Hírek > Gazdaság 2023.01.16.
Decemberben a vártnál kisebb mértékben drágultak az élelmiszerek

Az előzetesen vártnál némileg kisebb mértékben, 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2022 decemberében éves összevetésben.
Az előzetesen vártnál némileg kisebb mértékben, 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2022 decemberében éves összevetésben.
Az agrárium fontos az MKB Bank számára, mert egy jelentős stratégiai ágazatról van szó, emellett pedig mindennek további jelentős súlyt ad az a tény, hogy a Takarékbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) és a Budapest Bank a fúzió mellett döntött a korábbiakban. Ennek a folyamatnak az első lépése március végén megtörtént, amikor a Budapest Bank beolvadt az MKB Bankba – mondta Szabó Levente, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, az MKB Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.
Az agrár-élelmiszeripar jelentős szerepét hangsúlyozta a következő évek magyar gazdasági stratégiájában az MKB Bank és a Takarékbank agrárüzletágának igazgatója a Portfolio Agrárium 2022 konferenciáján.
Már 350 millió forintnyi tranzakciót bonyolítottak le a Takarékbank ügyfelei a hitelintézet egyedülálló, a klímavédelmet előtérbe helyező bankszámlacsomagján keresztül. A tavaly májusban bevezetett Takarék Fenntartható Bankszámla használatával az ügyfelek automatikusan, többletköltség nélkül támogathatják a környezetvédelmet, a tranzakciók összegének kéttized százalékát ugyanis a Takarékbank a méhpusztulás megelőzésére és a mézfogyasztás népszerűsítésére fordítja.
Tavaly a nemzetgazdasági átlagot kissé meghaladva, 11 százalékkal nőtt az agráriumhoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódó vállalkozások hitelállománya Magyarországon.
Óvatos bizakodás jellemzi az agrár- és élelmiszer-gazdaság szereplőinek várakozásait, amit az is mutat, hogy újra emelkedett a Takarék AgrárTrend Index értéke az előző negyedévi csökkenés után – derült ki a Takarékbank és a Magyar Bankholding agrár- és élelmiszeripari elemzőinek összegzéséből, amit az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek.
A múlt év végén az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoportot tulajdonló Magyar Takarék Bankholding Zrt. (Magyar Bankholdig) legfőbb szervei elfogadták a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport fúziós menetrendjének első lépését – tette közzé honlapján a Takarékbank.
A járvány sem törte meg a földárak növekedését Magyarországon, tavaly is folytatódott az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előző évit is meghaladta – tette közzé a Takarék Csoport december elején a Takarék Termőföldindex legfrissebb adatainak összegzését, amit lapunk is megkapott.
Kiemelten érdeklődnek a Takarékbank ügyfelei az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására október elejétől igényelhető támogatott zöld jelzáloghitel iránt, ami azt is jelzi, hogy már nem csak a betéteken keresztül támogatják a bankok az ügyfeleik takarékosságát – hívja fel a figyelmet a pénzintézet legfrissebb tájékoztatójában.
A Magyar Bankholding tagbankjai, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összesen közel 500 milliárd forintnyi hitel- és lízingállománnyal rendelkeznek az agrárszektorban, ami együttesen több mint 25%-os piaci részesedést jelent.
Újra megnyílnak a források az állattenyésztési és a kertészeti ágazatban, így várhatóan ebben a hónapban összesen 80 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg a Vidékfejlesztési Programban (VP); ezért a Takarékbank már felkészült, hogy agrárügyfelei minél könnyebben szerezhessenek pénzügyi segítséget, támogatást ebből a forrásból céljaik megvalósításához.
Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért annak eredményeként, hogy stratégiai megállapodást írt alá az Agrármarketing Centrum (AMC), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Takarékbank – közölte az AMC lapunkkal.
Augusztus végén megjelentek a Széchenyi 2020 weboldalán az Állattartó telepek fejlesztésének támogatására és Kertészeti üzemek korszerűsítésére igénybe vehető támogatások felhívásai. A Takarékbank felkészült, hogy a garanciától a különböző hitelekig a gazdálkodók minden forrásbevonási igényére megoldást találjon.
A precíziós technológia és az elterjedését segítő pályázati lehetőségek kapcsán a Takarékbank agrárelemzői megvizsgálták, hogy a dráguló géppark és a kapcsolódó adatalapú, precíziós szolgáltatások hogyan tudják biztosítani hosszabb távon is a versenyképes és fenntartható termelést.
Tovább folytatódott a Takarék AgrárTrend Index emelkedése tavaly a negyedik negyedévben is, így az előző negyedévi, 30,5-es értéktől 31,8-re emelkedett az értéke – hangzott el a január végi budapesti, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.
Világszerte jelentősen drágultak a takarmányárak az elmúlt hónapokban, ennek főbb okait, hatását és kilátásait vizsgálták elemzésükben a Takarékbank Agrárcentrumának elemzői.
2020 őszétől lehetett pályázni állattartó telepek korszerűsítésére, egészen 2021. február elsejéig. A jogcím keretösszege 50 milliárd forint volt, erre 2020 végéig az Agrárminisztérium közlése szerint 320 milliárd forint igény érkezett be. Ezenfelül idén április 26-tól ismét lehet pályázni állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére, amelybe új telep létesítése is beleértendő.
Az adatalapú gazdálkodásról sok szereplő, például gépkereskedő, szoftverszolgáltató kommunikál, de átütő, országos szintű eredményekről nem beszélhetünk még. Az adatalapú döntéshozatal irányába a profitcentrum-szemlélet megerősítése, az eredmény növelése miatt érdemes elmozdulni, különben nem éri meg fáradni vele.
Nem akkora újdonság a műholdadatok felhasználása a mezőgazdasági szektorban, mint sokan gondolnák. Egyes szervezetek már a NASA 1972-ben indult Landsat-programja óta élnek ezzel a lehetőséggel. A közelmúltban azonban jelentősen bővült az adatok felhasználhatóságának köre.
Magyarországon az üvegházhatású gázok kibocsátásából a mezőgazdaság és élelmiszeripar együtt mintegy 20 százalékkal részesedik. Az elmúlt tíz évben ez az arány kb. 5 százalékot nőtt, azonban fontos kiemelni, hogy emellett az egy főre jutó megtermelt élelmiszer mennyisége 13 százalékkal lett magasabb.
A világ növekvő lakosságának élelmiszerellátása a mezőgazdaság egyre hatékonyabb hozzájárulása nélkül nem valósítható meg. Annak érdekében, hogy a mezőgazdaság képes legyen megfelelni ennek az elvárásnak, megfelelő termőtalajra van szüksége. A termőföldveszteség csökkentése tehát nem csupán az aktív, élő természet és a környezet védelmét jelenti, hanem egy szélesebb kontextusban komoly gazdasági és társadalmi hatásokkal is jár.
Számos médium, kutatás foglalkozik a generációváltással, viszont a családi vállalkozásokról, amelyekben végbe mehet ez a folyamat, már kevesebb szó esik. Az agrárvállalkozások tulajdonosai tipikusan nem pénzügyi befektetők, hanem több évtizedes agrárszakmai, termelési tapasztalattal rendelkező családi gazdálkodók.