Az első évben csak tőlevélrózsát, a második évben magszárat hozó növény esetében természetes a gyökérzet és a lombozat közötti állandó „konkurencia”.
A répatermést és a digessziót alapvetően meghatározó növekedési jellemzők, mint a levelek növekedési üteme, a levélzáródás időpontja, a levél- és gyökértömeg felezési ideje, a LAI és a LAD értékei, a káros levélváltás, a betakarításkor mért levéltömeg és répatest arány stb. az előzőek miatt, agronómiai beavatkozásokkal, pl. a tápanyagellátással csak részben befolyásolhatóak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a répa nem rendelkezik a gabonafélékre jellemző önszabályozó képességgel, ezért gyakori jelenség, hogy a répatestbe egyszer már beépített cukrot – különösen stresszhelyzetekben – a levélzet felépítésére használja fel. Bonyolítja a tápanyagellátással kapcsolatos döntéseinket, hogy a trágyázással nem csak a répatermést és a digessziót befolyásoljuk, hanem a cukorkinyerést gátló káros „nemcukor” anyagok esetleges káros felhalmozódásának a mértékét is. A trágyahatás mindemellett a környezet és az egyéb technológiai elemek interakciójaként jelentkezik. Közismerten jelentős ilyen szempontból a tőszámnak, a betakarítási időnek, a termés minőségének és a trágyázásnak az interaktív kapcsolata.
Az előzőek miatt talán természetes, hogy a répa fajlagos tápelemigényét a különböző szerzők némileg eltérően ítélik meg. Nem követhetünk el hibát, ha az átlagos fajlagos tápelemigényt 10 t répatermésre és a hozzá tartozó lombozatra Izsáki (1988) alapján: 42 kg N, 19 kg P2O5, 65 kg K2O, 9 kg CaO, 17 kg MgO, 800 g Fe, 300 g Mn, 64 g Zn, 14 g Cu, és 70 g B-ban határozzuk meg.
Az európai és a magyar cukorrépa-termesztés elmúlt 30 éves történetében a legtöbb problémát a helytelen N-táplálás okozta. A cukoripart is komolyan érintő gondok közismerten a N-túltáplálásból eredtek. A répatermelőknek ezért tisztában kell lenni azzal, hogy a N-túltáplálás:
• túlzott vegetatív fejlődéssel (levél–gyökér antagonizmus),
• csökkenő cukortartalommal,
• növekvő hamu, -aminó N-, és invertcukor-tartalommal,
• romló szövettani tulajdonságokkal,
• romló mechanikai tulajdonságokkal,
• romló ellenálló képességgel és,
• romló eltarthatósággal,
• csökkenő tőszámmal jár együtt.
A N-túltáplálás okozta problémák elkerüléséhez, a helyesen megállapított, a tervezett terméssel arányban álló tápelemszükségleten túl biztosítani kell az ideális tőszámot is. Nem nehéz belátni, hogy a tőszámadatok konkrét ismerete nélkül meg sem tudjuk becsülni a kívánatos N-szükségletet. A káros környezeti vagy agronómiai hatások miatt ugyanis a cukorrépa optimális tőszámát, táblaméretekben is egyenletes elosztásban, sokkal nehezebb biztosítani, mint bármelyik más növényfajét. A kiegyenlítetlen tenyészterület-nagyság kiegyenlítetlen tápelem-ellátottsággal jár. 130 kg/ha N hatóanyag 100 000 tő/ha répa esetében 1,3 g N/növény értéket jelent, ugyanez az adag 50 000-es tőszám esetén 2,6 g N/növény lesz. Ekkora, a tápláltsági állapotra vonatkozó eltéréssel csak a répatermesztés során találkozhatunk. A hiányhelyeken termő, a kívánatos 500–800 g egyedi tömeget lényegesen meghaladó répák nem csak az átlagos digessziót rontják, bennük – különösen az 1 kg feletti tömegû répákban – növekszik a cukorkinyerést gátló anyagok átlagos mennyisége is.
A tervezett terméshez szükséges tápelemmennyiség becslése többféle eljárással történhet. A N-szükséglet megállapításához jól használható a talaj 0–60 cm-ig terjedő rétegében található mûtrágya egyenértékûnek tekinthető vetéskori NO3–N készlet. A volt MÉM NAK „kék füzetben” megtalálható módszerrel, az aktuális NO3–N készlettel számolva elvileg jól becsülhető a tőszámmal arányos N-szükséglet. Az 1980-as években elterjedt a cukorrépatermő területek EUF-vizsgálatokra alapozott tápanyag-ellátási szaktanácsolása. Gyuricsekné közlése szerint addig, amíg 1992-ben az összes répatermő terület több mint 90%-át EUF-vizsgálatban részesítették, a tavalyi évben az ily módon vizsgált terület nagysága alig haladta meg a 40%-ot.
Kádár (2000) vizsgálatai szerint az EUF-módszerrel kapott vizsgálati értékek optimumait a talaj szántott rétegére számított 3–4 mg/kg N, 1–1,5 mg/kg P, illetve 8–10 mg/kg K értékek jelentik. Az ausztriai ÖDB (Szaktanácsadó Intézet) által közölt optimális ellátottságot jelző EUF-értékek mg/kg-ban ugyanakkor: 13–21 P, 80–150 K, 400–500 Ca. A hazánkban konvencionálisan alkalmazott szaktanácsadási rendszerek a N-ellátottság megítéléséhez a talajok humusztartalmát veszik figyelembe. A P és K ellátottsági szintek becsléséhez az AL oldható P2O5, és K2O értékeket használhatjuk, az 1. táblázatban Antal (2000) által közöltek szerint.
A táblázatban szereplő adatok használatához lehetőleg 3 évnél nem idősebb talajvizsgálati eredményekre van szükség. A répára rendkívüli módon jellemző termőhely hatás miatt nem könnyû eldönteni, hogy milyen irányszámokat használjunk. Különösen vonatkozik ez a N-ellátottság megítélésére. Többek között Kádár kísérleteiből is ismert, hogy Nyugat-Dunántúlon a 300 kg/ha N-nel kezelt répa kevesebb aminó-N-t tartalmazott, mint a N-nel egyáltalán nem trágyázott mezőhegyesi.
Minimális agrokémiai ismeretek birtokában a P és K ellátottsági szintek a talajvizsgálati eredményekből már könnyebben becsülhetők. Mésszel jól ellátott csernozjomokon 150–200 ppm AL-P2O5 és 200 ppm AL-K2O optimális ellátást biztosít. A tápanyag-ellátottsági szintek, illetve a tervezett termés ismeretében, bizonyos korrekciós tényezők figyelembevételével, a fentihez hasonló táblázatok használatával a trágya-hatóanyag szükségletek egyszerû szorzással számszerûsíthetők.
A cukorrépa alá közismerten jól használható az istállótrágya, és általában a szerves trágyák. Elsősorban a N-túltáplálás elkerülése érdekében az istállótrágyával adott tápelemmennyiséget, a trágya tartamhatását is számításba véve a mérlegben figyelembe kell venni. A P és K mûtrágyák hagyományos módon alaptrágyaként kerülnek bedolgozásra, az őszi szántással. A vízoldható K mûtrágyák vetés előtt és az állományra levéltrágyaként kiszórva is felhasználhatók. A N mûtrágyák kiszórását, ha csak az elővetemény szármaradványának várható pentozán-hatása nem indokolja, környezetvédelmi szempontok miatt is tavasszal, a vetőágy-előkészítő munkával dolgozzuk be.
Nincs szándékunkban összehasonlítani az eltérő analitikai módszerekre épülő tápanyag-ellátási, illetve szaktanácsadási rendszereket, de hangsúlyozni kívánjuk, hogy bármelyik eljárás, akár az EUF, akár a közismert volt MÉMNAK szisztéma jó lehet, ha elfogadjuk azt az elvet, hogy a talajvizsgálati eredményeknek nem az utánuk írt dimenzió, hanem a trágyázási kísérletek adnak valóságos értelmet. Nyilvánvaló ezért, hogy bármelyik szisztéma csak akkor lehet jó, ha trágyázási kísérletekkel egy konkrét termőtájra jól kalibrálták azt. Az agrokémiában járatlan répatermesztők akkor járnak el helyesen, ha igénybe veszik valamelyik szaktanácsadó szervezet, vagy személy szolgáltatásait.
A szakszerû növénytáplálással kapcsolatos teendőink nem fejeződnek be a talajvizsgálatokra alapozott őszi alaptrágyázással, és a vetés előtti mûtrágyázással. A különböző évjáratok eltérő csapadékviszonyai, a kelés eltérő körülményei miatti különböző tőszámok nagyon változatos tápláltsági állapotot, így eltérő növekedési feltételeket teremtenek. Nem lehet ezért kétséges, hogy a harmonikus tápelemellátás csak a tenyészidő alatti növényanalízisekre épített kiegészítő trágyázásokkal oldható meg. E témával foglalkozó külföldi és hazai kutatók munkája nyomán ismertek a levél, illetve a levélnyél elemkoncentrációja, és a répatermés, valamint a cukortartalom közötti kapcsolatok, ezért a többszöri mintavétellel folyamatosan ellenőrizhetjük a tápláltsági állapotot. A diagnosztikai célú növényanalíziseket elsősorban a N-táplálás irányítása miatt végezzük, hiszen a N-hiány, vagy felesleg elkerülése az elsődleges célunk. A növényanalízissel egyrészt biztonságosan feltárható egy estleges N-hiány, majd fejtrágyázással a terméscsökkenés megelőzhető, másrészt elkerülhetőek a túltáplálás okozta problémák. A növényanalízis egyben alapul szolgál a mikroelem-ellátottság megítéléséhez is.
Több, e témával foglalkozó magyar kutató, köztük Kádár (2001) munkájából ismerhetjük az optimális tápláltsági szinteket jelző, a 2. táblázatban közölt értékeket.
A 2. táblázatban közölt adatokat Kádár a Jénai Növénytáplálási Intézet adataira utalva tette közzé. Nevezett szerző saját hazai kísérletei is alátámasztják a táblázatban közölteket, hiszen a június végi levéllemez N-optimumait 3-4, az augusztus elejei optimumokat 2,5-3,0%-nak találta. Az augusztus eleji levélnyél NO3–N optimumait 1,5% körüli N-tartalommal jellemezte. Kádár vizsgálatai igazolják, hogy a növényanalízis hatékonyan hasznosítható a harmonikus növénytáplálás érdekében hozott döntéseinkben. Ezeknek az ismereteknek a birtokában a tenyészidő alatti kis N-adagok (5–10 kg/ha hatóanyag), vagy speciális lombtrágyák szükség szerinti adagolásával fenntarthatjuk, a maximális cukorhozamhoz szükséges tápelemszinteket. A trágya kijuttatása történhet az öntözővízhez adagolva, vagy növényvédelmi permetezésekkel.
Befejezésként nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a mechanikusan használható trágyaigényszámítási szisztémákat joggal sok kritika érte és éri annak ellenére, hogy ezekkel a talaj tápanyag-ellátottsági szintjeinek és a tervezett hozamoknak az ismeretében a trágyaszükségletek valóban könnyen számszerûsíthetők. A trágyaigény-számítás mechanikus gyakorlata a N-túltáplálás mellett korábban a luxusfogyasztást is biztosító P- és K-adagok felhasználásához vezetett. Gyuricsekné közlése szerint mára ez a helyzet megszûnt. A csúcs-felhasználásnak számító 1978-hoz viszonyítva napjainkig jelentősen csökkentek a trágyahatóanyag-felhasználási szintek. A N-hatóanyag-felhasználás 130 kg/ha-ról 75 kg/ha-ra, a P-felhasználás 118 kg-ról 82 kg-ra, a K-felhasználás 212 kg-ról 140 kg-ra esett vissza. Ez a csökkenő hatóanyag-felhasználási tendencia a cukorrépa-termelésben nem magyarázható csupán az általános forráshiánnyal. Úgy tûnik, hogy különösen a P- és a K-adagolás tekintetében kezd megváltozni a tápanyagellátás filozófiája is.
A magyarországi cukorrépa-termelők még közel sem használják ki a fajtákban és az alkalmazható technológiákban rejlő lehetőségeket. A lehetőségeket jól jelzik a Komáromi SOLUM Rt. tavalyi cukorrépa-termesztésének a 3. táblázatban közölt eredményei.
A táblázatban feltüntettük a terméseredményeket alapvetően befolyásoló talaj tápanyag-ellátottsági szinteket is. Az öntözéses viszonyok között termelt 1,27 U egységgel burgonya elővetemény után vetett, Canasta fajtájú répa, a táblázatban feltüntetett 110 kg N, 82 kg P2O5 és 263 kg/ha K2O alaptrágyaként kijuttatott hatóanyagon kívül zöldtrágyázásban, (fehérmustár) valamint kétszeri lombtrágyázásban részesült. (3 l/ha Magmix + 2 kg/ha Solubur és 5 l/ha Magmix + 5 l/ha Amalgerol) Az alaptrágyázás 84–30–160 kg/ha N–P–K hatóanyagértéket jelentő 3,8 t/ha vinasszal, illetve 26–52–103 kg/ha N–P–K értékû 0,5 t/ha fertilia szuszpenzóval történt.
Az EUF-vizsgálatok eredményei alapján, a trágyázási javaslatban csak 120 kg K2O hatóanyag kijuttatása szerepelt, N- és a P-trágyázást nem javasoltak. Ha feltételezzük, hogy az 1. táblázatban közölt értékek alapján határozták volna meg a trágyaszükségletet, akkor a jó N- és P-, valamint az igen jó K-ellátottsági szintekre tekintettel 1 kg N 2,7 kg P és 3 kg K hatóanyag/tonna termés fajlagos értékkel kellett volna számolniuk. Ezek a fajlagos tápelemértékek 50 t/ha termést tervezve 50 kg N 135 kg P és 150 kg K hatóanyag/hektár szükségletet jelentettek volna. A termelő által ténylegesen adagolt trágyahatóanyag-mennyiségek lényegesen eltérnek a tényleges és a feltételezett trágyázási javaslattól is, miközben az országos átlagot messze meghaladó eredményt értek el. Az olvasóban nyilvánvalóan felmerül a kérdés, kinek a javaslata, illetve a döntése volt jó, a termelőé, a szaktanácsadóé, vagy pedig az 1. táblázatban közölt értékekre kellett volna a termelőnek alapoznia?
Legfeljebb feltételezéseink lehetnek arról, hogy milyen eredményeket ér el a termelő, ha az EUF-vizsgálatokra alapozva csak 120 kg K hatóanyagot használnak N és P nélkül, vagy ha a konvencionálisan használt 1. táblázat alapján számított 50 kg N- 135 kg P- és 150 kg K-adagokkal dolgoznak. A SOLUM Rt. példáján bemutatott konkrét szituáció igazolja az előzőekben már közölt véleményünket: a talajvizsgálati eredményeknek, készüljenek azok bármilyen analitikai módszerrel, csak a trágyázási kísérletek adnak valódi értelmet. Végső soron, a SOLUM Rt. területén öntözéses viszonyok mellett, tehát kifejezetten jó víz ellátottsági körülmények között, ahol a „káros levélváltás” problémájával nem kell számolni hitelt érdemlően, egyik tápanyag-ellátási szisztéma sem lett kalibrálva. Felmerülhet az olvasóban, hogy az Rt. szakemberei talán a 80 t/ha terméshez képest is luxus K-adagokat használnak. A nagy K-adagok alapvető indoka az, hogy a növénytermesztés gerincét két K-igényes kultúra, a burgonya és a cukorrépa adja. A példánkban szereplő tavalyi esetben is a 80 t/ha fölötti eredményt burgonya elővetemény után érték el. Ez az országunkban rendkívül ritka vetésváltási szituáció, valamint a tápanyag-ellátottsági szintek javítására való törekvés indokolja a SOLUM Rt. szakembereinek a trágyázással kapcsolatos döntéseit. Határozott véleményünk, hogy a közölt eredményekhez jelentősen hozzájárult a kétszeri lombtrágyázás is.
Felhasznál irodalom:
1. Antal J. (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó Budapest
2. Gyuricsekné (2004): EUF-vizsgálatra alapozott tápanyag-visszapótlás eredménye. Magyar Cukoripari Rt., Petőházi Cukorgyár Rt.
3. Izsáki Z. (1988): Amit a cukorrépáról tudni kell. /szerk.: Posch K (1996)/
FVM Kiadvány 26. p.
4. Kádár I. (2001): A cukorrépa (Beta vulgaris L.) tápláltsági állapotának megítélése
növényanalízissel. Növénytermelés. Tom. 50. No. 1. 107–121. p.
A cikk szerzője: Dr. Pocsai Károly
