Rögtön az elején érdekes kérdést jelent a fajtaválasztás. A gazdaságban megtermelt búza számottevő mértékben malmi minőségű, de kisebb mennyiségben rendszeresen szoktak takarmánybúzát is betakarítani. Ebből is látható, hogy az árpával és a tritikáléval együttesen az abraktakarmány-előállítás is szilárd tevékenységét jelenti növénytermesztésüknek. Búzából egyébként fele-fele arányban termesztik a martonvásári MV Toborzót és a Probstdorfer Saatzucht Midas fajtáját. Árpából pedig a szegedi GK Rezi fajtát termesztik, amely az egyik legkorábbi takarmányárpa. Tritikáléból szintén a szegedi fajták mellett kötelezték el magukat, amikor a GK Szemest választották.
Kovács István és Schultz Péter a határban
Amikor a szójatermesztésre kérdezek rá, Péter fontosnak tartja kiemelni, hogy kedvező évjáratokban kifejezetten szép eredményeket, 3−4 t/ha átlagterméseket tudnak ebben a növénykultúrában elérni, az idei évben azonban az időjárási viszontagságok miatt csak fele ekkora terméseredményeket sikerült realizálni. A kedvező évjárat elsődleges jellemzője természetesen a jó csapadék ellátottság, a szója esetében azonban az is fontos a jó terméshez, hogy olyan területről legyen szó, amelyben az elmúlt időszakban már sor került szója termesztésére. Ezáltal a talajban megtelepednek a légköri nitrogént megkötő baktériumtörzsek és a következő alkalommal oda kerülő szója esetében így már sokkal gyorsabban és nagyobb mértékben lesznek képesek felszaporodni. Szója tekintetében a francia nemesítésű Isidor fajtára esett a választásuk, amely egy középérésű, intenzív technológiát igénylő fajtaként jellemezhető. A szója helye a vetésszerkezetben a kukorica után van és a kukorica után visszamaradó nagy szármaradványtömegből kifolyólag ősszel szántásos alapmûvelést szoktak végezni. A közelmúlt beszerzése viszont egy új kukoricaadapter, amelynek köszönhetően jelentős mértékben javult a kukoricaszár felaprítása, ill. mindez egyenletesebben teríthető szét a talajfelszínen.
Ennek köszönhetően sokkal jobban kezelhető a kukorica után visszamaradó szármaradványtömeg, így megpróbálják a szóját megelőző alapművelést szántás nélküli technológiával, lazítóval, ill. tárcsával végezni. A tavaszi elmunkálást követően pedig 10–11°C-os talajhőmérsékletnél, általában április közepén végzik a szója vetését, gabonavetőgéppel. Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni arra, hogy a szóját gabonavetőgéppel, ill. szemenkéntvetőgéppel is szokták vetni. Péterék választása azért esett a gabonavetőgépre és így a dupla gabona sortávra, mert így jobbnak tartják a fejlődő szójaállomány gyomelnyomó képességét. A tápanyag-utánpótlás két menetben történik: ősszel a talajvizsgálati eredmények és a tervezett termés alapján számított adagban NPK műtrágyát juttatnak ki, tavasszal pedig magágykészítéskor további nitrogént, ammónium-nitrát formájában. Állományban pedig már nem kerül sor mûtrágya kijuttatásra. Magágykészítéskor 36, maximum 72 kg/ha nitrogén hatóanyag kijuttatására kerül sor, hiszen a szója esetében a túl magas nitrogénszint mintegy ellenhat a szimbionta nitrogénkötő baktériumok működésének, nem teszi szükségessé számukra a légköri nitrogén megkötését, ugyanakkor – főleg egy intenzív agro-technológiát igénylő fajta esetében – a műtrágya formájában kijuttatásra kerülő nitrogén szerepe is felértékelődik, hogy biztosítsa a megfelelő növényi növekedést. Ezt a két szempontot kell összeegyeztetni a szója nitrogéntrágyázásának megtervezésekor, majd kivitelezésekor! Péternek egyébként nagyon jó tapasztalatai vannak a Rhizobium csávázott vetőmagokkal (ez egy olyan technológia, amelyben a Rhizobium baktériumokat rácsávázzak a vetőmagra). Látványosan megmutatkozik az állomány fejlődésében ez a kezelés, ami arra enged következtetni, hogy ténylegesen nagyobb mértékû a légköri nitrogén megkötése. Továbbá az ilyen formán kezelt szója utóhatásaként is megjelenik a talaj jobb nitrogénszolgáltató képessége.
Tovább haladva a szója termesztéstechnológiájában, a növényvédelmi beavatkozások tekintetében kiemelt jelentőség jut vetés után a magról kelő egy- és kétszikû gyomok elleni védekezésnek. Erre az imazamox hatóanyagú Pulsar készítményt szokták használni. Környékükön a gazda meglátása szerint legveszélyesebb gyomként egyébként a parlagfû, a csattanó maszlag és a fenyércirok jellemezhető.
Áttérve a kukoricára, talán azzal kezdhetnénk a beszámolót, hogy Péter azon szerencsés gazdák közé tartozik, akik úgy jellemezhetik az idei kukoricatermésüket, hogy elfogadható terméseredményeket sikerült realizálni. Noha volt olyan területük is, ahonnan mindösszesen 0,9 t/ha termésmennyiséget sikerült betakarítani, voltak 6,7 t/ha termésszintet elérők is, ami az idei évben igen szép eredménynek számít. Mindenkiben az a kérdés fogalmazódik meg ilyenkor, hogy vajon mi vezetett a betakarított termésátlagokban megjelenő ekkora különbséghez? A terület talajtípusa és fekvése, ill. az elővetemény, és csak sokkal kisebb mértékben a fajtaválasztás. Az idei év extrém időjárása különösen felértékelte az üdébb fekvésû és jó tápanyag-szolgáltató képességû, ill. vízgazdálkodású talajokat, hiszen ezeken még ilyen időjárási körülmények között is sikerült (például Bátaszéken) elfogadható terméseket betakarítani, szemben a homokos és sekélyebb termőrétegû talajokkal. Az is egyértelmûen meglátszott továbbá, hogy jelentősen gyengébb volt a növényállományok általános kondíciója és az általuk realizált termésmennyiség is azokon a területeken, ahol önmaga után következett a kukorica, szemben például a kalászos előveteménnyel. Ebben az évben a vetést megelőzően nem került sor gyomirtásra, mert a száraz, csapadékmentes időjárás miatt bizonytalannak tartották, hogy ennek hatása érvényesülne.
Állományban a tembotrion hatóanyagú Laudis felhasználásával védekeztek és Péter elmondása szerint kiváló, egyenletes gyomirtást sikerült elérni, mind az egy-, mind pedig a kétszikû gyomok tekintetében. Kivételt a fenyércirok jelentett, amely visszazöldült és újból életre kapott a kezelés után (ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a gyártó csak a magról kelő fenyércirkot jelöli meg a szerre érzékenynek, az évelő fenyércirkot nem). Ezt a gyomnövényt a Duo System technológia elemeként ismert cikloxidim hatóanyagú Focus Ultra készítménnyel sikerült kiirtani. A kukorica tápanyagellátása tekintetében említésre méltó, hogy a vetést megelőzően pétisó formájában kerül kijuttatásra a nitrogén, továbbá mind foszfor, mind pedig kálium kijuttatására is sor kerül az alaptrágyázás során. Noha a kukorica nagyobb mennyiségû káliumot vesz a talajból, mint foszfort, minthogy a kálium jelentős része a szárba épül be, az árukukorica esetében nem kerül eltávolításra a területről, szemben a foszforral. Utóbbi pedig a növényi kondíció szempontjából a hatékonyabb tápanyag- és vízfelvétel miatt kiemelt jelentőségûnek tekinthető gyökérfejlődésben és a szemképződésben is fontos szerepet tölt be, így a hagyományosnak inkább káliumigényesnek elkönyvelt kukorica esetében is indokolt a kijuttatása, mint azt egyébként számos gyakorlati tapasztalat is bizonyítja.
Technikailag egyenlőre nem megoldott az a tápkultivátorozásnak is nevezett eljárás, hogy a kukorica sorközmûvelésekor nitrogén mûtrágyát juttassanak ki, azonban a jövőbeli tervek egyike lehet ennek az eljárásnak a megvalósítása, amit az is erősít, hogy a szomszédos gazdák jó tapasztalatokról szoktak beszámolni ennek hatását illetően. Péter külön figyelmet fordít továbbá arra, hogy a termesztett kukoricafajták között mind a korai, mind pedig a középérésû éréscsoportba tartozóak előforduljanak, hiszen mind a betakarítás, mind pedig az utóveteményt megalapozó agrotechnikai munkák könnyebben szervezhetőek, ha nem egyszerre érik a kukorica vetésterület. További előnye lehet az eltérő éréscsoportú fajták használatának, hogy adott környezeti stresszhatások (tavaszi fagy, csapadékhiány, szárazság) eltérő stádiumban érik a növényt a biológiai érettség eléréséhez hátralévő intervallumon belül, így reakciójuk is eltérő erősségû, jobban megoszlik tehát a gazdaságon belüli vetésállomány ilyen irányú kitettsége.
A bevezetőben már szót ejtettünk a termesztett búzafajtákról, a búzával kapcsolatos technológiai elemek közül pedig elsőként a vetésidőt és a vetési csíraszámot érdekes szemügyre vennünk. A vetésidő szeptember második felére esett, az egy hektárra vetített vetőmagnorma pedig 160 kg volt, ami az átlagosnak tekinthető 40 g EMT-vel számolva négymilliós hektáronkénti vetési csíraszámot jelent. A hazánkban klasszikusnak számító, október második dekádjában megjelölt vetésidőnél korábbi vetés és a szintén klasszikusnak tekintett 5,5 milliós csíraszámnál alacsonyabb, 3,5–4 millió közötti csíraszámmal történő vetés egyre több gazdaságban válik bevett gyakorlattá, különösen a jól bokrosodó búzafajták esetében. A német, ill. osztrák nemesítésû búzafajták többsége ilyennek számít, nem hiába adaptálták a korábbi vetésidő és alacsonyabb csíraszám alkalmazását is erről a területről Magyarországra. Kiemelt figyelmet kell fordítani a korábbi vetésidő alkalmazásakor a vetőmag rovarölőszeres csávázására, hiszen a meleg őszben fejlődésnek induló búzában megjelenhetnek a búza törpítővírus vektorai, a levéltetvek és a kabócák.
E célból Péterék Yunta Quattro készítménnyel csávázott vetőmagot vetettek. Talajmûvelés tekintetében az őszi búza esetében forgatás nélküli mûvelést alkalmaznak, eddig a tárcsás mûvelés volt jellemző, de kísérleti céllal idén a kukoricatarlót grubberrel mûvelték el és mind a talajállapot, mind pedig annak nedvességtartalma szempontjából nagyon jó magágyat sikerült készíteni. A tápanyagellátás kapcsán érdemes még kiemelni, hogy alaptrágyaként a pentozán hatás elkerülése érdekében 30 kg nitrogén hatóanyag kerül kijuttatásra komplex NPK formájában, hogy biztosított legyen a foszfor- és kálium utánpótlás is. Ha nem komplex mûtrágyát választanak, akkor pedig ammónium-nitrát, MAP és kálisó formájában végzik ezen elemek alaptrágya formájában történő kijuttatását. Ezt követi bokrosodáskor, szárbainduláskor és kalászhányáskor a pétisó formájában történő további nitrogén kijuttatás, majd a gombaölőszeres kezelésekkel egybekötött réztartalmú levéltrágyázás.
Benedek Szilveszter
A cikk szerzője: Benedek Szilveszter
