I. A talajvizsgálatok jelentősége

Liebig szintetizáló munkássága óta, amikor megtörtént az a tudományos felismerés, hogy a növények a talajból, ásványi formában veszik fel a fejlődésükhöz szükséges tápelemeket, a talaj felvehető tápelemtartalmának meghatározásának központi jelentőség jut az agrokémia elméletében és gyakorlatában. Az USA Talajtani Társaságának talajtani értelmező szótára szerint a talaj felvehető tápanyagtartalma a következőképpen definiálható: „A tápelemionoknak és -vegyületeknek az a formája, amit a növények növekedésük során felvenni és hasznosítani képesek. A felvehető tápelemtartalom a növényi tápelemeknek az a formája, amelyet a gyökerek közvetlenül felvenni képesek. Ezen nem csak a talajoldat tápelemtartalmát értjük, hanem a szilárd fázisban lévő adszorbeált tápelemmennyiséget is, amely gyorsan beálló egyensúlyban van a talajoldattal” (in: Füleky, 1999). Fenti definíció alapján a talaj felvehető tápelemtartalmának két frakciója különböztethető meg: a növény számára potenciálisan, ill. pillanatnyilag felvehető formában lévő tápelemek.

Előbbi magában foglalja a talajoldatban elemtartalmát jelentő és nagyságrendileg jóval kisebb pillanatnyilag felvehető tápelemeket és az ezzel egyensúlyban lévő, a talajrészecskék felületén adszorbeált tápelemeket. Az egyik legnagyobb tudományos és így technológiai áttörést minden bizonnyal az jelentette a tápanyag-gazdálkodásban, amikor laboratóriumi vizsgálati módszerekkel lehetővé vált a talaj tápelemtartalmának meghatározása. A talajok potenciálisan felvehető P- és K-tartalmának meghatározására általában a laktát módszereket (AL: ammónium-laktát, CAL: calcium-acetát-laktát, DL: kettőslaktát) alkalmazzák, Közép-Európában, így hazánkban is folyamatosan az AL-módszer terjedt el. Az oldószer pH-ja 3,75, továbbá tömény pufferrendszer és mint ilyen a növény gyökérsavait modellezi, melyek a talajban oldják, ezáltal felvehetővé teszik a tápelemeket. A N-tartalom esetében a talaj potenciális tápelem-szolgáltatására egyrészt a humusztartalom, másrészt az ásványi N-tartalom (Nmin) alapján lehet következtetni. Utóbbi a mikrobiológiai N-mineralizáció miatt folyamatosan változik, így az erre vonatkozó adatok mindig egy adott időszakhoz kötöttek.

A szükséges műtrágyadózisok talajvizsgálatokon alapuló számítási módszerét már részletesen bemutattuk az Agro Naplóban is, így ettől ezúton eltekintünk. A lényeg, látni a talajvizsgálatok kémiai alapját és rögtön megismerkedni egy „problémával”, amire az 1. ábra mutat rá: Három eltérő termőhely esetében eltérő mértékű a növényi termésreakció adott talaj P-ellátottság esetében. A talajvizsgálati eredmények nem értelmezhetőek tehát csak önmagukban, a termőhelyi adottságok „relativizálják” azokat.

II. A műtrágya-felhasználás alakulása

A talajvizsgálatok kialakulása és elterjedése minden bizonnyal tudatosabbá és tervszerűbbé tette a tápanyag-gazdálkodást és időben is szoros összefüggés mutatkozott a talajvizsgálatokra épülő szaktanácsadási rendszerek rendszerszerű kialakulása, nagy területen való elterjedése és a műtrágya-felhasználás növekedése között, amely nagymértékben járult hozzá a termésátlagok növeléséhez is. Ez a trend jól látható az 1970-es években több nyugat- és kelet-európai ország példáján is (2. ábra). Az ábrán is szereplő Magyarország és Lengyelország példáján jól látható, hogy 1990-ben egyik pillanatról a másikra nagyon hirtelen, drasztikusan lecsökkent a műtrágya-felhasználás mindhárom makroelem esetében. Ezzel szemben például Franciaország és Németország esetében is volt csökkenés ebben az időszakban a műtrágya-felhasználásban, hiszen az évtizedekkel ezelőtti gyakorlat feltöltő szemléletű volt, ami ma már sok helyen nem lenne indokolt, de azzal a hangsúlyos különbséggel, hogy az nem annyira hirtelen és drasztikus volt, mint Magyarország, vagy Lengyelország esetében. Az 1. táblázatban szemléltetett ciklikus N:P:K arányok jól mutatják ennek negatív hatását a mennyiségi csökkenés mellett a nitrogénhez viszonyított arányaiban is túlzottan alacsony foszfor- és káliumfelhasználásban.

III. Műtrágya-növény összefüggések

Ebben a témában az „alapot” a rizoszféra koncepciója jelenti, amely a talajnak az a része, amellyel a növény gyökérzete közvetlen kapcsolatban van. A műtrágya formájában kijuttatott tápelemeket tehát térben és kémiai formában (oldhatóság) innen veszi fel a növény.

Azt, hogy miért fontos a harmonikus és kiegyenlített tápanyagellátás, a lenti fotó mutatja meg leginkább életszerűen: nem csak a nitrogén hiánya képes nagyságrendekkel visszavenni a növény fejlődését, hanem gyakorlatilag a makro- és mezoelemek bármelyikének erőteljes hiánya. A 4. ábra pedig már egyfajta jövőbe tekintés akar lenni azzal, hogy bemutatja a kukorica esetében, melyik időszakban melyik tápelemek hiányát diagnosztizálták. Jól látszik, amikor elindult az intenzív termesztéstechnológia, először a nitrogén, majd a többi makroelem hiányával szembesültek, majd ahogy fejlődött a technológia és lett egyre érzékenyebb a részleteket illetően, eljutottak a mikroelemek hiányáig. És ott a kérdőjel is, hogy melyik lesz a következő?

Benedek Szilveszter

A cikk szerzője: Benedek Szilveszter