Az elmúlt évben a 100 000 ha szabadföldi zöldségtermő területen megközelítőleg 74 000 ha-on termesztettek árutermelés céljából helyrevetéssel zöldségféléket, ebből a nagymagvú növények termőfelülete 56 000 ha volt, az ún. aprómagvú fajoké 18 000 ha. Ez utóbbiak vetésének döntő része a kritikus kora tavaszi időre esik, amikor vagy a szárazság miatt (1997 esztendő) vagy a belvizek következtében (1998 tavasza) komoly nehézséget okozott a talajelőkészítés. Az apró magvú, rendívül lassan csírázó zöldségfajok (pl. sárgarépa, petrezselyem) különösen alapos és szakszerû talajelőkészítést igényelnének, sajnos ezzel szemben az a tapasztalat, hogy a gazdák jelentős része nem ért a talajmûveléshez vagy azt elhanyagolja, és vetésforgót nem alkalmaznak. Ennek következményeit nap mint nap tapasztalhatjuk: rendkívül alacsony kelési arány (20-40 %), a nagymértékû elgyomosodás, krónikusan fellépő növénybetegségek, talajuntság, rossz mûtrágya-hasznosulás, stb. Talán a szárazság és az időszakos csapadéktöbblet is sok gazdaságban lényegesen kisebb gond lenne, ha nem kellene azokkal a káros hatást felerősítő tényezőkkel számolni, amelyek több zöldségtermesztéssel foglalkozó üzemre jellemző:

-         a vetésszerkezet nagymértékû leegyszerûsödése,

-         monokultúrás vagy monokultúrás jellegû, a vetésforgó fontosabb szabályait mellőző termesztés,

-         az alaptalajmûvelés minőségét javító eljárások hiánya,

-         a gazdaságok nagymértékû elgyomosodás,

-         a melioratív jellegû eljárások szüneteltetése,

-         az mûvelési szakszerûtlenségek egész sora,

-         mérsékeltebb talajszerkezeti károkat okozó eszközök és technológiák alkalmazása,

-         szakértelem és a szaktudás hiánya,

-         kényszer-takarékosság.

Talán nem árt hangsúlyozni, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok kedvezőtlen hatása a helytelenül mûvelt és az elhanyagolt talajokon fokozott mértékben érvényesül. A talajszerkezet iránt különösen érzékeny zöldségfajok esetében a szakszerû és időben elvégzett talajmûvelés hatását a következőkben foglalhatjuk össze:

-         csökkenti a gyökerek energiaveszteségét, elősegíti a gyökerek mélyrehatolását, ezáltal hozzájárul a nagyobb élettér és a mélyebb termőréteg kialakításához,

-         javítja a talaj vízgazdálkodását, ezáltal elősegíti a nedvességtárolását és a talajvízkészlet megőrzését,

-         javítja a talaj levegőzését, a gyökerek oxigénellátását, aminek az öntözött zöldségfajok esetében különösen nagy jelentősége van,

-         a felső 15 cm-es szétrombolódott szerkezetû réteget leforgatva, és az alsó regenerálódott réteget a felszínre hozva javítja a felső talajréteg szerkezeti tulajdonságait,

-         elősegíti a talaj tápanyagkészletének a feltárását és mobilizálását,

-         fokozza a hasznos talaj-baktériumok tevékenységét,

-         kedvezően befolyásolható a talaj hőgazdálkodását,

-         a terepviszonyokhoz igazított talajmûvelés csökkenti az eróziós károkat,

-         irtja és gyéríti a gyomokat és

-         irtja a talajkártevőket.

A klasszikus talajmûveléstan három csoportba sorolja a talajmûvelési eljárásokat: alap-, vetés és ültetés előtti, valamint növényápoló talajmûvelési eljárások. Az alap-talajmûveléshez soroljuk a tarlóhántást, a tarlóápolást és az őszi mélyszántást. Cikkemben részletesebben az alap- és a vetés előtti növényápoló talajmûvelésre szeretnék kitérni.

A tarlóhántás célja a nyári és nyárvégi csapadék befogadása és tárolása, a talaj nedvességtartalmának megőrzése, a nyári gyomok és több veszélyes kártevő irtása (pl. káposztalégy, bagolypille hernyója stb.). A nyár folyamán fellazított talaj a lehulló csapadékból lényegesen többet vesz fel és tart vissza, mint a mûveletlen. A tarlóhántáskor kialakult lazított talajréteg - azzal, hogy a lehulló csapadékot felveszi és átengedi az alsóbb talajrészeknek - hozzájárul az őszi talajelőkészítéshez. A hántott talajon még száraz időjárás estén is a legtöbb esetben, különösebb nehézség nélkül elvégezhető az őszi mélyszántás. Tapasztalatok szerint a tarlóhántással jelentős mértékû gyomirtás végezhető, az egyéves gyomok 45-50 %-ra, évelő gyomok 25-30 %-ra csökkenthetők, ami napjainkban, amikor nincs pénz a vegyszeres gyomirtásra, nem elhanyagolható tényező.

A talajnedvességre csak annak a tarlóhántásnak van igazán jelentős mértékû, kedvező hatása, amelyet azonnal a termesztett növény lekerülése után végzünk. A szántatlanul maradt tarló – időjárástól és a talaj kötöttségétől függően néhány nap leforgása alatt a víztartalmának akár a 70-80 %-át képes elveszítenie. A tarlóhántással megőrzött csapadék fokozza a talajéletet, ezáltal nagymértékben hozzájárul a morzsalékos talajszerkezet kialakulásához.

Hántott talajon az eke az őszi szántás alkalmával, aszályos időjárásban sem hagy maga után nehezen vagy csak több menetben elmunkálható rögöket. Idejében és jó minőségben hántott és lezárt tarló, később a szélsőséges vízhiány esetén is, omlósan szántható vagy lazítóeszközökkel rögmentesen, esetleg mérsékelt rögképzéssel mélyíthető.

A tarlóhántás általános eszköze a kétsoros tárcsa, használatát nagy munkaszélessége, gyors munkavégzése, viszonylag kis vonóerő igénye és megfelelő munkaminősége indokolja. A nyári szántást a zöldségfélék esetében - az áttelelő hagymát és néhány kései másodveteményt kivéve - a vele járó nagy talajvízveszteség miatt nem tartjuk jónak.

 Az őszi mélyszántással tudjuk azokat a fontos talajszerkezeti tulajdonságokat módosítani, javítani, vagy éppenséggel rontani, amelyek a szántóföldi növénytermesztés eredményességét nagymértékben meghatározzák. A lazítás hatására nő a talaj össztérfogata, a hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok aránya, ezzel együtt csökken a térfogat tömege (fajsúlya). A hézagtérfogat növekedés hatására javul a talaj vízbefogadó képessége, hosszabb időn keresztül több nedvességet képes tárolni, ezzel nagymértékben csökken a lejtős területek eróziós veszélye. Eszköze az eke, amit a zöldségtermesztő üzemekben gyakran ásógéppel helyettesítenek.

Az őszi mélyszántás időpontjának helyes megválasztása több ok miatt is nagyon fontos. Míg a laza, homoktalajok a fagyott állapotot leszámítva mindig mûvelhetők, addig a kötöttebb talajok csak a vízkapacitás 40 – 60 %-os intervallumában alkalmasak szántásra. Ez az érték megfelel a lényegesen könnyebben mérhető nedvességtartalom 28–32 tömegszázalékának. Ismerve a nedvességmérés bonyolult voltát, egy egyszerûbb, Manninger Adolf által a tavaszi vetőágy előkészítésénél alkalmazott, de az őszi szántás időpontjának meghatározására is alkalmas módszert javasolok:

-         A talaj 14 – 16 cm-es rétegéből emeljünk ki egy maroknyi mintát.

-         Ezt követően a talajt marékba fogva erősen összegyúrjuk.

-         Az így gombóccá formált mintát két ujjunk közé vesszük és összeszorítjuk.

-         Ha így megnyomva darabokra törik és apró rögök is képződnek belőle, akkor alkalmas a megmûvelésre.

-         Olyan esetben, ha ilyen formán nem tudjuk ujjunkkal összenyomni, mert nagyon kemény - azaz száraz - vagy benyomódik, csak nem omlik szét, mert képlékeny - azaz túl nedves - nem szabad szántani.

A száraz talaj szántás után rögössé válik, nagyobb energiát igényel a forgatása, az ilyen talajból nehezebb tavasszal az aprómagvú zöldségfélék, de a nagyobb szemû borsó számára is jóminőségû magágyat készíteni, bár a téli fagy az így képződött rögök jelentős részét szétszívja. Csapadékos ősz esetén, ha a talajnedvesség jóval meghaladja a kívánt mértéket, ugyancsak tilos a szántással próbálkozni, mert a kötöttebb, főleg szikesedésre hajlamosabb talajok szántáskor „elkenődnek”.

Nedves talajon a talajmarós és rugós kultivátorokkal történő mûvelés előnyösebb, az így előkészített talajt nem szükséges elmunkálni, rajta tavasszal a magágy könnyebben kialakítható. Ha ősszel a nedves talajon mégis szántunk, akkor az aprómagvú, korai vetésû zöldségfélék alá, az elmunkálást ne hengerrel vagy simítóval végezzük, hanem kultivátor-pálcás henger kombinációval.

Annak ellenére, hogy a zöldségfélék között vannak kifejezetten sekélyen gyökeresedő fajok (pl. hagymafélék, levélzöldségek, karalábé, hónapos retek stb.), a mûveltréteg kialakításánál törekedni kell a 25 - 35 cm-es mélységre.

A szántás kapcsán az időzítéstől eltérően más minőségi hibákkal is találkozhatunk,

amelyek súlyos gondokat okozhatnak a szántóföldi növénytermesztésben, de különösképpen az olyan intenzív szabadföldi termesztési formákban, mint a zöldségtermesztés. Az optimálisnál nagyobb haladási sebesség következtében romlik a barázdák takarása, az eke kormánylemeze a levágott barázdaszeletet túldobja a barázdán, aminek következtében a tarlómaradványok és a gyomok egy része a szántás felszínén marad. Az ilyen táblán a vetések gyorsan elgyomosodnak, arról nem is beszélve, hogy maga a vetés is nehezen végezhető jó minőségben, a vetőelemeken fennakadnak a tarlómaradványok, maga a vetés egyenetlen lesz.    

Másik gyakori hiba a vakbarázda, amit csak tavasszal a sávos gyomosodásról, az egyenetlen hagyma és sárgarépa kelésről veszünk észre. „Vakbarázda” akkor keletkezik, ha a fogást szélesebbre vesszük, mint az eke munkaszélessége. Ilyenkor a barázdák között mûveletlen sávok, ún. padok maradnak, amelyeken rosszabb a növények fejlődése, erősebb a gyomosodás.

Az „eketalp betegség”-et a sárgarépa és petrezselyem termesztők, de a szántóföldi növénytermesztők is jól ismerik. Főleg kötöttebb talajokon fordul elő ott, ahol évről évre azonos mélységben szántottak, és a mûvelt réteg alján kialakul egy kemény vízzáró réteg, amely nemcsak a víz elszivárgását akadályozza meg, de a mélyen gyökeresedő növények, pl. sárgarépa termésének növekedését is zavarja. Ennek következtében sok lesz az elágazó és torz termés. Mélyszántáskor a mûvelési mélység kismértékû (néhány cm-es) változtatásával, a talajhiba megszüntethető. Jó minőségû talajokon, pl. csernozjom jellegû talajok, ahol vastagabb a humusz réteg, ott a mélyítés lehet vastagabb is. Viszont olyan esetben, ahol a termékeny réteg vékonyabb, és egy podzolos szintből kellene hozzászántani – pl. erdőtalajok -, vagy glejes, nyers altalajréteg esetén – pl. réti talajok, évente csak 1-2 cm-t mélyítsünk.

Az őszi szántást, a téli csapadék jobb befogadása érdekében, általában nem zárjuk le, azonban van néhány kivételes eset. Ilyennek számít a kora tavaszi, aprómagvú zöldségfélék vetése, a korán – szeptemberben - elvégzett forgatás, a termő szikes talajok szántása, valamint az ágyásos és bakhátas termesztés, ahol már ősszel megkezdik a profilírozást. A szántás elmunkálására nedves talajon fogasborona, száraz talajon fogas és gyûrûs henger használható.

Zöldségtermesztésben a talajmûvelés másik gyenge láncszeme a magágyelőkészítés. Az aprómorzsás, ülepedett, sima felszínû magágyban nemcsak a kelés kedvezőbb, de a gyomirtó szerek hatékonysága is jobb, kevesebb a nemkívánatos, káros mellékhatás. A vetés időpontjától függően megkülönböztetünk kora tavaszi, késő őszi, nyári és őszi magágyelőkészítést, amely módszereiben, céljaiban és eszközeiben is különbözik egymástól.

Február végén, márciusban a kora tavaszi vetésû növények (vöröshagyma, petrezselyem, sárgarépa, paszternák, spenót, ill. borsó) magágyelőkészítése többnyire csak egy simítózásból áll, amivel a lezárt őszi mélyszántást tesszük egyenletesebbé, és párolgás miatt a talaj felületét csökkentjük. Amennyiben nem kellően egyenletes és ülepedett a talaj, vetés előtt a simító helyett boronát használjunk, majd hengerezzünk, ezáltal egyengetett és tömörített magágyat kapunk.

Április-májusban a későtavaszi vetésû zöldségfélék esetében (kései sárgarépa, bab, cékla, uborka, csemegekukorica, hosszú tenyészidejû, tárolási és ipari káposztafélék, helyrevetett fûszer- és csemegepaprika, paradicsom stb.) már nagy a valószínûsége a terület elgyomosodásának. Ezért a jó vetőágy előkészítés mellett a legfontosabb feladat a terület gyommentesítése, amit a vetés időpontjától függően egy-három alkalommal tárcsával, kultivátorral vagy gyommentes területen boronával kell elvégezni.

Nyár folyamán a másodvetemények (bab, cékla, uborka, esetleg rövid tenyészidejû káposztafélék) esetében a talajmûvelésre, ill. a magágy előkészítésére csak nagyon rövid idő, mindössze néhány nap áll rendelkezésre. Ez alatt kell gondoskodni a tarlómaradványok leszántásáról, a vetőágy előkészítéséről de úgy, hogy közben a talaj vízvesztesége minimális legyen. Az elővetemény lekerülése után csak sekélyebb (15–20 cm) szántást, forgatást végezzünk,  majd fogasboronával egyengessük el, és hengerrel tömörítsünk. Különösen nehéz feladat a nyári magágyelőkészítés olyan kötött talajon, ahol nincs lehetőség öntözésre, ott előfordulhat, hogy a területet még gyûrûs vagy rögtörő hengerekkel is, több alkalommal meg kell járatni.

Az őszi magvetést a zöldségtermesztésben csak a télalá vetésnél alkalmazzák, ezért gyakorlati jelentősége nem nagy. Abban tér el a nyári magvetéstől, hogy lényegesen több idő áll rendelkezésre a munkák elvégzésére, de a 15–20 cm-es forgatást követő azonnali elmunkálás itt is fontos. A korán lekerülő elővetemény, rendszerint a főnövény után a terület a vetésig elgyomosodik, ennek megfelelően a szántást, ill. a tarlóhántást követően több alkalommal sort kell keríteni a kelő gyomok irtására, amihez a legjobb a tárcsa és a fogasborona. A vetést megelőző napokban a területet porhanyító – egyengető eszközökkel, esetleg hengerezéssel kell az apró magvak vetése számára ideálissá tenni. Kevés tarlómaradványt visszahagyó növények után az eke helyett tárcsát is lehet használni. A tárcsázás többszöri megismétlésével a terület gyommentesen tartható, és ha egymenetben fogasboronát vagy hengert is járatunk, a talaj nedvességvesztését minimálisra csökkenthetjük.

A cikk szerzője: Terbe István