Ahol a munka kikapcsolódás

Agro Napló
Gyömrei Antal Hódmezővásárhelyen vezeti családi gazdaságát. A minőségi növénytermesztéshez – vallja – nemcsak kiváló gépekre, de elhivatottságra is szükség van. 


Mióta foglalkozik mezőgazdasággal?

1972-től 1981-ig dolgoztam mezőgazdasági gépészként egy állami gazdaságban. Ezután magánvállalkozó lettem, a rendszerváltozás után pedig családi vállalkozásba kezdtünk – igaz, akkor még nem így hívták ezt a fajta gazdálkodási tömörülést.

Családi gazdálkodásról beszél: kik dolgoznak a gazdaságban?

A fiam, a lányom, a vejem és én.
A lányom végzettségét tekintve közgazdász, de a gazdaságban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. A fiam és a vejem is tanulta a növénytermesztést, ők azonban a gépészethez is értenek, hiszen gépész végzettségük is van, mindketten Csongrádon tanultak. Én magam növénytermesztő-gépész vagyok. Mindenki csinál mindent: a fiatalok is dolgoznak a földeken, beülnek a traktorba, végzik, amit kell. A papírmunka többnyire rám marad, de ha azzal végzem, kimegyek én is és szántok, aratok – attól függően, éppen milyen munkát kell megcsinálni. A családtagokon kívül van még négy alkalmazottunk is.

Mi a helyzet az „utánpótlással”?

A lányoméknak van két kisgyerekük: a leány-
unokám három, a kisfiú pedig másfél éves.
Az ő esetükben még természetesen nem lehet semmi biztosat kijelenteni a jövőjüket illetően, hiszen még nagyon picik, de az már most sokat elárul róluk, hogyha meghallják a traktor berregését, már rohannak az udvarra. Ha tehetik, szüleikkel, vagy velem be is ülnek a traktorba. Azt hiszem – mivel ebben a közegben nőnek fel – ők is szívesen választják majd ezt a szakmát hivatásukul.

Hol gazdálkodnak és mekkora területen?

Hódmezővásárhelyen lakunk, itt van a telephelyünk is. Összesen 350 hektárnyi területen gazdálkodunk.

Mivel foglalkoznak?

A fő tevékenységünk a búza-, kukorica-, repce-, napraforgó-termesztés. A terület 60-70 százalékát foglalja el a búza, ez úgy 160 hektár, kukoricát körülbelül 80 hektáron tartunk, repcét negyven hektáron, a maradékon pedig napraforgót termesztünk. Korábban foglalkoztunk mustármaggal – úgy két évig –, de nem éppen sikerorientált ezt a növényt termeszteni, ezért felhagytunk vele. Ahogyan a fénymag és a különböző madáreleségnek való magokkal is, hiszen drasztikusan csökkent a felvásárlói áruk, nem érte meg velük foglalkozni. Mostanra maradt ez a négy növény.

Állatot tenyésztenek?

Igen, évente 80–100 hízót tartunk, és azokat értékesítjük a környéken. Nem egyszerű ilyen kis tételben értékesíteni, mostanában a pusztaföldvári vágóhídra adjuk el őket.

Ekkora területhez és ennyi munkához megfelelő gépek szükségesek. Ha jól tudom, több New Holland márkájú géppel rendelkeznek. Mikor kerültek kapcsolatba a márkával?

Természetesen, fontos a megbízható gép. A New Hollanddal 1998-ban kerültünk kapcsolatba, akkor vettük meg az első ilyen típusú gépünket, majd 2003-ban a következőt, akkor még az IKR Zrt.-től. (A márka forgalmazója azóta az Agrotec Magyarország Kft.)
Az első gépünk egy TX 66-os kombájn volt, azóta bővült a gépparkunk. Van többek között egy TG255-ös és TM 115-ös traktorunk. 2008-ban lecseréltük a kombájnunkat, és vettünk egy nagyon korszerű – ezt azóta is fenntartom, hiszen a mai napig tökéletesen elégedettek vagyunk vele – CR9080-as rotoros kombájnt. 2012-ben pedig vásároltunk egy T8.390-es traktort.

Miért választották 2003-ban és az elmúlt években is a New Holland gépeit? Mitől jobbak ezek a traktorok, kombájnok, mint a versenytársaik?

Amikor először körbenéztünk a piacon, azért választottuk a New Holland gépeket, mert ár-érték arányban ezt a márkát találtuk a legmegfelelőbbnek. Azóta sem csalódtunk bennük, ezért is választunk újabb és újabb gépeket a New Hollandtól, ha frissíteni kell a gépparkunkat.

Az első kombájnunk, a TX66-os egyik legkiemelkedőbb előnye például, hogy a hektárra vetített üzemanyag-fogyasztása rendkívül kedvező. Sőt, ez a legalacsonyabb: hektárnyi búzához 12–14 liter üzemanyag kell, a napraforgóhoz is elég 8–10 liter.

A rotoros kombájn megvétele jelentős előrelépés volt számunkra. Csakúgy, mint a TX66-osnál tapasztaltuk, az üzemanyag-fogyasztása kiváló – sokkal kevesebbet használ, mint a versenytársai. Emellett a gép finomabb csépelésének köszönhetően sokkal tisztább terményt és kevesebb tört szemet kapunk. Ráadásul a munkát a TX66-osnál jóval nagyobb teljesítménnyel végzi.

Milyen a kapcsolatuk a szervizzel, az alkatrészellátással?

Ennyi év alatt még nem volt gondunk velük, mind a szerviz, mind az alkatrész-utánpótlás nagyon gyors. Korrekt a céggel való kapcsolatunk. Ha bármire szükségünk volt, azonnal megoldották a problémát, vagy akár pár órán belül szállították a kívánt alkatrészt. Ha éppen nem volt raktáron, a megrendelés után maximum két-három munkanappal később megkaptuk. Mivel én is, a fiam is és a vejem is gépész végzettséggel rendelkezünk, a kisebb problémákat mi magunk is meg tudjuk oldani, de bármi segítségre van szükségünk, mindig készséggel állnak a rendelkezésünkre.

Mik a terveik?

Szeretnénk majd a sertésállományunkat növelni, és a távoli jövőben hízómarhát is tartani. De ezek egyelőre távoli tervek. A lényeg, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel végezzük a munkánkat, mint eddig is. Hiszen számomra – egy-egy papírmunkával töltött nap után – ez nem is munka, inkább kikapcsolódás. Ahogy az ember beül a gépbe, kimegy a földekre, kiszakad a világból – már ezért a nyugalomért megéri ezt csinálni.

Hardi Judit

A cikk szerzője: Hardi Judit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erősít és fejleszt a New Holland

Erősít és fejleszt a New Holland

Különleges online bemutatót tartott a New Holland, amelyen a cég szakértői az üzleti stratégiájukon és a 2021-ben megjelenő gépújdonságaikon kívül a m...

Megjött az égi jel, mehet a munka!

Megjött az égi jel, mehet a munka!

Állunk október első dekádjában az ozorai telephelyen, körülöttünk traktorok, kombájn, munkagépek és egy síktároló. Dobos János szemmel láthatóan itt é...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?