MENÜ

Címke: Kalászos

Hírek > Növénytermesztés 2023.08.08.

Megjelent a Fajtaválasztás és technológia prioritásai kalászosban című interaktív magazin

Ebben az idényben a kalászos gabonát termelő gazdák hasznát kétfrontos támadás érte: vetéselőkészítéskor és vetéskor még a drasztikus energia- és műtrágyaárak növelték az input költségeket, aratáskor pedig a mélybe zuhanó termésárak koptatják el a bevételt, hiszen idén a szemes termésekért fele-harmadannyit adnak, mint tavalyi szezonban.

Partnereink hírei > X 2023.08.07.

Új genetikai generációt léptet piacra a Limagrain kukoricában – az I. Portfólió Platform összefoglalója

A Limagrain 1965-ben alapított, francia gazdák tulajdonában lévő mezőgazdasági szövetkezet és nemzetközi vetőmagcsoport, amely a világ 4. legnagyobb vetőmag vállalataként van jelen 49 ország mezőgazdasági piacán – hangzott el az I. Portfólió Platform rendezvényen a zsombói nemesítőállomás melletti kiskundorozsmai területen, ahol a hazai leányvállalt képviselői kukorica és napraforgó kultúrákban mutatták be a legújabb hibrideket. A tartalmas előadásokat meghallgatva számos új információval lettünk gazdagabbak a cég háza tájáról.

Szakfolyóirat > 2016/02 > Pr Kalászos Huszár aktív Bayer Hungária Kft.

Huszár aktív – a magyar huszár

A fejlett országokban a korszerű növényvédelem széles körű alkalmazásának köszönhetően a károsítók által veszélyeztetett termés nagy része megmentésre kerül. A helytelen gyakorlat viszont bizonyos károsítók esetén rezisztens típusok megjelenéséhez vezethet. Európában is megjelentek már egyes herbicid hatásmódokra (pl. az ALS-gátló szulfonil-karbamidokra) rezisztens gyomnövény rasszok. Magyarországon ez a jelenség még nem számottevő, de már a kalászos gabonákban is ismerünk gyomrezisztencia eseteket.

Szakfolyóirat > 2015/11 > Gazdaság búza repce Kukorica

Győr-Moson-Sopron megye szántóföldi növénytermesztése

Győr-Moson-Sopron megye az ország északnyugati csücskén található. Északról Szlovákia, keletről Komárom-Esztergom megye, délről Veszprém és Vas megye, nyugatról pedig Ausztria határolja. A megye kaput nyit a nyugat felé, hiszen Magyarországot Közép- és Nyugat-Európával összekötő útvonalai erre haladnak keresztül, valamint Nyugat felé létesít kapcsolatot a Duna, amely az ország legfontosabb vízi útja.

Szakfolyóirat > 2015/05 > Pr Kalászos Gabonakutató fajta

MEGHÍVÓ fajtabemutatóinkra

Ismét eltelt egy év és újra a szántóföldi bemutatók elébe nézünk, új reményekkel és bizakodással telve. A Gabonakutató Nonprofit Kft. és munkatársai szintén készülnek arra, hogy az elmúlt évek tapasztalatait a fajtáikkal kapcsolatosan, személyesen ismertessék meg a partnereikkel, illetve az újabb érdeklődőkkel. Hiszen mindannyiunk érdeke az, hogy jövőbeni gazdálkodásunk évről évre eredményes legyen, aminek egyik meghatározó tényezője a biológiai alap, nevezetesen a FAJTA ismerete és annak minősített vetőmagja.

Szakfolyóirat > 2015/05 > Pr Kalászos káposztarepce Zamir

A Zamir 2014-ben ismét bizonyított

Felgyorsult világunkban évről évre jelentős károkat okoznak a növénytermesztésben a fitopatogén gombák. Jelentőségük különösen a járványos években erősödik, ilyenkor akár a termés nagy részét elvihetik. A szélsőséges időjárási körülmények és a nemesítés során fogékonyabbá váló magas termőképességű hibridek és fajták szükségessé teszik a megbízható tudású gombaölő szerek használatát. Az ADAMA Hungary Zrt. ZAMIR gombaölő készítményével – amely az elmúlt években már bizonyított – áll a kalászos-, a repce- és a napraforgó termesztők rendelkezésére.

Szakfolyóirat > 2015/04 > Pr Bayer CropScience Kalászos Falcon

Kalászosok betegségek elleni védelme: Három szer – háromszor

A gombaölő szerek a termés, a minőség, s így a jövedelem fokozásának hatékony eszközei. A Bayer CropScience kiváló készítményeinek köszönhetően sok országban vezetője ennek az egyre fontosabbá váló területnek. Magyarországon jelenleg három korszerű kalászos gombaölő szert javaslunk a gyakorlat számára: a 2013-ban bevezetett Falcon Pro-t, az egy évvel korábban debütáló Zantarát, és Fusarium-specialistánkat, a Prosaro-t.

Szakfolyóirat > 2015/03 > Pr Kalászos ADAMA Mirador Forte

Mirador Forte - Győztesek találkozása

A Makhteshim Agan, immár ADAMA néven, megújult arculattal áll a termelők rendelkezésére. Egyik legfontosabb célkitűzésünk a termelő középpontba helyezése áll továbbra is a kereskedelmi és a fejlesztési koncepciónk hátterében. Igyekszünk olyan termékeket a mezőgazdaság szolgálatába állítani, amelyek ár-érték arányban a legjobb választás a termés, ezáltal a termelés jövedelmének biztosítására.

Szakfolyóirat > 2015/02 > Tudósítás búza repce Kukorica

BAYER megoldások 2015-re

A hagyományokhoz híven szántóföldi növényvédelmi konferenciasorozat keretein belül ismertette meg a termelőkkel a Bayer CropSciense legújabb fejlesztéseit. Az ismert és jól bevált megoldások, valamint az új termékek mellett terítékre kerültek az elmúlt esztendő növényvédelmi tanulságai is. Bikalról tudósítunk.

Szakfolyóirat > 2015/02 > Pr műtrágya Kísérlet Kalászos

Sileno® fejtrágyák hatása 
repcében és búzában

Partnereink számára próbálunk minél kevesebb kompromisszummal járó olyan megoldásokat kínálni, amelyek költséghatékonyak, alkalmazzák a technika legújabb vívmányait és maximálisan figyelembe veszik a növények tudományosan megalapozott igényeit, a talajadottságokat és a technikai, anyagi feltételeket. A tábláknak és táblarészeknek nemcsak a termőképessége vagy makroelem-ellátása, hanem a mikroelem-ellátása is különböző. Ezeket a differenciákat nem lehet lombtrágyakezelésekkel lekövetni, mert egyrészt a lombtrágyákat általában a növényvédelemmel egy menetben alkalmazzák a termelők, ezért nem lehet differenciáltan kijuttatni őket. Másrészt, a változó igényeknek megfelelően nem lehet változtatni az összetételükön. Harmadrészt fajlagosan sokkal drágább a lombtrágyával való mikroelem-utánpótlás, mint a szilárd műtrágyákkal történő. Végül, de nem utolsósorban, az, hogy egy lombtrágya keverhető egy növényvédő szerrel, még nem sokat mond arról, hogy a hatását nem csökkenti-e. Az általunk gyártott Sileno® N-micro® kalászos és Sileno® N-micro® repce fejtrágya ezeket a nehézségeket oldja meg. Rugalmasan, egyedi igények szerint állítható össze a hatóanyag-tartalmuk. Már februárban kiszórhatók, amikor a lombtrágyázás még veszélyes lehet. Differenciált dózisokban juttathatók ki. Amennyiben nincs megfelelő műtrágyaszóró a termelőnél, vállaljuk a kiszórást is. Elkerülhetők a keverési problémák és alacsonyan tartható a hatóanyagköltség.

Szakfolyóirat > 2015/02 > Gazdaság Kukorica vetőmag Kalászos

Tolna megye mezőgazdasága

A művelésbe bevont terület évente átlagosan 208 ezer hektárt tesz ki (2005–2014 között). A legfontosabb kultúra a kukorica, habár 2014-ben kisebb volt a vetésterület, mint a megelőző években, még mindig másfélszer nagyobb területen vetik, mint a kalászos gabonákat. A kukorica és a kalászos gabonák területe az összes művelt terület négyötödét teszi ki. A harmadik legnagyobb területen vetett kultúra a napraforgó, évről évre körülbelül a terület 12 százalékát fedi le. A speciális kultúrák közül a szőlő mezőgazdaságban betöltött szerepe fontosabb az országos átlaghoz képest, míg a gyümölcsöké gyakorlatilag elhanyagolható.

Szakfolyóirat > 2014/08 > Tudósítás búza Kalászos fajta

Martonvásár: 
kalászos fajtabemutató 2014

Az évről évre június második hetében megtartott martonvásári országos kalászos fajtabemutatón idén 9 növényfaj 44 fajtájával kerülhettek „testközelbe” az érdeklődő gazdálkodók. A bemutató fő gerincét adó kenyérbúzákon kívül kekszbúza, durum búza, tritikálé, őszi és tavaszi zab, tönkölybúza, alakor- és tönkebúza, továbbá rozs, valamint őszi és tavaszi árpa fajták kerültek bemutatásra.
A fajtasorban elvetett 22 búzafajtából és 3 fajtajelöltből aktuálisan egy tucat bír meghatározó jelentőséggel és ezek közül idén az 
Mv Karéj és Mv Nádor számít vetőmagpiaci szempontból elérhető újdonságnak.

Szakfolyóirat > 2014/08 > Szántóföld búza Árpa vetőmag

Hasznos információk az őszi kalászos vetőmag beszerzések előtt

A vetőmag maga az élet, a gazdálkodás alapja. Ennek fényében különösen fontos, hogy a lehető legjobb minőségű vetőmagot szerezzék be a gazdálkodók. A minőségi vetőmag ismérvei sokak számára talán egyértelműnek tűnnek, azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján mégis úgy tűnik, hogy fontos újra és újra ismertetni azokat. 

Szakfolyóirat > 2014/06 > Gazdaság Kalászos gabona sárgarozsda

Hajdú-Bihar megyében is erős a sárgarozsda jelenlét

Az enyhe tél következtében igen hangsúlyos különbségek fedezhetőek fel a kalászos állományok fenofázisai között, szakértők szerint Hajdú-Biharban is szétugrottak az állományok. A eltérő fajtájú állományok jelenleg a kikalászolás, virágzás, illetve az elvirágzás időszakában vannak, de a legszembeötlőbb jelenség, hogy idén mennyire elhúzódik a kikalászolás és a szemtelítődés időszaka a kalászosok tekintetében. Összességében elmondható, hogy az állományok jó képet mutatnak.

Szakfolyóirat > 2014/03 > Gazdaság búza szőlő bor

Veszprém megye növényvédelmi technológiai sajátosságai

Áttekintés – élet a vulkánokon Veszprém megye mezőgazdasági adottságai igen speciálisak. A Balaton és a vulkanikus domborzatok találkozása kiváló feltételeket biztosít a szőlőtermesztéshez, szántóföldi területe pedig az egyik legalacsonyabb az országban (2013-ban 15. a 19-ből). Az országos átlaghoz képest kb. 1%-kal alacsonyabb a szántóföldi terület aránya a teljes művelt területen belül, sokéves átlagban 95,5% körül alakul.

Szakfolyóirat > 2014/02 > Tudósítás RAPOOL vetőmag Kalászos

Korszerű válaszok az új kihívásokra

Beszámoló a SAATEN-UNION és a RAPOOL évnyitó kereskedelmi rendezvényéről Tájékoztatót tartott nagykereskedő partnerei számára a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a RAPOOL Hungária Kft. Január 16-án, a budapesti Novotel Hotelben gyorsan megtelt a terem, közel kilencven résztvevővel kezdődött a délutáni program. 

Szakfolyóirat > 2014/02 > Gazdaság repce Termesztés Kalászos

Csongrád megye növényvédelmi technológiai sajátosságai

Áttekintés 
– minden a régiben Csongrád megye megművelt mezőgazdasági területének kultúránkénti szerkezete az egyik legstabilabb az országban, pedig 2005 és 2012 között közel 25 ezer hektár lett bevonva a művelésbe. Évről évre a termőterület 96-97%-a körül alakult a szántóföldi növények részaránya a teljes művelt területet tekintve; ez a szám megfelel az országos átlagnak. Emellett egy-két – országos szinten is megfigyelhető – példától eltekintve a kultúraterületek aránya is viszonylag stabil.

Szakfolyóirat > 2014/01 > Pr Kalászos gabona Gabonaváltó

Egyre fiatalodó 
kalászos termékválaszték

Korszerű palettájának köszönhetően a Bayer CropScience a kalászos növényvédelem piacvezetője gyakorlatilag minden fontos gabonatermesztő országban. Magyarországon azon dolgozunk, hogy a számtalan lehetőség közül a hazai viszonyoknak megfelelő tudású és árviszonyainkhoz illeszkedő készítményeket válasszuk ki a gyakorlat számára. 

Szakfolyóirat > 2013/12 > Pr Kalászos Napraforgó gyomirtás

A Pointer® Star tökéletes megoldás

A kölcsei Tamás Péter egy igazi nagy családi gazdaságot képvisel, amiben részt vesz édesapja, testvére és nagybátyja. Összesen 250 hektárnyi szántón gazdálkodnak, 40 hektáron európai színvonalon almát termesztenek, emellett 100 hektárnyi legelőjükön szarvasmarhát és juhot tartanak. A tejet – napi 1000–1200 litert – maguk értékesítik a környékbeli falvakban. Ezúttal azonban elsősorban arra voltunk kíváncsiak: hogyan oldják meg a kalászosok növényvédelmét, azon belül is elsősorban a gyomszabályozást. Mert például a búzatermesztés jövedelmezősége nagymértékben múlik a minőségen és a termésátlagon. Ám még ha szigorúan is ügyelünk a fajlagos költségekre, akkor sem érdemes spórolni a gyomirtáson, mert csak az ésszerű költségtakarékosság célravezető.  

Szakfolyóirat > 2013/10 > Tudósítás Vidékfejlesztési Minisztérium Kalászos gabona

Sumi Agro Kalászos gabona fórum 14. alkalommal

A királyok városában tartotta hagyományos szakmai programját a Sumi Agro Kft. szeptemberben. Az ország talán legszebb panorámájú szállodájában, a visegrádi Hotel Silvanusban látták vendégül mindazokat az érdeklődőket, akik a fórum előadásaira, és a szakma elismert előadóira voltak kíváncsiak. S ahogy a meghívó cégtől már megszokhattuk, a minőségi prezentációk és aktuális témák szakmai napját követően igényes műsoros este kísérte a grillteraszi vacsorát. 

Szakfolyóirat > 2013/09 > Pr Kalászos ALTOterra Alaptrágyázás

Ami a magnak kell… - Őszi vetésű kalászosok alaptrágyázási szempontjai

A magvak csírázási időszakban honoló feltételek nagymértékben meghatározzák azok későbbi növekedését és fejlődését, és ennek eredményeként a növények terméshozamát. A csírázás során a növények a magban elraktározott tápanyagokat és energiatakarékokat használja fel. Azonban a növény gyors növekedése miatt igény támad egy külső tápanyag- és energiaforrás iránt.

Szakfolyóirat > 2013/09 > Aktuális vetőmag Kalászos gabona

Szeptemberi Gabonapiac

Magvas gondolatok az őszi kalászos vetések előttAugusztus utolsó hetében kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettesét az aktuális adatokról és a kilátásokrólA világ búzaforgalmát 152 millió tonnára becsülik

Szakfolyóirat > 2013/08 > Szántóföld Termesztés Kalászos gabona

Kalászos gabonák extenzív, száraz körülmények közé - A fajtákkal szembeni elvárások a változó mezőgazdasági struktúrában

Az utóbbi években egyre többet beszélünk az időjárásról, mely nemcsak Magyarországon, hanem a világ távoli részein is egyre szélsőségesebb: az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának növekedése a légkör melegedéséhez vezet, mely globális klímaváltozást eredményez. A légkörben felgyülemlett üvegházhatású gázok által okozott klímaváltozás növényekre gyakorolt hatásainak tanulmányozásához a világ számos táján végeznek kísérleteket.

Szakfolyóirat > 2013/07 > Tudósítás Kukorica DuPont Kalászos

DuPont Juniális 2013.

Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre június 5–12. között a DuPont szakmai bemutató sorozata. A főbb szántóföldi kultúrákban (kukorica, napraforgó, repce, kalászos) alkalmazható növényvédelmi megoldásokat és újdonságokat mutatta be a cég az ország 6 helyszínén.

Szakfolyóirat > 2013/06 > Szántóföld Kalászos gabona kalászos helyzetkép

Kalászos helyzetkép és felkészülés a nyári tarlóművelésre

A cikk írásakor május közepét írjuk. Ez idő tájt különösen aktuális a kalászos gabonákra koncentráló határszemle. Rendkívül fontos a károsítóhelyzet felmérése, szinte napról napra változik a gombás betegségek és a rovarkártevők nyomása. A folyamatos szemlézés, a növényekkel való együttélés feltétele a szakszerű növényvédelemnek, ami a legfontosabb feladat ebben az időszakban.

Szakfolyóirat > 2013/03 > Pr Kalászos Biofit Plant feed

Biofit - KALÁSZOSOK

Az intenzív szántóföldi termesztésben is technológia elemévé vált a növényvédelemmel egy menetben történõ lombtrágyázás. Lombtrágyázással általános kondicionálást, valamint célirányos, elsõsorban mikroelem pótló kezelést végezhetünk. Az általános kondicionálást leginkább kifejtõ komplett BIOFIT és PLANT FEED lombtrágyák között növényre szabott összetételekkel valóban komplett kalászos kezelések végezhetõk.  

Szakfolyóirat > 2012/09 > Pr Kalászos gyomirtás Legato Plus

LEGATO PLUS - Kalászosok õszi gyomirtása kötöttségek nélkül

Az õszi vetésû kalászos gabonáink gyomirtásához a vetéstõl a kalászhányásig elegendõ idõ áll rendelkezésünkre, azonban õsszel, kelés elõtt vagy kelés után már a legtöbb, jelentõs kárt okozó gabonagyom ellen eredményesen védekezhetünk. Így vagy nem szükséges a tavaszi gyomirtást elvégezni, vagy a késõn kelõ melegkedvelõ, illetve évelõ fajok ellen tavasszal még elvégezhetjük a kezelést.  

Szakfolyóirat > 2012/09 > Pr KWS Kalászos FARINELLI

KWS KALÁSZOSOK 2012-BEN IS A CSÚCSON

A KWS kalászos program 2008-ban indult Magyarországon. Egy októberi napon Bácsbokodon, Hegedûs József udvarán több termelõvel együtt arról beszélgettünk, hogy milyen is a jó búzafajta? Magas minõségre legyen képes? Vagy inkább magas termésre? A jelen lévõ termelõk egyöntetûen arra szavaztak, hogy „mennyiség legyen”! Mégpedig azért, mert a magas minõségû, javító búza minõséget nem fizeti meg a piac, az árkülönbség a takarmányminõséghez képest átlagosan 300−400 Ft mázsánként. Ilyen árak esetén érdemesebb gyengébb minõségre, de magasabb hozamra képes fajtát választani. A hektáronkéni 1−3 tonnával magasabb hozam ugyanis még alacsonyabb ár mellett is nagyobb árbevételt biztosít a termelõnek!

Szakfolyóirat > 2012/05 > Pr Kalászos gabona gabonabetegség

Védekezés a kalászosok gombabetegségei ellen

A Dalmand Zrt.-nél októberben õszi búzából csaknem 1900 hektárnyit, õszi árpából 656 hektárnyit vetettek. A tápanyag-utánpótlás a táblákra megadott szakvélemény és az engedélyek függvényében történnek híg-, illetve mûtrágya formájában. Minden esetben gomba- és rovarölõ szerrel csávázott vetõmagot használnak, búzánál 120-170, árpánál 210-250 kilogrammot hektáronként. Intenzív növénytermesztésüknek fontos része az átgondolt, a lehetõségekhez mérten preventív növényvédelem. Teljes felületen végzik a gyomirtást, a szárszilárdítást, a kétszeri rovarölõszeres kezelést, két-három alkalommal a gombaölõszeres védekezést. Pávkovits Andrással, a társaság növényvédelmi mérnökével ezúttal az utóbbiról beszélgettünk.  

Szakfolyóirat > 2012/02 > Pr hibrid Dekalb Kukorica

Az Éllovas - DKC4014

Az ÚJ DKC4014 a korai éréscsoportba tartozó (FAO 320) HD hibrid. Kiváló termõképességével és vízleadási tulajdonságával maga mögé kényszeríti az éréscsoport legjobb, legismertebb hibridjét, a DKC3511-et és rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amely alapján kiérdemelte a HD logót. (HD logó: hõség- és szárazság tesztelt: terméseredménye az aszályos kísérleti helyeken is az átlag felett volt, a Monsanto nemesítõ- és fejlesztõmérnökei egybehangzóan úgy találják, hogy a hibrid teljesítménye kimagasló aszályos körülmények között is.)

Szakfolyóirat > 2011/10-11 > Szántóföld búza Kukorica Kalászos

Õszi kalászosok talajmûvelési technológiái - II.

Az õszi vetésû kalászos gabonák kevésbé jó elõveteményei a késõn lekerülõ növények. Leginkább a kukorica, de még a napraforgó után is jelentõs mennyiségû, nehezen bedolgozható és lebomló szármaradvány marad vissza. A szártömeg az ideihez hasonló aszályos évjáratban is nagy mennyiségû és nehezen aprítható. E mellett nem elfeledhetõ, hogy rövid idõszak áll rendelkezésre az elõvetemény betakarításától az õszi kalászosok vetéséig. Ez egy korai napraforgó esetében lehet két-három hét is, de egy középérésû kukorica után – átlagos évjáratban – már csak néhány nap áll rendelkezésre a vetésig. A klasszikus nyári tarlómûvelési idõszakban kialakítható biológiai beéredéshez nem elegendõ ez az idõ, ráadásul az idõjárás is gyakorta szélsõséges. Minek okán beéredés csak a vetést követõen alakul ki, különösen fontos a szerkezetkímélõ mûvelési rendszer.

Szakfolyóirat > 2011/09 > Gépesítés Kukorica Kalászos gabona

Szárítóberendezések környezetkímélõ és energiatakarékos üzemeltetése

A kukoricatermés betakarítás utáni szárítása nagy energia- és költségigényû feladatot jelent, amit a termelés gazdaságosságát is nagymértékben befolyásolja. Fontos továbbá, hogy az energiatakarékosság mellett ezt a jelentõs feladatot környezet- és terménykímélõ módon tudják a gazdaságok megvalósítani. A cikkben foglaltak ehhez kívánnak segítséget nyújtani.  

Szakfolyóirat > 2011/09 > Aktuális búza Kukorica termés

Gabonapiac

A gabonakereskedõk közleményeiTájékoztató az õszi kalászos vetõmagkínálatról2011. évi GOSZ-VSZT posztregisztrációs búzakísérletek terméseredményei

Szakfolyóirat > 2011/07 > Aktuális búza termés Kalászos

Gabonapiac - Elkezdõdött az árpa aratása

Június közepén a déli megyékben elindult az õszi árpa aratása. Változó terméseredményekrõl (3-5 t/ha) lehet hallani, információink szerint 45.000 Ft/t körüli árakon keresik a felvásárlók az árut. Az árpa jó indikátor növény, hozamából lehet következtetni a búza termésére. Sajnos több tagunk jelezte, hogy a várható búza termése alacsonyabb lesz, mint az árpáé.  

Szakfolyóirat > 2011/05 > Pr repce DuPont Kalászos

Bevált szerekkel a gombabetegségek ellen

Aki biztosra akar menni a búzájának értékesítésekor, az nem hagyhatja ki a technológiából a gombaölõ szeres kezeléseket. Elég egy fuzáriumfertõzés és oda az egész év munkája, a termelésre fordított költségek elúszhatnak. Ahol a nagy termés és a jó minõség érdekében intenzív gabonatermesztés folyik, s a magasabb dózisú lomb- és fejtrágyát sem sajnálják, ott pedig elengedhetetlen a kezelés. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a biztonságos árpa- és búzatermesztés záloga a lomb- és kalászvédelem.

Szakfolyóirat > 2011/04 > Pr búza Kalászos Tápanyag

Lombtrágyázzuk az õszi búzát!

Tavasszal a vegetáció indulását követõen a búza igen nagy mennyiségben igényli a tápanyagokat, sok esetben a talaj tápelemszolgáltató képessége ezzel az ütemmel nem tud lépést tartani. Az esetek többségében megfigyelhetõ hiánytünet nem alakul ki, de a növény tápelemtartalma lecsökken, eltér az ideálistól. Így végsõ soron napról napra csökken a realizálható termés mennyisége, ameddig ez az állapot fennáll. Ezt a jelenséget a szakirodalom „rejtett éhségnek” nevezi. A megoldás egyszerû, lombtrágyázni kell!

Szakfolyóirat > 2011/03 > Pr DuPont Kalászos gabona

A kalászosok növényvédelmére DuPont - Economy kereskedelmi csomag

A kalászosok termesztésében a növényvédelem – a gyomirtás, a gombabetegségek és kártevõk elleni védelem – kulcsfontosságú a megfelelõ termés eléréséhez. A gazdálkodókat az idõjárási és gazdasági körülmények gyakran a lehetõ legtakarékosabb technológiák alkalmazására serkentik. Amit leginkább érdemes követni, az a széles választékból a költség/hatékonyság legjobb arányát mutató megoldás alkalmazása.

Szakfolyóirat > 2011/01 > Aktuális vetőmag Kalászos gabona

Gabonapiac

Az elmúlt idõszak is bizonyítja, hogy a gabonapiac szereplõi csak összehangoltan, közös érdekek mentén evezve érhetnek el sikereket. Az Agro Napló a növénytermesztõk gazdálkodási ismereteinek fejlesztésén túl a gabonatermesztés piacát érintõ információkkal is szeretné olvasóit kiszolgálni.Gabonapiac címmel új rovatot indítunk, mely a Vetõmag Szövetség és Terméktanács, a Gabonatermesztõk Országos Szövetsége és a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedõk Szövetsége közremûködése által valósul meg úgy, hogy egységbe tömöríti a piacot érintõ információkat.  

Szakfolyóirat > 2010/10 > Szántóföld repce Kalászos Talajművelés

Visszatekintés és tanácsok az õszi talajmûveléshez

Nem túlzás azt mondani, hogy az idõjárás teljesen más arcát mutatja, mint tavaly ugyanebben az idõszakban. Akkor a szárazság, most pedig a rendkívüli mennyiségû csapadék nehezíti a földmûvelõ ember munkáját. Tavaly sok helyütt a rossz kelés miatt kellett újravetni a repcéket, az idén a sok víz és a hideg gyengíti az állományokat. Már ahol el tudták vetni, ugyanis a hirtelen és korán jött, esõs lehûlés számos helyen lehetetlenné tette a munkát. Visszatekintve az járt jól, aki a korai vetés mellett döntött és ennek megfelelõen idõzítette a talajmunkákat is.  

Szakfolyóirat > 2010/10 > Tudósítás hibrid vetőmag Kalászos

XII. Kalászosgabona Fórum

A SUMI AGRO Hungary Kft. szervezésében megtartott szeptemberi visegrádi tanácskozás fontos szakmai kérdések köré épült, és a nívós elõadások mindegyike foglalkozott az idei esztendõ rendkívüli idõjárásának következményeivel is. Az elhangzottakból szemezgettünk olvasóink számára.  

Szakfolyóirat > 2010/09 > Szántóföld búza Vetés Árpa

Az õszi kalászosok vetésének agronómiai irányelvei

Magyarország szántóterületének több mint egyharmadán vetünk õszi kultúrákat. Ezek zöme kalászos gabona. A legnagyobb területen, általában 1-1,3 millió hektáron õszi búzát (Triticum aestivum L) vetünk. De jelentõs az õszi árpa (Hordeum vulgare L) vetésterülete is. Kisebb területen termelünk rozsot (Secale cereale L), és évente változó a tritikáléval (Triticosecale Witt) vetett terület. Az elmúlt évtizedekben hazánkban is megjelent az õszi zab (Avena sativa L.), de ennek vetésterülete nem számottevõ. A vetés a növénytermesztés egyik leglényegesebb mûvelete. Ez határozza meg a majdan kialakuló állományt. Hatással lehet a csírázásra, a kelésre és a kezdeti fejlõdésre, valamint a majdani bokrosodás feltételeinek biztosításával magára a kifejlett növényállományra is.  

Szakfolyóirat > 2010/08 > Tudósítás vetőmag Kalászos gabona

A szabványnál is szigorúbban

Folytatódott a Hód-Mezõgazda Zrt. kútvölgyi vetõmagüzemének fejlesztése. A 2002-ben teljes rekonstrukción átesett üzemben ezúttal két új fajsúlyszeparátort állítottak munkába, hogy tovább javítsák az itt elõállított vetõmagok minõségi mutatóit. A július 7-ei ünnepélyes üzemindítást kiegészítõ tanácskozáson emellett szóba kerültek a vetõmag-szakma hazai és nemzetközi helyzetének aktualitásai is.  

Szakfolyóirat > 2010/02 > Pr Kukorica Gyomirtó Kalászos

Puma Komplett - kalászos védelem a teljesség igényével

Európa fejlettebb országaiban a búza és a kukorica gyomirtás hektárköltsége közel esik egymáshoz. Tõlünk Nyugatra és Északra ugyanis a kalászosok gyomirtásában a legtöbb esetben az egyszikû gyomok elleni megfelelõ védelem jelent komoly kihívást. A kezelt terület kb. 2/3-án a költségesebb egyszikû- és ún. kereszt-spektrumú (egy- és kétszikûirtó) gyomirtó szereket alkalmazzák.  

Szakfolyóirat > 2010/02 > Szántóföld búza Vegyszer Kalászos

A kalászosokban egyszikû gyomnövényei elleni vegyszeres védekezés

A problémafelvetés oka: a kalászosokban elõforduló egyszikû gyomnövények jelentõsége megnõtt hazánkban. Magyarországon a rendszerváltást követõen a kárpótlással, privatizációval megtörtént a földterületek tulajdonviszonyi átrendezõdése. A nagyüzemi szántóföldi táblák felaprózódásával gyökeresen megváltozott a növénytermesztés és a növényvédelem struktúrája.

Szakfolyóirat > 2010/01 > Szántóföld vetőmag Kalászos Termény

Õszi kalászos vetõmagpiaci körkérdés

Lehetünk még ennél lejjebb? Ha egy szóval kellene jellemezni a tavaly õszi kalászos vetõmagforgalmat talán a legtalálóbb a „katasztrofális” jelzõ, ahogyan Csákány Zsolt (IKR) is ér tékelte a szezont. Az Agro Napló a Vetõmag Szövetség és Terméktanáccsal közösen az ágazat elismert nemesítõ, vetõmag-kereskedõ, szaporító, valamint vetõmag-minõsítõ hatóság (MgSzH) szakembereit kér te fel, hogy értékeljék a kialakult helyzetet.

Szakfolyóirat > 2009/12 > Pr Kalászos metil

TIOFANÁT-METIL: tegnap - ma - HOLNAP

Az elmúlt években a növényvédôszer hatóanyagok egész sora került kivonásra, ami környezet és egészségvédelem terén esetenként elôrelépés, ugyanakkor tény hogy ezek a hatóanyag ill. termék kivonások, betiltások nagyon megnehezítik a növénytermesztést.  

Szakfolyóirat > 2009/09 > Aktuális hibrid termés vetőmag

A jó termés fontos garanciája a jól megválasztott vetõmag

Minden hozzáértõ szakember hangsúlyosan beszél arról, hogy a jó termés fontos garanciája a jól megválasztott vetõmag. Ezért fontos, hogy a vetés idején, így õsszel minden gazdálkodó gondoljon erre a fontos körülményre. Az Agro Napló a maga sajátos eszközeivel – azaz az elsõ kézbõl származó információ megosztásával – próbálja segíteni, hogy a gazdálkodók a jövõ évben is jó termést takaríthassanak be. Ezért kérdezte a jelenlegi vetõmag-helyzetrõl Takács Gézát, a Vetõmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökét a közelmúltban.

Szakfolyóirat > 2009/07 > Tudósítás Kalászos fajta marton­vásári

Fajtabemutatók hava: martonvásári kalászos fajtabemutatók 2009

Az elmúlt évekhez hasonlóan május utolsó hetétõl az országban folyamatosan egymást követték a repce és kalászos fajta- és különféle növényvédelmi-bemutatók. Akadtak olyan napok, amikor 6-8 különbözõ, szántóföldi bemutatóval összekötött rendezvény is megnyitotta kapuját egy-egy régióiban az érdeklõdõk számára.  

Szakfolyóirat > 2009/06 > Pr Kalászos Bayer Csávázószer

Lamardor - a Bayer CropScience új kalászos csávázószere

A csávázás és a Bayer neve elválaszthatatlan. A csávázószerek és alkalmazási eljárások kutatásában és fejlesztésében a Bayer közel 100 éves múltra tekint vissza. A modern csávázószerek az 1970-es évek végén jelentek meg. A Baytan márkanév méltán számít mérföldkõnek: nem csak a hatóanyaga, de a formuláció is újszerû volt.

Szakfolyóirat > 2009/03 > Pr búza vetőmag Kalászos

Kipróbáltam a Geniust

A Prügyi Mg. Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Taktaközben gazdálkodik, elsõsorban Prügy és Taktakenéz határában, mintegy 2500 ha-on, és további 1200 ha szántóterületet integrál. A növényvédelmet Fedor Tamás irányítja.

Szakfolyóirat > 2008/10-11 > Tudósítás Kalászos gabona Summit-Agro

X. Kalászos Gabonafórum

Summit-Agro Hungária Kft. – hozzáadott értéket teremt   Summit-Agro Hungária Kft. munkáját az elmúlt hetekben több helyszínen is megismerhették az érdeklõdõ szakemberek. A társaság tevékenységét legmarkánsabban az jellemzi, hogy hozzáadott értékeket teremt – jellemzi az általa irányított cég, munkáját Wirth László ügyvezetõ. (A kft-t 1992-ben hozta létre Magyarországon a Sumitomo japán kereskedõház.) Az ügyvezetõ igazgató vélekedése az: mindemellett még számtalan olyan dolog van ami a cég tevékenységét jellemzi – például igyekeznek a hazai szellemi és egyéb értékekre építeni – mindez pedig egy sajátos hátteret és egy sajátos üzleti arculatot ad a Summit-Agro Hungária Kft.-nek.  

Szakfolyóirat > 2008/07 > Tudósítás Kalászos gabona Szántóföld

Martonvásári Szakmai Nap

A Magyar Tudományos Akadémia Mezõgazdasági Kutatóintézete, az Mv Elitmag KFT. és a Gabonatermesztõk Országos Szövetsége közös szervezésében tartotta meg a Martonvásári Országos Kalászos Szakmai Napot és Fajtabemutatót 2008. június 10 és 11-én Martonvásáron, a kutatóintézetben.  

Szakfolyóirat > 2008/05 > Pr búza termés Kalászos

Ajánló

Amikor ezek a sorok papírra kerülnek, országosan, de határainkon túl is a kalászos vetések összehasonlíthatatlanul jobb képet mutatnak, mint egy évvel ezelõtt.

Szakfolyóirat > 2006/09 > Gépesítés Kalászos pótkocsi mezõgazdasági

Újdonságok a mezõgépészetben – mezõgazdasági pótkocsik

A mezõgazdasági termelés valamennyi ágazatában, az anyagmozgatási és szállítási feladatok megoldásában, a vontatott szállító jármûvek – a különbözõ pótkocsik – nagy jelentõséggel bírnak. A mezõgazdasági termesztési technológiák fontos mûvelete a szállítás, hiszen összeköti, vagy legtöbbször befejezi a technológiai részfolyamatokat.

Szakfolyóirat > 2006/09 > Szántóföld Kalászos hatóanyag csávázó

Kalászosok csávázószer körképe

Azt szokták mondani a vetõmagos szakemberek, hogy a csávázásról nem lehet eleget beszélni. Szinte kimeríthetetlen ez a szakmai kérdés, akár a vetõmagcsávázásról, mint a növényvédelem elengedhetetlen technológiai elemérõl, akár a csávázószer kiválasztásáról essék szó a vetõmag védelme témakörében.

Szakfolyóirat > 2006/08 > Szántóföld Vetés Kalászos talaj

Õszi vetésû kalászos gabonák talaj-elõkészítése a talajállapot és az elõvetemény figyelembevételével

z õszi búza a vetéskor ülepedett, nyirkosságban kiegyenlített, a vetés mélységében (és nem a felszínen!) aprómorzsás magágyat részesít elõnyben. A gyökérzóna káros tömörségét megsínyli, különösen, ha szárbainduláskor száraz az idõjárás. A 15–25 cm réteg káros tömörsége nem kívánatos a durumbúza és a tönkölybúza talajában sem.

Szakfolyóirat > 2006/06 > Gépesítés Kalászos Termelés talaj

Talajmûvelési elvek és szempontok õszi kalászosokhoz

A kalászos gabona terület döntõ többsége õsszel kerül bevetésre, zömmel õszi búza, kisebb részben õszi árpa termelés céljára. A mintegy 1,2–1,4 millió ha terület 35–45%-a nyári betakarítású kalászosok, valamint a borsó és a repce után, 20–25%-a kora õszi, õszi betakarítású ipari (burgonya, napraforgó, cukorrépa) és egyéb növények, míg a fennmaradó mintegy 35% pedig az ugyancsak õszi betakarítású kukorica után kerülhet bevetésre.

Szakfolyóirat > 2006/06 > Pr vetőmag Kalászos gabona

Fajtakiválasztás a martonvásári bemutatókon

Minden év júniusában megrendezésre kerülnek a kalászos fajtabemutatók az ország különbözõ bemutatóhelyein, így Martonvásáron is. A bemutatókra ellátogató szakemberek a gabonafélék kalászolása után nem csak a természet megújulását és a különbözõ fajták adott évjárathoz történõ alkalmazkodását ismerhetik meg, hanem sokrétû információt kaphatnak a bemutatott fajtákról az adott termõhely és termesztéstechnológia ismeretében.

Szakfolyóirat > 2004/9 > Gépesítés Vetőgép vetőmag Kalászos

Ajánlások és tanácsok… A kalászos gabonák vetõgépeinek beállításához és üzemeltetéséhez

A kedvezõ – a vegetációs idõszakban aránylag sok csapadékot hozó – idõjárás kalászos gabonáink rekord termését eredményezte. Ez az elõzetes becslések szerint, õszi búzából ~ 5,2 t/ha termésátlagot, összességében ~ 5,3 M.t. – jó minõségû – búzát jelent, ami jelentõsen meghaladja a tavalyi 2,9 M.t. búza mennyiségét.

Szakfolyóirat > 2004/8 > Gépesítés Vetés Kalászos gabona

Kalászos gabonák direktvevõ gépei

Az energia költségek növekedése, a talaj- és környezetkímélõ eljárások, valamint a kalászos gabona vetésekor (szeptember vége-november eleje között) sokszor csapadékos õszi idõjárás miatt elõálló idõhiány a gazdálkodók nagy részét arra késztette, hogy figyelmüket a direktvetésre fordítsák. A termelõi és felhasználói igények láttán a hazai piacon is megjelentek azok a direktvetõ gépek, amelyek felépítésükbõl adódóan – a talajmûvelést mellõzve – eltérõ körülmények között is eredményesen használhatók. Ezt az eredményes használatot jelen összeállítás közreadása kívánja elõsegíteni.

Szakfolyóirat > 2004/8 > Szántóföld búza termés Kalászos

A kalászosok fajtahasználata

A hazai szántóföldi növénytermesztésben a kalászos gabonafélék részaránya jelenleg 40-42% között változik évente. A statisztika a gabonafélékhez sorolja a kukoricát is, mellyel együtt a vetésterület közel 70%-án folyik e növényfajok termesztése.

Szakfolyóirat > 2004/7 > Szántóföld repce Kalászos Aratás

A nyári betakarítású növények (repce, borsó, kalászosok) aratásának szervezése, kivitelezése, a melléktermékek hasznosítása

A növénytermesztési munkák jellegükbõl eredõen nemegyszer munkacsúcsot jelentenek. Így van ez a tavaszi munkakezdeteknél, amikor a telet követõen a növények vetési idejének figyelembe vétele mellett az egyes kultúrák vetése történik. E munkacsúcs, vagy más néven kampányidõszak a kukorica vetésével lezárul. A következõ nagy kampánymunka júniusban veszi kezdetét, mert a május-június elejei kaszálásokat követõen a hónap vége felé már kezdetét veszi a legnagyobb nyári munka, az aratás.

Szakfolyóirat > 2004/6 > Gépesítés repce Kalászos gabona

A repce egymenetes betakarítása

A szántóföldön termesztett un. GOFR növények között az EU-ban prioritást élvez a repce is, amely olajos növényeink közül a napraforgó után a második helyet foglalja el. Termesztésének gépei alapvetõen a kalászos gabonatermesztés géprendszerébõl kiválaszthatóak, emellett az õszi káposztarepce az õszi kalászosok kiváló elõveteménye.

Szakfolyóirat > 2003/9 > Gépesítés búza Vetés Árpa

A kalászos gabonák vetése, gabonavető gépek

Legfontosabb kenyérgabonánkat, az őszi búzát, a hazai szántóterület közel egynegyedén – évente 1,1-1,2 millió hektáron – termesztjük. Ezen jelentős terület optimális időben történő bevetése, a vetőmagvak kiszállítása, feltöltése (ez országosan ~ 200 Et vetőmagot jelent!) jó üzemszervezést és korszerû vetéstechnikákat igényel. A búzavetés a termesztéstechnológia egyik olyan munkaművelete, amelynek hibáit a termesztés további beavatkozásai során kijavítani nem lehet, ezért ezt a technológiai műveletet már előretekintve, nagy gondossággal kell elvégezni. A technikai feltételek – a korszerű gabonavető gépek – adottak, tehát elsősorban a gazdálkodón múlik az, hogy vetőgépével olyan munkát végezzen, amely a termesztés terméseredménye során mutatkozik meg. A következőkben az őszi vetésűek sorbavető gépeit mutatjuk be, kitérve azok technikai-műszaki megoldásaira, gépkiválasztási szempontjaikra, beszerezhetőségükre.

Szakfolyóirat > 2003/9 > Növénytermesztés búza Kalászos gabona

Az õszi kalászosok vetése

Újra megjött az õsz. Ez a gyakorló mezõgazdász számára újabb munkacsúcsot jelent. Fontos gazdasági növényeink (napraforgó, kukorica, cukorrépa, stb.) betakarítása, talajaink õszi alapmûvelése zajlik ez idõ tájt. Ezek a munkák már önmagukban is nagy terhet jelentenek a gazda számára akár az erõ- és munkagép-igény, akár élõmunka vagy például az anyagi ráfordítások tekintetében. Ráadásul mindezek mellett az õszi vetések elvégzése is szükséges még a fagyok beállta elõtt, lehetõleg a legoptimálisabb idõben és a legjobb minõségben, hiszen mezõgazdasági struktúránkból fakadóan (az õszi búza fajsúlyos jelenléte a gazdaságok döntõ többségében) a jövõ évi árbevétel nagy százaléka áll, vagy bukik a munka megfelelõ kivitelezésén.

Szakfolyóirat > 2001/8 > Pr vetőmag Kalászos

Néhány szó az õszi kalászos vetõmagról

A - Fejér megye területének nagy részét vetõmaggal ellátó - Mezõmag Kft 2001.évi õszi kalászos vetõmag ajánlatai között mind a bõtermõ étkezési minõséget adó, mind az ún. javító minõséget szolgáltató õszi búza fajták szerepelnek. Természetesen ez a kínálat kiegészül a kiváló termesztési tulajdonságaik alapján – elõállításra és forgalmazásra – kiválasztott õszi árpa és triticale fajtákkal. A fajtatulajdonosok évrõl-évre újabb fajtajelöltekkel jelentkeznek, így a fajtaválaszték bõvülése mellett gyorsul a fajtaváltás is, bár néhány „nagyöreg” még megtalálható a palettán.

Szakfolyóirat > 2001/4 > Pr búza Kalászos Gyomirtószer

A kalászosok gyomirtása

Közhely, de igaz: minden év más. Az õszi kalászosok gyomirtása eltérõ lesz a megszokottól, hiszen a viszonylag korai vetések és a tél hiánya igen nehéz helyzetet teremtett a gyomosodási viszonyok területén. Jellemzõ a T2 - es (a búzáéval azonos fejlõdési ütemet mutató) gyomnövények nagymérvû jelenléte, ráadásul a gyomnövények fejlettsége több helyen szinte elképesztõ. A megszokott megoldások valószínûleg csak részmegoldásokat jelentenek majd, sok termelõnek keserû tapasztalatokat nyújt majd a tradíció. Még van idõ gondolkodni és cselekedni!

Szakfolyóirat > 2016/06 > Gazdaság KSH gabona Kalászos

A tavalyi gabonahozamok a statisztika tükrében

A kalászos gabonák mind az élelmezésben, mind pedig az állatok takarmányozásában jelentős szerepet töltenek be, továbbá a melléktermékként keletkező szalma felhasználása is igen sokrétű. A kalászosok termelése a mezőgazdaság egyik legrégebbi, és napjainkban is meghatározó tevékenysége.

Szakfolyóirat > 2016/07 > Tudósítás szántóföldi bemutató Kukorica Napraforgó

Irány a szántóföld!

Június szinte minden napjára jutott egy, vagy akár több szántóföldi bemutató. A regionális rendezvényeket is beleértve több mint száz helyszínen, az ez évi sajátosságok tükrében tekinthették meg országszerte az érdeklődők a betakarítás előtt álló kalászos és repce fajtákat, illetve hibrideket, továbbá a kalászosra, repcére, kukoricára és napraforgóra alkalmazott növényvédelmi megoldásokat. Az eddigi beszámolóktól eltérően és a teljesség igénye nélkül kultúránként, a helyszíneket „kapcsolva” ismertetjük a nemesítőházak, illetve gyártók termékeivel, technológiáival kapcsolatos látottakat-hallottakat.

Szakfolyóirat > 2016/07 > Pr KWS Magyarország Kft. KWS Kalászos

Kiemelkedő termőképességű kalászos fajták a KWS-től

A KWS kiemelkedően nagy termőképességű, egyben malmi minőségre képes őszibúza-fajtái erős genetikai alapot biztosítanak Önnek a kitűzött termés és jövedelemszint eléréséhez. Kiváló őszibúza-fajtáinkkal Önnek nem kell többé választania a nagy termés és a malmi minőség között, mert Európa vezető kalászos nemesítőjeként korszerű fajtáink együttesen biztosítják mindezen fontos tulajdonságokat, kompromisszumok nélkül.

Szakfolyóirat > 2016/08 > Gazdaság Aratás Kalászos Támogatás

Aratás, büdzsé

A nyár beköszöntével a kalászosok aratásának időszaka is kezdetét vette. Ezzel a szántóföldi munkák betetőzésének legfontosabb fázisába léptek a termelők. Igaz még odébb van, de érdekes lehet, hogy a következő év költségvetése, és így a támogatási összegek keretei miként alakulnak.

Szakfolyóirat > 2016/09 > Pr IKR Agrár kft. Kísérlet eredmények

AgrowKnowmia program

Az IKR Agrár Kft. 2015-ben országos kísérleti programot indított AgrowKnowmia Program (ejtsd: Agronómia) néven. A projekt célja egy olyan fenntartható mezőgazdasági gyakorlat bemutatása, amely ötvözi a jelenleg rendelkezésre álló legmodernebb fajtákat, hibrideket, gépi, input anyag, térinformatikai technológiákat a jövedelmezőség javítása, a talajok megóvása, okszerű gazdálkodás ösztönzése, az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények káros hatásainak csökkentése érdekében.

Szakfolyóirat > 2016/09 > Pr Borealis L.A.T Hungary Kft. Kalászos búza

Miért kell a kalászosoknak ősszel is tápanyag?

A kalászos növények tápanyag-utánpótlása során kétségtelenül a tavaszi fejtrágyázásoknak van a legnagyobb szerepe. A magasabb termésátlagok elérésével szembeni elvárások miatt azonban az őszi alaptrágyázás elhagyása sem megengedhető. Egy megfelelően elvégzett őszi műtrágya-kijuttatással – nemcsak a nitrogén, hanem a foszfor és a kálium kellő mennyiségben és arányban való kijuttatásával – biztosítjuk a megfelelő alapot a növények fejlődéséhez.

Szakfolyóirat > 2016/09 > Pr Kalászos búza Őszi búza

Bőtermő vagy Prémium kalászos fajtát válasszak?

A következő hetekben dőlhetnek el a 2016-2017 évi kalászos vetések fajtaválasztási kérdései. Cégünk a Karintia Kft. vetőmag-előállítóként, -forgalmazóként és terménykereskedőként is egyre meghatározóbb mértékben képviselteti magát a magyarországi agrárpiacon. Az idén 20. születésnapját ünneplő cégünk az ausztriai központú Mauthner Cégcsoporthoz tartozik. Testvércége, a Probstdorfer Saatzucht nemesítőház és vetőmagüzem révén a legkiválóbb fajták előválasztási jogával rendelkezik. Ennek köszönhetően a magyar gazdák is válogathatnak a hazai termesztésre leginkább alkalmas, kiemelkedően teljesítő repce és a kalászos fajták közül. Ezek kifejezetten a Pannon régióra nemesített szárazságtűrő fajták. De mégis, a széles palettából milyen fajtát válasszunk?

Szakfolyóirat > 2016/10 > Tudósítás Kalászos gabona Kalászos Gabona Fórum

Üzenetek a XVII. Kalászos Gabonafórumról

Magas szintű előadásokban bővelkedett idén is a visegrádi Kalászos Gabonafórum, az előadók kalászos termelőknek szóló „üzeneteit” közvetítjük összefoglalónkban. Dr. Potori Norbert (AKI) a világ terménypiacának hazai szakértőjeként nemcsak a kalászos, hanem a kukorica és olajos növény termesztők részére is tartogatott meglepetéseket. Dr. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója a malomipar nevében a homogén export árualapot sürgeti, Kulcsár Ildikó, a Mezőmag Kft. kereskedelmi igazgatója a kalászos bőségzavar árnyékából üzen nemcsak a gazdáknak, hanem az eszközökkel és lehetőségekkel bíró szervezeteknek. A Gabonafórum szervezője, a Sumi Agro pedig a „termőföldtől az asztalig” gondolkodását fejezte ki nem mindennapi módon.

Szakfolyóirat > 2016/11 > Pr BASF Xemium Kalászos

Nem varázslat, hanem fejlesztés!

Megérkezett a jövő karboxamidja: a Xemium®[1] A magyar termelők közül kevesen tudják, hogy a karboxamidok csoportjába tartozó gombaölő szerek kutatásának története a BASF-nél egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza. Hazánkban 2004-től elérhető az első BASF-karboxamid, a boszkalid, melyet több kultúrában számos termelő használ azóta is sikerrel a gombabetegségek leküzdésére. A hatóanyagcsoportot érintő fejlesztési munkálatoknak köszönhetően a 2017-es szezonban már a magyar kalászos- és szőlőtermesztők is kipróbálhatják a különleges molekulaszerkezetű új hatóanyagot, a Xemium®-ot, – ISO-elnevezés szerint fluxapiroxadot – tartalmazó innovatív fungicideket. 

Szakfolyóirat > 2017/01 > Pr Dow AgroSciences Genius WG Kalászos

GENIUS WG

43A nagy széltippan (Apera spicaventi) a búzákat fertőző egy­­­szikű gyomnövények közül a legelterjedtebb. Magyarországon 220 ezer ha az általa fertőzött terület nagysága. A 2008. évben lezárult országos gyomfelvételezés adatai alapján a 3. leggyakoribb gyom­növényünk, fertőzöttsége megkétsze­reződött (0,9%-ról 1,8%-ra). Az egyszikű gabonagyomok közül gazdasági kárt okoz még a héla zab (Avena fatua), a parlagi ecsetpázsit (Alopecurus myosuroides), de a különféle rozsnok fajok (Bromus spp.) is terjednek (az elmúlt 10 évben több mint háromszorosára).

Szakfolyóirat > 2017/02 > Tudósítás Syngenta Napraforgó napraforgóhibrid

Innovációval válaszol a Syngenta a kihívásokra

„A stresszhelyzetek, a kártevők és kórokozók agresszív támadása olyan szakszerű és innovatív megoldásokat igényelnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdaságok eredményesen zárhassanak egy-egy kihívásokkal teli szezont is, az olyan jó szezonokban, mint a tavalyi, pedig jelentős többletet érhessenek el. A Syngenta tudatosan készül a kihívásokra" – hangsúlyozta Vajda Beáta marketingvezető a vállalat szezonnyitó rendezvényén.

Szakfolyóirat > 2017/02 > Pr Arysta LifeScience biostimulátor Forthial

Megkérdeztük - Felhasználói tapasztalatok az Arysta biostimulátoraival!

Az elmúlt években annak lehettek tanúi a növénytermesztéssel foglalkozók, hogy ugrásszerűen megnőtt a biostimulátor készítmények kínálata, amely együtt járt az ilyen típusú termékek felhasználásának növekedésével. Bár lassan ugyan, de zajlik az a tisztulási folyamat, amely során a valódi biostimulátorok elválnak a csak annak mondott termékektől. Az Arysta – mint a biostimulátorok világviszonylatban is meghatározó gyártója – egyre több fejlesztéssel és termékkel jelenik meg ezen a piacon világszerte. Ezekből egyre több érhető el a magyar felhasználók számára is. A felhasználásuk során szerzett tapasztalatokról számolunk be ebben a cikksorozatban, melynek első része a Forthial és a Multoleo készítményekkel kapcsolatos.

Szakfolyóirat > 2017/06 > Tudósítás Csávázás biostimulátor precíziós

Ha jó döntéseket hozunk, szélsőséges helyzetekben is van eredménye a gazdálkodásnak

Ilyen összefüggésben is tárgyalhatjuk a csávázási technológia kérdését akár egy optimális tőszámot előirányzó precíziós gazdálkodás során, amikor is a siker alapját teremthetjük meg azzal, ha a növényi élet kezdőlépéseit tudatosan irányítjuk. Egy hosszú távon gondolkodó vállalat, mint az Arysta nagy hangsúlyt fektet a vetőmag védelmére, az idei rádpusztai rendezvényük az egyéb témák - mint a biostimulátorok gyakorlati alkalmazása vagy az állományszárítás - mellett többek között erre világított rá.

Szakfolyóirat > 2017/07 > Tudósítás Szántóföld Kalászos búza

Irány a szántóföld! – Kalászosok

Június első felében partnercégeink meghívásainak eleget téve országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, fajtákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Összeállításunkban elsőként a kalászos kultúrákban fellelhető megoldásokat taglaljuk.

Szakfolyóirat > 2017/08 > Szántóföld Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) búza Őszi búza

Változtassuk az életképest versenyképessé!

A Vas megyei gazdák már bizonyították, hogy lehet hatékonyan búzát termeszteni, és a magyar gazdák is képesek elérni a nyugat-európai hozamokat. Ezt mutatják a tavalyi Vasi búza termésverseny eredményei is, miszerint étkezési búza kategóriában 11,4 tonna, takarmánybúza kategóriában 10,3 tonna győztes terméseredmény született. A címben feltüntetett szlogen végére azonban nem tehetünk pontot. A versenyképessé változtatott búzatermelést a jövőben professzionálissá, a professzionális termelést pedig közkinccsé kívánja tenni az ötletadó szervezet. Dr. Pusztavámi Mártonnal, a NAK Vas megyei elnökével beszélgettem az idei esztendő kihívásairól és a legújabb kezdeményezésükről a június végén Söptén megrendezett kalászos fajtabemutatón.

Szakfolyóirat > 2018/02 > Szántóföld Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés

Néhány szempont a kalászosok levélbetegségeivel szembeni védekezés megszervezéséhez

A Compendium of Wheat Diseases legújabb kiadása 250 körüli betegséget sorol fel, és hasonló a helyzet az árpabetegségekkel kapcsolatban. A kisebb gabonafélék sem állnak sokkal jobban, csak kisebb jelentőségük miatt kevésbé fordult feléjük a figyelem, ilyen pl. a jelentőségében növekvő tritikálé, vagy az étrendi hatásában kiváló zab, amely azonban alig néhány ezer hektáron díszlik.

Szakfolyóirat > 2018/02 > Tudósítás Syngenta Kukorica kukoricahibrid

Sivatagban is tesztelt szárazságtűrő kukoricát hozott a magyar piacra a Syngenta

Magyarországon is elérhetőek ettől az évtől a Syngenta új, világszerte tesztelt, szárazságtűrő kukoricahibridjei. Az Artesian technológia új fejezetet nyit a cég egyre erősödő kukorica portfóliójában. A szezonnyitón emellett bemutatták a napraforgó piacvezető új növényvédelmi és vetőmag ajánlatait, amelyek révén még eredményesebb lehet az olajos növény termesztése.

Szakfolyóirat > 2018/03 > Szántóföld Szántóföld földművelés növénytermesztés

Mire számíthatunk a károsítók, a potenciális fertőzések és járvány kialakulásában az idei téli időjárás függvényében a főbb szántóföldi kultúrákban?

A feltett kérdés aktualitása nem vitatható és amit jelen szakcikk elején leszögezhetünk, hogy az idei évben a növényvédelmi problémákat tekintve körültekintő, megalapozott óvatossággal szükséges eljárunk annak érdekében, hogy eredményesen tudjuk megelőzni az egyes károsító szervezetek potenciális felszaporodását.

Szakfolyóirat > 2018/03 > Pr növényvédelem Syngenta Kalászos

A megelőzés automatikus termésmentés is!

A kalászos növényvédelmet meghatározza a termesztési cél, az évjárat és a helyi sajátosságok. A fajta fogékonysága pedig meghatározza a stratégiát. A gombabetegségre fogékony fajták esetében sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megelőző jellegű kezelésekre. Egyértelmű, hogy a kórokozók fertőzési időpontját nagy biztonsággal előre tudjuk jelezni, de mivel olyan sok tényező szükséges a fertőzés bekövetkezéséhez, nem lehet teljes biztonsággal a fertőzés időpontját meghatározni.

Szakfolyóirat > 2018/03 > Pr növényvédelem növényvédő szer búza

Fókuszban a búza levélbetegségek

A viszonylag enyhe tél ellenére, országosan nézve, vegyes képet mutatnak a búzák. Vannak jól telelt, erős állományok, de ugyanakkor találkozhatunk víznyomott, vagy a késői vetés miatt rosszul teleltekkel is. Nehéz feladat olyan technológiát kitalálni, amely minden területen egyformán, sikeresen alkalmazható. Különösen igaz ez akkor, ha a gazdaságossági szempontokat is figyelembe vesszük. Az elmúlt évek alacsony felvásárlási árai okán alaposan át kell gondolnunk, mi az a költségszint ami elfogadható még a termelő számára.

Szakfolyóirat > 2018/04 > Pr Yara Tápanyag műtrágya

Tudásra alapozva

Ezen a télen komolyabb fagyokat nem igazán, csapadékot viszont jóval többet kaptunk, mint a tavalyi esztendőben. Mélyek és telítettek, főleg a mélyebb térszintek kötöttebb talajai. Változó mértékben ugyan, de sok helyen belvíz okoz gondokat.

Szakfolyóirat > 2018/05 > Pr Gabonakutató Nonprofit Kft. fajtabemutató Kalászos

Meghívó fajtabemutatóinkra

Nap mint nap találkozunk ezzel a kifejezéssel: INNOVÁCIÓ. A Gabonakutató Kft. esetében talán a legkézenfekvőbb értelmezése, hogy a biológiai alapokat megtestesítő új fajtákat, hibrideket, termesztéstechnológiákat fejlesszünk ki, adjuk át a köztermesztésnek abból a célból, hogy hasznosításuk eredményes legyen. Az új innovációk átadásának, megismertetésének egyik módja a bemutatók szervezése, a termelők tájékoztatása, nem csak verbális úton, de „kézzelfogható”, vizuálisan tanulmányozható kisebb és méretesebb szántóföldi parcellákon, gyakorlati módon is.

Szakfolyóirat > 2018/05 > Pr Forthial Arysta LifeScience növénytermesztés

FORTHIAL vagy a kalászosok biostimulátora

A határt járva, még az időben elvetett búzák és árpák sem a megszokott képet mutatják a fejtrágyázás elvégzése után, a kedvezőtlen, rendkívüli márciusi időjárás hatására sem fejlődtek optimálisan. Ebben a helyzetben azonban mindent meg kell tennünk, hogy a differenciálódott oldalhajtásokból minél többet ki tudjon nevelni növényünk, és ezt a már meglévő terméspotenciált minél magasabb szintre emeljük.

Szakfolyóirat > 2018/07 > Tudósítás BASF Kalászos szántóföldi bemutató

A kalászos gombaölő szerek jövője

A szélsőséges időjárási körülmények egyre több gondot okoznak a magyar termelőknek és jelentős kihívásokat jelentenek számunkra. Ezért a BASF agrodivíziója – nemzetközi kutatási hátterét felhasználva – olyan korszerű növényvédelmi megoldásokat fejlesztett ki, amelyekkel a termelők a szélsőséges időjárási körülmények ellenére is növelhetik a termésbiztonságot.

Szakfolyóirat > 2018/08 > Pr Gabonakutató Nonprofit Kft. őszi kalászos Kalászos

Továbbra is nyerő pozícióban a Gabonakutató kalászosaival

A hazai búza vetésterülete az elmúlt években 950 ezer és 1 millió hektár között realizálódott. Erre a területre igen gazdag a fajtaajánlat, nem csak az őszi búza, de az egyéb kalászosok vonatkozásában is. A verseny nagy, akár a hazai, akár a külföldi fajtákat vesszük is górcső alá. Egy-egy fajta kedvező megítélését és köztermesztési pozícióját leginkább a vetőmag-szaporításokban elfoglalt helye alapján lehet megítélni. Az őszi búzák 193 db-os, hivatalos szaporítási rangsorában a Gabonakutató fajtái közül többek közt a GK Csillag és a GK Szilárd is jelentős pozíciót töltenek be, a köztermesztés igényli ezek vetőmagját.

Szakfolyóirat > 2019/01 > Pr Yara Hungária Kft. YaraVita Gramitrel Tápanyag

Készüljünk a gabonák tavaszi tápanyag-utánpótlására!

A növény levelein keresztül történő tápanyagfelvétel lehetőséget nyújt a tápanyagok ezúton történő utánpótlására, azaz a lombtrágyázásra. Melyek ezek a technológiai előnyök? Mennyivel eredményesebb ezzel a termesztés, mennyiben járul hozzá, hogy több és minőségibb termést érjünk el? Ennek összefoglalására és a 3-4 hónap múlva aktuális gabona lombtrágyázásra hívnám fel a figyelmet.

Szakfolyóirat > 2019/02 > Pr Bayer búza Kalászos

Alapozzunk hatékony, a kalászosokat kímélő gyomirtó szerekkel!

Az utóbbi pár évben tapasztalt viszonylagos termőterület-csökkenésük ellenére kalászos gabonát egy-egy gazdaságban továbbra is nagy területen termesztenek. A sikeres és gazdaságos termelés érdekében fontos e kultúrákat gyommentesen tartani. A kalászosok gyomirtása a növénytermesztési technológiánk fontos eleme, mivel a terjedő gyomnövények nagy terméskiesést és minőségromlást okozhatnak.

Szakfolyóirat > 2019/02 > Pr Sumi Agro Aperon WG gyomirtó szer

Nagy széltippan, rozsnok – OK, OKOZAT és egy ELEGÁNS MEGOLDÁS, az APERON WG

A hazai őszi búza területek jelentős változásban vannak, szinte minden szempontból. Tendenciózusan csökken a vetésterület és sok esetben ezzel együtt jár az intenzitás csökkenése is. Ezzel ellentétesen viszont megnövekedett – és továbbra is nő – a forgatás nélküli rendszerben nevelt és betakarított kalászosok területének mérete. Több gazdaságban bevett szokás, hogy napraforgót követő kalászos nem is kerül gyomirtásra, más helyszíneken pedig csak a forgókat kezelik. Ezekre a folyamatokra, mi emberek, döntő hatást vagyunk képesek gyakorolni; azaz a fent vázolt cselekvések bárminemű megváltoztatására tett kezdeményezésünk minden fontos eleme a kezünkben van.

Szakfolyóirat > 2019/04 > Szántóföld Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés

A kalászos gabonák várható növényvédelmi kihívásai az idei évben

Az ismert időjárási anomáliák (rendkívül enyhe tél; korai tavaszodás; csapadékhiányos tavaszi indulás) nagymértékben meghatározzák a kalászos gabonák növényvédelmi helyzetének megítélését és a védekezési technológiák felépítését. A technológiai rovat e havi cikkében célunk, hogy az elmúlt és az idei év eddigi tapasztalatai alapján összegfoglaló, ugyanakkor figyelemfelhívó információkat biztosítsunk a kalászos gabona termesztőknek, elsősorban a potenciális veszélyt jelentő kártevők és kórokozók esetében.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Tudósítás Karintia Kft. Karintia Jamboree Őszi búza

KARINTIA JAMBOREE a komplexitás jegyében

Hagyományteremtő céllal Rábahídvégen rendezték meg az I. Karintia Jamboree-t. A rendkívül tartalmas szakmai napon a Pannon régióra nemesített kalászos fajták bemutatója mellett a növényvédelem és tápanyagpótlás kérdéseire kaptunk választ a rendező partnercégek jóvoltából, továbbá a gyakorlati gépbemutatón és precíziós gazdálkodáson túl az agrártámogatás és klímaváltozás témakörök kerültek fókuszba.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Tudósítás Bayer CropScience Bayer BAYER FARM

Bayer Farmok 2019

„Az emberiséget elegendő és biztonságos táplálékkal ellátni rendkívül nagy kihívás. Növényvédelem hiányában a károsítók élelmiszerünk és élelmiszer alapanyagaink 30 százalékát pusztítanák el. A Bayer egyik legfontosabb célkitűzése az innovatív megoldások fejlesztése a fenntarthatóság jegyében és az ökológiai lábnyomunk csökkentése“ – mondta a Bayer Farmok helyszínein elhangzott videóüzenetében Kyster Angéla, a Bayer Crop Science magyarországi és alpok-adriai régió üzletágvezetője. Az ország négy pontján rendezett Bayer Farm bemutatókon teljes képet kaptunk az idei évjárat növényvédelmi kihívásairól, valamint a Bayer megoldások hatékonyságáról.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Pr KWS KWS Magyarország Kft. búza

Dobogós helyen a KWS kalászosok

A KWS által nemesített őszi búza és őszi árpa fajták a tavalyi évtől közös portfólióból érhetőek el Magyarországon, így termelőink ezentúl egy helyen találják meg kedvenc búza és árpa fajtáikat! A fajták egységes, közös képviseletével dobogós helyre kerültünk a fémzárolt, másodszaporítási fokú őszi búza vetőmagok hazai piacán*. Ebből a sikeres és gondosan összeállított fajtaajánlatból minden termelőnek biztosítani tudjuk az igényeinek megfelelő fajtát! De miért is ilyen sikeresek a KWS-es búzák Magyarországon?

Szakfolyóirat > 2019/08 > Szántóföld Szántóföld Vetés növénytermesztés

Precíziós gabonavetés

Napjainkban a termesztéstechnológia átalakulóban van, és a fejlesztéseknek a gyakorlatban mérhető hasznot kell eredményezniük. Ezt szem előtt tartva az elmúlt időszakban a sűrű soros vetéstechnológiák – a változó környezeti feltételek, az innovatív megoldások és a korszerű hibridek/fajták megjelenésének hatására – a céltudatos fejlesztések fókuszába kerültek. Felkért szakértők boncolgatják a témát.

Szakfolyóirat > 2019/10 > Tudósítás Sumi Agro Hungary Kft. Kalászos Gabona Fórum gabona

Technológiai és szemléletváltást sürgettek a GABONAFÓRUM előadói

Globálisan – és így Magyarországon is – technológiai forradalom zajlik, amihez hazánknak igazodni, alkalmazkodni kell, a mezőgazdaság ugyanis a most zajló változások révén csúcstechnológiai ágazattá vált – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szeptember elején a Sumi Agro Hungary Kft. XIX. – szokásos, éves – Kalászos Gabona Fórumán Visegrádon.

Szakfolyóirat > 2020/02 > Pr növényvédelem Syngenta Kft. Kukorica

Talajlakó kártevők elleni védekezés a neonikotinoidok kivonása után

A tömeges megjelenésük a szakemberek számára nem volt meglepő, előre lehetett számolni a kártétel növekedésével. A neonikotinoid hatóanyagok kivonásával ugyanez a drótféreg-felszaporodás történt Nyugat-Európában is 2008 után. Emellett az ország egyes részein, egyes kukoricatáblákon jelentős volt a kukoricabogár kártétele is.

Szakfolyóirat > 2020/03 > Tudósítás Syngenta Kft. Kukorica Napraforgó

Syngenta-innovációk a vetéstől a tarlókezelésig

Az elmúlt tíz év hőmérsékleti anomáliák, szélsőségessé váló csapadékviszonyok, valamint új kórokozók, kártevők évtizede, és az előttünk álló is hasonló problémákat hordoz magában. Ezek ellen közös gondolkodással, stressznek ellenálló – bő termőképességű – fajtákkal és innovatív termékekkel léphetünk fel. A Syngenta folyamatosan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek révén ilyen körülmények közepette is sikeres lehet a gazdálkodás, hangzott el a vállalat hagyományos szezonnyitó rendezvénysorozatán, amelyet hét városban rendeztek az elmúlt hetekben.

Szakfolyóirat > 2020/04 > Pr Yara Hungária Kft. Tápanyag műtrágya

Célszerűen és okszerűen, nehéz időkben is

2020 márciusának második dekádjában íródnak e sorok. A már megszokott szakmai érvelések előtt sajnos nem mehetünk el azon globális/országos gondok mellett, melyek ezekben a napokban mindannyiunkat foglalkoztatnak, hisz ott vannak valamennyiünk életének mérlegén, az egyik serpenyőben. Jelen esztendőre biztosan rányomja majd a bélyegét, most még nem tudni pontosan, milyen mértékben és mennyi időre…

Szakfolyóirat > 2020/04 > Pr Limus® Clear BASF Hungária Kft. kukoricatermesztés

Limus® Clear használata a kukoricatermesztésben

Növekvő élelmiszer-szükséglet, felelősebb szemléletű növénytermesztés, környezetkímélő trágyázás – a gazdálkodók sok kihívással szembesülnek napjainkban. A mezőgazdasági termelés eredményessége és hatékonysága megköveteli az újítások alkalmazását. A Limus® Clear az innovatív formulázási technológiának és két nagy teljesítményű hatóanyagának köszönhetően korszerű megoldást ad a terméshozam és a hatékonyság növelésére.

Szakfolyóirat > 2020/04 > Pr növényvédelem Kalászos kalászfuzárium

Don-Q – a „speciális” kalászfuzárium elleni készítmény

2019-ben komoly problémák adódtak a kalászfuzáriummal Magyarországon. Minden megyét kisebb-nagyobb mértékben érintett ez a járvány, rendkívül súlyos volt a helyzet Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. Az őszi búza kalászhányás-virágzás időszakában csapadékos, hűvös volt az időjárás az elmúlt évben, az első fuzárium tünetek így viszonylag korán, már tejes éréskor megjelentek. Nem volt ritka a 4000–6000 ug/kg toxinszint a betakarított őszi búzákban.

Szakfolyóirat > 2020/05 > Szántóföld Szántóföld földművelés növénytermesztés

Növényvédelmi körkép a szántóföldi növénytermesztésben

Aszály – fagykár – tápanyaghiány! Ezekkel a szavakkal jellemezhető leginkább az idei tavasz, amelyek már több esetben visszafordíthatatlan terméscsökkenést okoznak a termelőknek. Ezek az abiotikus környezeti tényezők kiszámíthatatlan módon befolyásolták – és jeleneleg is meghatározzák –, valamint felülírták az eddig megszokott növényvédelmi teendőket. Jelen szemlecikk tárgya és célja, hogy a fontosabb növénykultúrákra bontva az eddig bekövetkezett és várható biotikus és abiotikus tényezők függvényében összefoglaló növényvédelmi tájékoztatást biztosítson a szántóföldi növénytermesztőknek.

Szakfolyóirat > 2020/05 > Pr Sumi Agro Hungary Kft. növényvédelem Kalászos

A klasszikus, a különleges és az egyedülálló…

A 2019-es év újra rávilágított arra – különösen az Alföld déli részén –, hogy a termelők többségénél az alkalmazott kalászvédelmi technológiák nem hozták a várt és remélt eredményeket, a toxineredmények az „egekben voltak”. Akadtak persze pozitív példák is, amik azt bizonyították, hogy nem volt lehetetlen küldetés a kalászfuzárium elleni védekezés a múlt évben sem.

Szakfolyóirat > 2020/07 > Pr Flavo Plant növénykondicionáló növényvédelem

19 egy híján 20

Növényvédelmi és növénytermesztési technológiánkat folyamatosan módosítjuk az igényeknek és környezeti változásoknak megfelelően. Sokat beszélünk a folyamatosan változó, szűkülő hatóanyagkörről, amelyekre alapozhatunk és folyamatosan elemezzük az elmúlt évjáratok tapasztalatait a szélsőséges(ebb) időjárási tényezők miatt. 

Szakfolyóirat > 2020/07 > Pr Karintia Kft. vetőmag Kalászos

Egy kis körültekintéssel máris több pénz marad a zsebünkben

Aszály, koronavírus okozta piaci kihívások, gombabetegségeknek kedvező időjárás. Csak néhány az idei, szokványosnak semmiképp sem nevezhető kalászos szezon kihívásaiból és a cikk írásakor a búza betakarításáig még heteket kell várni. De hogy látja mindezt az egyik ismert hazai országos integrátor cég vezetője, Bene Zoltán?

Szakfolyóirat > 2020/07 > Pr Systiva® BASF Csávázószer

Systiva® – Az első vetőmagra csávázott kalászos lombvédelmi kezelés

Egy teljesen új növényvédelmi technológia elterjedése során a felhasználók és nem felhasználók részéről eltérő vélemények fogalmazódhatnak meg. A végső következtetés levonásához meg kell érteni a technológia működési elvét, az egzakt módon beállított kísérleti eredményeket és az adott tábla körülményeit.

Szakfolyóirat > 2020/08 > Pr Csávázószer Bayer Lamardor Active Csomag

Lamardor Active Csomag – Megújult összetétellel a biztos kezdéshez

Szélsőséges esetektől eltekintve a termesztett növényeink hozamcsökkenését gyakrabban okozzák kórokozó gombák, mint a kedvezőtlen időjárás. Időrendben az első támadást a kórokozók a kultúrnövényeink vetőmagjai ellen „indítják”, ugyanis a vetőmagok viszonylag nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat és vitaminokat, amelyek elengedhetetlenek a növények kezdeti fejlődéséhez, de a kórokozók fejlődéséhez is.

Szakfolyóirat > 2020/09 > Pr Kalászos növényvédelem Bayer CropScience

Újra kell gondolni a kalászosok őszi növényvédelmét

Éghajlatváltozás, hatóanyag-kivonások, fajtaváltás, egyszikű gyomok terjedése, őszi rovarkártétel és gabonavírusok… A sort még természetesen lehetne folytatni. Az eredője mindezen tényezőknek az, hogy ha jövedelmezően szeretnénk a jövőben is kalászos gabonát termelni át kell gondolnunk az eddig alkalmazott technológiai elemek hatékonyságát, és ha indokolt, változtatnunk/fejlesztenünk kell.

Szakfolyóirat > 2021/01 > Pr Syngenta Kft. növényvédelem növényvédő szer

Amistar® Prime Pack

Napjainkban a növényvédelem szakterületén belül sorozatosan találják szembe magukat a növényvédő szer gyártók és gyakorlati szakemberek, valamint a gazdálkodók azzal a helyzettel, hogy egy adott hatóanyag engedélyét nem hosszabbítja meg az EU engedélyezési hatósága (EFSA), ezáltal kivonásra kerül a hatóanyagok piacáról.

Szakfolyóirat > 2021/02 > Tudósítás Syngenta növényvédelem növényvédő szer

Mérföldkőnek számító technológiai innovációk a Syngenta kínálatában

2021-től a szervezeti átalakulás következtében a vetőmag és a növényvédő szer bár egy közös Syngenta ajánlatban, de külön szakmai csapat támogatásával jut el a termelőkhöz – tájékoztatott Tóth Bertalan növényvédelmi értékesítési vezető a Syngenta online szezon­nyitó rendezvényén. A piacvezető növényvédelmi vállalat a hibrid újdonságokon kívül olyan mérföldkőnek számító technológiai innovációkat is bemutatott, mint a Force Evo, vagy az Amistar Prime, amelyek komoly előnyhöz juttatják a gazdálkodókat.

Szakfolyóirat > 2021/02 > Pr UPL Hungary Kalászos gyomirtás

Új hatóanyag kalászosok tavaszi gyomirtására

A benszulfuron-metil története régi időkre nyúlik vissza: a szulfonil-urea hatóanyagok közül a második volt a sorban. Alapvetően a rizsben található kétszikű gyomok irtására fejlesztették. Kalászosokban történő használatát 2009 óta vizsgálják. A hatásspektrum bővítéséhez a fejlesztők egy kombinációs partnerrel egészítették ki a készítményt, amely – számos vizsgálat alapján – a metszulfuron-metil lett.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Pr Amistar Prime Syngenta növényvédelem

Hatékony korai védelem és termésnövelő hatás kalászosoknak

Napjainkban a növényvédelem szakterületén belül sorozatosan találják szembe magukat a növényvédőszer-gyártók és gyakorlati szakemberek, valamint a gazdálkodók azzal a helyzettel, hogy egy adott hatóanyag engedélyét nem hosszabbítja meg az EU engedélyezési hatósága (EFSA), ezáltal kivonásra kerül a hatóanyagok piacáról.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Pr Kalászos lisztharmat gombaölő szer

Trendforduló a gabonalisztharmat elleni védekezésben

A különböző kalászos gabonáinkon élősködő lisztharmatgomba fajok szinte egyidősek a növénnyel, a növénytermesztéssel. Annak ellenére, hogy az elmúlt több ezer év során a termesztéstechnológia gyökeresen átalakult, a kórokozók – szabad szemmel láthatóan – viszonylag keveset változtak. Ugyanazon tünetek voltak jellemzőek az ókorban, mint napjainkban.

Szakfolyóirat > 2021/04 > Pr Fitohorm Kft. Lombtrágya Tápanyag

Aszály ellen a kalászosokban

A tápanyag-utánpótlás egyik alaptétele, hogy a makroelemek (N, P, K) pótlását hatékonyan és gazdaságosan a gyökéren keresztül kell elvégezni a szántóföldi és kertészeti növényeink esetében egyaránt. Az élet azonban időnként felülírja az axiómákat, és olyan helyzeteket produkál, amelyekben a kivételek erősítik a szabályt.

Szakfolyóirat > 2021/07 > Tudósítás Marton Genetics Bázismag Kft. Elitmag Kft.

Tradíció és innováció együtt a martonvásári fajtákban

A Martonvásárhoz kötődő Marton Genetics márka az egyik legfrissebb a márkatermékek között, amely magában hordozza a 70 éves martonvásári mezőgazdasági kutatások eredményeit és azt a dinamizmust, amellyel fajtáik megjelennek. A Bázismag Kft. és Elitmag Kft. alkotta cégcsoport a korábbi hagyományos piacok és termékek mellett folyamatosan bővíti portfólióját, újabb európai és Európán kívüli piacokon is megkezdte térhódítását – mondta Sándorfy András, a cégcsoport ügyvezetője.

Szakfolyóirat > 2021/07 > Pr LAJTAMAG Kft. Kalászos Őszi búza

Kalászos vetőmagok a Lajtamag Kft. kínálatában

A Lajtamag Kft. több szegmensben kínál őszi kalászos fajtákat a gazdák számára. Kimagasló termőképességű árpával (SU Ellen), minőséget adó búza fajtákkal (Antonius), bőtermő búzafajtákkal (Activus, Falado), és durum búzákkal (Lunadur, Lupidur) segíti a termelők eredményes gabonatermesztését. A megfelelő növényvédelem és tápanyag utánpótlás mellett a fajtaválasztás is nagyon fontos a sikeres gazdálkodásban.

Szakfolyóirat > 2021/08 > Tudósítás Kwizda Agro Kwizda Terepszemle Kísérlet

Provokatív kísérletek a Kwizda Terepszemlén

A Kwizda Terepszemle kísérletek küldetése a nagyüzemi gyakorlat reprezentálása kukorica-, napraforgó-, repce- és kalászos kultúrákban. Felsőnánán száz négyzetméteres mezoparcellákon kísérleteznek immáron hetedik éve összesen több, mint 10 hektár területen. A legfontosabb kezeléseket nagyobb ismétlésszámmal állítják be az azonos parcellák véletlenszerű elhelyezésével. A szakmérnökök célja ezáltal a szántóföldi növénytermesztés eredményességét javító technológiai elemek minél jobb megismerése és a hasznos információk technológiába integrálása.

Szakfolyóirat > 2021/08 > Pr Gabonakutató Nonprofit Kft. Kalászos őszi kalászos

A Gabonakutató bőtermő kalászosai

A szegedi nemesítőház őszi kalászos gabonái közül több fajtát is tudunk javasolni a kifejezetten nagy termőképességű fajtákat kereső gazdáknak, melyek szélsőséges körülmények között is kiváló termőképességről tesznek tanúbizonyságot, ugyanakkor minőségi felhasználásra is alkalmasak. Széles körű portfóliónkban az őszi búza mellett igaz ez durum- és tönkölybúza, tritikálé-, árpa- és zabfajtáinkra is.

Szakfolyóirat > 2021/09 > Pr UPL Hungary őszi gyomirtás nagy széltippan

Reliance – megbízható eszköz a széltippanos területek őszi gyomirtására

Az utóbbi időben a kalászosok gyomflórája jelentős változásokon ment keresztül az országos gyomfelvételezési adatok szerint. A forgatás nélküli talajművelési technológiák elterjedése miatt az apró magvú gyomok és a fűfélék jelentősége megnőtt. A legfontosabb gyomfajok többsége ősszel vagy nagyon kora tavasszal csírázik.

Szakfolyóirat > 2021/11 > Pr IKR Agrár kft. KalciFert Plus műtrágya

„A KalciFert Plus-szal a talajjavító meszező trágyázáas közel egy tonna terméstöbbletet hozott hektáronként őszi árpánkban!”

Amelyik gazda nyereséggel szeretné zárni a szezon végi mérlegelést, a szakszerű talajjavítást mésztrágyázással semmiképp nem spórolhatja meg az agrotechnikában. Mindegy, melyik tápelemet nézzük ugyanis: foszfor, kálium, kalcium, magnézium savanyú talajokon mind csak korlátozott formában érhető el a növényeknek.

Szakfolyóirat > 2022/02 > Pr gyomirtó szer gyomirtás tavaszi gyomirtás

Tavaszi gyomokra tavaszi gyomirtó szer – Xanadu WG

Magyarországon az elmúlt tíz évben felerősödött az őszi kalászos gyomirtó készítmények használata, így a tavaszi kalászos gyomirtó szerek fejlesztése kissé háttérbe szorult. De nem szabad elfeledkeznünk a tavaszi kalászos gyomirtó készítményekről sem, mert vannak olyan helyzetek, ahol csak a tavaszi gyomirtás lehetőségével tudunk élni. Jó példa erre, hogy a tavaszi vetésű kalászosokra (tavaszi árpa, tavaszi búza, zab) csak tavasszal kijuttatható gyomirtó szert használhatunk. Továbbá őszi kalászosokban, ha évelő gyomnövényünk van (mezei acat), vagy napraforgó árvakelés, akkor ezeket a problémákat is csak tavasszal használható kalászos gyomirtó készítménnyel tudjuk megoldani.

Szakfolyóirat > 2022/04 > Pr Hechta Kft. Aszály Amalgerol

Tavaszi aszály a földeken

Az idei év tavasza kísértetiesen hasonlít a tavalyi és a tavalyelőtti évekhez, hűvös időjárás, tavaszi fagyok és aszály sújtja a kalászosokat és a repcéket. Az őszi búzák és árpák esetében több fajtánál tapasztalható a növekedés leállása, néhol elfagyott levélvégek megjelenése.

Szakfolyóirat > 2022/06 > Pr BIOSILD EXTRA vetőmagcsávázás Csávázószer

BIOSILD EXTRA – új megoldás a kalászosok gombaölő szeres csávázására

Nincs még egy olyan régi és közismert kalászos gombaölő csávázószer márkanév hazánkban, mint a BIOSILD, mely immár 32 éve meghatározó a magyarországi piacon. A BIOSILD név mindig is minőséget – hatékony talajból és a maggal fertőző kórokozók elleni védelmet, továbbá kiváló színező- és ragasztóképesség – jelentett.

Szakfolyóirat > 2022/06 > Pr Marton Genetics vetőmag Kalászos

A növénytermesztés sikerének kulcsa az intenzív termesztés

Az energia, valamint a mezőgazdasági inputanyagok árának folyamatos emelkedése okán a termelési költségek egy év leforgása alatt összességében 25–50 százalékkal emelkedtek, viszont ezzel egyidejűleg a terményárak is jelentősen nőttek. Ebben az időszakban a terményárak csúcsot döntögetnek, az előrejelzések szerint a drágulásnak koránt sincs vége. Szakértői vélemények egybehangzóan kijelentik, hogy nem érdemes kockáztatni a termést csökkentett inputfelhasználással – kihagyott tápanyag-utánpótlással, alultervezett növényvédelmi kezelésekkel, vagy visszavetett fajtákkal –, mert a nagy jövedelemtermelő képesség a megfelelő inputok és eszközök nélkül nem garantálható. Az intenzív búzatermesztés kérdéseiről Pógyor Zsolttal, a hazai kalászos piacon vezető Marton Genetics szaktanácsadójával beszélgettünk.

Szakfolyóirat > 2022/06 > Pr Corteva Agriscience Ympact™ Csávázószer

Intenzívebb fejlődés Ympact®-tal

A Corteva™ Agriscience növekedést serkentő csávázó szerei, már a vetéstől komplex módon segítik a növények kelését és korai fejlődését. A termékek gerincét a molekuláris szinten gondosan kiválasztott, kiváló minőségű humuszanyagok (humin-, és fulvosavak) adják, amelyek létfontosságú növényi tápanyagokkal vannak kiegészítve. Ez nem több vegyület újabb keveréke, hanem egy speciális folyamat során előállított molekuláris komplex.

Szakfolyóirat > 2022/07 > Tudósítás Corteva Agriscience Portfólió Farm szántóföldi bemutató

Újgenerációs termékek a Corteva zászlójára tűzve

Megújuló repceportfólió, újgenerációs fungicidek, többirányú nitrogénmenedzsment, biológiai megoldások felé történő elmozdulás. E fő témákra fűzte fel a Corteva Agriscience™ a Portfólió Farm idei szakmai programját, amelyet az ország négy régiójában, színvonalas bemutató keretében ismertettek a gazdákkal.

Szakfolyóirat > 2022/07 > Tudósítás Gabonakutató Nonprofit Kft. szántóföldi bemutató fajtabemutató

Rekordlátogatottság a Gabonakutató fajtabemutatóján

Több mint 300 termelő és partnercég képviselője látogatott el Batidára, a Gabonakutató idei kalászos bemutatójára. A nagy múltú, idén 98 éves kutatóintézet 50 éve foglalkozik kalászos gabonák nemesítésével, ez idő alatt közel 100 búza, 12 árpa, 11 durum, 8 zab, 5 tritikálé és 1 tönkölybúza fajtát hoztak – hangzott el Mandák Attila ügyvezető köszöntőjében. Elismert fajtáik napjainkban nagy sikerrel termeszthetők az ország, illetve a Kárpát-medence területén, e genetikák a mennyiség, minőség és biztonság hármas tengelye mentén üzemi körülmények között akár 10-11 t/ha termésre is képesek – emelte ki az ügyvezető.

Szakfolyóirat > 2022/07 > Tudósítás Karintia Kft. fajtabemutató Mauthner Csoport

Nagyszabású bemutató, több mint 2000 érdeklődővel

Ausztria száraz éghajlatáról nevezetes Marchegg régiójába, Alsó-Ausztria tartományába invitálta partnereit a Karintia Kft., Közép-Európa nagy fajtabemutatójaként népszerűsítve a rendezvényt. A több mint 2000 látogatóval a jelzőre rászolgáló nagyszabású bemutatón összesen 17 növényfaj 120 fajtája került bemutatásra.

Szakfolyóirat > 2022/07 > Pr Marton Genetics Mv Seuso vetőmag

Újabb Seuso-kincs került elő…ezúttal Martonvásáron!

Nincs megállás! 1971-ben az első saját fajta; az Mv 1 alapozta meg a martonvásári nemesítés azóta is töretlen sikerét. Az elmúlt fél évszázad alatt 158 fajtát; köztük olyan kincseket adott Martonvásár a hazai és külföldi búzatermelők kezébe, mint az Mv 4, Mv 8, Mv 16, Mv Magdaléna, Mv Suba és Mv Kolo – hogy csak a korszakos nagy fajtákat említsük az elmúlt évtizedekből.

Szakfolyóirat > 2022/07 > Pr KWS őszi árpa Árpa

A KWS ősziárpa-fajták az idei extrém időjárás ellenére is jól szerepeltek

A KWS ősziárpa-termesztés csúcsfajtái már itthon is egyre népszerűbbek, mely legfőképp kiemelkedő eredményeinek és ellenálló képességének köszönhető. Azonban ez nem csupán hazánkra igaz, jelenleg őszi árpa esetében a KWS TARDIS birtokolja a Guinness-rekordot az egy hektáron elért termésmennyiség terén, ami 14,2 tonna volt.

Szakfolyóirat > 2022/08 > Pr Hechta Kft. Tarlókezelés mikrobiológiai készítmény

Kalászos tarlók kezelése repce vetése előtt

A tarlókezelések tápanyag utánpótlási és növényvédelmi szempontból is fontos megelőző kezelésekké váltak. Nemcsak a tarlómaradványok lebomlásának gyorsítása fontos feladat, de az ekkor végzett okszerű kezelések megelőzhetnek veszélyes gombafertőzéseket, feltárhatnak tápanyagokat és olyan egészségi állapotba hozhatják a talajokat, amely megfelel a következő növény fejlődésének.

Szakfolyóirat > 2022/09 > Pr UPL Hungary gyomirtás gyomirtó szer

Őszi kalászosok gyomirtása a UPL ajánlásával

Az őszi kalászosok növényvédelmi munkáinak zömét tavasszal kell elvégezni. Azonban napjaink környezeti és gazdasági változásai a kalászosok termesztésében is bizonyos átalakulásokat indukáltak. Egyre gyakoribb az extrém időjárás (pl. ez évi aszály az alföldi régióban, illetve az igen magas hőmérséklet), a korábban megszokottól melegebb ősz, az enyhe, hótakaró nélküli tél, amely kedvez a növényállományokban károsító kártevőknek és az őszi gyomkelésnek.

Szakfolyóirat > 2023/02 > Szántóföld növényvédelem Fungicid gabonatermesztés

Új csúcsfungicid a kalászosok védelmére: Queen™

A kalászos gabonák korszerű termesztéstechnológiája, a magas hozamelvárások megkövetelik a kultúrnövény egészségének, produktivitásának folyamatos fenntartását a gazdasági célok érdekében. Mivel a hazai gabonatermesztés kihagyhatatlan tényezői a kalászosokat károsító gombabetegségek, az ellenük való hatékony védelem alapkövetelmény a gazdálkodók számára. Mivel a kórokozók gyakorlatilag a teljes tenyészidőszak során felléphetnek, és a természeti környezethez hasonlóan változnak, új megoldásokra mindig szükség van.

Szakfolyóirat > 2023/02 > Szántóföld Szántóföld Szántóföldi növénytermesztés növényvédelem

Megoldás veronikák ellen kalászosokban – Xanadu WG

Hazánkban az elmúlt időszakban felerősödött a veronika fajok (Borostyánlevelű veronika, Perzsa veronika) jelenléte kalászosainkban. A veronika fajok a nehezen irtható gyomnövények közé tartoznak, ellenük kevés posztemergens gyomirtó készítmény hatásos. A veronikák elsősorban a kalászosok bokrosodását gátolják, ezért célszerű ellenük minél előbb beavatkozni.

Szakfolyóirat > 2023/03 > Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés Mezőgazdaság

FMC-megoldások a szélsőségek leküzdésére

Innovatív és eredményesen alkalmazható technológiai sort állított „hadrendbe” 2023-ra az FMC-Agro, melyet nagy plénum előtt a III. Szántóföldi Webkonferenciáján mutatott be a főbb kultúrákat górcső alá véve, s amely technológiák arra hivatottak, hogy az előttünk álló éghajlati, gazdasági és EU-szabályozási kihívásokkal szemben ne csak termésbiztonságot jelentsenek a termelő számára, hanem alkalmazásukkal kézzelfogható nyereség is realizálható legyen.

Szakfolyóirat > 2023/03 > Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés Mezőgazdaság

A kalászosok barátja az Elatus™ Era

A kalászos kultúrák területe növekedett a 2022/23-as szezonban, és a növekvő területtel növekednek az elvárások. A magas termés eléréséhez megfelelő védelemre és jó kondícióra van szüksége a kalászosoknak. A szélsőséges időjárás komoly kihívások elé állít minket, és az enyhe tél kedvez a gombakórokozók járványos megjelenésének. A fejlett búzaállományokban és őszi árpában is a szántóföldi szemlék során gyakran találkozhatunk a különböző betegségek tüneteivel.

Szakfolyóirat > 2023/03 > Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés Mezőgazdaság

Aktuális és várható környezeti hatások kezelése kalászosban, repcében

Az idei melegebb, ismételten hómentes tél próbára teszi az őszi vetésű kultúrákat. Igazi mélynyugalomról évek óta nem lehet beszélni, folyamatosan váltakoznak a hosszabb melegebb és rövidebb hideg periódusok, ezt a növények életfolyamatai is kénytelenek lekövetni. A már beépített tápanyagok mennyisége ilyenkor különös hangsúlyt kap, hiszen ezeket a raktárakat használja a növény életfolyamatai megfelelő biztosításához és a tavaszi indulásához.

Szakfolyóirat > 2023/04 > Szántóföld Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés

Kíméletes és hatékony egyszerre – ez a Monospel

A kártevők elleni védekezés minden szántóföldi kultúrában fontos növényvédelmi technológiai elem. Komoly szakmai odafigyelést és szigorú technológiai fegyelmet igényel, hogy a kultúrnövényt támadó kártevőket elpusztítsuk, de ne károsítsuk a hasznos rovarokat a területünkön. A hatékony készítmények száma évről évre csökken különböző okoknál fogva (rezisztencia kialakulás, szerkivonás stb.), így a kihívás csak növekszik az idő előrehaladtával. Ebben az összefoglalóban egy régi, jól ismert hatóanyag-tartalmú készítményt szeretnénk az önök figyelmébe ajánlani, ami számos kultúrában, számos kártevő ellen tud megoldást adni.

Szakfolyóirat > 2023/05 > Szántóföld Szántóföld növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés

Jól tervezett kalászvédelemmel a sikeres búzatermesztésért

Kalászos növényeink a világ legfontosabb élelmiszernövényei közé tartoznak, termesztésük pedig hasznosítástól függetlenül körültekintő odafigyelést igényel. A búzát számos kórokozó veszélyezteti, melyek egy része ellen a védekezést már a csávázással megkezdjük, a sikeres termesztéshez azonban elengedhetetlen, hogy az állományokban is alkalmazzunk gombaölő szeres kezeléseket.

Szakfolyóirat > 2023/07 > Szántóföld Szántóföld földművelés növénytermesztés

Syngenta Szershow: fókuszban a kalászosok

A kalászos kultúrák jelentősége a jelenlegi viszonyok között folyamatosan növekszik. Az egyre bővülő Syngenta kalászos genetikával, új generációs növényvédelmi és digitális megoldásaival, valamint a vállalat és a gazdálkodók oldalán felhalmozódott tapasztalatok felhasználásával reális esély van arra, hogy Magyarország a termésmennyiség és minőség szempontjából is az európai országok élmezőnyébe kerüljön.

Szakfolyóirat > 2023/08 > Szántóföld Hechta Kft. Tarlókezelés mikrobiológiai készítmény

Kalászos tarlók kezelése repce vetése előtt

A kalászosokat követő repce előtti tarlókezelések fontos megelőző kezelésekké váltak. Nemcsak a tarlómaradványok lebomlásának gyorsítása fontos feladat, de az ekkor végzett okszerű kezelések megelőzhetnek veszélyes gombafertőzéseket, feltárhatnak tápanyagokat és olyan egészségi állapotba hozhatják a talajokat, amely megfelel a repce kezdeti fejlődésének.

Szakfolyóirat > 2023/08 > Szántóföld Vetés növénytermesztés Szántóföldi növénytermesztés

Profitbiztos őszi búza a kalászos jövő kulcsa

A területalapú támogatás teljes összegére való jogosultság megszerzésének fontos új eleme az agrár-ökológiai programrész teljesítése, amihez a gazdálkodók nagy része már 1 pontot a vetőmagválasztással teljesíthet. A martonvásári búzavetőmag segít a gazdának, hogy megfeleljenek az új támogatási rendszer feltételeinek. Azon termelők, akik az AÖP programban vállalták talajkondicionálók használatát, ők a martonvásári vetőmaggal a mag felületén ezt már teljesítik a fajta/nemesítőház választáskor, ami ebben az esetben biztos 1 pontot jelent.

Szakfolyóirat > 2023/09 > Növényvédelem UPL Hungary Kft. UPL Reliance

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz – Reliance!

Hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása többtényzős, egyre hosszabb történet. Párat említek közülük: elsőként az egyszikű gyomok, köztük is a széltippan egyre tömegesebb megjelenése említhető. Az aszályos nyarakon a kétszikű gyomok magvai elfekszenek, csak a kultúrnövényekkel együtt kelnek, a hosszú enyhe őszi időjárás és a gabonára kitett műtrágya is igen jó körülményeket biztosítanak a fejlődésükhöz. Az enyhe, sokszor fagymentes téli idő is erősíti őket, elvonják a tápanyagot és az éltető vizet.

Oldalak: 1 / 32
1 2 3 4 5 6 ... 32