A támogatáspolitika célja a brüsszeli források lehívásának maximalizálása, ami nincs összhangban a mezőgazdaság valós fejlesztési igényeivel. A fejlesztési, beruházási döntéseket a gazdák a támogatási és nem a piaci lehetőségekhez igazítják, így a mai támogatási rendszer nem jelent megoldást a szükséges struktúraváltásra. A mezőgazdasági termelés szerkezete egyértelműen támogatásvezérelt, hiszen a végrehatott beruházások, fejlesztések és pályázati források között szoros a korreláció. A vissza nem térítendő forrásokhoz igazodnak a beruházások, ráadásul a mikro-, kis- és közepes vállalkozások kapják a támogatások döntő részét. Ez konzerválja a kisüzemi termelési szerkezetet, ráadásul az integráció, szövetkezés hiányában gátolja a mezőgazdasági hatékonyság javítását. A vidékfejlesztési pályázatok elbírálása egyébként lassú és költséges eljárás, miközben a korrupció lehetősége is bővült, ráadásul a pályázatok elbírálását végző kevés szakember is problémát jelent.
Az EU-csatlakozás óta jelentős mértékben nőtt a kifizetett támogatások összege, ezzel együtt pedig az ágazat jövedelme. Ugyanakkor erős korreláció tapasztalható a földbérleti díjak emelkedése és a növekvő közvetlen támogatások között. Ezzel szemben a beruházások növekedése elmaradt a jövedelem gyarapodásának ütemétől, mert azokat leginkább a célzott fejlesztési támogatások befolyásolták. Ide sorolhatjuk az inputellátó ipart, az élelmiszerlánc felső fázisainak szereplőit, de leginkább a földtulajdonost. A közvetlen kifizetéseknél a támogatások szinte egésze a magasabb földárban tőkésül, aminek következtében nő a földvásárlás vagy földbérlet költsége. A földtulajdonos is részesedik a támogatásból, mert ezáltal emelkedik a föltulajdonnal rendelkező gazdák vagyona is, de a következő generáció nagyobb tőkét és/vagy működési költséget és alacsonyabb termelési hatékonyságot örököl. Az EU-ban az elaprózódott birtokszerkezet mellett a drága termőföldár a magas termelési költség fő oka. A támogatás összességében nem szolgálja a fejlődés gyorsítását és a termelési kapacitások növelését, pedig jelenleg a hitelek alacsony kamata is nagyobb mozgásteret nyújt a hatékonyság növeléséhez. További hátrányt jelent a kis- és közepes gazdaságok 80%-os arányának kialakulását célzó földforgalmi szabályozás és az ehhez kapcsolódó támogatási rendszer bevezetése, mivel a többlettámogatást főleg a legfeljebb életképes, de nem versenyképes gazdaságok élvezik. Szinte mesébe illő elképzelés, hogy a hosszú távú élelmiszergazdasági koncepció tőlük várja az élelmiszergazdasági termelés 60%-os bővülése mellett az agrobiznisz 25%-ra történő növelését a GDP arányában.
2020 után egyrészt csökkenő támogatásokkal számolhatunk, másrészt változik a kifizetések szerkezete is. Az Európai Parlament például a közvetlen kifizetések társfinanszírozását helyezi előtérbe a vidékfejlesztési támogatásokhoz hasonlóan. Mivel a második pillér (vidékfejlesztés) gyakorlatilag szektorális (mezőgazdasági) támogatás, ezért szerintük a vidékfejlesztést célszerű a regionális politika céljainak alárendelni. A beruházási támogatásokat visszatérítendő források formájában képzelik el a piaci versenyképesség javítása céljából. Nagy-Britannia évi 9 milliárd euróval az EU második legnagyobb nettó befizetője, a KAP évi 56 milliárd euró költségvetésének 16%-át teszi ki. A brit kilépés várható menetrendje még nem ismert, de ettől függetlenül is kevés esély van az agrártámogatások változatlan fenntartására, sőt Németország a közvetlen támogatások fokozatos kivezetését sürgeti.
A hazai termelési struktúrát évtizedek óta a támogatások határozzák meg, így a támogatások csökkentése, esetleg fokozatos kivezetése nem fogja a hazai versenyképességet javítani. A jövőben a támogatások helyett a versenyképesség kerül előtérbe, ez pedig komolyabb feladat, mint a támogatások kiharcolása és fenntartása. A gazdák megalapozott stratégiai döntéseihez elengedhetetlen lesz a középtávú piaci kilátások, előrejelzések készítése és azok figyelembe vétele a támogatások helyett. A 2016–2050 közötti időszakra szóló élelmiszergazdasági koncepció 2050-re prognosztizált adatai irreális célkitűzések, ezért nem segítik elő az alkalmazkodást. Például a sertéságazati stratégia a komoly többlettámogatások ellenére sem hozott változást a sertéságazatban, mégis sikerként könyveli el a politika, sőt 2050-re még irreálisabb elvárásokat fogalmaz meg a program. A program viszont alig foglalkozik az oktatás, a kutatás és innováció témaköreivel annak jelentőségének hangsúlyozása mellett. Az agrárszakoktatás és agrárkutatás jelentős fejlesztés nélkül elképzelhetetlen az élelmiszergazdasági termelés és kivitel mérvadó növelése.
A versenyképesség az agrárgazdaság talán legfontosabb kihívása. Nem véletlen, hogy a 2014–2020-as uniós ciklus az innovációt, a versenyképességet helyezte a fókuszába. Ez már csak azért is hangsúlyos kérdés, mert az uniós agrár- és vidékfejlesztési politika korábban nem e kérdéseket tartotta meghatározónak. Egy finom jelzés arra az unió részéről, hogy a jövőben egyre inkább azon termelőknek van esélye, akik képesek hatékonyan, korszerűen termelni.
Magyarországon ez különösen kiemelt kihívás, hiszen addig, amíg az 1970-es, 80-as években a magyar mezőgazdaság az akkori világ élvonalába tartozott mind a termésátlagok, mind a technikai-, technológiai színvonal tekintetében, addig mára kelet-európai versenytársaink is megelőznek bennünket. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a magyar mezőgazdaság bruttó termelési értéke még mindig csak 92%-a a 80-as évek szintjének. Ahhoz, hogy a világ új követelményeihez alkalmazkodjunk, versenyképességünket javítsuk, komoly fejlesztésre, modernizációra van szükség. Ezt kellene szolgálnia a magyar Vidékfejlesztési Programnak. Ezzel szemben meg kell állapítanunk a mezőgazdaság beruházási színvonala az elmúlt évben – támogatások hiányában – jelentősen csökkent. Erre magyarázatként az agrárpolitika arra szokott hivatkozni, hogy az előző ciklus vidékfejlesztési forrásai elköltésre kerültek, az új források pedig még nem jutottak el a címzettekhez. Sajnos ez a magyarázat csak részben fedi a valóságot. Nem szól arról, hogy a földforgalmi törvény megváltoztatása következtében az árutermelő mezőgazdasági vállalkozások döntő része elbizonytalanodott, a területvesztések már az állattenyésztés jelenlegi színvonalát is veszélyeztetik. Ugyancsak kevés szó esik arról, hogy az előző időszakhoz képest a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló források mintegy 100–150 milliárd forinttal csökkentek.
Ugyancsak kevés szó esik arról, hogy a jelenlegi pénzügyi ciklusból már több mint 3 év eltelt (a program késői elfogadásához képest is 1,5 év) és a meghirdetett pályázatok elbírálására – néhány kivételtől eltekintve (AKG, ÖKO, trágyatároló) – mind a mai napig nem került sor, miközben vannak olyan pályázatok, amelyek közel egy éve kerültek kiírásra, beadásra. A tervezett 68 jogcímből mindössze 3 esetén került sor elbírálásra, miközben közel 1000 milliárd forint támogatási igényű benyújtott pályázat vár döntésre. További, a versenyképességet jelentősen befolyásoló probléma, hogy a mezőgazdasági üzemek fejlesztésére, beruházásokra szánt forrás drasztikusan csökkent (pl. az állattenyésztés modernizációjára az előző ciklusban 280 milliárd forint állt rendelkezésre, a jelenlegi ciklusban mindössze 75 milliárd forint), és nem szóltunk még arról, hogy e források elosztása is diszkriminatív. Az állattenyésztés több mint háromnegyedét adó társas vállalkozások a rendelkezésre álló forrás mindössze 20%-ára pályázhatnak. Nem véletlen, hogy – állattenyésztési ágazatonként eltérő módon – 3–5-szörös – a túligénylés, azaz támogatással minden harmadik, ötödik terv valósulhat meg. Nem segíti az ágazat felzárkózását, a fejlesztések megvalósítását az sem, hogy – a pályázat benyújtásához képest – hosszú ideig nem kerül sor az elbírálásra. Ez jelentős többletköltséggel jár a termelőknél (lejárnak az árajánlati kötöttségek, illetve az engedélyokiratok stb.).
Végül: az elbírálatlan pályázati dömping komoly zavarokat okoz a gazdálkodónál. A szükséges fejlesztéseket kénytelenek halasztani (várva az eredményt), miközben az esetleg meglévő egyéb fejlesztési elképzeléseik is függőben vannak. AZ IDŐ PÉNZ. E régi bölcsességről a döntéshozók megfeledkeztek, ráadásul, ha hirtelen a pályázatok tömkelege kerül elbírálásra, kérdéses, hogy a megvalósulásuk hogyan alakul, hiszen több olyan gazdálkodó van, aki nem egy, hanem több pályázatot is benyújtott. Ha ezek egyszerre kerülnek elbírálásra, kérdéses, hogy hogyan tudnak megvalósulni.
A Vidékfejlesztési Program kifizetéseivel még rosszabbul állunk. Az Operatív Programok közül – szinte egyedül – a VP-ben 2016. december 31-ig gyakorlatilag kifizetés nem történt, miközben 2016 évre a költségvetési törvény 288 milliárd forint kifizetést irányzott elő. Kérdéses, hogy mi történik idén? Több mint 500 milliárd forintot terveznek kifizetni, miközben – mind a mai napig – még a pályázatok elbírálása sem történt meg. Ez különösen a versenyképességet javító fejlesztések esetén egyértelműen irreális célkitűzésnek tekinthető.
A Vidékfejlesztési Programban mintegy 1300 milliárd forint áll az agrárvállalkozások rendelkezésére. A legtöbb pályázat esetében jelentős önerőt kell felmutatnia a nyertesnek, így 2020-ig ez az operatív program önmagában több mint 2500 milliárd forint értékű beruházást generálhat. Az ágazat működésében alapvető szerepe van a támogatási rendszernek, melynek köszönhetően a 2014–2020-as ciklusban bekövetkezett változások ellenére is jól tervezhető bevételhez jutnak a termelők, ami finanszírozói szempontból is ideális. Az úgynevezett földalapú vagy termeléshez kötött támogatások mellett pedig sorra jelennek meg a beruházási pályázatok is.
Természetesen az lenne a legszerencsésebb, ha ezek a források minél előbb eljuthatnának a vállalkozásokhoz, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Európai Bizottság időhúzása miatt csak késve indulhatott el a program tervezése, és a megvalósításra is várni kellett.
Most a legfontosabb kormányzati feladat, hogy felgyorsuljanak a kifizetések. Minél előbb valósulnak meg ezek a beruházások, annál korábban hoznak profitot a cégnek és végső soron a teljes magyar gazdaság versenyképességét előmozdítják.
A következő időszakban a magyar agrárium a finanszírozási források, a kockázatvállalás és az agrár szaktudás versenye lesz. A hazai vállalkozásoknak fel kell készülniük erre a versenyre, a termelő beruházásokat és a fejlesztéseket most kell végrehajtaniuk ahhoz, hogy a bezúduló EU forrástömeg valóban hatékony lehetőséget jelentsen.
Ez az utolsó lehetőség, amelyet nem szabad elmulasztani, ugyanis nincs kétségem afelől, hogy a következő uniós költségvetés már nem fogja elkényeztetni a gazdákat – egyébként a gazdaság más területein működő cégeket sem. Ezért is fog egyre nagyobb jelentőséget kapni a kombinált finanszírozás, majd később a kedvezményes, visszatérítendő források szerepe, hiszen a cél egy önálló, egyre inkább EU-forrás független agrárium megszilárdítása.
Ehhez kapcsolódik az a pozitívum is, hogy a hitelintézetek az elmúlt egy-két évben rájöttek arra, hogy milyen stabil és jó befektetést jelent a mezőgazdaság. Az agrárvállalkozók ugyanis a legmegbízhatóbb partnerek közé tartoznak. Az agrárium mindig is speciális területe volt a banki finanszírozásnak. Korábban számos alkalommal lehetett arról hallani, hogy a gazdálkodók nehezen, kemény feltételek mellett juthatnak hitelhez, ez mára megváltozott. A válság előtt senki sem gondolta volna, hogy ez a „problémás” ágazat lesz az, amelyért versenyre kelnek egymással a bankok. Az elmúlt év során folyamatosan nőtt a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalkozások hitelállománya, köszönhetően annak, hogy a kereskedelmi bankok is egyre nagyobb fantáziát látnak az agrárfinanszírozásban. Fontos az is, hogy az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, hogy az ágazat sajátosságait figyelembe veszi nem csak a piac, hanem a döntéshozók is: az idei év mezőgazdasági káreseményeit elszenvedő gazdálkodók számára többlettámogatás lehetőségét biztosította a kormányzat, mégpedig az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció altermékei által.
Hogy az EU-pályázatok mit is jelentenek majd az agrárium számára? Úgy gondolom, hogy lehetőséget, mégpedig komoly kitörési lehetőséget, azonban itt is érvényesül, hogy a lehetőség még önmagában kevés ahhoz, hogy a legtöbbet, a legjobbat tudjuk előteremteni. Nagyon sok felelőssége van tehát minden szereplőnek abban, hogy ezek a források hosszú távú, gyümölcsöző hasznot hozzanak. Nem lehet pusztán „pénzköltés”-ben gondolkodni, olyan alapok megteremtése szükséges, melyek az újra és újra megtérülő folyamatok beindítását teszik lehetővé. Az ágazat egyébként is sok olyan tényezőnek van kitéve – szezonalitás, időjárás – melyre nem lehetünk befolyással, ráadásul a mezőgazdaság számos egyéb ágazat létfeltételének biztosítója, ezért is fontos a távlati, felelős gondolkodás.
A gépberuházások szemszögéből
A mezőgazdasági termelő – érthető módon – a profit biztonságos növelésére törekszik. A területalapú támogatás ezt az „optimumot” a szántóföldi növénytermesztés, azon belül főleg a GOFR növények környékén jelöli ki. Ezért szűkült a mezőgazdasági termelés sokszínűsége, az állattenyésztés mértéke, ezzel az ágazat rugalmassága. A kutatás iránti igény jelentősen csökkent, az innováció ugyanis kockázattal jár: „kényelmetlen”, jobb a biztosabb jövedelem, amely nagyrészt a támogatásból adódik! Sok kis- és közepes termelő az alacsony tudásigényű, viszonylag „kényelmes” technológiák alkalmazását helyezte előtérbe. Mindez, a támogatási rendszer változása esetén, kockázatokat hordoz, mivel a termelési szerkezet, az alkalmazott technológiák változtatása nem tud hirtelen megvalósulni. A „virtuális versenyképesség” alakult tehát ki, amely sok esetben nem tud motorja lenni a hozzáadott érték tényleges növelésének. Viszonylag kevesen, inkább a nagyobb méretű agrárvállalatok tudnak a világpiacon valóságosan versenyképes termelést kialakítani. Az ezek által létrehozott termelési integrációk megfigyelhetők a kistermelők, családi gazdaságok területén is, akik a függőségük növelése árán gazdasági szempontból előnyöket élvezhetnek.
A felzárkózást szolgáló beruházási támogatások hatásának elemzéséhez elég az elmúlt tizenöt év mezőgép piacának alakulására tekinteni, amely körülbelül négy éves periódusokban jelentős mértékben ingadozott. Ezt különösen a mezőgépiparunk szenvedte meg, mivel nem lehet a gyártással leképezni a kiszámíthatatlan támogatási „jogcímek” által privilegizált termékeket! A mezőgépiparunk a viszonylagos „talpon maradást” főleg a külpiaci értékesítés növelésével érte el. A gazdálkodó a pályázati kiírást várja, beruházási döntéseinek jelentős részét ez, és nem a piactudatos technológiafejlesztés határozza meg! Ezzel nem csupán a versenyképes termeléshez folyamatosan szükséges fejlesztéseket korlátozza, hanem annak fenntarthatóságát is. Ha például csupán a hazai traktorpiacot nézzük, a 130 000 darabos állomány 10–15 éves cseréjéhez jóval nagyobb traktorbeszerzésre van szükség, mint amekkora az elmúlt időszakban bármelyik évben volt! Hasonló a helyzet a többi gépcsoport esetében is, amelynek eredményeképpen jelentősen nőtt a gépek átlagéletkora, és ezzel a termelés költsége! Ez a jelenség az alkatrész kereskedelem elmúlt 15 évének alakulásával is igazolható: itt folyamatos, ingadozások nélküli növekedés volt! A beruházási források egészét nézve nem annyira nagy a támogatás aránya, annak inkább a beruházások orientációjában van jelentősége. Bővebb elemzést igényelne az is, hogy ezen az áron egyáltalán mekkora a támogatások tényleges gazdasági hatása, mivel a fizetőképes kereslet növelésével a géppiaci árszint növekedése is valószínűsíthető, jelentősen csökkentve a forrásnövekedés esetleges kedvező hatását.
A napokban olvashattuk, hogy a munkanélküli diplomások között az egyik legnagyobb csoportot az agrárszakemberek alkotják. Felvetődött, hogy ennek elsődleges oka a képzés színvonala, az oktatás nem kellően gyakorlatias volta. Az elemzésünk alapján viszont megkérdezhető: az agrártermelésnek mekkora a jó szakemberigénye? Feltételezhetően az agrár-felsőoktatás erősítése, fejlesztése viszont pozitívan hat az elkerülhetetlen technológiafejlesztésekre! A mezőgazdasági gépészmérnökök vonatkozásában jelentős hiány van, nem csupán a gazdaságokban, hanem a mezőgazdasági gépgyárakban is. Úgy gondolom, a hazai gyártású gépek nagyobb belpiaci részesedésének nemzetgazdasági jelentőségét nem kell indokolni! Jó lenne, ha az agrártámogatások ezt a törekvést hatékonyabban segítenék.
A pénzintézetek nézőpontjából
A nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy azoknak az országoknak a mezőgazdasága tudott az elmúlt évtizedekben megfelelni a világgazdasági kihívásoknak, ahol erős volt a beruházási és ennek keretében az agrár-innovációs tevékenység, illetve magas volt a K + F arány. A beruházásokat, az innovációs törekvéseket a szaktanácsadás, a szakoktatás, a felsőoktatás és az agrárkutatás színvonala mellett döntően a támogatási lehetőségek befolyásolják, így az erre szánt forrásokat az innovativitási kedv erősítésére, a versenyképesség javítására célszerű felhasználni. Magyarországot az elmúlt 2-3 évtizedben nem ez az irányultság jellemezte.
A mezőgazdasági beruházások nemzetgazdasági beruházásokon belüli aránya Magyarországon a 2010-es évek első felében 5,6 és 5,9% között alakult. A 2015. évi drasztikus – 1,7 százalékpontos – csökkenés a támogatási lehetőségek adott évi hiányával magyarázható. A mezőgazdasági beruházások ugyanis erősen támogatásérzékenyek, tehát a termelők igyekeznek kivárni azt az időpontot, amikor a szükséges és tervezett beruházásaikhoz támogatás nyerhető. Ha mégis sürgetően szükségük van az adott fejlesztésre, azt lízingkonstrukció bevonásával oldják meg. Az élelmiszeripar beruházási aránya 2010 és 2015 között hasonló irányú változásokat mutatott, kisebb amplitúdóval.
A változatlan áron számított beruházások 2014-re 40%-kal növekedtek a 2010. évhez képest, de ezt követően egyetlen év alatt visszaesett a 2010. évi szint 99%-ára. Az évek közötti volumeningadozás a támogatási pályázati lehetőségek meghirdetésével, a különböző fejlesztési programok beindulásával áll szoros összefüggésben. A mezőgazdasági beruházások dinamikájának mozgatórugója az agrártámogatás és annak mértéke, a támogatások és a beruházási teljesítmények közti erős pozitív korreláció. Abban az évben, amikor a hazai és az uniós költségvetés jelentősebb összegeket fordít a beruházások támogatására bővül és korszerűsödik az eszközállomány. Amikor azonban nincsenek pályázatok, a gazdálkodók igyekeztek addig halasztani fejlesztéseiket, míg azokra újra támogatás került meghirdetésre, illetve lízingeléssel igyekeznek áthidalni nehézségeiket. Ennek következtében az ágazatban egyszerre van jelen a „túlberuházás”, és a beruházási hiány. A magyar mezőgazdaságban nem annyira a beruházási támogatások összegszerűségével, sokkal inkább azok felhasználási hatékonyságával, illetve struktúrájával volt (és van) gond. Emellett a mezőgazdasági gépberuházások megvalósításához igényelhető támogatások mértékének növekedése, vagy a támogatási lehetőségek bővülésének hatására a gépforgalmazók jelentősen megemelték a gépeik árát. Így a támogatás egy része nem a termelőnél, hanem a gépforgalmazónál realizálódik, azaz „elszivárog” az ágazatból. Fontos agrárpolitikai lépés lenne tehát a fejlesztési támogatások évek közti volatilitásának mérséklése.
A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, finanszírozási szempontból, a „motort” és egyben a legnagyobb kockázatot is a beruházási támogatások jelentik 2017-ben. A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014–2020-as ciklus félidős felülvizsgálatához közeledve az erre az időszakra vonatkozó uniós programozási időszakra elkülönített mintegy 1300 milliárd forint keretösszeg jelentős részére már megnyíltak, illetve le is zárultak a pályázati lehetőségek. Várhatóan a kormány 2017. június 30-ig a teljes keretösszegre kiírja a pályázatokat. 2017 második felétől már indulnak a ciklus beruházásai, melyek megvalósítására 2019 végéig van lehetőség. A termelői érdeklődés intenzitását jelzi, hogy több jogcímet már fel is függesztettek a kötelezettségvállalási keret kimerülése miatt. Az élelmiszeripar után a szarvasmarhatartók nyújtottak be a legnagyobb összegre pályázatot. Forrásigényük csaknem négyszerese a rendelkezésre álló keretösszegnek.
Kötelezettségvállalási keret kimerülése miatt felfüggesztésre került a gombaházak és hűtőházak létesítése, a szarvasmarha-, sertés-, baromfi-, juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése, trágyatároló építése, kisméretű terménytároló és -szárító építése, valamint a mezőgazdasági termékek értéknövelése jogcímen igényelhető támogatások első üteme. Mindegyik esetben jelentősen meghaladja a forrásigény a rendelkezésre álló keretet (a 252 milliárd forint keretre 565 milliárd forint igény érkezett).
Jelentős kockázat, hogy a pályázatokról való döntés folyamatában jelentkező késedelem akár a pozitívan elbírált beruházások meghiúsulásához is vezethet. Minél hosszabb idő telik el a pályázat benyújtása, vagyis a tervezés és a megvalósítás között, annál nagyobb az esély arra, hogy az időközben megváltozott piaci körülmények a tervezett beruházási költségek olyan mértékű növekedését jelenthetik, amelyet – ha nincs „tartalék” a pályázatban – a termelők nem képesek vállalni. Továbbá a csúszás miatt, késve megvalósított beruházások üzemeltetésénél is kiesések, veszteségek keletkezhetnek.
A több év átlagát tekintve relatíve magas agrárárak és az uniós támogatások miatt még mindig erős – bár gyengülő – a gazdaságok pénzügyi helyzete, jelentősek a megtakarítások, kedvezőek a területalapú szubvenciók, és ebben a támogatási ciklusban elérhető Vidékfejlesztési Program jogcímei is további lehetőséget jelentenek. Mindezek mellett a hitelkamatok is alacsonyak. Adottak tehát a feltételek egy intenzív beruházási ciklusra. A források azonban csak akkor mozdulnak meg, akkor generálnak beruházásokat, ha ehhez hosszú távra stabilnak remélt agrárpolitikai környezet kapcsolódik. Az agrárpolitika pedig – elsősorban a birtokpolitikából és a támogatáspolitikából adódóan – az elmúlt években elbizonytalanította a termelőket, különösen a hatékonyan termelő nagyobb gazdaságokat.
A támogatásokban lévő hatékonyságjavítási lehetőségek kihasználását korlátozza az egyes vidékfejlesztési jogcímforrások 80%-ának elkülönítése az alacsony STÉ-érték alapján kijelölt gazdaságkörre. Ugyanez állapítható meg az élelmiszer-feldolgozás beruházásainak támogatására szánt uniós források esetében is. Indokolt tehát megvizsgálni ezek módosítási lehetőségeit az uniós félidős felülvizsgálat keretében, bár a források a ciklus második felében már kétségtelenül szűkösek lesznek.
Az agrár- és támogatáspolitika ma elsősorban a kisebb gazdaságokat helyezi előtérbe. Látni kell ugyanakkor, hogy az egyéni gazdaságok termelése jóval eszközigényesebb, mint a társas vállalkozásoké, és ez még akkor is így van, ha az egyéni gazdaságokban több olyan gép és berendezés is felhalmozódhatott, amelyek elöregedtek, használati értékük elmarad a korszerűbb gépekétől, berendezésekétől. Ezt a megállapítást arra lehet alapozni, hogy napjainkban az egyéni gazdaságokban mintegy 50%-kal több tárgyi eszközérték jutott egy hektár mezőgazdasági területre, mint a társasokban.
Véleményünk szerint a „The small is beautiful” elv (80% – 20%) alkalmazása kihívás elé állítja a hazai bankszektort, ugyanis a pályázók köre rendkívül heterogén. Lényegesen több őstermelő, egyéni vállalkozó és kisebb mezőgazdasági vállalkozás nyújtott be pályázatot, melyek pénzügyi helyzete kevésbé erős és transzparens, illetve ezen vállalkozások által biztosítandó fedezeti háttér is kétséges.
Arra számítunk, hogy a 2014–2020-as források most egy nagyon rövid időszak alatt kiírásra kerülnek. Ez extra kapacitást kíván minden szereplőtől. Együttműködés kell, hogy ne csak elköltsük, hanem ésszerűen felhasználjuk az EU-forrásokat.
A kérdés csak első hallásra naiv. A fejlesztéspolitika örök dilemmája, hogy a felzárkóztatásra vagy a gazdaság versenyképes részének további fejlesztésére helyeződjön-e a hangsúly. Az amúgy is versenyképes vállalkozásokat tegyük még ellenállóbbá vagy társadalompolitikai szempontokat is figyelembe véve a leszakadókat is hozzuk helyzetbe? Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egészséges verseny jelenléte a gazdaságban üdítően hat, olyan mint egy jó kis júliusi zápor.
Egy ágazat részére nyújtott támogatás nem jelenti automatikusan a versenyképesség növekedését, de ha nincs támogatás, akkor a tőkeszegény ágazatokban nincs beruházás és csökken a versenyképesség (élelmiszeripar). Van arra is jó példa, hogy a támogatás hiánya kedvező hatást gyakoroljon egyes alágazatok versenyképességére, azáltal, hogy ott a piaci versenyfeltételek szabadon érvényesülhetnek (baromfi-, ill. sertésszektor az EU-ban). Az EU állatjóléti/környezetvédelmi előírásai azonban generálhatnak olyan beruházási igényt a gazdáknál, ami versenyképességüket visszavetheti a világpiacon,
itt mindenféleképpen szükséges lehet a támogatás (trágyakezelés).
Természetesen nincs az a gazda, aki nemet mondana 40, olykor 60 százalék támogatási intenzitásra. Ez helyes is. A probléma akkor van, ha már csak a támogatás lehetősége vezérel bennünket. Beépül a döntési mechanizmusainkba és nem mint eszköz, hanem mint cél jelenik meg. Mindent alárendelünk a célnak és a bekerülési értéket a támogatási összeggel azonosítjuk. Azonban semmi sincs ingyen. Amikor beruházási döntést hozunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a jövő élelmiszergazdasága nem lesz olyan bonyolult szerkezetileg! Vannak itt olyan „sztárok”, mint a kukorica, baromfi, sertés, Holstein marha. Ezen fajok, fajták csúcsra járatása, genetikai potenciáljának gazdaságilag is eredményes „üzemeltetése” dönti el, ki lesz életképes. Holnap a mainál is iparszerűbb termelés következik. Ennek feltétele azonban, a még célszerűbb, a még folyamatorientáltabb beruházási döntések meghozatala. Nem szabad csupán a pénzre pályázni, így viszont csak egy logikus cél marad: a funkcionalitás megvalósítása.
Milyen gyakorlati problémák merültek, vagy merülnek fel a pályázati időszak során?
A 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásainak zöme már megjelent és a jogcímek nagy részére többszörös igény érkezett be. A kiírások tavaly óta dömpingszerűen jelennek meg és a tájékoztatások szerint 2017. első félévében az összes pályázati lehetőség kiírásra fog kerülni.
A túligénylések mutatják, hogy szinte minden területen (kertészet, állattenyésztés, élelmiszeripar) jelentős igények mutatkoznak beruházásokra, fejlesztésekre. Az uniós és a hazai szabályozás csúszása miatt az első kiírások csak 2015. év végén jelentek meg. 2017. év elejéig döntés egyelőre csak az ÖKO, az első körös AKG és a trágyatároló pályázatoknál született.
Az új pályázati eljárásrend előnye, hogy a felhívásokban jelzett benyújtási időszakok kiszámíthatóvá teszik a pályázatok beadását, nem a beérkezés ideje, hanem a pályázatok minősége a meghatározó, illetve a felhívások módosítása könnyebben megvalósítható, mint jogszabályok esetében. Ugyanakkor látszik az is, hogy a felhívások több esetben nem eléggé „kiérleltek”, a sietség a minőség rovására megy, emiatt a számos módosítás sokszor követhetetlenné teszi a felhívásokat. Az új kiírások megjelenésével párhuzamosan jönnek elő folyamatosan kérdések, javaslatok, rengeteg kérdés ma is nyitva van, illetve ellentmondásos tájékoztatások születnek. Ez nem könnyíti meg sem a pályázók, sem a bírálók, a hatóság dolgát. Szakmai szervezetként rengeteg észrevételt kapunk és ezek alapján folyamatosan jelezzük az észrevételeket, javaslatokat az Irányító Hatóságnak. Bízunk benne, hogy lesz nyitottság a módosítási, korrekciós javaslatokra és a nyertesek a megvalósítási időszaknak már egyértelmű és életszerű szabályozás mentén tudnak nekilátni.
2017. év első felében várhatóak a tavalyi pályázatok döntései. Nem lesz szerencsés, ha a beadások után a határozatok is dömpingszerűen születnek majd meg, mert egybe fognak torlódni a kivitelezések is. A gazdáknak 2 évük van, hogy megvalósítsák a támogatott beruházásokat, és már most látszanak a kivitelezői oldalról a szűk kapacitások. Ráadásul, aki pl. 40 millió Ft fölött kap uniós támogatást, annak kötelező a közbeszerzés, akkor is, ha őstermelő. Ez további csúszásokat jelenthet, nem beszélve ennek plusz pénzügyi és adminisztrációs terhéről.
Van néhány olyan jogcím, ami még nem jelent meg, de jelentős érdeklődés és igény mutatkozik rá a gazdálkodók részéről, pl. a tudásátadásra vonatkozó jogcímek, a támogatott szaktanácsadás, amelyek megjelenése szintén 2017 első felében várható.
A korábbi ciklusokban népszerű fiatal gazdák induló támogatása jogcím 2016. decemberben megjelent, a beadási időszak 2017. tavaszán indul. Ami nagy változás, hogy beadáskor már egyéni vállalkozónak kell lenni és termelési potenciállal kell rendelkezni (6 és 25 ezer STÉ között). 2007 és 2014 között több mint 8 ezren nyertek ilyen induló támogatást, most egyelőre a jelenlegi számok szerint az látszik, hogy max. 3 ezer fiatal fog tudni nyerni. Nagyon oda kell figyelni a kiírás minden részletére, a lehetséges jogkövetkezményekre, mert irreális vállalások esetén nagyon komoly szankciók szabhatók ki.
-an összeállítás-
A cikk szerzője: Agro Napló
