Egyedülálló Agrogép Biztosítás

Agro Napló
Biztonságot és kiszámíthatóságot kínál a gazdálkodóknak ez az új biztosítási forma*

Kétszeres biztonságot kaphatnak azok a gazdák, akik az AGROTEC Magyarország Kft.-t választják gépvásárláskor. Országos szinten egyedülálló ajánlattal bővült a cég kínálata: mostantól azok a gazdák, akik New Holland gép vásárlása mellett döntenek, kétszeres biztonságot kaphatnak, hiszen öt éven keresztül nem kell aggódniuk a váratlan meghibásodások miatt. Az egy év gyári garancia kiegészül további négy év kiterjesztett jótállással, illetve ezzel együtt a gépvásárlástól számított öt éven keresztül él a géptörés-biztosítás is.

Nem csak magyarországi viszonylatban, de európai szinten is újdonságnak számít ez az akció, amely az összes New Holland gépre 5 év – maximum 6000 üzemóráig érvényes – alkatrész garanciát kínál. Rendkívül előnyös megoldás ez a gazdák számára, hiszen kiszámíthatóvá teszik a költéseiket a következő öt évben, így nem érheti őket váratlan kellemetlenség – emelte ki Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetője. Majd hozzátette: – Ezt kombináltuk egy Casco jellegű vagyonbiztosítással, ami akkor is védelmet nyújt, ha olyan meghibásodás áll fenn, amely nem esik a garanciális hibák körébe – teszem azt kezelői gondatlanságból fakad –, akkor annak a kártérítése is megvalósítható. Egy komoly, tőkeerős cég áll e mögött az ajánlat mögött, amelyre bizton támaszkodhatunk mi is és ügyfeleink is.

 

Az Agrogép Biztosítás előnye, hogy a gazdának nem kell külön vagyonbiztosítást kötnie, mivel a géptörés-biztosítást a bankok elfogadják teljes körű fedezetként. A váratlan meghibásodások esetén – a gyári jótállás lejárta után is – öt éven keresztül az alkatrész pótlása térítésmentesen történik.

Emellett a gép értékét növeli, hiszen a gép eladásánál a biztosítás átruházható az új tulajdonosra.

A szerződött biztosítónál egy kijelölt kárszakértő foglalkozik az AGROTEC Magyarország Kft. ügyfeleinek kérelmeivel, bejelentéseivel. A kárrendezés folyamatában természetesen a cég szervizmérnökeinek a segítségére is számíthatnak.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

Mivel az Agrogép Biztosítás 6000 üzemóráig érvényes, így annak a gazdának, aki évente 1200 üzemórát dolgoztatja a gépet, annak szinte csak a kötelező szervizek merülnek fel költséggént. Ez azt jelenti, hogy az újdonsült New Holland tulajdonos teljes garanciát élvezhet vagyon- és törésbiztosítással együtt. Amennyiben a gépkezelő hibájából valamelyik alkatrész meghibásodik, annak cseréje is ezen biztosítás keretein belül történik.

A részletekről tájékozódjon a gépértékesítő kollégáinknál!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hazatérés Biharba

Hazatérés Biharba

Magyarhomorog község Hajdú-Bihar megyében, a Berettyóújfalui járásban terül el, itt, a Mogyorós telepen található az AGROTEC Magyarország Kft. terület...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?