Egy ilyen történet nyomába eredtem, amikor ellátogattam Telekgerendásra, a For Milk Kft-hez. 

Nemes Mihály, a cég tulajdonosa 2011-ben tragikus hirtelenséggel 55 évesen elhunyt. A kegyetlen és felfoghatatlan sorson, a ki nem heverhető fájdalmon túl egy virágzó gazdaság irányítása szakadt a család nyakába.

Ságodi Gáborral, Nemes Mihály vejével beszélgettem a nehéz évekről, miközben határozottan éreztem, hogy pár óra leforgása alatt enyhült sok minden az engem nyitott szívvel fogadó fiúban. Miért? Csak azért, mert beszélhetett róla – ugyanis a családban nem beszélnek erről, mert a munkába menekülve elfojtják mérhetetlen fájdalmukat.

„Apósom, Nemes Mihály 1994-ben alapította a vállalkozást.

Egy kétszáz fős tejelő szarvasmarha állománnyal és egy leamortizálódott gépparkkal rendelkező volt állami gazdasági telephelyre pályázott akkor sikerrel, amelyhez 700 hektár állami földterület járt 20 éves bérleti joggal.

- Jelenleg 38 alkalmazottunk van, 720 fejős tehén és a szaporulata – mintegy 1500 egyedből áll az állatállomány, ennek kiszolgálására hivatott az állami földbérletek lejártával jócskán megcsappanó 300 hektár. A telekgerendási telephelytől ötven kilométerre lévő kötegyáni 200 hektár földterületen klasszikus növénytermesztés folyik, - ami szintén a családunk tulajdonában van -, ezen kívül 250 hektárt bérmunkában művelünk. A terményszárításra és terménykereskedelemre berendezkedett szolgáltató tevékenységünk jelenleg 15 000 tonnás tároló kapacitással bír.  A tragédia óta, mintegy négy esztendeje irányítom a céget, anyósommal és feleségemmel együtt.

Szívesen emlékszem vissza az egyetemi évekre, amikor szigorú tekintetű, bajuszt viselő apósom már az első pillanatban szívébe zárt engem.  A szimpátiáját egy azonnali tegeződjünkkel és két kupica pálinkával pecsételte meg.  A bizalmát pedig akkor érdemeltem ki igazán, amikor 2007-ben a szárító és a terménykereskedelem teljes körű vezetését rám bízta a cégnél, persze akkor már családtag voltam, emellett napi szinten beavatott a gazdaság egyéb teendőibe is.

Rettentő precíz ember volt, ezt a tiszteletet érdemlő pontosságot és a sok-sok tapasztalata alkotta tudását napról napra próbáltam ellesni tőle. Viszont sok értékes információt már nem volt alkalma megosztani velem. Bánom, hogy túl keveset kérdeztem a rendelkezésre álló négy esztendő alatt, meséli könnyes szemmel.  Mert ő is kimért, szűkszavú ember volt, akárcsak én. Feltétlen bizalmát élvezhettem családi szinten és a munkafronton egyaránt. Minden reggel hét órakor egy kávé kíséretében együtt kezdtük az eligazítást az irodában. A növénytermesztési oldalt az ő segítségével sikerült szakmailag elsajátítanom, bevallom, az állattenyésztésre a mai napig gazdasági egységként tekintek csupán.

Nézetkülönbségeink akadtak jócskán, például a munkatársakhoz való viszonya egészen sajátos volt. Emberközpontú vezető volt, - viszont túlságosan is empatikus -, a szeretetszolgálat szintjén működött nálunk a munkamorál. Az én munkatempóm kifejezetten gyors, gondolati szinten mindig pár lépéssel előbb járok, ennek megfelelően követelek is. Talán a tavalyi évben, vezetőként eltöltött három év után éreztem először azt, hogy elfogadtak az alkalmazottak. Többen már a 90-es évektől kezdődően itt dolgoznak, úgy is mondhatom, hogy az apósom felé voltak elköteleződve, hát ezért nem volt könnyű dolgom.

Nehezen hozok meg döntéseket.  A 17 különböző gazdasági év megélése mondatta apósommal, hogy 10-15 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy ne féljünk meghozni saját döntésünket, s még akkor is van benne kockázat. Erre az ő esetében is volt példa, egy elhamarkodott lépés a terménykereskedelmi fronton majdnem padlóra küldte a vállalkozást. Iszonyú nehezen élte meg a kudarcokat, ráadásul magába fojtott mindent, mert igyekezett mindettől a családját megóvni, most már tudom ezt is. Pedig saját szememmel láttam a helyes döntések érdekében legtöbbször önmagával vívott harcait, éretlen fejjel viszont nem vettem róla tudomást.

Realista és megfontolt vagyok, „több nap, mint kolbász” - ezt is apósomtól tanultam. Kimondottan a biztonságra törekszem.

Folytatnunk kell! Ez volt a legelső gondolatom akkor éjjel. Ugyanúgy bementem másnap reggel hétkor és rezzenéstelen arccal kiosztottam a munkát. Igyekeztem éreztetni az emberekkel, hogy a jövőjük ezek után is biztos nálunk. Pedig már nem éreztem azt a biztonságot, az aranyélet mámorát, amit ő teremtett meg nekünk.

A sírás fojtogatott, amikor egyedül voltam. A cég pedig csak ontotta rám a feladatokat, a szárítóban betakarítás utáni munkacsúcs volt, nekem pedig az volt a dolgom, hogy előteremtsem a marháknak az ennivalót, a tej pedig maradéktalanul eljusson a feldolgozóba. A személyes gyászból, a félelemből a munkába menekültem.

Valami akkor elveszett ebben a gazdaságban, ezt a valamit lehetetlen leírni, vagy képekben rögzíteni. Ez a gazdaság az ő, saját képére formált műve volt, hiszen ő keltette életre, s tizenhét évig irányította. Minden erőmmel próbálom tovább vinni a szellemiségét, kiegészítve az én fiatalos lendületemmel, tudásommal és meglátásaimmal, úgy, ahogy a mai - állandóan változó - világ megkívánja.

A munkarendeket, beosztásokat átalakítottam egy idő után, az állattenyésztési ágon egy megbízható szakember bevonásával javítottunk a termelés hatékonyságán. Gazdasági döntések meghozatalával növeltük az állatlétszámot - ami most az állami földterületek elvesztésével az újratervezés gomb megnyomását kényszeríti ránk. A hatékonyabb termelésünk eredményeként jelenleg 18 000 liter tejet termelünk naponta, ami a tradicionális gazdasági kapcsolataink révén a hazai „Túró Rudi” gyárban landol alapanyagként.

A DEKALB is az örökség része.

A kukoricatermesztés nálunk egyenlő a vízhiánnyal való küzdelemmel. Azt látom, hogy a gyorsaságon van a lényeg, mert az időjárási tényezők erősen leszűkítik az egyes munkaműveletekre szánható időt. A DEKALB- bal való kapcsolatunk apósom vonalán régi keletű, a növénytermesztésünk egyik biztos pontja. A kőbe vésett, baráti kapcsolatot Viszkok Mihály képviselővel megőriztem, folyamatos konzultációval tudjuk a lehető legjobb megoldásokat kiválasztani, akár a fajtaválasztás, akár az agrotechnikai kérdések tekintetében.  A cég irányítása tömérdek kihívással és feladattal jár, a növénytermesztési -és állattenyésztési ágazataink eredményességét meghatározó technológiai kérdésekben éppen ezért veszem igénybe a naprakész szakemberek iránymutatását, akik egyúttal le is vesznek bizonyos terheket a vállamról.

Az apósom heppje az volt, hogy ő vessen a környéken a legkorábban, mert a silókukoricának korán be kell érnie, még jócskán azelőtt, hogy az előző évi siló elfogyna. Ez a létbiztonságunk egyik kulcsa. Elsősorban az aszálytűrő képessége, a korai vethetősége és a nagy termőképessége miatt közkedvelt a DEKALB itt Békés megyében, de fontos szempont nálunk, hogy a tőszámsűrítést is jól viseljék a hibridek. Silókukoricában a minőségi és mennyiségi paramétereinek köszönhetően a DKC5542-t 140 hektáron vetettük, erre a hibridre alapozva takarmányellátásunkat valóban biztonságban érezzük magunkat. Mert nálunk elengedhetetlen, hogy minden a terv szerint történjen. A DKC6031 is része a hibridsornak, hatalmas zöldtömeg és szemtermés jellemzi, így nemcsak silóként, hanem szemes kukoricaként is kiválóan hasznosítható. Rendszeresen előfordul, hogy a szemes kukoricát is lesilózom, erre kiváló például a DKC3623 rövid kettős hasznosítású hibrid nagy terméspotenciállal. Magas növény, ezért hasznosítható jól silóként.

Mindig kipróbálom az új genetikákat, a saját üzemi területünkön szerzett tapasztalatok alapján döntöm el, hogy beválasztom e a hibridet a vetendő kukoricák sorába. Soha nem az a kérdés, hogy DEKALB, hanem az, hogy melyik DEKALB.

Az apósom szívén viselte a vállalkozás sorsát, mindene ez a cég volt, mindent, de szó szerint mindent ennek rendelt alá. Én nagyon szeretem a munkámat, mondhatom, hogy a szakma elkötelezettje vagyok, az idő előrehaladtával és a sikereket érezvén egyre inkább a magunkénak érezzük a vállalkozást. A célom az, hogy fenntartsam ezt a gazdaságot, - ez talán még nagyobb kihívás, mint létrehozni hasonlót.

Annak idején megajándékozott apósom a feltétlen bizalmával, én pedig élni akarok ezzel!  Viszont emellett szeretnék élni is. Élni a családomnak, élni a hobbimnak.”

Ez talán még nagyobb kihívás, mint létrehozni hasonlót.

Ahogy hallgattam őt, a picit még csüggedt, melegszívű fiút, tudják mi jutott eszembe? Az a mondás, miszerint a leány az édesapjához hasonló férfit választ férjének.

Valamiben viszont különböznek egymástól vej és apósa. Előbbinek igen, utóbbinak nem volt, vagy nem volt ideje a hobbijára.

Előbbi igen, utóbbi nem szívlelte a vadászatot.  Gábor 15 éve heti szinten hódol e szenvedélyének, imádja a természetet, ahol végre egyedül lehet, ahol van lehetősége feltöltődni, gondolkodni, tervezni, mert, ahogy apósa is annak idején ő is folyton gondolkodik és tervez e gazdaság fejlődését szolgáló többért és jobbért.

Gáspár Andrea

Agro Napló

A Monsanto Hungária Kft. által szponzorált cikk