindig balra fordulva. A szántás a kijelölt fogás közepén fejeződik be, ott egy osztóbarázda képződik. A javított ágyszántás az előbbi két mód kombinációja. Azért fejlesztették ki, hogy felére csökkenjen az osztóbarázdák, az összevettetések, és az üresjárat száma. A fogások szakszerû kijelölése itt is szükséges. Az első fogás összeszántással kezdődik, ennek befejezése után a munka harmadik fogásban folytatódik, amely ismét összeszántás. A harmadik fogás befejezése után a szántás a második fogással folytatódik. A fogások sorrendje a következő: 1-3-2-5-4-7-6 stb. Így négy fogáson belül két osztóbarázda képződik. A fogások után a fordulósávot kell megmûvelni össze- vagy széjjelszántással.
Az ágyszántásra jellemző osztóbarázdákat és ormokat a terület felszántásával egyidejûleg, a kivételektől eltekintve, ajánlatos elmunkálni. A kivételek közé tartozik a nedves talajállapot, amikor a szánthatóság is kérdéses, vagy a lejtős terület, mivel a lejtő irányába vettetett barázdák csökkentik a talaj lehordását.
Az ágyszántás nem kívánatos következménye – ha éveken keresztül ugyanoda kerültek az összevettetések és osztóbarázdák – a felszínegyenetlenség fokozódása, a bakhátas és teknős sávok váltakozása. Az ilyen hullámos felszín a magágykészítési, vetési, trágyázási, növényvédelmi és betakarítási munkákat is nehezíti. Az osztóbarázdák nyomán maradt teknőkben a belvíz is összegyûlik. Emiatt is tanácsos a fogások kijelölésének váltakoztatása, és ha lehet, a rónaszántásra való áttérés.
A rónaszántást váltvaforgató ekével végzik. Az ekével a tábla egyik oldalán kezdik a szántást, a barázdaszeleteket a tábla széle felé, jobbra fordítják. A tábla végén az eke ugyanabba a barázdába fordul vissza, közben az ekét is átfordítják, s ezt követően balra forgat. Rónaszántáskor nem keletkeznek osztóbarázdák, minden barázdaszelet az előző húzás barázdaszeleteire fordul. A felszín egyenletesebb, mint ágyszántáskor, bakhátaktól és ormoktól is mentes. Fordulósávra ugyanúgy szükség van, mint az ágyekés szántásnál. Ugyanakkor nem kell fogásokat kijelölni, a tábla végein nem kell a traktornak járni a fogások között. Ezáltal a talaj taposása, az üresjárat és a hajtóanyag-felhasználás is csökken.
Néhány eltérés az ágyekéktől. A váltvaforgató ekéknél a gerendelyen dupla az ekefejek száma. Nem kétséges, hogy üzemeltetésük kissé bonyolultabb, használatuk több szakértelmet kíván az ágyekénél, és beszerzési áruk is nagyobb. Mindezek nem csak a váltvaforgató ekék használatát, hanem a gazdaságosabb, a talajszerkezet és -felszín kímélő szántás terjedését is lassítják.
A szántások elmunkálásakor gazdaságossági, talaj- és nedvességvédelmi szempontokra tanácsos figyelni.
- szántással egy menetben végzett elmunkálás agronómiai előnye a forgatással egyidejû porhanyítás és felszínegyengetés, a kis nedvesség-veszteség és a kevesebb taposási kár. Ökonómiai haszna is van. A gépcsoport vontatási teljesítményigénye és hajtóanyag-fogyasztása nagyobb, mint elmunkáló kapcsolás nélkül, de kevesebb, mint ha külön menetben végeznék. A gépi megoldások közül az ekére szerelt változat a minőség és a kezelhetőség szerint is a legjobb. Az elmunkálót a fordulóknál az ekével együtt emelik ki, majd engedik a talajba, így a szántatlan táblarészeken nem gyûjti össze a tarlómaradványokat, nem kell tisztogatni, nő a hasznos idő aránya. Ágyekén forgóelemes talajporhanyító (2. ábra), váltvaforgató ekén barázdaszelet porhanyító és egyengető
(3. ábra) lehet az elmunkáló elem. Hagyományos eszközöket gyakran kapcsolnak ekéhez, hengereket, fogasokat, egyengetőket. A lánccal vagy merev rúddal való kapcsolás hátrányos is lehet, mivel az elmunkáló elem a kilengések folytán eltömődhet szármaradványokkal, vagy beáshatja magát a talajba. Ilyenkor jelentősen nő a vonóerőigény és a hajtóanyag-felhasználás. - A szántáselmunkálásban ma még sajnálatosan gyakoribb a forgatás után rövid, vagy hosszabb idő elteltével végzett különmenetes mód. Ezt a vetés, a talaj nedvességtartalma vagy a talaj védelme szerint lehet időzíteni. Ha rövid az idő, olyan eszközt kell választani, amely a talaj nedvességét is figyelembe véve a leghatékonyabb. Száraz, rögös talajon a több mûveletes eszközkombinációk a hatásosak, mivel a jobb porhanyítás mellett alig porosítanak. Nedves, még mûvelhető talajra a könnyebb, rugós késes vagy pálcás boronás kombinációk alkalmasabbak.
A tavaszi vetésû növények alá végzett őszi szántás elmunkálása gyakran időben is megosztott. Az őszi szántáskor az a jobb, ha a felszínt egyenletesre munkálják, de nem tömörítik, így nem lesz akadálya a csapadék befogadásának, vagy az egyenletes beázásnak. A talaj tavasszal táblaszinten egyformán fog szikkadni, járhatóvá válni, és így kevesebb lesz a minőségbeli eltérés a magágyban. A szerkezetes talajokat ősszel úgy célszerû elmunkálni, hogy a kora tavaszi vetésû növények alá egy menetben lehessen magágyat készíteni.
Lejtőkön és szerkezet nélküli talajokon az őszi elmunkálás védelmi okokból nem célszerû. A tavasszal szántott talajokon a nedvesség-veszteség fő oka az üregesség és a felszínegyenetlenség. Ezért a szántást jobb úgy időzíteni, hogy a talajt nyomban el is munkálhassák. A nyári szántás felszínét a minél kisebb vízvesztés érdekében egyengetni, egyúttal tömöríteni is kell. Jó tudni, hogy a barázdaszeletek átporhanyításakor a talaj üregessége is csökken.
Hagyjunk fel a szántásokkal? Kétségtelen, hogy az ágyekés szántás mára olyan eljárássá vált, amellyel nehezen javítható állapothibák keletkezhetnek évről-évre. Szántani olyan talajkörülmények esetén tanácsos, amikor a kár keletkezésének veszélye a legkisebb. Kedvező talajnedvességnél a jó minőség független a szántás idejétől. A forgatás értéke, a talajra és a környezetre gyakorolt hatása idényenként (őszi, tavaszi, nyári) eltér. Nem kívánatos őszi szántáskor a talaj tömörítése és gyúrása, tavaszi szántáskor a talaj tömörítése és nedvesség-vesztése, nyáron a kiszáradása. A különböző idejû szántásokhoz kapcsolódó előnyöket ki kell használni, a kockázatokat, mivel ismertek, csökkenteni lehet. Az agronómiai minőség, és a környezeti hatás a szántás előtt és után végzett kímélő eljárásokkal, megfelelő szántási móddal (rónaszántás) javítható. Jelentős különbségek vannak a talajra és környezetre káros, illetve a sok tekintetben kímélő (talajt, környezetet, költséget) szántások között.
A cikk szerzője: Dr. Birkás Márta
