Hírek az Európai Unió országaiból

Agro Napló
Németország 2003-ban nõtt a belsõ húsfogyasztás. Az egy fõre jutó színhús (csont nélkül) fogyasztását 60,8 kilóra jelezte a német piac- és árfigyelõ szolgálat (ZMP).

Ennek kétharmada sertéshús volt, melynek fogyasztása – a baromfihússal együtt – évről évre bővült. Baromfihúsból 10,8 kilogrammot ért el a tavalyi egy főre jutó mennyiség. A marhahús viszont veszített népszerûségéből, 2003-ban fejenként 8,4 kiló, a BSE-kór megjelenése előtt pedig még 10,5 kilogramm/fő fogyott. Birka- és kecskehúsból 0,7 kilogrammot fogyasztottak a német polgárok.
A német kacsahús-termelés az utóbbi években számottevően nőtt. 2003-ban 45,2 ezer tonnát termeltek, 35 százalékkal többet az 1997. évinél. Az egy főre jutó fogyasztás 1 kilogramm körül alakult. A kacsahús import lényegesen csökkent. A behozatal fele más uniós tagországokból, főként Franciaországból, az Egyesült Királyságból és Hollandiából érkezett. A harmadik országok közül jelentős szállító volt Magyarország, ahonnan évente 11–13 ezer tonna egész, illetve darabolt kacsahúst szállítottak Németországba.
A múlt év végi állatszámlálás nem várt eredményt hozott: közel 400 ezerrel csökkent a szarvasmarhák száma, holott a belső fogyasztás és az árak emelkedését prognosztizálják. A rendkívül alacsony sertésárak ellenére viszont 250 ezerrel nőtt a sertések száma az egy évvel korábbi felvételhez képest. 2003. novemberében 12,3 millió darab szarvasmarhát és 26,5 millió darab sertést tartottak. 2004-ben sem várható a sertéshús-termelés visszaesése, közölte a német piac- és árfigyelő szolgálat (ZMP).
2003-ban 45,4 millió sertést vágtak, ez az újraegyesítés óta a legnagyobb mennyiség. Rekordot ért el az élő sertés behozatala is, a múlt évben több mint 2 millió darab volt, félmillió darabbal meghaladva az előző évit. A ZMP számítása szerint a 4 millió tonnára rúgó sertéshús-termelés mintegy fele származott importból. A német piacot is túlkínálat jellemezte sertéshúsból, mely lenyomta az árakat. A sertés termelői ára 1,26 euró volt kilónként, 7 százalékkal alacsonyabb a 2002. évinél. A fogyasztói ár 3–5 százalékkal csökkent. Az egy főre jutó fogyasztás 55,9 kilóra emelkedett.

Hollandia
Tizenöt évvel ezelőtt még 130 ezer farm mûködött az országban, ma már csak ennek kétharmada. Az előző években 3-3 ezer farm „tûnt el”, 2003-ban már 4 ezerrel lett kevesebb a farmok száma. Különösen a sertéstartás koncentrálódott. 1998-ban 33 ezer farmon hizlaltak sertést, öt évvel később, 2003-ban 10 ezer volt a sertéstartó gazdaságok száma. A tejtermelő farmok száma öt év alatt felére csökkent.
Nőtt a gazdaságok mérete: a szántóföldi termelők területe megkétszereződött, a tejtermelő farmokon 1998-ban még átlagosan 39 tehenet tartottak, 2003-ban már 59 darabot. (Ennek ellenére lényegesen növekedett az önköltség, emellett a tejtermelők nyeresége az utóbbi tíz évben 30 százalékkal csökkent.)
A holland agrár-gazdasági intézet vizsgálta a tejtermelés jövedelmezőségét, mely szerint 2002-ben a tej kilónkénti önköltsége 0,48 euró volt, a legkevésbé hatékony farmokon (a farmok alsó egynegyedében) 0,64 euró, a leghatékonyabb felső negyedben 0,41 euró. Utóbbiak a nagygazdaságok voltak. A tej átvételi ára viszont csak 0,34 euró volt kilónként, alacsonyabb, mint a leghatékonyabban termelők önköltsége. A holland termelés jövedelmezősége a szomszédos tagországokhoz képest is romlott. Külső, nem mezőgazdasági tevékenységből eredő jövedelemforrás nélkül a tejtermelő farmerek már régen csődbe mentek volna. A családi jövedelem majdnem fele nem mezőgazdasági munkából származik.
A holland agrárkutatók szerint 2003-ban az agrárágazat jövedelme az előző évi alacsony, 20 milliárd eurós szinten maradt. Az állattenyésztők számára nehéz év volt a 2003-as, míg a növénytermesztő farmok profitáltak az egyre emelkedő termelői árakból. A tej és a sertés termelői ára csökkent, a burgonya, a gabona ára viszont emelkedett.
2003-ban a csirkehús termelés 482 ezer tonna volt, a baromfivész miatt 22 százalékkal kevesebb az előző évinél. 2004-re viszont már 527 ezer tonnával számolnak, ami még mindig 15 százalékkal alacsonyabb lesz a 2002. évi mennyiségnél. Ennél nagyobb mértékben, 58 százalékkal esett vissza a pulykahús termelése. A múlt évben mindössze 20 ezer tonna volt. Itt is jelentős növekedésre számítanak 2004-ben. Az idei termelés valószínûleg eléri a 44 ezer tonnát, ám alatta marad a baromfivész előtti kibocsátásnak.

Spanyolország
A spanyol agrártárca közleménye szerint a mezőgazdasági jövedelem az 1995. évi 17,3 milliárd euróról 2003-ra 23,6 milliárdra növekedett. 2003-ban a mezőgazdasági termelés értéke 38,7 milliárd eurót tett ki. Az áttekintett időszakot különösen az állattenyésztési termékek gyors fejlődése jellemezte. A sertéságazat bővülése kiugró volt, kibocsátása egyharmaddal bővült, ugyanebben az időben az unió egészében 9 százalékkal nőtt az ágazat produktuma. 1996-2002 között a marhahús termelés egytizedével növekedett, miközben az EU-ban 8 százalékkal csökkent a kibocsátás. Baromfihúsból 2002-ben 38 százalékkal termeltek többet az 1996. évinél, az unió termelésbővülése 8 százalékot ért el. A birkahús termelés is nőtt (7 százalékkal), az EU-ban viszont 8 százalékkal visszaesett.
Spanyolország hamarosan az unió legnagyobb sertéstermelő és -exportőr országa lesz. Jelenleg még Németország vezeti a sort, de előnye Spanyolországgal szemben évről évre apad. A spanyol sertésállomány mára már egyenlő a dán és holland együttes állománnyal. Az utóbbi 40 évben 4-szeresére bővült a sertések száma. Egy kocától évente 17,2 vágósertést nyernek, tíz évvel korábban még csak 15-öt. A termelési költségek további leszorítását tervezik. Jelenleg egy kiló sertéshúst (vágott súlyban) 1,07–1,16 euróért állítanak elő, míg Németországban 1,35, Dániában 1,28, Hollandiában 1,31 euró az önköltség. A spanyol előny az alacsonyabb munkabérekből és a kisebb, állóeszközök után elszámolt értékcsökkenésből adódik. A spanyol sertéshús zsírtartalma azonban magasabb, mint a más uniós országokban előállított sertéshúsé.

Bővebb információkat a szerzőknél, illetve az Agrár Európa Nemzetközi Agrárgazdasági Hírlevelében talál.

A cikk szerzője: Tóth Péter

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csökkent tavaly a sertéslétszám

Csökkent tavaly a sertéslétszám

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon 2,634 millió sertést tartottak tavaly december 1-jén, így az állomány 8 százalékka...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?