2024. december 21. szombat Tamás

Elképesztő látvány és bűz: úszó szeméthegyeket fotóztak a Tisza-tavon

agrarszektor.hu
A híres természetfotós és -filmes Dimitry Ljasuk figyelemfelhívó célzattal fotósorozatot közölt a Tisza-tóról, ahol a virágzó, tavaszi élővilág helyett PET-palackok és mosógép-alkatrészek fogadják az arra vetődőt. A természetfotós szerint tonnaszám gyűlik a szemét.

A Sokszínű Vidék nevű portál szerint egy korábban indult árhullám hozta magával a rengeteg szemetet a tóba. Ezeket a Tisza vízgyűjtő területén, a patak mellett és erdőkben eldobált, lerakott szemetet hozza magával az ár, Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából és Magyarországról is. "A Tisza-tónál nőttem fel, gyerekkoromtól kezdve végignéztem, ahogy áradáskor jött a sok uszadék, és szemét a sárgás vízzel. 30 éve is úsztak már háztartási eszközök, de akkor még inkább üvegekből és építési anyagokból állt a szemét" - mondta Dimitry Ljasuk a lapnak.

Június 2-án jártam Kiskörén, mert hírt kaptam az összegyűlt szemétről. A helyszínen elképesztő látvány és bűz fogadott, több száz tonna fauszadék között tonnaszámra vegyült el a szemét, benne pet palacktól a mosógépen át a szemétbe fulladt élőlényekig szinte minden előfordult"

 - számolt be Dimitry Ljasuk a kellemetlen élményeiről, aki emiatt versenyfelhívást is közzétett: társakat keres magának a június 14-18. között megrendezésre kerülő I. Tisza-tavi PET kupára. A verseny célja Tiszafüredtől Kisköréig megtisztítani a Tiszát a felszínén úszó műanyag hulladékoktól a Tiszát. A szemétgyűjtést kenukból végzik majd, a kihalászott szemetet egy PET palackokból készült tutajra gyűjtik össze a csapatok.

A kép illusztráció

A filmes-fotós fiatalember két természetfilmjével is díjat nyert a napokban megrendezett Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A Fekete István különdíjat a “Daru invázió a mesés Hortobágyon" filmemért, és a Pusztaszer alapítvány különdíját a Tisza-tavi filmjeiért, környezetvédő munkásságáért kapta, külön kiemelve a szemétszedős kisfilmjét, aminek a “1,5 tonna pet palack és 60 önkéntes bravúrja" címet adta.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?