Az üzemeltető gazdaság viszonyai közül döntő jelentőségû a gazdaság táblaszerkezete, azok egymással történő kapcsolódása, valamint az erő- és munkagépállomány. A technológia géprendszerének összeállítását a következő fontosabb tényezők határozzák meg:

Þ    erőgépek típusa, darabszáma, univerzális alkalmazhatósága;

Þ    talajmûvelő gépek típusai, kihasználtságuk;

Þ    gépkapcsolások, gépkombinációk;

Þ    üzemelési módok, mûvelet-összevonás, illetve elhagyás.

A technológia elemeinek összeállításánál döntő szerepe van a rendelkezésre álló erőgép állománynak. Ennek szakmai és beruházáspolitikai jelentősége és kihatása is van, mivel többcélú alkalmazhatóságuk más technológiai folyamatokban is jól érvényesíthető. Így egyértelmûsíthető az is, hogy az erőgép motorteljesítmény-nagysága, illetve vonóképessége döntő mértékben meghatározhatja a kiválasztandó talajmûvelő gépek típusát, s ezen belül is például szélességi méretét. Az ún. energetikai optimum célzatú gépkapcsolásoknál mindig törekedni kell arra, hogy a vontatási teljesítmény hasznosulása a munkasebesség növelésével arányosan váljék a legkedvezőbbé. A modern erőátviteli rendszerû és nagy motorrugalmasságú erőgépek döntő többségénél a vontatásiteljesítmény-kihasználás optimuma 9-14 km/h munkasebesség-határok közé tehető. Ezen intervallum biztosítja a különböző talajmûvelő szerszámok agrotechnikai sebességigényéhez való jó igazodást is. A kapcsolat jellemzésére használt munkasebesség-vontatási teljesítmény hasznosulás diagrammok azt mutatják, hogy 90 %-os teljesítménykihasználás esetén – amely érték az üzemeltetés során még jó hatásfokúnak és elfogadottnak tekinthető – a sebességhatárok kiszélesednek, és így az üzemeltetés kritériumai csökkenthetők.

Mint az előzőekből látható, a mûvelőeszközök oldaláról az optimális munkasebességet bizonyos agrotechnikai követelmények határozzák meg. Ez lényegében azt jelenti, hogy a kialakított mûvelőelem mérete, alakja, tömege, hajtásrendszere stb. az adott optimumérték, vagy az azt szûken határoló sebességtartományban biztosítja a jó munkaminőséget. A különböző motorteljesítményû erőgépekhez alkalmazható talaj-előkészítő gépek, ún. agrotechnikai munkasebesség-tartományát az alábbiakban lehet determinálni:

Þ    ágy- és váltva forgató ekék                  6-12 km/h

Þ    középmélylazítók                                 6-10 km/h

Þ    tárcsás boronák                                  6-10 km/h

Þ    magágykészítő gépek                          8-14 km/h

Fentiek figyelembevételével megállapítható, hogy egy erő-munkagép kapcsolat energetikai szempontból akkor optimális, ha az adott munkasebességû mûveletnél a vontatott eszköz teljesítményigénye megegyezik a traktor által leadott vontatásiteljesítmény-nagysággal.

Az üzemeltetés lényeges szerepet játszik továbbá a gépcsoportok energetikai kapcsolásán túl – figyelembe véve a hidraulikai és geometriai illeszthetőséget – a helyes üzemeltetési mód kiválasztásában. Ezek közé tartozik a vetésirányhoz viszonyított mûvelés, az összes munkaidő alatti időelemek kedvező arányainak biztosítása, a forgás- és fogásmódok. Meg kell említeni továbbá, például az eke és a traktor szántás közbeni helyzetét. Az erőgépek motorteljesítménye és gumiabroncsozásának módja, mérete döntő mértékben megszabja, hogy a traktor barázdában vagy tarlón járva vontatja az ekét. Általában a nagyobb motorteljesítményû és tömegû traktorok hasznos vontatási teljesítmény átadása már csak tarlón, sok esetben ikerszerelésû gumiabroncsozással történhet. Kerülni kell azonban az egyedi abroncsozású, de túlzottan széles profilú gumiabroncsok barázdában történő járatását is, mivel erőátviteli, hajtásszerkezeti hátrányuk mellett jelentős mértékû káros talajtaposással, azaz talaj visszatömörödéssel is számolni kell. Ez a talajszerkezet kímélése, valamint a gépcsoport közvetlen munkavégzési minőségre gyakorolt összhangjának biztosítása érdekében sem célszerû.

Tarlómûvelés, tarlóhántás

Az általános szakmai ismérvek szerint tarlóhántásnak az a sekély – általában 6 és 15 cm munkamélység közé tehető – mûvelést tekinthető, amelyre a nyári időszakban betakarított növények után kerül sor.

A kalászosok betakarítását követő első talajmûvelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsásboronák. A könnyû, nehéz és szupernehéz tárcsásboronák szakmai elnevezése a tárcsalevelek fajlagos terheléséből adódik. Alkalmazásuk hátterében egyértelmûen a különböző kötöttségû talajokon történő minőségi munkavégzés áll. Ezen gépek üzemeltetése tradícionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségû gazdálkodó számára nem jelenthet problémát. A már meglévő eszközökhöz a szûkösebb anyagi háttérrel rendelkező gazdáknak is illik kapcsolni azonban valamilyen házilagos megoldási módszerrel un. lezáró elemeket: ezek közül egyértelmûen a gyûrûshenger az elterjedt.

A tárcsásboronák kiválasztásánál nem csak a tárcsalevelek fajlagos terhelése, hanem azok geometriai paraméterei is döntő jelentőségûek lehetnek. Ezek közül legfontosabb az átmérő, az osztástávolság és az élforma. Csak az utóbbival foglalkozva érdemes megfontolás tárgyává tenni a csipkés, sima élû, valamint egyéb profilú (háromszög élkitörés) alkalmazását, mivel ezek alakítják végső soron a mûvelt talajszelvényt és befolyásolják a tárcsásboronák legfontosabb munkaminőségi jellemzőjét, az aprító-keverő hatást.

A helyesen megválasztott munkamélység döntően kihat a gépek alkalmazásának eredményességére. Elkerülendő a mûvelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás. E problémák kiküszöbölésére az utóbbi időben általában népszerûvé vált a tárcsalevelek más mûvelőelemekkel történő kombinációja.

Napjainkban tucatszám jelennek meg azok a kombinált eszközök, amelyek az alapmûvelés és az un. másodlagos mûvelés összevonására hivatottak. A gépberuházás oldaláról fajlagosan feltétlen olcsóbb megoldás alkalmazásának sikere elsősorban a jó üzemszervezéstől, s ezzel párhuzamosan a mûszakóra kihasználtságtól és annak nagyságától függ. A konstruktőrök szerkesztési alapelve a forgóelemek általános üzemi elfogadtatása volt, melyekhez párosult a mélyebben dolgozó un. talajvédő mûvelő elemek bevezetése. A lazító szerszám + tárcsalevél (késkereszt) együttes alkalmazásából elsősorban a kétféle mûvelő eszköz pozitívumait lehet kihozni a használat során: pl. elsősorban a kedvező rögképzés, a hatékony keverő munka és a kellően visszatömörített mértékû felszínlezárás.

Az un. kombinált tarlóhántó eszközök alkalmazhatóságát az előző technológiai mûvelet, azaz a betakarítás során fellépő talajproblémák elszaporodása is igényelte. A gabonatáblákon közlekedő kombájnok és szállító jármûvek talajterhelése normál körülmények esetén is túlzott mértékû tömörödést jelent. A betakarítás időszakában gyakori, kedvezőtlen időjárási kihatások (pl. túlzottan magas talajnedvesség tartalom esetén történő talajtaposási károk, nyom-problémák) csak fokozták a fenti problémák megoldására alkalmas hatékony tarlóhántó eszközök megjelenését. Ezen nem elhanyagolható szempontok figyelembevételével kell a gazdálkodóknak olyan szakmai célzatú beruházás irányába mozdulni, amelynek fő célja természetesen továbbra is a minőségi tarlóhántás kell legyen. E mûvelet nem pótolható (még hatékony vegyszeres kezeléssel sem!), kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.

Alapmûvelés, szántás

Az alapmûvelés napjainkban is legelterjedtebb módszere a szántás, amely köztudottan a legtöbb energia- és időráfordítást igényli, ezért nem mindegy, hogy a gazdálkodó miként bánik a mûszaki-agrotechnikai lehetőségekkel. Az eke un. mûködő részeinek – szántóvas és a kormánylemez –döntő szerepe van az energia mérleg alakításában. A már korábban megismert és különböző üzemi méretekben elterjedt megoldások (változtatható fogásszélességû eke, mûanyag kormánylemez, stb.) után most két mûvelőelemre kell a figyelmet felhívni. Az egyik a réselt kormánylemez, amellyel egyre több forgalmazó jelentkezik az országban. Ajánlásuk során elsősorban az energiamegtakarításban rejlő lehetőségekre kell utalni, amelyek a magasabb nedvességtartalmú, kötött, agyag-, agyagos vályogtalajokon jelentkezhetnek hatványozottan. A másik technikai lehetőség az eketest mögé – egyes esetekben eléjük – szerelhető, un. lazító betét. Alkalmazásának lényege, hogy a szántóvas síkja alatt 10-22 cm munkamélység tartományban képes a lazítási feladatok elvégzésére. Használatát energetikai kompromisszummal és a növénytermesztési technológia időrendjéhez igazodóan kell megválasztani.

Köztudott, hogy egyes körülmények között (alacsony mennyiségû szerves maradvány, szárazabb talajállapotú/talajrétegû középkötött- és kötött talajú gabonatáblák) az eke más eszközökkel helyettesíthető. Ezt korábbi statisztikai felmérések is indokolhatják, melyek azt mutatják, hogy egy hektár terület megmûveléséhez a nehézkultivátorok és középmélylazítók 55-80 %, míg a nehéz tárcsásboronák és a tárcsával kombinált lazító elemes megoldások 40-70 % hajtóanyag megtakarítást érhetnek el a szántáshoz viszonyítva. Az e kategóriába tartozó eszközök közül üzemi körökben is jól ismertek a különböző középmélylazítók és nehéz kultivátorok. E gépek kedvező lazító munkája tovább javítható, ha az alapgéphez a gazdálkodó kiegészítő egységeket választ. Ma már sok ilyen gépkombináció áll rendelkezésre, melyek passzív, illetve aktív mûködésû kiegészítő elemei elsősorban a jobb porhanyítás és keverés terén nyújtanak előnyöket. A gépkombinációk közül figyelemre méltóak az un. kombinált nehéz kultivátorok, melyeknél takaró tárcsapárokkal és különböző profilú hengerborona lezárással lehet találkozni. A mélyebb mûvelés megvalósítására alkalmas középmélylazítók esetében pedig a tárcsás mûvelőelemekkel történő kombináció biztosítja az agronómiailag is kedvezőbb munkavégzést.

Az alapmûvelés elmunkálásának szükségességét a szántás-, ill. lazítás minősége, időpontja döntően befolyásolja. E mûvelet minőségileg helyes és gazdaságos kivitelezése szintén nagy mértékben függ az elmunkáló eszközök jó megválasztásától. A nagy teljesítményû erőgépek újbóli elterjedésének időszakában szerencsére már egyre több nagy teljesítményû gépkombináció áll a gazdálkodók rendelkezésére. Ezért is jelentősek és figyelemre méltóak azok a fejlesztések, amelyek az elmunkálás utáni időszak talajelőkészítésének gépeire koncentrálnak. Sok esetben a talajápolás eszközei megegyeznek az elmunkáláséval, így azok kiválasztását a táblabéli adottságok (gyomosság, kötöttség, nedvességtartalom, stb.) figyelembevételével kell végrehajtani. Hazánkban e feladatokra beváltan alkalmazzák a nagy munkaszélességû, könnyû tárcsásboronákat és ásóboronákat.

Elmunkálás, magágykészítés

A magágykészítés eszközháttere, annak méretezése biztosítja, hogy a mûveletre közvetlenül a vetést megelőzően nagy hatékonysággal kerülhessen sor. A fentebb említett eszközök is jól alkalmazhatók vetőágy készítésre, így lényegében időben eltolódó mûvelet ismétlésekről is lehet szó. Természetesen a gépbeállítások során fokozottan kell ügyelni az intenzívebb porhanyítási igényre és az ezzel párosuló jó keverő munkára. Optimális talajállapot esetén lehetőség nyílik a könnyû kombinált magágykészítő gépek használatára is. A mûveletek hatékonyságát növelendő, feltétlen érdemes figyelembe venni az újabb konstrukciós kialakítási lehetőségeket is. Ezek közül elég a magágykészítő-vetőgép kapcsolások egyre szélesedő típusválasztékaira utalni.

A különböző alapmûvelő, valamint az azt követően alkalmazott lezáró- és magágykészítő eszközök használatának eredményeként többek között a következőkre nyílik lehetőség:

–      a termőhelyi adottsághoz, ezen belül a talajféleséghez és állapothoz igazodó alapmûvelési módok helyes megválasztásával az elmunkáló mûveletek száma csökkenthető;

–      a traktor-munkagép energetikai összhang a kombinált gépek mûvelőelemeinek egymáshoz is viszonyított beállításával optimalizálható, így növelhető a teljesítmény kihasználás és csökkenthető a hajtóanyag felhasználás;

–      a fentiek figyelembevételével történő gépberuházás költségei csökkenthetők.

A talajelőkészítés mûveletei természetesen döntő mértékben függnek az elővetemények lekerülésétől, adott esetben eltérő talajmûvelési rendszert kell alkalmaznunk. A korán, illetve későn lekerülő elővetemények a gépek alkalmazástechnikáját nem, csak gyakoriságát, illetve egyes mûveletek elhagyását befolyásolják. Szélsőséges időjárási körülmények és talajállapot esetén is szükséges természetesen megfelelő minőségû vetőágyat készíteni, s ez esetben döntően érvényesülhetnek a termőhelyi és a szakmai ismeretek.

Új gépesítési lehetőségek

A fent vázolt talajmûvelési feladatok fontossága most valóban okszerûségükhöz köthető. A rendkívül csapadékos tavaszi- és nyár eleji időjárásnak köszönhetően a víz okozta károkon kívül jelentős talajproblémákat regisztrálhat a gazdálkodók többsége, hiszen a permetezőgépek, arató-cséplőgépek, valamint a szállító jármûvek okozta káros mértékû talajtaposás és talajtömörítés eliminálása minden esetben a talajmûvelő szakemberek feladata. Nem mindegy tehát, hogy az ismert technológiai sorrendet mikor és hogyan, milyen mûveleti alternatívákkal alkalmazzuk.

A szakmai-konstruktőri „trendit” követve az idei nyár slágere nagy valószínûséggel az un. rövid tárcsásboronák megjelenése, illetve szélesebb körû elterjedése lehet. A sok cég (Vaderstad, Amazone, Kuhn, Vogel-Noot, stb.) által is favorizált és nyugat-európai összehasonlító vizsgálatokon sikeresen szerepelt eszközök használatánál kiemelten kell ügyelni a helyes munkamélység megválasztására. Korábbi, nehéz tárcsás boronáinkhoz képest itt kisebb a tárcsalevelek átmérője és osztása, ezért a nagyobb mélyedések, illetve talajkeresztmetszeti hibák elegyengetéséhez szükség lehet a tárcsalevelek azonos nyomon történő járatására is, amelynek beállítása komoly odafigyelést és szakértelmet igényel.

Ugyancsak az FVMMI GM Kht. által szervezett vizsgálat-sorozatban szerepelnek azok a ferdekéses lazítók, illetve lazító + kombináció megoldások, amelyek hivatottak tisztázni ezen technikai kialakítás feltételezett agronómiai és energetikai előnyeit. Rendkívül fontos továbbá a közvetlen alapmûvelés elmunkálás, valamint a vetés előtti magágykészítés mûvelőelemeinek kiválasztása: nemcsak az anyagok fajtájára (acél, gumi, mûanyag), hanem elsődleges feladatukból adódó profil- és palástkiképzésükre is gondosan ügyelnünk kell.

A cikk szerzője: Dr. Soós Sándor