Egyetemi együttműködéssel fejlesztenék a szeszesital gyártást
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem (SZIE) és a Miskolci Likőrgyár Zrt. a magyar szeszesital-gyártás értéknövelő és...
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Szent István Egyetem (SZIE) és a Miskolci Likőrgyár Zrt. a magyar szeszesital-gyártás értéknövelő és...
Mintegy 266 milliárd forintra nőtt tavaly az előzetes, még nem auditált adatok alapján a stratégiai partnerek eredményeivel együtt a Bonafarm csoport...
Hét ország, köztük Magyarország közös nyilatkozatban kérte a termeléshez kötött támogatások növelését vagy legalább a jelenlegi szinten tartását a 202...
Európa több tagállamában, szórványosan továbbra is előfordul a magas patogenitású madárinfluenza megbetegedés házi és vadon élő madaraknál – közölte a...
A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is, kiegészítő támogatásként, termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján igénybe vehető a kedvezőtlen adot...
Agrártámogatásokat érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés március 19-én.
A cirok a kukorica jó alternatívája lehet a száraz kontinentális éghajlaton, aszályra hajlamos területeken, mivel szárazságtűrése kiemelkedő. Ráadásul...
A harmonikus talaj-növény kapcsolat a sikeres növénytermesztés egyik legfontosabb feltétele. Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás miatt nélkülözhet...
Jelenleg 100 ezer tonna ipari almával nem tudnak mit kezdeni a szabolcsi termelők. A tervezett feldolgozó üzem enyhítené a gondokat.
A csütörtöki záróünnepségen 52 szakmában az első három helyezettet díjazták a részvevő 232 fiatal versenyző közül. A nehézgépszerelő szakágban Apagyi...
Nem örülnek a méhészek a korán jött tavasznak, emellett a súlyos aszály is hatással lehet az idei kilátásokra. A tavalyi jelentős méhpusztulás szintén...
Az EU Bizottság javaslatára Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közös jelentéstevőként értékeli a glifozát növényvédő szer hatóanyag...
Március 1-én Adonyban tartott összevont közgyűlést az Aberdeen Angus és Galloway Tenyésztő Egyesület, valamint a Murray Grey Tenyésztő Egyesület.
Londonban és Düsseldorfban népszerűsíti önálló standdal a magyar termékeket az Agrármarketing Centrum – adta hírül a szervezet.
Számot adtunk a hazai fenntarthatósági programokról és törekvésekről az ENSZ környezetvédelmi közgyűlésén Nairobiban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén tavasszal indította el a viziszárnyastartók számára ingyenes, állategészségügyi/járványvédelmi oktatását.
Április végéig csatlakozhatnak a települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz.
Termelői összefogással ugyan sikerült megakadályozni azokat a német nagyberuházásokat, amelyek tönkretették volna szinte a teljes hazai tojáságazatot,...
Teljes szemléletmódváltást követel a klímaváltozás.
Mintegy tíz százalékkal növelte árbevételét 2018-ban a Varga Pincészet, amely a közelmúltban két rangos nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerep...
Kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekhez.
Franciaország fokozza az afrikai sertéspestis miatti megfigyelést a német határon.
Megjelent a vadgazdálkodási pályázati kiírás, ami a vadászatra jogosultak mellett a gazdákat is érintheti.
A legfrissebb előrejelzések szerint a hétvégén tetőzhet a Duna áradása Budapesten.
Komoly veszteséget okozhat a gazdáknak, ha begyullad a szárítókba betöltött termény.