Riasztó jelentés érkezett: milliókat fenyeget az éhezés ebben az országban

Riasztó jelentés érkezett: milliókat fenyeget az éhezés ebben az országban

MTI
Több mint hétmillió embert fenyegethet súlyos élelmiszer-bizonytalanság Dél-Szudánban májustól júliusig az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) frissen közzétett jelentése szerint. A római székhelyű szervezet szerint a válságot elsősorban a gazdasági nehézségek miatt kialakult infláció, az országban dúló erőszak, valamint az évek óta visszatérő áradások okozzák. 

A világ legfiatalabb országában, mely 2011-ben nyerte el függetlenségét Szudántól az ENSZ adatai szerint 2023 utolsó negyedévében 35%-kal nőtt az erőszakcselekmények száma a korábbi időszakhoz képest. Az országban 2013 decemberében elmérgesedett a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és helyettese, Riek Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki. A harcok csaknem 400 ezer halálos áldozatot követeltek.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) emellett felhívta a figyelmet arra, hogy az afrikai állam - a gazdasági bizonytalanság, az éghajlatváltozás és a szomszédos Szudánból érkező menekültáradat miatt - még mindig súlyos humanitárius válsággal küzd. Afrikában egyébként több más országot is komoly élelmiszerhiány fenyeget az El Nino időjárási jelenség következményeképpen.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?