Gazdaságok száma
Az összeírás előzetes adatai alapján 2016-ban 9 ezer gazdasági szervezet, valamint 416 ezer egyéni gazdaság folytatott mezőgazdasági tevékenységet. A friss adatok alapján az látszik, hogy amíg a szervezetek száma 11%-kal nőtt, addig az egyéni gazdaságok száma 12%-kal csökkent 2013-hoz képest. Utóbbiak esetében a csökkenés 2000 óta folyamatos.
A 2500 hektár feletti területen gazdálkodó szervezetek száma és az általuk használt terület 2010 és 2013 között mindössze a nyolcadával csökkent, a számuk viszont közel a felével, a használt területük pedig 40%-kal esett vissza az elmúlt három évben.
Ez az a statisztikai adatgyűjtés, amely az évtizedfordulókon esedékes Általános Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ) közti időszakokban, 3-4 évente – reprezentatív alapon – képet nyújt mezőgazdaságunk szerkezetéről, benne az üzemszerkezetről, a tipológiáról. Az adatok tehát hozzáférhetőek, mégis nehéz helyzetbe kerül az, akinek felteszik azt az egyszerű kérdést: hány gazdaság foglalkozik ma Magyarországon növénytermesztéssel és állattenyésztéssel?
A fent említett adatok értékeléséhez tudni kell, a KSH-nak az összeírás során addig kell bevonni „gazdaságokat” a GSZÖ-be, amíg le nem fedik a hazai mezőgazdasági termelés 98%-át. Így „gazdaságnak” minősül az a háztartás, amely egy(!) négylábú haszonállatot (pl. sertést vagy lovat) tart.
Statisztikai értelemben tehát egyszerű a válasz a feltett kérdésre! Ökonómiai szempontból azonban már közel sem! Vajon valódi gazdaság-e az a háztartás, ahol évente meghizlalnak egy disznót, azt karácsonyra 150 kilósan levágják, és ezzel előállítanak 60 ezer forint „termelési értéket”. Vajon nem ugyanolyan ház körüli tevékenység-e ez, mint például a családi takarításé, a mosásé, vagy a főzésé? Ha elvinnénk minden holminkat a tisztítóba és nem mosnánk otthon, az többe kerülne évente, mint 60 ezer forint? Bizonyosan – és a statisztikában a háztartásunkat mégsem nevezik „tisztító szalonnak”! Ezért az egy sertést tartó családok sem valódi gazdaságok ökonómiai értelemben!
Akkor hány „valódi” gazdaság van ma Magyarországon? Egyértelmű válasz erre a kérdésre sem adható, de közelebb jutunk a valósághoz, ha azt vesszük figyelembe, hogy hány gazdaság rendelkezik regisztrációs számmal az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszerben (IIER), tehát hány gazdaság kap támogatást. Ez a szám mintegy 160-170 ezer. A tényleges szám azonban ennél is kevesebb, mivel ma hazánkban szétválik az ökonómiai és jogi gazdaság kategória. Ez azt jelenti, hogy például van egy gazdaság, amely egységes termelést folytat (pl. almát termeszt), egy tételben értékesít – gazdasági szempontból tehát egy egység. Jogilag azonban szétírják több őstermelő közt, mert így lehet optimalizálni az adót. Így már több egység – fő az óvatosság – és már megjelenhet több regisztrációs számon is!
Mindezektől eltérően más kategóriát jelent az életképes gazdaság! Ez azt jelenti, hogy a család a földművelésből, az állattartásból meg is tud élni. Ezekből nem lehet néhány 10 ezernél több ma Magyarországon.
De néhány gondolat erejéig térjünk vissza a KSH nemrég publikált Gazdaságszerkezeti Összeírásához. Ennek is vannak lényeges üzenetei. Ezek közül négyet emelek ki.
Az első, hogy a mezőgazdasági vállalkozások üzemszerkezete a rendszerváltás óta folyamatos változáson ment keresztül, de fő jellemzője a dualitás és a sokszínűség maradt. Megállapíthatjuk, hogy az 1 hektár alatti „gazdaságok” (az összes mintegy kétharmada) a mezőgazdasági terület 1-2 százalékát használják. Ezzel szemben a gazdaságok 1-2%-a a mezőgazdasági terület több mint 60%-át műveli. 10 és 100 hektár között tevékenykedik a gazdaságok mintegy 10%-a, amelyek a mezőgazdasági terület több mint egynegyedén termelnek. Az elmúlt évtizedben itt volt megfigyelhető területi aránynövekedés.
Másodikként azt célszerű kiemelni, hogy az egyéni gazdaságok száma az ezredforduló óta folyamatosan mérséklődik, 2000 óta közel kétötödre csökkent. Ez döntően azzal magyarázható, hogy a vidéken élők számára ma már egyre kevésbé vonzó a ház körüli mezőgazdasági munka, különösen pedig az állattartás.
Az új földtörvény hatályba lépésének, illetve az erre való okszerű reagálásnak következménye a harmadik kiemelés, hogy míg a 2500 hektár feletti területen gazdálkodó szervezetek száma és az általuk használt terület 2010 és 2013 között mindössze a nyolcadával csökkent, addig az elmúlt három évben számuk közel felével, a használt területük 40%-kal esett vissza. Tehát a nagyobb gazdaságok szétválással alkalmazkodtak.
Végül negyedikként az üzemszerkezet elemzése során azt a megállapítást is meg kell tenni, hogy a társas és egyéni gazdaságok egyre kevésbé tiszta kategóriák. Ma már nem feltétlen jelenti a társas gazdaság a nagyüzemet, és az egyéni gazdaság a kisüzemet. Az egyéniek között találhatók nagyobb méretű gazdaságok és a társasok egy része is kisebb méretű. Sőt a családi gazdaságok egy hányada részben banki késztetés miatt ma már társasági – Bt., Kft. – formában működik. Mindezeknek komoly birtokpolitikai konzekvenciái is vannak, hiszen ezek földszerzését is tilalmazza a földforgalmi törvény.
Mezőgazdasági földhasználat
A területalapú támogatások és részben az új földtörvény hatásával összefüggésben a gazdasági szervezetek átlagos mezőgazdasági területe három év alatt 310-ről 253 hektárra csökkent. Ezzel szemben az egyéni gazdálkodók által használt terület átlagos nagysága három év alatt több mint harmadával emelkedett, megközelítve a 7,6 hektárt.
A szántóföldi vetésszerkezetben a gabonafélék és gyökérnövények aránya az elmúlt három évben csökkent, helyüket a zöldségfélék és takarmánynövények vették át. Jelenleg a vetésterület 60%-át gabonanövények foglalják el. A mezőgazdasági terület 15%-a gyepterület, amelynek többségét egyéni gazdaságok használják. A gyepterület átlagos nagysága 2013 óta a gazdasági szervezetek esetében 117-ről 83 hektárra csökkent, ugyanakkor az egyéni gazdaságoké 6,3-ról 8 hektárra nőtt. A konyhakert használata a gazdaságok számának csökkenésével párhuzamosan visszaszorult.
Szőlészettel többségében egyéni gazdálkodók foglalkoznak, ők művelik a terület több mint háromnegyedét. Ezen földterületek többsége nagyobbrészt 0,8 hektár körüli kis gazdaságok. Gyümölcsös ültetvényt az egyéni gazdaságok 18, a gazdasági szervezetek közel 14%-a művel. Arányuk 2013-hoz képest az egyéni gazdaságok esetében jelentősen, 5,0 százalékponttal nőtt.
A földhasználat általános jellemzői már az EU-csatlakozás előtt kialakultak és a földhasználat koncentrációs folyamata folytatódott. 2016-ban az egyéni gazdaságok művelték a mezőgazdasági földterület 58, a szántóterület 56%-át és 2013 óta közel 190 ezer hektárral (7,7%-kal) nagyobb mezőgazdasági terület került a használatukba. A területalapú támogatások és az új földtörvény hatására a gazdasági szervezetek átlagos mezőgazdasági területe a 2010-es 322 hektárról 2013 és 2016 között 310-ről 253 hektárra csökkent. Ezzel szemben az egyéni gazdálkodók által használt terület átlagos nagysága három év alatt 36%-kal, 5,5-ről 7,6 hektárra emelkedett. A 2500 hektár feletti területet művelő gazdasági szervezetek összterülete közel 190 ezer hektárral (40%-kal)
csökkent. A feldarabolódás ellenére a gazdasági szervezetek által használt földek több mint 70%-át továbbra is az 500 hektárt meghaladó gazdaságok művelik. Az összes mezőgazdasági terület több mint felét a gazdaságok 7,0%-a (25 ezer gazdaság) használja, a legjellemzőbb a 20–200 hektár közötti mezőgazdasági terület. Az átlagterület növekedése a szőlőterületek kivételével minden művelési ágra igaz.
A szántóterületen termesztett gabonafélék és gyökérnövények területe 2013 és 2016 között 8,2, illetve 16%-kal csökkent, helyüket a zöldségfélék, a takarmánynövények és kisebb mértékben a hüvelyes növények vették át. A vetésterület 60%-át így is a gabonanövények foglalják el. A gazdasági szervezetek jellemzően 20–200, illetve 500–1000 hektáros területeken, míg az egyéni gazdák 5–50, valamint többnyire saját fogyasztásra 0,2–2 hektáros területeken gazdálkodnak. A szőlőterület 77%-át egyéni gazdálkodók művelik, az egy gazdaságra jutó átlagterület 0,8 hektár, ezzel szemben a gazdasági szervezetek főleg 20 hektárnál nagyobb területet művelnek. A gyümölcstermesztésben az egyéni gazdaságokra esik az összes terület 75%-a 0,9 hektár átlagterület mellett, a gazdasági szervezetek átlagterülete 20-ról 18 hektárra csökkent. A mezőgazdasági terület 15%-a gyepterület, amelynek 65%-át egyéni gazdaságok használják és 73 ezer hektárral – 20%-kal – nagyobb területen gazdálkodnak 2013-hoz képest. A gyepterület átlagos nagysága a gazdasági szervezeteknél 117 hektárról 83-ra csökkent, míg az egyéni gazdaságoknál 6,3-ról 8,0 hektárra nőtt. A konyhakert használata a gazdaságok számának csökkenésével párhuzamosan visszaszorult.
Mintegy 32%-kal csökkent az 1 hektárnál kisebb mezőgazdasági területet használó egyéni gazdálkodók száma az utóbbi 3 év alatt, de az általuk használt terület csak 20 ezer hektárral mérséklődött, mivel a nagyobb földterületen gazdálkodók száma növekedett.
A gazdasági szervezetek 3,6, az egyéni gazdaságok 58%-a továbbra is 1 hektárnál kisebb területen gazdálkodik (2013-ban 3, illetve 66% volt ez az arány). Az EU 2010. évi gazdaságszerkezeti összeírás eredményei alapján az EU-27-ben a gazdaságok 70%-a, Magyarországon 87%-a gazdálkodott 5 hektárnál kisebb mezőgazdasági területen. A 2016. évi előzetes adatok alapján valószínűsíthető, hogy 5 hektárnál kisebb gazdaságok aránya nagyobb hazánkban, mint az EU többi tagországának átlagában. Az alacsony gazdasági küszöbnek köszönhetően az egyéni gazdaságok száma (416 ezer) még mindig nagyon magasnak számít az EU-ban (habár 12%-kal csökkent 2013 óta), melynek következménye az elaprózódott birtokszerkezet.
A mezőgazdasági földhasználat változása elsősorban a földbirtokpolitika átalakításának az eredménye. 4-500 meghatározó gazdaságot súlyosan érint a földeladási program mellett a támogatások radikális csökkentése is. A degresszivitás keretében Magyarország az EU-ban példátlan támogatáscsökkentést hajtott végre, amely szerint 176 000 euró SAPS támogatás felett (~1230 ha) a támogatás teljes mértékben elvonásra kerül az érintett gazdaságoktól. Az elvont támogatás nemzeti társfinanszírozás nélkül szabadon felhasználható forrás a vidékfejlesztési pillérben, döntő részét viszont nem a degresszivitásban érintett gazdaságok kapják meg. A támogatások felső határának megállapítása számos hátránnyal jár és kihat a szerkezetváltásra is, mivel visszafogja a gazdaságok növekedését, hosszú távon pedig negatívan befolyásolja a versenyképesség alakulását. A közvetlen kifizetések nagyságrendje és a gazdaság jövedelme közötti kapcsolatot befolyásolja, hogy a nagyobb támogatásban részesülő főfoglalkozású gazdaságok egyéb háztartási bevételei alacsonyabbak lehetnek, mint a kisebb támogatást élvező, részmunkaidős gazdaságoké. A támogatás felső határának meghatározása nem a valódi problémára koncentrál, mert nem a támogatás mértéke jelenti a problémát, hanem annak célja és hatása. A földeladási program (mintegy 200 ezer hektár földet adott el az állam árverés és ajánlattétel útján) a gazdálkodási kockázatok további növekedésével tovább súlyosbította a támogatás radikális elvonásában érintett gazdaságok helyzetét. A degresszivitás és földeladás következményeként a vagyonvesztés mellett a jövőben csökkenhet az állatállomány és a foglalkoztatás, és fennáll az ágazat gazdasági teljesítménycsökkenésének a veszélye.
A mezőgazdaság versenyképességének javítása a cél, de a mai földbirtokrendszer nem a fejlődés irányába mutat, mert ahhoz megfelelő nagyságú földterületre és korszerű technológiára is szükség van. Az elmúlt időszak földeladásai nem tudták érdemben segíteni a kisgazdaságok optimális birtokméretének kialakítását. További kérdés, hogy a kisüzemek és családi gazdaságok képesek lesznek-e integrálódni az élelmiszergazdasági piacok körülményei között. Arról nem is beszélve, hogy 2020 után az uniós támogatások várható csökkentése fokozottan érinti a kisüzemeket.
A magyarországi állatállomány alakulása
A felmérés adatai szerint 2700 mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezet és 256 ezer egyéni gazdaság foglalkozik állattartással. A főbb állatfajok közül a szarvasmarha- (821 ezer), a sertés- (2,9 millió) és a baromfiállomány (46 millió) nagysága nagyobb volt, mint három évvel korábban. Az állattartó gazdasági szervezetek száma negyedével több lett, míg az egyéni gazdaságoké hatodával csökkent a három évvel ezelőtti összeíráshoz képest.
A mezőgazdasági tevékenységet végző összes gazdasági szervezet 13, az egyéni gazdaságok 4,0%-a tartott szarvasmarhát, és ez az arány nem változott jelentősen a 2013-as adatokhoz képest. A szarvasmarha-állomány 62%-át gazdasági szervezetek tartják. Sertést a gazdasági szervezetek 8,0%-a a tartott 2016-ban, számuk a három évvel ezelőtti másfélszerese. A 110 ezer sertéstartó az egyéni gazdaságok 27%-át jelenti. Az 1,2 milliós juhállomány 87%-át egyéni gazdaságokban tartották. A juhot tartó gazdasági szervezetek száma 548, míg az egyéni gazdaságoké 24 ezer volt. A baromfifélék közül a tyúkok 31, a ludak 45, a kacsák 48, míg a pulykák 17%-át tartották az egyéni gazdaságok 2016-ban.
A magyar mezőgazdaság legfőbb szerkezeti problémáját az állattenyésztés több mint két évtizede húzódó válsága okozza. A rendszerváltást követően a legnagyobb visszaesés az állattenyésztési ágazatokban következett be, mely az EU-csatlakozás után tovább folytatódott. A korábban a mezőgazdasági bruttó kibocsátás egészét meghatározó állattenyésztés részesedése mára mindössze 35%-ra csökkent. A két ágazat aránya az elmúlt években folyamatosan eltolódott a növénytermesztés irányába. A 2016-os Gazdaságszerkezeti Összeírás alapján elmondható, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó gazdasági szervezetek esetében a gazdaságok 17%-ánál a fő jövedelemszerzési forrás az állattartás, ez nem jelent változást a 2013-as adatokhoz képest. Az egyéni gazdaságoknál ez az arány 2013 óta tovább csökkent és már csak 37%-ot tesz ki. Az előzetes adatok szerint 2700 mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezet és 256 ezer egyéni gazdaság foglalkozik állattartással, mely jelentős változást mutat 2013-hoz képest. Míg a gazdasági szervezetek száma 25%-kal nőtt, addig az egyéni gazdaságok száma tovább csökkent, közel 17%-kal 2013-hoz képest. A gazdasági szervezeteknél és az egyéni gazdaságoknál tartott főbb állatfajok közül 2013 óta a szarvasmarha-, a sertés- és a baromfiállomány nagysága növekedett.
A szarvasmarha állomány (821 ezer egyed) folyamatosan emelkedik, létszámuk a gazdálkodó szervezeteknél 7%-kal, az egyéni gazdaságoknál több mint 12%-kal nőtt 2013 és 2016 között. Az állomány megoszlása évek óta változatlan: 62%-át a gazdálkodó szervezetek (átlagosan 432 egyeddel), 38%-át pedig az egyéni gazdaságok tartják (átlagosan 19 egyeddel). A szarvasmarhatartó gazdaságok száma elsősorban az 1–9 egyedet tartó, önellátó és félig árutermelő kategóriában esett vissza. A 300–499 egyedet tartó gazdaságok számában is megfigyelhető egy kisebb mértékű csökkenés, ugyanakkor az 500 egyednél többet tartó gazdaságoknál növekedés volt tapasztalható.
A sertésállomány jelenlegi 2,9 milliós száma az elmúlt években tapasztalt 3 millió egyedszám körül mozog, 2013-hoz viszonyítva 2,3%-kal nőtt, 2015-höz képest viszont – elsősorban az önellátó egyéni gazdaságok számának visszaesésével – ~4%-kal csökkent. Az állomány 74%-át gazdasági szervezetek, 26%-át egyéni gazdaságok tartják, az átlagos állománynagyság az előbbi esetében háromezer egyed fölötti, az utóbbinál mindössze 6,7 egyed. A sertést tartó gazdasági szervezetek 18%-a 5 ezernél több, 9,3%-a 2–5 ezer közötti létszámú állományt tartott. Az egyéni gazdálkodók 55%-a 1-2 darab, 36%-a 3–9 darab közötti állománnyal rendelkezett.
A juhállomány nagysága az EU-csatlakozás évében volt kiemelkedő, ezt követően csökkent, 2013 óta viszont mérsékelten emelkedik (~2%) a juhok száma. Az 1,2 milliós létszámú juhállomány 87%-át egyéni gazdaságokban tartották, az átlagos állománynagyság 45 darab volt. Az állomány csupán 13%-a található a gazdasági szervezeteknél, ahol az átlagos egyedszám 300. A juhot tartó gazdasági szervezetek száma 548-ra nőtt, míg az egyéni gazdaságoké 23 800-ra csökkent. A juhot tartó egyéni gazdálkodók 58%-a 10-nél kevesebb, 11%-uk 100-nál nagyobb állománnyal rendelkezett. Az 1000 egyednél többet tartó gazdasági szervezetek száma csökkent, míg az egyéni gazdaságok esetében növekedés volt tapasztalható a hasonló méretkategóriában.
A baromfiállomány (46 millió egyed) közül a tyúkok 31, a ludak 45, a kacsák 48, míg a pulykák 17%-át tartották az egyéni gazdaságok 2016-ban. A tyúkállomány nagysága a gazdasági szervezeteknél 2013 óta folyamatos növekedési tendenciát mutatva 25%-kal bővült, míg az egyéni gazdaságok esetében több mint 12%-kal csökkent. Az összes tyúkállomány több mint fele jut a 100 ezernél több tyúkot tartó gazdaságokra. Az egyéni gazdaságok háromnegyede elsősorban a családok önellátását szolgáló, 50-nél kisebb számú egyedet nevel, ahol az egyéni gazdaságok teljes állományának egynegyede található. Ez és a kisüzemeket jelentő 100–999 közötti állományt tartó gazdaságok száma csökkent.
Az EU agrárpiaci rendszere olyan élelmiszer-biztonsági, átláthatósági és minőségi igényeket támaszt, melyeknek a kistermelői kör jelentős része nem tud megfelelni, így ők folyamatosan kiszorulnak a piacról. Ennek eredményeként számos egyéni gazdaság részben vagy egészben kénytelen volt felszámolni állatállományát. A versenyképesség növelése érdekében az összefogás mellett megújulást a célzott tenyésztésszervezés, versenyképes termelés és értékesítés jelenti. Az EU-csatlakozás egyértelműen a gabonatermesztőknek és a kérődző állatfajokat tartóknak kedvezett, mert ezekben az ágazatokban nőtt a jövedelem, elsősorban a közvetlen támogatásoknak köszönhetően. Ennek hatására az utóbbi évtizedben kedvezőtlen folyamat indult el a közvetlen támogatásra nem jogosult sertés- és baromfiágazatban és a döntően egyéni gazdaságokban csökkenő állatállomány számos család megélhetését lehetetlenítette el.
Összességében elmondható, hogy a hangsúly az árutermelés irányába kezd eltolódni az egyéni gazdaságok esetében. A gazdaságok számának jelentős csökkenése mellett az elsősorban értékesítésre termelők aránya nőtt, míg a saját fogyasztásra termelő és félig árutermelő gazdaságok aránya csökkent. A gazdasági szervezeteknél megállapítható, hogy minden állatfaj tekintetében koncentrációs folyamat zajlik.
A mezőgazdaságban dolgozók számának alakulása
A gazdasági szervezetek 94 ezer állandó, valamint 55 ezer időszaki alkalmazottról számoltak be 2016-ban. Előbbiek száma 9 ezerrel, utóbbiaké 13 ezerrel több a 2013-ban mért értéknél, ami elsősorban a hosszabb lejáratú idénymunkát végzők körében jelentkezett. Az egyéni gazdaságok 19 ezer állandó és 71 ezer fő időszaki alkalmazottat foglalkoztattak. Ez összességében 8 ezerrel kevesebb, mint 2013-ban, azonban míg az időszaki alkalmazottak száma 15 ezer fővel csökkent, addig az állandóaké 7 ezerrel nőtt. Az előzetes adatok szerint mintegy 701 ezer családtag végzett nem fizetett mezőgazdasági tevékenységet, számuk 29%-kal csökkent 2013-hoz viszonyítva, ami a gazdaságok 12%-os csökkenésének is a következménye.
A falu egyik legnagyobb problémája a foglalkoztatás. Ebben továbbra is meghatározó szerepe van a mezőgazdaságnak. A KSH legfrissebb adatai szerint még mindig elmondható, hogy az állandó foglalkoztatottak jelentős része, mintegy 94 ezer ember a gazdasági szervezetek alkalmazásában van, sőt 2013-hoz képest ez a szám
10%-kal nőtt. Az egyéni gazdaságok 19 ezer állandó alkalmazottat foglalkoztatnak. Nem véletlen ez az arány, hiszen a jogi személyiségű gazdasági társaságok súlya az ún. foglalkoztató ágazatokban meghatározó. Ők tartják például az állatállomány döntő részét. Annak ellenére, hogy a kormány 2010 óta azt vizionálja, hogy az egyéni gazdaságokban az állatállomány növekedésnek indul, az élet ennek az ellenkezőjét bizonyította. Az elmúlt időszakban nem hogy nőtt, hanem tovább csökkent az egyéni gazdaságokban az állatállomány. Ugyanakkor az a tény, hogy az egyéni gazdaságokban 2013. évhez képest mintegy 7000 fővel nőtt az állandó foglalkoztatottak állománya, felhívja a figyelmet arra is, hogy elindult egy jelentős differenciálódás az egyéni termelők körében. Kialakult egy olyan réteg, aki már vállalkozói méretben képes és kész termelni, legálisan foglalkoztatni.
A mezőgazdaságban – különösen 2010 után – felértékelődött az ún. időszaki foglalkoztatás. A gazdasági szervezetek 55 ezer, míg az egyéni gazdaságok 71 főt foglalkoztattak idénymunkában, de addig amíg a gazdasági szervezeteknél ez 13 ezer fős növekedést, addig az egyéni gazdaságokban 15 ezer fős csökkenést jelent. Az adatok nem véletlenek. A gazdálkodó szervezetek folyamatos ellehetetlenítését szolgáló agrárpolitika azzal jár, hogy a foglalkoztatási potenciájukat ezen szervezetek nem tudják kihasználni. Ugyanakkor a kedvező európai uniós támogatottság, a 2007 óta történt fejlesztések többlet munkaerőt igényelnek. A gazdasági szervezetek foglalkoztatási adataiban e kettősség jól tetten érhető. Ugyanakkor miközben az egyéni gazdaságok ma már több mint felén gazdálkodnak Magyarország mezőgazdasági területének továbbra sem foglalkoztatnak ennek megfelelő létszámot. Ez sem véletlen, hiszen jelentős részük sem méretében, sem tőkeellátottságában nem éri el a minimális követelményeket sem.
A KSH adatai alapján mintegy 701 ezer családtag végzett 2016-ban mezőgazdasági tevékenységet. Ez az adat több szempontból is elgondolkodtató. Miközben a kormány az egyéni gazdaságok kizárólagosságát hangsúlyozza, a KSH adatok alapján a 700 ezer fő
3 év alatt közel egyharmados csökkenést jelent. Az Agrárkamara legfrissebb tájékoztatása szerint ugyanakkor 190 ezer fő váltotta ki a kötelező, új őstermelői igazolványát és szintén a Kamara becslése szerint legfeljebb további 100 ezer fő a várható (ez azt jelenti, hogy az őstermelők száma több mint 100 ezer fővel csökkent). Ennek tükrében a 700 ezer fő mezőgazdasági tevékenységet végző családtagok száma önmagában rendkívül magasnak mondható. További elgondolkodtató tény, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ún. ügyfélkörében mintegy 176 ezer ügyfél tartozik. Ha ebből levesszük a gazdálkodó szervezeteket, akkor mintegy 160 ezer
egyéni gazdaság regisztrálta magát a hivatalnál, azaz kb. ennyien vannak, akik 1 hektár földterületnél nagyobb területen gazdálkodnak.
A fentiek alapján egyértelműen elmondható, hogy a mezőgazdaság szereplőinek gazdasági forma szerinti megkülönböztetése nem tartható fenn. Célszerű lenne szembenézni azzal, hogy – gazdálkodási formától függetlenül – a mezőgazdasági szereplők egy része árutermelő, ők foglalkoztatnak a mezőgazdaságban, állítják elő a bruttó termelési érték döntő részét, alapvetően átlátható, legális módon, adófizetőként. Ugyanakkor továbbra is van a mezőgazdaságnak egy olyan rétege, amely alapvetően önellátásra termel, akik sajnos sem ma, sem a jövőben egy család megélhetését nem tudják biztosítani.
Annak ellenére, hogy az agrárfoglalkoztatásban legfontosabb állandó foglalkoztatottak száma az elmúlt időszakban kedvezően alakult, kérdéses, hogy ez a tendencia meddig tartható fenn. Ezt több – sokszor egymásnak ellentmondó – tényező befolyásolja. A 2017. január 1-jétől érvényes 15%-os minimálbér és 25%-os garantált bérminimum emelés nem fogja segíteni a jelenlegi foglalkoztatási dinamika megtartását. Ugyancsak ez ellen hatnak a foglalkoztatásban meghatározó gazdasági szervezetek ellehetetlenítését szolgáló kormányzati intézkedések. Itt elég csak emlékeztetni a földforgalmi törvény következményeire, illetve az 1200 hektár feletti támogatás megvonására. Szembe kell nézni ugyanakkor azzal is, hogy az ipari forradalom elérte a mezőgazdaságot. Ennek a foglalkoztatás vonatkozásában két következménye van. Egyrészt – s már ma is súlyos probléma – nő az igény a magasan képzett szakemberek iránt, másrészt – s ez nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni – a technika alkalmazása csökkenteni fogja az élő munkaigényt (már ma is jól látszik, hogy egy korszerűsített állattartó telepen csökken a foglalkoztatottak létszáma).
A hazai termelők korösszetétele és mezőgazdasági végzettsége
2016-ban a gazdálkodóknak továbbra is 31%-a 65 év feletti volt, míg a 35 év alattiak aránya 6,0%. A gazdaságok számának csökkenésével párhuzamosan, összesen 20%-kal csökkent az 55–64 éves korosztályba tartozók száma.
Az elmúlt három évben a gazdálkodók mezőgazdasági végzettsége kedvezőbb lett. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 2,7-ről 3,4%-ra emelkedett 2013-hoz képest. A középfokú végzettségűek aránya 7,4-ről 10%-ra nőtt, ugyanakkor a gazdálkodók háromnegyede továbbra is kizárólag a gyakorlati tapasztalatára támaszkodik.
A mezőgazdasági korstruktúra és a szakismeret a vidéki térségek népességmegtartása szempontjából gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusokban vizsgálható. A gazdálkodók körében a szakismeret megléte javítja a gazdaságok versenyképességét, elősegíti a fenntartható mezőgazdasági termelés és földhasználat érvényesülését, hozzájárul a vidéki térségek népességmegtartó képességének megőrzéséhez.
Az Európai Unió mezőgazdasági termelését alacsony szintű iskolai végzettséggel rendelkező és idősödő gazdatársadalom jellemzi. A korstruktúra a fiatal gazdák indulásának támogatására kiemelt figyelmet fordító régi tagállamokban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Finnországban, illetve az új tagállamok közül a 65 év felettiek által vezetett gazdaságok számának jelentősebb visszaszorulása miatt Lengyelországban mutat kedvezőbb képet. A hazai termelők korösszetétele kedvezőtlen.
A gazdálkodók harmada (31,2%-a) volt 65 év feletti 2016-ban, a 35 év alattiak aránya a 2013. évivel közel megegyező (6,0%), az 55 év felettieké viszont 1,5 százalékponttal csökkent (58,5%). A gazdaságok számának csökkenésével párhuzamosan az 55–64 éves korosztályba tartozók száma esett vissza a leginkább (20%-kal), míg a 35–44, illetve a 45–54 éveseké egyaránt 10%-kal mérséklődött.
A kedvezőtlen korstruktúra mellett az EU mezőgazdasági termelőinek döntő többsége (2013-ban 70,6%) mindössze a munkája során megszerzett gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Az új tagállamokban magasabb (82,6%), a régiekben viszont jóval alacsonyabb (53,7%) ez az arány. A felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők aránya a fiatalabb gazdatársadalmakkal rendelkező tagállamokban (például Franciaország, Ausztria, Lengyelország) jellemzően 25%-nál is magasabb. Magyarországon az elmúlt három évben a gazdálkodók mezőgazdasági végzettsége kedvezőbbé vált, de maradt még jócskán feladat az élmezőnyhöz történő felzárkózásban. A felsőfokú szakképzettséggel rendelkezők aránya 2,7-ről 3,4%-ra, a középfokú szakképzettségűek aránya 7,4-ről 10,1%-ra nőtt 2013-hoz képest, ugyanakkor a gazdálkodók közel háromnegyede (73%) továbbra is kizárólag a gyakorlati tapasztalatára támaszkodik.
Számos tudományos kutatás bizonyítja, hogy a szakképzettség pozitív hatást gyakorol a mezőgazdaság termelékenységére, ezáltal a családi gazdaságok jövedelmére, így közvetlen módon hozzájárul a népesség helyben maradásához, a vidéki térségek fejlődéséhez.
A mezőgazdasági termelés technológiai hatékonyságát a háztartás vezetőjének fiatalabb életkora és magasabb mezőgazdasági végzettsége kedvezően befolyásolja. A jobban teljesítő, magasabb hozamokat és jobb értékesítési árakat elérő üzemek vezetői magasabb mezőgazdasági végzettséggel rendelkeznek. A magas színvonalú szakmai irányítás, menedzsment egyre inkább hangsúlyt helyez a humán tőke fejlesztésére, továbbképzésére.
Az oktatás és a környezetvédelmi szempontból előnyös mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazása között is pozitív kapcsolat mutatható ki. A fenntartható gazdálkodási rendszerek alacsony inputfelhasználás mellett magas szakképzettségű munkaerőt igényelnek. A képzett és hatékony agrármenedzsment megléte kiemelten fontos feltétele az agrár-ökoszisztémák fenntartható működtetésének.
Társadalmi szempontból a vidék számára felzárkózási lehetőséget a humán tőkébe való befektetés, az oktatás és a képzés jelent. A gazdálkodók iskolázottságának, képzettségi szintjének emelkedése számottevő pozitív hatással bír a családi gazdaságok jövedelmére, ami gazdasági növekedést és életszínvonal-emelkedést eredményez a vidéki térségekben.
-an összeállítás-
A cikk szerzője: Agro Napló
