A kora tavaszi növényápolási munkákkal indul a szezon. Az őszi kalászos vetések élete nehezen kezdődött. A rendkívül aszályos ősz megnehezítette a kelést és a kezdeti fejlődést, víz- és tápanyaghiány mutatkozott valamennyi állományon. A kedvező enyhe hőmérséklet segítette a növények megerősödését, de vízben oldott tápanyag nélkül ez igen lassú volt. Ez sajnos látható a tél végi, kora tavaszi határszemléken, tápanyag után kiáltanak a kalászosok. A gondos mûtrágyázás mellett szükséges vizsgálni a felfagyást, ami hengerezéssel orvosolható. A fejtrágyázás – ezen agrotechnikai mûveletek valamelyikével kiegészítve – hatalmasat lendíthet az állományokon.
A talajmûvelési idény a kora tavaszi szántáselmunkálásokkal veszi kezdetét. A szokásosnál szárazabb őszutó és tél nem rendhagyó módon „dolgozta meg” a szántásokat. A száraz talaj nem porhanyult át a szokott mértékben. A felszín nem omlott annyira egységessé, durvább, mint az átlagos években. Pedig a gyenge minőségû őszi szántásokkal lett volna dolga a télnek… A szántáselmunkálás komoly feladat az idén, hiszen ha megérkezik a hirtelen meleg és a szél, nagy a vízvesztő felület, rögvest valamennyi nedvesség elvész a feltalajból. Az őszi szárazság miatt gyengébben sikerült szántásokon nehezebb homogén felszínt létrehozni. Az ekeszaggató talajon keletkezett asztalnyi rögöket és az egyenetlen munkamélységből eredő hullámosságot nehéz elmunkálni. Mindezt a talajszerkezet és a nedvesség megóvása mellett csak korszerû eszközökkel lehetséges elvégezni. A régen oly divatos láda- és gerendasimítók a teljes szezonra tönkre teszik, elporosítják a felső talajréteg szerkezetét. E szerkezetek – nem nevezném mûvelő eszközöknek – járatása súlyos hiba, amit érzékeltet a nyomukban járó porfelhő. Az ily módon elporosított talaj védtelen a defláció és az erózió ellen. A későbbi magágykészítés nem tud javítani az elporosított szerkezeten, a vetőmag porba kerül és védtelen lesz. Elég egyetlen tavaszi zivatar és a magokról vagy a fiatal növényekről lemossa a termőföldet. De a sokunk által ismert homokverés kockázatát is növeli az elporosított talajszerkezet.
A szerkezetkímélő szántáselmunkálás célgépei a rugós simító-henger kombinációk (1. kép). A rugózott simítólapok nagy hatékonysággal végzik el a felszín egyengetését és az elvárható mértékben porhanyítanak. A simítólapok mögött haladó henger lezárja a bolygatott felszínt, megelőzve a kiszáradást. Sikeresen alkalmazhatók a kompaktorok és egyes kombinátorok is szántáselmunkálásra, de azonos munkaszélességet figyelembe véve nagyobb a vonóerő-igényük.
1. kép: a szántáselmunkálás talajkímélő eszköze a rugós simító-henger kombináció (Fotó: Bottlik).
A tavaszi vetéseket megelőző magágykészítési munkák során a fentebb említett elveket kell szem előtt tartanunk. A növény igénye mellett a talajállapot védelme is fontos. Klímavédelmi szempontból a magágy morzsalékos, de nem elporosított, ülepedett, gyommentes és technológiától függően akár mulcsolt. A munkavégzés időzítése is döntő fontosságú. A régi nézetekkel szemben – miszerint a vetést akár egy-két héttel megelőzendő – a lehető legkevesebb idő teljen el a magágy elkészítése és a vetés között. A manapság rendelkezésre álló (és elterjedt) korszerû magágykészítő munkagépek mellett nem szükséges többnapos ülepedési idővel számolni. Régebben a kevésbé hatékony eszközök miatt általános volt a több menetes munkavégzés, hisz így érték el a kívánatosnak vélt aprómorzsás szerkezetet. E közben elporosodott a felső talajréteg, e miatt hagytak ülepedésre időt vetésig. A lerontott talajszerkezet nem áll helyre ennyi idő alatt, viszont a teljes kiszáradáshoz elég. A nedvesség megőrzése és a csírázás szempontjából szerencsésebb, ha a vetés néhány órán belül követi a magágykészítést. Törekedjünk az egy menetes munkavégzésre és a felszín lezárása ne maradjon el. A korszerû kompaktorok és kombinátorok alkalmasak e kívánalmak teljesítésére.
Nem lehet szó nélkül elmenni a vetéstechnika mellett sem. Az elmúlt években mind a sûrû soros, mind a széles sortávú növények esetében használatos vetőgépek jelentős fejlődésen mentek keresztül, minek eredményeképp kevésbé érzékenyek a talajegyenetlenségekre és a szármaradványokra. Általánossá vált a vetéssel egy menetben történő mûtrágya és talajfertőtlenítőszer-kijuttatás. A gépek mûszak teljesítménye is javult, könnyebben összehangolható a magágykészítés és a vetés mûvelete. A vetés utáni külön menetes hengerezés egyre ritkábban alkalmazott, köszönhetően a vetőgépek lezáró elemeinek.
A rendkívüli aszály miatt sok helyütt elmaradt az őszi alapmûvelés. Ezt kora tavasszal kell pótolni, ami számos kérdést vet fel. Elsősorban a mûvelési eljárás megválasztása okoz fejtörést. A mûvelés célja – hasonlóan az őszi mûveléshez – a lazult és szerkezetes talajállapot kialakítása. A mûvelési mélység meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy a vetésig kevés idő áll rendelkezésre, nem célszerû túlzottan bolygatni a talajt. Az elmaradt őszi alapmûvelés miatt kompromisszumokra kényszerülünk, de jobb egy sekélyebben bolygatott, szerkezetes, életteli talaj, mint egy lerontott biológiai tevékenységû mélyen mûvelt (2. kép).
2. kép: morzsalékos, de nem elporosított magágyminőség (Fotó: Bottlik).
Leginkább a szántóföldi kultivátorok és a tárcsás mûvelő eszközök javasolhatók az elmaradt mûvelések elvégzésére. A grubberek egy menetben képesek kialakítani a lazultságot, megbirkóznak az esetleges szármaradványokkal és nyomukban többnyire szerkezetes, ülepedett talajállapot alakul ki. E mellett területteljesítményük nagyobb, mint a szántásé. A tavaszi időszakban kulcsfontosságú a nedvesség megőrzése, ezt a célt támogatja a kultivátoros mûvelés és az azt követő – többnyire – egy menetben megvalósítható magágykészítés. A grubberek mellett a rövid tárcsák is alkalmasak a tavaszi talajkímélő mûvelésre. Különösen idő- és nedvességtakarékos az alkalmazásuk, de az elérhető munkamélység sekélyebb. Célravezető lehet a két gép rendszerbe illesztése, az elmaradt alapmûvelést grubberrel, míg a magágykészítést síktárcsával elvégezvén. Ily módon megvalósítható egy gyors, talajnedvesség és -szerkezetkímélő mûvelés.
Bottlik László, Ph D. hallgató
Szent István Egyetem – Növénytermesztési Intézet
A cikk szerzője: Bottlik László
