Megemelt összegű támogatást kapnak a juh és kecsketartók
Megemelt összegű támogatást kapnak a juh és kecsketartók, mivel a kormánynak sikerült elérnie az Európai Bizottságnál, hogy a nemzeti forrásból nyújth...
Megemelt összegű támogatást kapnak a juh és kecsketartók, mivel a kormánynak sikerült elérnie az Európai Bizottságnál, hogy a nemzeti forrásból nyújth...
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte az egyes erdészeti támogatások utalását. A Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodá...
Brüsszel, 2013. december 11., szerda (MTI) - Közzétette első pályázati felhívásait az Európai Bizottság a Horizont 2020 program keretében, amelynek c...
Az Európai Unió társfinanszírozásával eddig 50 millió eurót fordítottak a Magyarország, Románia és Szerbia közös határain átnyúló együttműködési progr...
Megjelent a 2013. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó és a tej előleg kifizetését lehetővé tevő vidékfejlesztési minisztériumi...
A helyi hús igényeket kielégítő vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért fele...
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) december 2-án megkezdte a különleges tejtámogatás második felének utalását, melynek keretében 2325 gazdálkodónak...
Több ezren egyáltalán nem kapták még meg a nekik jogosan járó előleget.
Az uniós pénzügyi fegyelemre vonatkozó rendelkezés miatt kisebb mértékben csökken a közvetlen támogatások összege.
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta az EU mezőgazdasági politikájának reformjáról a tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsa...
Évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészet az Európai Unió és a magyar kormány 50–50 százalékos forrásbiztosításával – mondta Czerván Györ...
A 100. Deutz-Fahr traktor!A Väderstad megvásárolta a kanadai vetőgép gyártótA Michelin csoport bemutatja a világ legnagyobb traktor gumiabroncsát: MIC...
A következő uniós költségvetési időszakban, 2014 és 2020 között a magyar mezőgazdaság 12,3 milliárd euró uniós támogatáshoz jut, ez 1,9 milliárd euróv...
Csaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és...
Az élő- és félsertés áfakulcsának csökkentése a munkahelyvédelmi akcióterv része,a kormány célja ugyanis a mezőgazdaságban dolgozók munkahelyének megó...
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) négy célterületre nyújtandó támogatást szabályozza a vidékfejlesztési miniszter rendelete, am...
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2013. október 16-án megkezdte a területalapú támogatások, és a különleges tejtámogatások előlegének folyós...
Megszületett a döntés a harmadik alkalommal meghirdetésre került Tanyafejlesztési Program idei pályázati kiírásának nyerteseiről.
Kertészeti gépbeszerzésre 24 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre, eddig 2300 pályázó nyújtott be igényt összesen 22 milliárd forint ért...
Összesen 170 milliárd forint egységes területalapú támogatás kifizetése kezdődött meg szerdán mintegy 180 ezer gazda számára, akik most a teljes támog...
Teljesen újjászületett a svéd startup által megálmodott, a hagymaállományokban való gyomirtásra tervezett robot.
A nyaralási szezonban sem szabad elhanyagolni a gyep ápolását, de a egy kis munkával csodákat érhetünk el.
Megkezdődött az egyeztetés a kedvezményezettekkel a Területi Monitoring Rendszer által észlelt potenciális meg nem felelésekről.
Egy projekt középpontjában a természetes vizekben található algabiomasszából származó biogáztermelés, valamint ennek hasznosíthatósága áll.
Visszatér a kánikula az országba, de több helyütt várható zivatar, felhőszakadás is.