A szakmailag megalapozott, hatékony és környezetkímélő tápanyagellátáshoz azonban számos ismeret és összefüggés egyidejû kezelésére van szükségünk. A növény tápanyagigénye mellett a talaj tápanyag szolgáltató képességét is figyelembe kell vennünk a tápanyagellátás tervezése során. Ki kell választanunk a kultúra számára legideálisabb hatóanyag-formát és a kijuttatás időzítésével biztosítanunk kell a növény különböző fejlődési etapjainak megfelelő tápanyagellátást.

 Jelen összeállításban áttekintést kívánunk adni a tápanyagellátás tervezéséhez szükséges legfontosabb információkról, valamint azok gyakorlati jelentőségéről. A főbb növényi tápelemektől (N,P,K,S) haladva megvitatjuk a kijuttatandó mennyiség-, és forma megválasztásának szempontjait, valamint a kijuttatás idejét és módját befolyásoló legfontosabb tényezőket. Az elméleti ismeretek áttekintése után összefoglaljuk fontosabb szántóföldi növényeink tápanyagellátásának sajátosságait.  

 A növény számára szükséges makroelemek közül legnagyobb jelentősége a nitrogénnek van. Tapasztalatok és kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy a termések mennyiségi és minőségi mutatói a nitrogénnel drámaian alakíthatók. A N fehérjealkotó, így a fejlődéshez nélkülözhetetlen elem. A növények különösen a hajtásnövekedés, a vegetatív fejlődés szakaszában igénylik a jelenlétét. A megfelelő mennyiségben adagolt nitrogén növeli a hajtástömeget, valamint kedvezően befolyásolja a termést. Hiányát a növény satnya növekedése, fakó-világoszöld színe jelzi, (1. ábra) többlete gabonáink megdőlésében, a betegségek iránti fogékonyság növekedésében, a rosszabb tárolhatóságban, valamint a cukor- és keményítőtartalom csökkenésében jelentkezik.

1. ábra: Nitrogénhiány tünetek a bokrosodó őszi búzán (Patócs, 1989)

 A nitrogént a növények nitrát- és ammóniumion formában veszik fel a talajból. A két forma felvétele között jelentős különbség nincsen. Az egyes formák kimosódási ütemét vizsgálva azonban megállapítható, hogy a nitrátion kilúgzási veszteségei az ammóniumion-formánál általában nagyobbak.

 Amennyiben a nitrogént a vegetatív fejlődés elemének tekintettük, úgy a foszfor a generatív fejlődés makroeleme. A növényi anyagcsere folyamatokban és az energiaháztartásban betöltött szerepénél fogva a foszfor a termésképzés szempontjából alapvető. A hiánya esetén fellépő általános anyagcserezavar következtében lassul a fehérje- és cukorképzés, gyengül a keményítőszintézis. A foszforhiány hatására romlik a növény vízháztartása és az alsó, idősebb levelektől induló vöröses elszíneződés, sárgulás, majd végül elhalás figyelhető meg az állományon (2. ábra). Az elégtelen foszforellátás következtében késleltetetté válik a virágzás és az érés is.

Nem csak a foszfor hiánya, hanem annak többlete is káros következményekkel jár. A foszfor túladagolása jelentős tápelem aránytalanságokhoz vezethet. A P – Zn antagonizmusból adódóan foszfortöbblet esetén állományaink relatív Zn, hiányával kell számolnunk, aminek jelentős termésveszteség és minőségromlás lehet a következménye.

 2. ábra: Foszforhiányos kukoricanövény

 Termesztett növényeink közül különösen a kétszikûek érzékenyek a megfelelő kálium ellátásra. A kálium jótékony hatású a fotoszintézisre, fokozza a növények aktív vízfelvételét, valamint csökkenti a párologtatást. A kiegyensúlyozott káliumellátás védi a növényt a szárazságstressztől.

Hiánya sokszor nem azonnal jelentkezik az állományon, de jelentős terméscsökkenést eredményezhet. A növények elégtelen kálium ellátottsága következtében csökken az ellenálló képességük, valamint aránytalanul megemelkedik a párologtatásuk, ami levélcsúcsaik, levélszéleik hervadását, elhalását eredményezi (3. ábra).

 3. ábra: Káliumhiányos kukoricanövény

 A negyedik esszenciális makroelemről, a kénről eddig jobbára csak mint az egyik legfontosabb környezetszennyező elemről volt információnk. Az ipari, valamint a közlekedésből származó kénemisszó csökkenésének hatására, valamint a kísérősó-mentes mûtrágyák használatának következtében azonban napjainkra már számos területen hiányával kell számolnunk. A kénhiány következtében csökken a növények ellenálló képessége, romlanak a termés minőségi, valamint mennyiségi mutatói.

A kén hiányára legerőteljesebben a keresztesek reagálnak (4. ábra). A kénhiány következtében csökken a növények ellenálló képessége és gombás fertőzések jelennek meg az állományban. A repce virágai „kifehérednek”, a megporzás hatékonysága romlik. Az egyértelmû terméscsökkenés mellett jelentős minőségromlással is számolnunk kell.

4. ábra: A kénhiányos repce „virágfehéredése”

 A kalászosok (őszi búza) kénhiánya eleinte csak nitrogénhiányra utaló foltok formájában jelentkezik a tábla lazább talajú területein (5. ábra). A hiány következtében aszálykárra utaló tünetek jelennek meg a növényeken, majd gombás fertőzések gyengítik tovább az állományt. Az elégtelen kéntáplálás hatására  tágul az őszi búza N:S aránya, ami a belőle készült liszt sütőipari tulajdonságainak jelentős romlásához vezet.

5. ábra: Nitrogénhiányra utaló foltok a kénhiányos őszi búza állományban

A kijuttatandó mûtrágyamennyiség meghatározásánál két alapvető összefüggést kell szem előtt tartanunk. Ezek közül az egyik Liebig „minimum törvénye” (6. ábra), a másik pedig a csökkenő határhozam elve.

6. ábra: Liebig „minimum-hordója”

 A kijuttatandó tápanyagmennyiség kiszámításához a növény adott terméssel kivont tápelem-szükségletének ismerete mellett elengedhetetlen a talaj tápanyag szolgáltató képességének meghatározása is. A terméssel a talajból kivont tápanyagmennyiséget annak ellenére, hogy a különböző tápelemek koncentrációját a növény genetikailag meghatározott tulajdonságain túl a környezeti tényezők is igen jelentős mértékben befolyásolják, a növények fajlagos hatóanyag igényével írhatjuk le (1. táblázat). A fajlagos hatóanyag igényt a várható termés mennyiségével (t ha-1) beszorozva az állomány 1 hektárra vonatkoztatott tápelem-igényét kapjuk.

 1.      táblázat: Termesztett növényeink fajlagos hatóanyag igénye (kg t-1) (Sarkadi, 1975)

A tápanyagellátás tervezése során ezt a növény által a talajból kivont tápanyagmennyiséget vetjük össze a talaj kémiai vizsgálatokkal meghatározott tápanyag szolgáltató képességével.

A talajok tápanyag szolgáltató képességét számos tényező befolyásolja. A genetikai talajtípus a talaj szerkezetén keresztül alapjaiban meghatározza a talaj víz – levegő – és hő gazdálkodását, illetve ezeken keresztül annak mikrobiológiai aktivitását. A talajok mikrobiológiai tevékenysége pedig a tápanyag feltáródási folyamatok szabályozása által tölt be jelentős szerepet a talaj tápanyag gazdálkodásában.

A genetikai talajtípusokat a MÉM-NAK (1979) a talajtermékenységet kialakító, a növénytermesztést és a tápanyag érvényesülését befolyásoló tényezők figyelembe vételével 6 szántóföldi termőhelyi kategóriába soroljuk. Az egyes szántóföldi termőhelyeket és fontosabb jellemzőiket a 2. táblázat mutatja be.

2.      táblázat: Szántóföldi termőhelyek (MÉM-NAK, 1979)

 Mivel a különböző szántóföldi termőhelyekhez tartozó tápanyag ellátottsági kategóriák sok esetben jelentős különbséget mutatnak, a szántóföldi termőhely ismerete a talaj tápanyag szolgáltató képességének meghatározásánál elengedhetetlen. Általánosságban szántóföldi termőhelytől függetlenül talajaink tápanyag szolgáltató képességét a következő oldható hatóanyag tartalmaktól tekinthetjük kedvezőnek (3. táblázat):

 3. táblázat: Iránymutató talajaink tápanyag ellátottságának megítélésére

A talaj tápanyag szolgáltató képességének, valamint a termesztett növény tápanyagigényének ismerete alapján nyílik módunk a kijuttatandó mûtrágya hatóanyag mennyiség meghatározására. A gyakorlatban számos módszer és modell áll rendelkezésünkre a konkrét adagok minél pontosabban történő meghatározására. Ezek közül az 1980-as években használt MÉM-NAK, valamint az 1990-es évek végén elkészült MTA-TAKI – MTA-GKI tápanyag ellátási szaktanácsadási rendszer az amely kísérleti eredményekkel a leginkább alátámasztott. A két rendszer közötti különbség lényegében az, hogy míg a MÉM-NAK a növények tápanyagigényének kielégítse mellett a talaj tápanyagtőkéjének gyors emelését célozza meg, addig az MTA-TAKI – MTA-GKI rendszer az elmúlt időszak kutatási eredményei alapján többnyire kisebb mûtrágyaadagok kijuttatásával biztosítja a gazdaságos termésszintek elérését. A két rendszer közötti különbséget a 4. táblázat mutatja be.

4. táblázat: Az intenzív tápanyagellátást biztosító, illetve a hosszú távon fenntartható tápanyag ellátási szaktanácsadási rendszerek filozófiájának összehasonlítása (Csathó – Árendás – Németh, 1998)

A két rendszer különbségei alapján hazai körülmények között a gazdálkodók többségének anyagi helyzetét is figyelembe véve a talaj tápelem készletének feltöltése helyett a növények tápelem-igényének kielégítésére kell törekednünk. Erre az MTA-TAKI – MTA-GKI rendszer kiválóan alkalmas. A rendszer célja a növény N-igényének minél pontosabban történő kielégítése mellett a talajok foszfor és kálium szolgáltató képességének a megőrzése. A kijuttatandó tápanyag mennyiségek nem a maximális termést, hanem a legnagyobb nettó jövedelmet elérő termésszint elérését célozzák meg.

A fenti eljárásokkal meghatározott mûtrágya hatóanyag igényt azonban bizonyos esetekben korrigálnunk szükséges. A leggyakoribb korrekciós tényezőket az 5. táblázat tartalmazza.

5. táblázat: Korrekciós tényezők a tápanyagellátás tervezése során

A kijuttatandó mûtrágya mennyiségének meghatározásánál tartsuk szem előtt, hogy az új tudományos eredmények alapján nem törvényszerû a három makro tápelem (N ,P, K) azonos évben történő kijuttatása az állomány alá!

A kijuttatandó hatóanyag mennyiségének meghatározása mellett a megfelelő mûtrágyaforma megválasztása is alapvető jelentőséggel bír a tápanyagellátás tervezése során. Környezetvédelmi szempontból is jelentős annak az ismerete, hogy a különböző hatóanyag-formák hatásmechanizmusa, kimosódási veszteségei nagy eltérést mutatnak. A mûtrágyák oldékonysága, savanyító hatása, kísérőelemei így alapjaiban meghatározzák azok alkalmazásának feltételeit az egyes kultúrák különböző fenológiai szakaszaiban. A mûtrágya-forma megválasztásánál a hatóanyag tartalom, valamint az ár viszonya mellett a szórásegyenletesség szempontjából fontos kiszerelésre, valamint a különböző mûtrágyák keverhetőségére is figyeljünk oda! Az összetett mûtrágyák helyett használjunk inkább egy hatóanyagú mûtrágyákat, mivel segítségükkel könnyebben biztosíthatjuk termesztett növényeink arányos tápanyagellátását. Harmonikus növénytáplálást csak az adott területre jellemző talaj- és növényvizsgálati eredményekre alapozott átgondolt mûtrágyázással érhetünk el.

A mûtrágyaforma megválasztásánál a következő fontosabb ismereteket tartsuk szem előtt:

-          Alaptrágyának inkább NH4+-iont tartalmazó mûtrágyákat használjunk

-          Savanyú talajokon a lúgosan ható mûtrágyák alkalmazását helyezzük előtérbe

-          Meszes, bázikus területeken a savanyúan ható mûtrágyaféleségek használata lehet a célravezető (a különböző kémhatású talajokra javasolt mûtrágyaformákat a 6. táblázat mutatja be)

6 táblázat: Különböző kémhatású talajokra javasolt mûtrágyaformák (Pusztai – Molnár, 1984)

• A nitrogéntrágyát megosztva juttassuk ki a növényállomány alá

• A foszfor, valamint a kálium trágyákat ősszel, alaptrágyázáskor dolgozzuk a talajba

• A nitrogéntrágyát kijuttatás után lehetőleg azonnal, sekélyen dolgozzuk be a talajba

• Fejtrágyának NE használjunk karbamidot!

• Répa alá kálisó; szőlő, burgonya alá kálium-szulfát formájában pótoljuk a káliumot

• A foszfor-, valamint a kálium pótlására a vegetációs időben jól oldódó, komplex mûtrágyákat alkalmazzunk

• Mikroelem hiány esetén használjunk mikroelem tartalmú mûtrágyákat

• A vegetációs időben, különösen aszály esetén lombtrágyázzuk állományainkat, hiszen a megfelelő időben elvégzett lombtrágyázás kiemelkedő hatást eredményezhet!

A kijuttatandó mûtrágyamennyiség, valamint a mûtrágyaforma meghatározása mellett a kijuttatás idejének megválasztása is alapvető tényezője a sikeres tápanyagellátásnak. A trágyázás idejének meghatározásakor a növény tápanyag felvételi dinamikájának és a trágyaanyagok talajban történő átalakulási, kimosódási, megkötődési folyamatainak ismeretében arra törekedjünk, hogy a kijuttatott tápanyag minél nagyobb hányada hasznosuljon a növény fejlődése során.

A környezetvédelmi előírásokat is szem előtt tartva a kijuttatás idejének megválasztásakor az alábbi szempontokat vegyük figyelembe:

• Igyekezzünk a kimosódási veszteségeket a minimálisra csökkenteni

• Csökkentsük a nem harmonikus táplálásból adódó veszteségeket

• A számított foszfor, valamint a kálium hatóanyag teljes mennyiségét ősszel juttassuk ki a területre

• A nitrogén kimosódási veszteségeinek csökkentése érdekében a számított nitrogén hatóanyag igénynek csupán 30-40 %-át juttassuk ki ősszel, a többit tavasszal (1-3 menetben)

• Fagyott területre trágyát kijuttatni tilos!

• Hóval borított területre trágyát kijuttatni tilos!

• Belvizes területre trágyát kijuttatni tilos!

• A foszfor, valamint a kálium mûtrágyákat igyekezzünk egyből a gyökérzóna mélységébe juttatni

• A nitrogén mûtrágyákat ne dolgozzuk be a talajba túl mélyen

• A jobb feltáródás érdekében korán lekerülő elővetemények után célszerû lehet a tarlóhántással egy időben történő foszfor-, valamint kálium mûtrágyázás is

• Megkésett alaptrágyázás esetén tavasszal könnyen oldódó komplex mûtrágyákat juttassunk ki a területre

• Mikroelem hiány esetén termesztett növényeink kiegyensúlyozott tápanyagellátásának biztosítása érdekében a talaj- és a lombtrágyázás együttes alkalmazása javasolt

• A fejtrágyázást igyekezzünk közvetlen eső előtt elvégezni

• Tartsuk szem előtt, hogy jobb lesz a fejtrágyázás hatékonysága, ha a kijuttatott mûtrágyát sekélyen a talajba dolgozzuk.

Hazánk legnagyobb volumenben termesztett növényének, az őszi búzának a tápanyagellátását a 7. ábra segítségével foglaljuk össze.

A talajvizsgálati eredmények alapján meghatározott foszfor, valamint a kálium mûtrágya teljes mennyiségét ősszel, alaptrágyázás formájában juttassuk ki a területre. Laza talajon a kimosódás veszteségeinek csökkentése érdekében a kálium 70 : 30%-os megosztott kijuttatása is indokolt lehet az őszi : tavaszi időszakban. A foszfor és a kálium teljes mennyiségének az őszi alapmûveléssel egy időben történő kijuttatásától csak intenzív termesztés esetén térjünk el! Ebben az esetben ugyanis – amennyiben azt a rendelkezésre álló géppark lehetővé teszi -  szóba jöhet a foszfor, valamint a kálium egy részének tavaszi, könnyen oldódó komplex formában történő kijuttatása is.

7. ábra: Az őszi búza tápanyagellátásának sémája

Az őszi nitrogén kijuttatásával bánjunk óvatosan! Általános irányelv, hogy a talajok fizikai féleségétől, minőségétől függően a nitrogén mintegy 30-60%-a, de maximum 50 kg juttatható ki ősszel, alaptrágyaként. A fennmaradó nitrogén mennyiséget tavasszal, fejtrágya formájában célszerû kiadni az állomány alá. Környezetvédelmi és növénytermesztési megfontolásból jó humusz ellátottságú talajokon tekintsünk el az őszi nitrogéntrágyázástól és a szükséges mennyiséget tavasszal, több menetben végzett fejtrágyázással pótoljuk!  A fejtrágyázási megoldások sokfélék lehetnek (szilárd, folyékony, szuszpenziós). Közös céljuk azonban a búza dinamikus tápanyagigényének a kielégítése a növény gyökérzetén keresztül. Fejtrágyázásra leginkább a gyors hatású (NH4+, valamint NO3-) iont tartalmazó mûtrágyák alkalmasak. Ezek közül is a gyors hatás eléréséhez a nitrát-forma használata javasolható (ammónium-nitrát, kalcium-nitrát). Az ammónium-szulfát nitrogéntartalma lassabban válik a talajban a növények számára felvehetővé. Folyamatos feltáródása révén inkább az alaptrágyázás mûtrágyája. Könnyen felvehető kéntartalmánál fogva azonban a növények kénigényének fedezésére kitûnően alkalmas ez a trágyaféleség. A fejtrágyázásnál kerüljük a karbamid alkalmazását! A talaj felszínére juttatott és nem bedolgozott karbamid ugyanis a levegő páratartalmával, valamint a csapadékkal reagálva bomlik és N-tartalmának jelentős része ammónia formájában a légkörbe illanva hasznosítatlanul elvész. A fejtrágyázás idejével, számával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Általános érvényû megállapításként azonban fogadjuk el, hogy az első fejtrágyázás ideje az őszi búzánál a bokrosodás időpontjában aktuális. Ez az időszak tél végére, kora tavaszra esik. A kijuttatásnál vegyük figyelembe, hogy hóra, fagyott területre ne juttassunk ki mûtrágyát, valamint a talajtaposást igyekezzünk a minimálisra csökkenteni! A második fejtrágyázás ideje a búza szárba indulásának időpontjára tehető, a harmadik fejtrágyázás elvégzése a virágzás kezdetén indokolt.   A két-három részletben (20-40 kg ha-1 kezelésenként) adott nitrogénnel nagyon jól lehet igazodni a búza tápanyagigényéhez, mely a termés növekedése mellett annak sütőipari paramétereiben is szignifikáns pozitív változásokat eredményez. A többszöri kijuttatás azonban többletköltséget jelent a gazdálkodó számára, melyet a várható árbevétel nem minden esetben képes kompenzálni. Számos esetben a harmadik fejtrágyázás nem hozza a várt eredményt, mivel szárazságra hajló éghajlatunkon (kellő bemosó csapadék hiányában) a fejtrágya érvényesülése bizonytalan.

Fenti megfontolások alapján a három részletben megosztott fejtrágyázás elsősorban a következő terülteteken javasolható:

- laza talajú területeken,

- nitrogénnel gyengén ellátott területeken,

- csapadékos időjárás (klíma) esetén,

- intenzív fajtákkal történő, nagy mûtrágyaadagokkal végzett intenzív termesztésnél.

Minden más esetben a költségek minimalizálása érdekében célszerû lehet harmadik fejtrágyázás elhagyása, illetve az egyéb aktuális növényvédelmi munkákkal való összekapcsolása.

A második és a harmadik fejtrágyázás mikroelemekkel gazdagított UAN oldatos levéltrágyázással váltható ki az aktuális növényvédelmi munkákkal kapcsoltan. A levéltrágyázás hatékonysága, különösen aszályos évjáratokban messze meghaladja a talajon keresztül végzett tápanyagellátás sikerét, hiszen a levélen keresztül adott tápanyagokat a növények még nagy szárazság esetén is könnyen felvehetik. Jegyezzük meg azonban, hogy a lombtrágyázás csak a technológiai utasítások betartása esetén lehet valóban eredményes! A nem megfelelő módon és időben végzett beavatkozásnak az állomány jelentős mértékû károsodása lehet a következménye!

Az egyes kezelések pontos adagjainak meghatározásában a mûtrágyázási terv keretszámai csak tájékozató jellegûek. Intenzív gazdálkodás esetén mindenképpen javasolható a szóban forgó fenológiai szakaszokban kiegészítő talaj-, valamint növényvizsgálatok elvégzése is.

Gyakorlati oldalról a jó alkalmazkodóképességû, maximum 5 t ha-1 körüli teljesítményre képes fajta esetén, jó N-szolgáltató, magas humusztartalmú talajokon elégedjünk meg a bokrosodáskor elvégzett fejtrágyázással! Ennek során az általánosan alkalmazott pétisó formájában kijuttatott nitrogén NH4+-ionjainak az agyagkolloidok felületén történő megkötődése egyúttal tartós nitrogénforrást is jelent a búza későbbi fenológiai szakaszai számára.

A szántóföldön termesztett növények közül a kukorica tápanyagszükséglete a legnagyobb. Tápanyagellátását a 8. ábra mutatja be.

A kukorica nagy tápanyagigénye nem teszi lehetővé az alaptrágyázás elhagyását. Az őszi alaptrágyázás alkalmával juttatjuk ki a számított foszfor, valamint kálium igényének teljes mennyiségét. Figyelembe véve, hogy a foszfor a talajban ott marad, ahová azt kijuttattuk, célszerû azt mélymûtrágyázással közvetlenül a gyökérzónába juttatni. A foszfor adagok meghatározásakor ne feledjük, hogy a talaj kedvezőtlen kémhatása esetén (pH 5,5 alatt, illetve 7,0 felett) a foszfátok oldékonysága korlátozott! Az őszi alaptrágyázás során a kimosódási veszteségek csökkentése érdekében kerüljük a nitrogén kijuttatását!

8. ábra: A kukorica  tápanyagellátásának sémája

A kukorica nitrogén trágyázását legkorábban tavasszal, közvetlenül a vetés előtt kezdjük csak el! A tavaszi kijuttatás egyfelől csökkenti a kimosódásból származó veszteségeket, másfelől javítja a növényzet nitrogénhasznosítását. A kukorica nitrogén táplálása során vegyük figyelembe, hogy a növény nitrogén felvétele későn kezdődik meg. A kukorica teljes nitrogén igényének csak mintegy 15%-át veszi fel  júniusig, a növény 8 leveles állapotáig. Ez az időszak egyben a talajok mineralizációs tevékenységének maximumával esik egybe, és így különösen jó humusz ellátottságú területeken a talajok természetes N-szolgáltató képessége sokszor teljes egészében képes fedezni a fiatal növény igényét. Amennyiben lehetőségeink engedik, a jó humusz ellátottságú, kedvező tulajdonságú talajokon vetés előtt, illetve startertrágyaként csak annyi nitrogént juttassunk ki a területre, amennyi a fiatal növény fejlődéséhez éppen szükséges. Ez a mennyiség gyakorlatilag 40-50 kg ha-1 hatóanyagnak felel meg. A kukorica késői magas nitrogénigénye a számított nitrogén mennyiség megosztását kívánja. A fennmaradó nitrogénmennyiségek kijuttatása így fejtrágyázással javasolható. A fejtrágyázás során vegyük figyelembe, hogy az egyszerre kijuttatott nitrogén mennyiség ne haladja meg a 80 kg ha-1 értéket.

Amennyiben aszályos évjárat várható, és a fejtrágyaként kijuttatott nitrogén mûtrágya hatékonysága korlátozott, a tavaszi, egy menetben történő alaptrágyázás célravezető lehet. Ennek során a talaj becsült nitrogén szolgáltató képességét is figyelembe véve helyezzük előtérbe a lassan ható mûtrágyaformák felhasználását. A kukorica harmonikus tápelem ellátását a fenti megoldások mellett különösen mikroelem hiány esetén levéltrágyázással célszerû biztosítanunk. A levéltrágya szerek kijuttatása a növénytermesztési technológiától függően összeköthető a kukorica növényvédelmi, valamint egyéb kezeléseivel. A növényeket először 6-8 leveles állapotban, majd 2-3 hét elteltével 1-2 alkalommal célszerû permetezni. Jegyezzük meg, hogy erőteljes tápelem hiány esetén a levéltrágyázás önmagában nem elegendő a probléma megszûntetésére!

A kukorica kelésének, valamint kezdeti fejlődésének elősegítésére startertrágyázás javasolható. A startertrágyázás elsősorban a kedvezőtlenebb vízgazdálkodású, lassan felmelegedő és alacsony tápelem tartalmú talajokon ajánlható. Alkalmazásával biztosítható a gyenge, felszíni gyökerekkel rendelkező növényke N, P, K tápelemekkel való harmonikus ellátása. A startertrágyázás tervezése során a talajvizsgálati eredményeket is figyelembe véve, könnyen oldódó, komplex mûtrágyák használata javasolt. A startertrágyázás során a a mûtrágyát külön adagoló szerkezettel és csoroszlyával juttatjuk ki a sorba. A gépet úgy állítsuk be, hogy a csírakárosodás elkerülése érdekében a mûtrágya a kivetett kukoricaszemek alá és mellé 5-5 cm-re kerüljön!

A cukorrépa sok és könnyen felvehető tápanyagot igényel a fejlődése során. Nitrogénigénye különösen a kezdeti fejlődés fázisaiban magas. A legnagyobb nitrogénfelvétel a növény tenyészidejének 60-80. napja körül várható. Ezt követően a növény relatív nitrogénfelvétele csökken és a tenyészidő végéig alacsony marad. A cukorrépa foszfor és kálium felvétele a nitrogénnél egyenletesebben alakul. A cukorrépa egy tonna terméssel kivont tápelem tartalma N: 3,5 kg; P2O5 : 1,5 kg, K2O : 5,5 kg, MgO : 1,5 kg. Tápanyagellátásának sémáját a 9. ábra mutatja be.

A megbízható cukorrépa termések elérésének alapfeltétele megfelelő talajszerkezeten alapuló talajélet fenntartása. Ez az elővetemény szakszerûen elvégzett istállótrágyázásával (30-50 t ha-1) biztosítható a legjobban.

9. ábra: A cukorrépa  tápanyagellátásának sémája

A cukorrépa nitrogéntrágyázásának alapja az ősszel, valamint tavasszal elvégzett talajvizsgálatokon alapul (Nmin). A kijuttatás tervezésénél azonban tartsuk szem előtt, hogy a répa számított nitrogénigényének csak maximum 30-40%-át juttassuk ki az őszi alaptrágyázással, a fennmaradó nitrogén mennyiségeket tavaszi starterkért, valamint fejtrágya formájában adjuk ki az állomány alá. Kis nitrogénigény esetén az őszi nitrogéntrágyázástól el is tekinthetünk. Ügyeljünk rá, hogy a túlzott nitrogéntáplálás jelentősen rontja a cukorrépa minőségi mutatóinak alakulását! A cukorrépánál különösen igaz a mondás: „ Jóból is megárt a sok”.

A cukorrépa foszfor, valamint kálium igényének fedezésére a számított hatóanyag mennyiség őszi alaptrágyaként való kijuttatása javasolható. Laza talajokon, a kálium kimosódási veszteségeinek minimalizálására indokolt lehet a kálium őszi : tavaszi 70 : 30 arányú megosztott alkalmazása. Kerüljük a kálium nagy mennyiségben történő tavaszi kijuttatását, mivel a KCl (kálisó) mûtrágyák jelentős klórtartalma csírakárosító hatású! A cukorrépa tápanyagellátásánál a három legfontosabb makroelemen kívül ne feledkezzünk meg a Ca, Mg, S, valamint a B, Zn, és a Cu esetleges pótlásáról sem!

A lombtrágyázás tervezése során tartsuk szem előtt, hogy a növény késői vegetációs periódusaiban (augusztus) a levélen keresztül történő tápanyagpótlás hatékonysága jelentősen romlik.

A repce tápanyagellátását a 10. ábra szemlélteti. A megfelelő mennyiségû és minőségû termés alapfeltétele az okszerûen végzett őszi alaptrágyázás. Ősszel juttassuk ki a repce alá a talajvizsgálati eredmények alapján meghatározott foszfor, valamint kálium hatóanyag teljes mennyiségét, illetve a repce számított nitrogén igényének 30-40%-át, de maximum 30-40 kg-ot! A nitrogén túladagolását kerüljük, hiszen az az állomány „túlnövéséhez”, a tőlevélrózsa stádium elhagyásához vezethet, aminek jelentős téli kiritkulás lehet a következménye. A három ismert makroelemmel végzett trágyázáson túl ne feledjük, hogy a repce kénigényes növény! A repce által 1 hektárról évente kivont kénmennyiség mintegy 40-70 kg, melynek pótlása már hazai körülmények között is indokolt lehet.

10 . ábra: A repce  tápanyagellátásának sémája

A repce tápanyagellátása során keressük a mûtrágyagyárak által a keresztesek alá már széles körben ajánlott kéntartalmú mûtrágyákat!

A repce fejtrágyázását megosztva célszerû elvégezni. A számított hatóanyag mennyiség (N) 50-60%-át március elején, a fennmaradó részt pedig a repce zöldbimbós állapotánál juttassuk ki a területre. Alacsony tervezett termés, vagy hiányos állomány esetén a második fejtrágyázástól környezetvédelmi, illetve gazdaságossági okokból tekintsünk el!

Aszályos évjáratban különösen megnő a lombtrágyázás jelentősége. A növényvédelmi munkákkal egy időben elvégzett (N, P, K, S, Mg, B, Zn, Cu,) lombtrágyázás igen hatékony és olcsó eszköze szárazságra hajló éghajlatunknak, ezért használjuk ki az általa adott lehetőségeket!

Felhasznált irodalom

Árendás, T. – Csathó, P. Németh, T. (2001): Tápanyagellátás a minőségorientált búzatermesztésben. In: Bedő, Z. (szerk..) A jó minőségû, keményszemû búza nemesítése és termesztése. Lénia Bt. Érd

Barabás Z. (szerk.)(1987): A búzatermesztés kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Buzás, I. (szerk.) (1983): A növénytáplálás zsebkönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Füleky, Gy. (ed.) (1999): Tápanyag-gazdálkodás

Ivány, K. – Kismányoky, T. – Ragasits, I. (1994): Növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Kajdi, F. (2000): A „minőség” szerepe a búza termesztésében I. Növényvédelmi Tanácsok. 9,11.

Kajdi, F. (2000): A „minőség” szerepe a búza termesztésében II. Növényvédelmi Tanácsok. 9,12.

Kajdi, F. (2003): Az őszi kalásuosok termesztésének időszerû kérdései. Növényvédelmi Tanácsok 12:10.

Landesverbend der Gartenfreunde Baden-Württenberg e. V. (2003): Umweltbewusstes Düngen I.

Menyhért, Z. (szerk.) (1985): A kukoricatermesztés kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Patócs, I. (szerk.) (1989): A növények táplálkozási zavarai és betegségei. Agroinform, Budapest

Pecznik, J. (1976): Levéltrágyázás

Würfel, T. – Hugger, H. – Pfleiderer, H. (2002): Umweltschonender Maisanbau. Merkblätter für die Umweltgerechte Landbewirtschaftung. Nr. 23.

A cikk szerzője: Dr. Szakál Pál