Idén rekordösszeget nyer a költségvetés a chipsadóból
Januártól húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó, ráadásul azt kiterjesztették a gyümölcspárlatokra, a pálinkákra és a gyógynövényes...
Januártól húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó, ráadásul azt kiterjesztették a gyümölcspárlatokra, a pálinkákra és a gyógynövényes...
A 307 nevezésből végül 27 pálinkaház 100 tétele került be az idei Pálinkakiválóságok Könyvébe – derült ki a kiadvány bemutatóján. A hazai előállítású...
A januártól emelkedő adóterhek miatt előrehozzák pálinkabeszerzéseiket a kereskedők, a jövő év elején azonban pangás várható.
Így kerülheted el az otthoni párlat-baleseteket.
Lendületet kap a pálinkafőzés – erről árulkodnak a legfrissebb adatok és ezt jelzik előre a szakmai várakozások is – írja a Magyar Idők szerdai cikkéb...
Egy Nébih helyszíni ellenőrzés során ugyanis a gyártó cég nem tudta hitelt érdemlően igazolni a felhasznált gyümölcs eredetét.
Vannak tipikus ivólének vagy lekvárnak érlelődő gyümölcsök - a szilva nem az.
Nem volt kiemelkedően jó az idei év a szilvatermést illetően, az átlagosnak mondható szezonban azonban így is mintegy 60-65 ezer tonna gyümölcsöt taka...
De az első díjnyertes magyar whisky is itt készül.
A NETA borzolja a szeszipari kedélyeket.
A magáncélú párlatkészítés legális lesz
Szlovákiában is legális lesz a pálinkafőzés a saját termesztésű gyümölcsből, de csak 25 literig. A magyar-szlovák Most-Híd párt javaslatát szerdán hag...
A belföldi borfogyasztás jelentős visszaesése miatt a borkivitel bővítését sürgette a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az Országgyűlés ...
Jázmin szőlőből készült az idei év legjobb pálinkája, amelyet a Tolna megyei Brill Pálinkaház készített. Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versen...
A kajszitermés-kiesés egyaránt jelentős a Dunántúlon, Dél-Magyarországon, a Duna–Tisza köze déli részén, egyedül az észak-magyarországi termőtájakon p...
Ha ki kellene terjeszteni az adót az Európai Bizottság miatt.
Bírálati tréninggel kezdődött meg a felkészülés a pálinkakiválóságok kiválasztására. Ez alkalomból a bizottság tagjai kézhez vehették a Fazekas Sándor...
Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évv...
A köznapi szóhasználatban. A címkékre továbbra sem lehet ráírni.
Ahol csak lehetett, a legeltetést választották a termelők a költségek kordában tartása érdekében.
Álőstermelőket szűrt ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a nyári szezonális ellenőrzésen.
Magas napi középhőmérséklet és nagyon erős UV-B-sugárzás várható szerdáig, néhol zivatarokkal.
Az El Niño nagy mértékben befolyásolja bolygónk klímáját, kutatók szerint visszafordíthatatlan következményeket okozhat.
Megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, bár kérdéses, hogy jó-e ez nekünk.