Amennyiben meg szeretnénk érteni, milyen szándék áll a tervek mögött, akkor először azt a kérdést kell megválaszolni, hogy egyáltalán miért van szükség arra, hogy hozzányúljunk a mezőgazdasági termelő egységek (üzemek, gazdálkodók stb.) szabályozásához, és ezen belül az adózási szabályokhoz. Ez azért fontos kérdés, mert a mezőgazdaságban megtermelt jövedelem után nemzetgazdasági összehasonlításban viszonylag kevés adót kell fizetni, tehát jogos lenne az észrevétel, hogy miért kell ezt a dolgot egyáltalán bolygatni. A korrektség kedvéért említsük meg, hogy egyéb adófajtákat – legyen az áfa, vagy bármilyen munkához kapcsolódó adó vagy járulék – bőven és szabályosan fizetnek a mezőgazdasági termelők. Ezen adók kapcsán is van az agráriumot érintően specifikus véleményünk (pl. az áfacsökkentés a legjobb fegyver a feketegazdaság ellen), de ebben a cikkben nem ezt a témát boncolgatjuk.

Most a jövedelmek után fizetendő adóról beszélünk, és arról, hogy miért kell ebbe a rendszerbe belenyúlni, ha az jelenleg elég kedvező az ágazat szereplőinek. A válaszunk az, hogy a probléma alapvetően másból fakad. A jelenlegi szabályozási környezetben a legtöbb gazdálkodó nem érdekelt abban, hogy átlátható legyen a tevékenysége. A rendszer adta lehetőségeket jobban ki tudja használni, hogyha a tevékenységét több gazdálkodási formában, jellemzően részletekre darabolva végzi. Ezzel nem az a legfőbb probléma, hogy így a KSH, vagy az AKI szakemberei nem tudnak tiszta képet alkotni a mezőgazdaság valós tevékenységéről, és így a szakpolitikai döntések meghozatalához nem tudnak a szakemberek megfelelő megalapozottságú előkészítő anyagokat készíteni (bár ez is egy fontos eredménye lenne egy átlátható rendszernek).

A valós probléma az, hogy a bankok az átláthatatlan struktúra miatt nem tudják megfelelően finanszírozni az ágazat fejlesztéseit. Pedig ez különösen fontos lenne. Mára egyértelművé vált, hogy aki a mezőgazdaságból szeretne megélni, és a családját is ebből szeretné eltartani, annak fejleszteni kell. A piaci versenyben hosszú távon azok fejlődhetnek, akik képesek beruházni, ehhez viszont hitel kell. Sőt már az is látható, hogy amikor támogatásokról beszélünk (akár EU-s, akár hazai), a fejlesztési, beruházási támogatások esetében egyre nagyobb szerepe lesz a visszatérítendő támogatási formáknak, amelyek gyakorlatilag rendkívül kedvező hiteleket jelentenek. Amennyiben az ágazat a jelenleginél nagyobb mértékben szeretné befogadni ezeket a fejlesztési forrásokat, akkor javítani kell az átláthatóságát. Egyébként ez azért is fontos, mert kiváló adósok vagyunk a bankok szemszögéből, a mezőgazdasági termelők visszafizetik a hiteleket, amiket felvesznek, jóval nagyobb arányban, mint más nemzetgazdasági ágazatok. Tehát a cél az, hogy alkalmassá tegyünk magunkat arra, hogy ezekhez a fejlesztési forrásokhoz hozzájuthassunk.

Ehhez egyrészt az kell, hogy a jelenleginél átláthatóbb legyen egy mezőgazdasági üzem, tisztábbak legyenek a tulajdoni és bérleti viszonyok, egyértelmű legyen, hogy meddig terjed a vagyonközösség. Másrészt láthatóvá kell tenni, hogy mennyi jövedelmet termelünk, hiszen akkor fogja a finanszírozó elhinni, hogy vissza tudjuk fizetni a hitelt. De ami nagyon fontos, hogy mindeközben ne emeljük az adóterhelést, mert akkor a szereplők nem lesznek érdekeltek ezekben a változásokban, hiszen elsőre csak annyit érzékelnek, hogy több adót kell fizetni.

Tehát most már talán érthető, hogy mi a cél. Azoknak a mezőgazdasági szereplőknek szeretnék segíteni, akik ebből a tevékenységből élnek, jellemzően az egész család a mezőgazdaságból szerzi a jövedelmet, és azt szeretnék, hogy a gyerekeik is ezzel foglalkozzanak. Mi úgy látjuk, hogy ehhez létre kell hozni egy gazdálkodási formát, amiben a teljes vagyonközösség egyben jelenik meg, és láthatóvá válik az is, hogy mennyi jövedelmet termelnek. Mindezt úgy, hogy ettől ne növekedjen az általuk jövedelem után befizetett adó összege.

Mi a kamaránál jelenleg úgy gondoljuk, hogy erre a legjobb megoldás az, hogyha létrehozunk egy új gazdálkodási formát, munkanéven ezt nevezzük családi mezőgazdasági vállalkozásnak (csmv). Az ezzel kapcsolatos jogi, kormányzati egyeztetések még folynak, tehát végeredményről nem tudok beszámolni, csak a szándékainkról. Mi úgy gondoljuk, hogy a csmv-éket talán úgy a legkönnyebb elképzelni, mint egy olyan speciális kft.-t, amelynek csak családtagok lehetnek a tagjai, és csak mezőgazdasági tevékenységet végezhet. Viszont abban is speciális lenne, hogy a megszerzett jövedelem bizonyos mértékéig (nem tagadom, hogy a 100 millió forint a célunk) ne kelljen jövedelem alapú adót fizetni.

Azt reméljük ettől a konstrukciótól, hogy az előnyök mindenki számára érezhetőek és élvezhetőek lesznek, viszont senki nem kerül hátrányosabb helyzetbe, mint ahol most van. Így a gazdasági szereplők nem lesznek érdekeltek abban, hogy ne használják ezt az új lehetőséget. Tehát a most is a magyar mezőgazdaság gerincét adó családi gazdaságoknak a jövőben nem kellene egy kusza struktúrában, őstermelőként, egyéni vállalkozóként, így-úgy gazdálkodniuk. Hanem az egyébként is természetes vagyonközösségek, a családok most hivatalossá és transzparenssé válnának családi mezőgazdasági vállalkozásként. Egyébként ez például a generációváltást is elősegíti, mivel egy ilyen funkcionálisan működő vagyonközösséget jóval könnyebb lenne átadni a fiatalabb generációnak.

Természetesen nagyon sok még a nyitott kérdés a részletszabályok tekintetében, a teljesség igénye nélkül pl. egy családban hány családi mezőgazdasági vállalkozás lehet, működő kft.-ék átalakulhatnak-e csmv-vé. És talán még ezeknél is nagyobb kérdés, hogy mi legyen az őstermelői státusszal, mert – ahogy ezt már le is írtam – mi azt gondoljuk, hogy akik ebből akarnak megélni, és rendes árutermelést folytatnak, azok ezt egyéni vállalkozóként, családi mezőgazdasági vállalkozóként, vagy gazdasági társasági formában tegyék meg, ne őstermelőként. Ezért a jelenleginél szigorúbb szabályozást szeretnénk az őstermelők vonatkozásában, hogy valóban csak azok legyenek őstermelők, akik nem főtevékenységszerűen gazdálkodnak, és csak a megtermelt felesleget értékesítik.

A következő hónapokban az Agrárminisztériummal együttműködve ezeket a kérdések szeretnénk a kormányon belül letisztázni, és egy olyan új jogszabályi környezetet kialakítani, amely ezen célok eléréséhez segít minket. Ami fontos, hogy az ágazati szereplőknek hagyunk időt arra, hogy alkalmazkodjanak az új szabályozási környezethez. A számukra ideális helyzet eléréséhez a kamara kiadványok, rendezvények, online kalkulátorok és tanácsadás keretében segítséget fog nyújtani.

És végül az eredeti kérdésre válaszolva: ez a változás se nem az adóoptimalizálásról, se nem az adókerülésről szól. Ezekre a változásokra azért van szükség, hogy megteremtsük a magyar mezőgazdaság fejlődésének a feltételeit. Mert a potenciál benne van a hazai agráriumban, de a fejlődés önmagától nem fog bekövetkezni, ehhez mindannyiunk erőfeszítésére szükség van.

Ez a tervezet fő irányait tekintve támogatható, mindenképpen előrelépést jelent a mostani szabályozáshoz képest. Ugyanakkor látni kell, hogy az átláthatatlanságból eredő problémák mérséklése, megszüntetése érdekében szükség van egyéb szabályozások, elsősorban pedig az adórendszer racionalizálására is.

A családi mezőgazdasági vállalkozásokra vonatkozó tervezett jogszabály önmagában nem elég annak a problémának a megszüntetéséhez, hogy Magyarországon a mezőgazdasági termelő fogalmát több jogszabály többféleképpen, egymást sokszor csak részben átfedve definiálja. Mindenképpen szükséges a különféle kategóriák és a hozzájuk kapcsolódó regulák újragondolása annak érdekében, hogy a fogalmak, a termelés kereteit adó jogi kategóriák és az üzemméret összhangját megteremtsük.

A tervezett családi mezőgazdasági vállalkozás cégforma bevezetésének azonban csak akkor van értelme, ha ezzel elérjük a jelenlegi őstermelői gazdálkodási forma megszüntetését, esetleg szerepének jelentős visszaszorítását, kiváltását. Az őstermelő ma Magyarországon a legelterjedtebb gazdálkodási forma. Adójogi kategóriaként hozták létre – elsősorban politikai célok érdekében. Következménye az ökonómiailag egységes gazdaságok adóoptimalizálás miatti „szétírása” a családtagok és ismerősök között. Ezzel az ágazat transzparenciája jelentősen gyengült, még jobban teret nyert a fekete- és szürkegazdaság.

Az őstermelői forma kiváltását oly módon célszerű megtenni, hogy az őstermelői kedvezmények kizárólag a szociális jellegű gazdálkodással összefüggésben maradjanak meg, mint adójogi kategória megszűnjön (ne kapcsolódjon hozzá általános adóelőny), közjogi keretek közt pontos tartalommal kerüljön meghatározásra. Azok a gazdálkodók, akik nem maradhatnak az őstermelői kategóriában, azok legyenek „átirányíthatóak” családi mezőgazdasági vállalkozás cégformába. Mindezt gyorsan kellene végrehajtani, mivel az átalakításnak jelentős a társadalmi hatása, amely befolyásolja a választói közérzetet, tehát választások előtti években megvalósíthatatlan. Szempont legyen az is, hogy az adóterhelés összességében ne növekedjen.

E fenti igény megfogalmazása mindjárt átvezet az adózás, az adórendszer kérdéséhez, hiszen a tervezett átalakítás csak ezzel összefüggésben értelmezhető. A jelenlegi mezőgazdasági adózási rendszer egyrészt elősegíti az adóelkerülést, így ösztönzi a feketegazdaságot, vagy támogatja a támogatásokból való létfenntartást és a kevéssé hatékony termelést. Mindezek miatt a mezőgazdasági adó- és járulékrendszer általános reformja a közeljövőben elkerülhetetlen. Alapvető követelmény, hogy jelentős egyszerűsítés keretében egy átláthatóbb adórendszert kellene bevezetni, amely támogatja a kis és közepes méretű gazdaságokat és mindezt átláthatóan.

A létrejövő új családi mezőgazdasági vállalkozások esetében megfontolandó egy földalapon történő átalányadó-fizetési rendszer bevezetése. Ebben az esetben a mezőgazdaság adóalapjának szinte kizárólag a termőföldet lehetne tekinteni, más adó nem terhelné ezeket a gazdaságokat. A pótlólagos ráfordításokkal létrehozott tevékenységek – állattenyésztés, ültetvények stb. – hozamát figyelmen kívül kellene hagyni. Nem indokolt kiterjeszteni ugyanakkor a földalapú adózást a társas vállalkozásokra, hiszen az a teljes adórendszer átalakítását igényelné. A társas gazdaságok adózása a nemzetgazdaság más vállalkozásaihoz hasonló maradhatna.

Külön kell említést tenni az adókedvezmény kérdéséről. Mint már említettem, a családi mezőgazdasági vállalkozás kategóriát úgy kell bevezetni, hogy az adóterhelés összességében ne növekedjen. A nyilvánosságra került javaslatok azt sugallják, hogy a támogatási összeg nélkül számított mezőgazdasági bevételek 100 millió forint összeghatárig adómentesek lehetnek. Ez a javaslat azonban túlzottnak tűnik, hiszen ez azt jelentené, hogy az akár több mint 400 hektáron gazdálkodók teljes adómentességet kapnának! Ráadásul az adómentességi küszöbértékre vonatkozó javaslattal párhuzamosan a támogatások drasztikus növelésének igénye is megfogalmazásra került, ami szintén távol esik a realitásoktól.

A leírtak nem gyengíthetik, csak erősíthetik az eltökéltséget az új családi mezőgazdasági vállalkozás üzemforma kodifikálására. Ráadásul a szabályozásnak egyéb előnyei is lehetnek. Így például meg lehetne szüntetni annak lehetőségét, hogy egy személy ugyanazt a mezőgazdasági tevékenységet több jogi, illetve adózási formában is folytathassa, a transzparencia növelése mind a termelők, mind az állam oldalán jelentős adminisztrációs tehercsökkenést eredményezhetne. Sőt, ha egy minimum méretet állapítanánk meg, amely alatt a gazdaság már nem lenne tovább osztható, elkerülhetővé válna a gazdaságok öröklés útján történő elaprózódása is.

A családi mezőgazdasági vállalkozás létrehozása elsősorban nem adózási kérdés, még akkor sem, ha financiális oldalról egyébként további egyszerűsítéseket hoz majd a gazdálkodók számára.

Jelentősége abban áll, hogy az adózási szempontok miatt eddig szétírt gazdaságok számára megteremti azt a lehetőséget, hogy tevékenységüket mostantól egy ökonómiai egységként, jogilag és gazdaságilag is egy vállalkozásként működtessék.

A családi mezőgazdasági vállalkozás a családi gazdaság mostani fogalmával ellentétben már jogi személyiséggel rendelkezne, átmenetként a személyegyesítő (betéti társaság, kkt) és a tőkeegyesítő (kft) vállalkozási formák között. Az alapvető újdonságot az jelentené, hogy működése során a „csmv” nem minősülne gazdasági társaságnak.

Ennek ott van jelentősége, hogy a vállalkozás jogokat és kötelezettségeket szerezhet saját nevében, és a tagok felelőssége ugyanúgy korlátozott, mint egy kft.-ben, viszont a Cégtörvényben előírt adminisztratív korlátozásokat már nem kell alkalmazni.

Egyértelmű az a szándék, hogy a „csmv” egyszerűbb eljárási szabályai csak a mezőgazdasági szektor részére legyenek biztosítva, hiszen az agrárium gazdasági feltételei és a fokozott piaci kitettsége egyúttal speciális lehetőségek kidolgozását is igénylik. Ennek megfelelően családi mezőgazdasági vállalkozást kizárólag mező-, erdőgazdasági, valamint ehhez kapcsolódó kiegészítő tevékenység folytatása céljából lehet majd alapítani.

Fontos, hogy ez a kedvezményes jogi konstrukció az alanyi oldalon is sajátos feltételekhez lesz kötve, hiszen tagjai csak az egymással közeli hozzátartozói viszonyban lévő személyek lehetnek majd.

Kiemelt jelentősége lesz annak, hogy a „csmv” tagjai a tulajdonukban, használatukban lévő földet és termelési eszközöket apportálhatják a vállalkozás vagyonába. Ezen vagyon birtokában a tevékenységet hivatalosan is a vállalkozás végzi majd, így az egymás közötti, kényszer szülte számlázásokra ezen túl már nem lesz szükség.

Az üzemszerű működés előnyei nem csak a jog szintjén jelennek majd meg. A családi gazdaságok ugyanis – hiába élveznek különböző adózási és illetékfizetéshez kapcsolódó kedvezményeket – a jogi személyiség hiányából fakadóan eddig jellemzően kívül maradtak a pénzügyi intézmények radarszintjén, a gazdaság bevétele ugyanis a családtagok külön-külön jövedelmeként jelenhetett csak meg a hitelbírálat során.

Még abban az esetben is, ha egy pénzügyi intézmény – nyilván az agrárium jó adós minősítése miatt – be is vállalta az őstermelők hitelezését, a külföldi tulajdonú bankok számára értelmezhetetlen volt a sajátosan magyar, őstermelői kategória pénzügyi megítélése.

A „csmv” bevezetésével egyértelmű, hogy a banki szempontból eddig alig látható családi gazdaságok a vállalkozási forma átalakításával immáron valós gazdasági erejüknek megfelelően, hitelképes egységnek minősülhetnek majd.

A finanszírozás nehézségei mellett nem vitás, hogy a közel húsz évvel ezelőtt megalkotott „családi gazdaság” kategóriája a földszerzések terén is kiemelt eszköze volt a gazdáknak.

A földügyi kedvezmények fenntartása mellett a „csmv” társadalmilag fontos szerepet játszhat az agráröröklés és a generációváltás akut problémáinak megoldásában, hiszen az egy gazdasági egységben történő gondolkodás, a cégszerű jövedelemtermelés várhatóan már nem készteti szétdarabolásra az örökösöket sem.

Nagyon fontos leszögezni, hogy az őstermelői adózás és az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nem szűnnek meg, hiszen a financiális szempontokon túl a vidéki lakosság részére kiemelt társadalmi jelentőséggel bírnak, a másik oldalról viszont szükséges azoknak a jelen gazdasági viszonyokhoz való aktualizálása.

Világos az is, hogy a fent leírtakon túl a „csmv” sikere legfőképp azon múlik majd, hogy az őstermelői rendszerből való átlépéssel milyen adózási, számviteli kedvezményeket sikerül megőrizni az új vállalkozási formát alkalmazók számára.

Összességében elmondható, hogy a családi mezőgazdasági vállalkozás azon gazdálkodói kör számára jelent majd valós alternatívát, akik a jövőben a kistermelői tevékenység keretein túllépve, gazdaságuk fejlesztése irányába tudnak és kívánnak is elmozdulni.

A családi mezőgazdasági vállalkozás (a továbbiakban: csmv) bevezetése új felismerést takar, miszerint a jogi személyiség alapfeltétel a professzionális mezőgazdaságban. Az új vállalkozási intézmény létrehozása rengeteg kérdést felvet, ami ugyan túlmutat magán a vállalkozási formán, de kitűnően rávilágít a mezőgazdasági szabályozást átható ellentmondásokra. Mindenképp elgondolkodtató, hogy ha a jogi személyiségű vállalkozási forma a jövő útja, akkor a többi jogi személy miért nemkívánatos?

A csmv életképességének minimumfeltétele a jelenlegi szabályozás újragondolása, aminek egyik ága az őstermelői rendszer. Az egyéni gazdaságok, ezen belül az őstermelők által igénybe vehető kedvezményes, valójában köztehermentes közteherviselési rendszere logikus és következetes, amelyre a jövőben is szükség van, ha a mezőgazdasági termelés szociális funkcióját is elismerjük. A kistermelői kedvezmények pedig – amennyiben nem élnek vissza vele – teremtik meg a kapcsolatot a szociális és az árutermelő mezőgazdaság között.

Önmagában az a tény, hogy a területalapú támogatások felső deciliséből felerészben magánszemélyek – zömmel őstermelők – részesednek, jól mutatja, hogy mára kialakult az az őstermelői kör, amely kizárólag piaci alapokon nyugvó, teljes egészében árutermelő tevékenységet folytat. A csmv ennek a körnek segíthetne azzal, hogy transzparenciát és arányos közteherviselési rendszert biztosítva integrálja az árutermelést a professzionális mezőgazdaságba. Ez azonban csak akkor működhet, ha az őstermelői rendszer kapcsán érzékelhető súlyos problémák rendezésre kerülnek.

A csmv a jelenlegi információk szerint gazdasági társasággá válna és jogi személyként működne. Az új szabályozással tehát elismernék a tőkeegyesítés, azaz a társas vállalkozás fontosságát a mezőgazdaságban. Nem világos ugyanakkor, hogy ha a családtagok tőkeegyesítése kívánatos, miért negatív az, ha magánszemélyek más csoportja kíván együttműködésre lépni. Jól mutatja a hazai agrárpolitika kétarcúságát, hogy miközben az agrárpolitika az elmúlt években a kistulajdonosok tulajdonában álló társas vállalkozásokat is nagybirtokként aposztrofálta, melyek közül a korábbi miniszter egyet sem tartott kívánatosnak, az új fősodort a családtagok együttműködésével létrejövő társas vállalkozási forma adja. Jó lenne, ha az új vállalkozási forma megjelenése nem a diszkrimináció növekedésével járna együtt.

A csmv rávilágít a ma hatályos földszabályozás problémáira is. Nehéz lesz például feloldani az abból fakadó ellentmondást, hogy jogi személy földtulajdonnal nem rendelkezhet (ez jelentősen rontja banki szempontból a csmv hitelképességét). De a jelenlegi szabályok nem kedveznek a csmv-k földbevonásának sem. Ezért úgy gondolom, hogy a javaslat félmegoldás, az agrárszabályozás saját csapdájába esett. A versenyképes árutermelő mezőgazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen a jogi személyek földszabályozásának újragondolása.

Az EU-ban a tagállamok önrendelkezése az adóztatás vonatkozásában (szja, tao) rendkívül nagy, ugyanakkor generális háttérszabályként az egyes adónemeknek, adómértékeknek, illetve adóügyi intézkedéseknek versenykorlátozó és a piactorzító hatásuk nem lehet. Az őstermelők jelenlegi kedvezményei a személyi jövedelemadó, illetve ehhez kapcsolódóan a társadalombiztosítás rendszerében még működtethetők, de az új vállalkozási formában nem feltétlen implementálhatók. Különösen azért, mert az őstermelők valójában egyéni vállalkozóként önmagukat foglalkoztatják. Ez az szja-rendszerből fakadó következmény adja az egyik legnagyobb és leginkább vitatható kedvezménynek, az úgynevezett szétírásnak az alapját, amelynél a családi gazdaság jövedelmét és az ehhez kapcsolódó közteherfizetési kötelezettséget nem a gazdaság, hanem az egyén szintjén határozzák meg. Mivel az önfoglalkoztatás a társasági keretek között nem értelmezhető, az őstermelői rendszert a csmv-től el kell határolni. Ez a szétírás intézményét is lényegében megszünteti. Azt, hogy a csmv intézményéhez milyen méltányos közteherviselési rendszert kapcsolnak, egyelőre nem ismert, ugyanakkor ahogy már jeleztem, az az EU okán csak verseny- és szektorsemleges lehet.

Egyelőre kevés információval rendelkezünk a csmv-ről, az ördög várhatóan a részletekben bújik meg. Én személy szerint bízom benne, hogy az új forma kialakítását valódi társadalmi vita előzi meg, s nem egyéni képviselői indítványként 2 nap alatt szavaz róla a Parlament.