Fontos információk jelentek meg az élelmiszer-árstopról: ezt jó, ha tudod
Vége az élelmiszer-árstopnak, helyette itt vannak a kötelező akciók a magyar boltokban.
Vége az élelmiszer-árstopnak, helyette itt vannak a kötelező akciók a magyar boltokban.
A már mintegy másfél éve működő élelmiszer-árstop kivezetésére augusztus elsejével kerül sor, itt vannak az új szabályok.
Augusztus elseje után jelentősen emelkedhet az eddig hatósági áras termékek ára.
Itt a levendulaszezon, a növény kedvelői rengeteg Szedd Magad akció közül válogathatnak.
Az agrárközgazdász szerint jelentős mértékű élelmiszer-drágulás várható az árstopok kivezetése után
2023. augusztus elsején megszűnik az élelmiszerárstop Magyarországon.
Olyan kihívások jelentek meg a hazai agráriumban, amelyek korábban nem, vagy nem jelentettek akkora problémát, mint most.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az árfigyelő rendszerről szóló törvényjavaslatot.
Nagy István szerint már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak.
2023. június 1-jén elindult a magyar boltokban az élelmiszerek kötelező akciózása.
Már a koronavírus ideje alatt is elkezdődött a kisebb településeken a kisboltok bezárása, és úgy tűnik, hogy folytatódni fog ez a tendencia a kötelező akciók miatt.
Több hatóság - a NAV, a Nébih és a rendőrség - és egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél.
A kötelező akciók megbuktak az infláció elleni harcban, de fontos tanulságot vonhat le belőlük a kormány.
A szakértő szerint a vásárlók akár jól is járhatnak a boltok számára kötelezően elrendelt akciókkal.
Nem 10%-os, hanem 30-50%-os leárazásokat hirdetett több kiskereskedelmi üzlet is a kötelező akciózás keretein belül.
Kiderült, milyen tájékoztatást kell kitenniük a boltoknak a kötelező akciózásról.
Júniustól indul a kötelező akciózás a boltokban a szankciós élelmiszerár-infláció letörése érdekében.
A Kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint sem az árstopok, sem pedig az árstopos termékek kötelező akciói nem oldják meg az infláció által jelentett problémát hazánkban.
Az infláció letörése érdekében a kormány kötelező akciózást vezetett be az élelmiszerboltokban.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.
A legfrissebb prognózis szerint azonos termőterületről a tavalyit meghaladó, 135,7 ezer tonnás francia körtetermés várható.
Augusztusban a megszokottnál több és az átlagosnál kiszámíthatatlanabbul viselkedő nagyvad bukkanhat fel az utakon.
A nyár slágergyümölcse, a görögdinnye nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Több megyére is figyelmeztetést adott ki mára a meleg miatt a meteorológiai szolgálat.