Őszi búza termesztés 2010/2011-ben – ahogy egy közép-dunántúli nagyüzem eredményei mutatják

Egy közép-dunántúli nagyüzem több adatot bocsátott rendelkezésre az elmúlt gazdasági év őszi búza termesztésének alaposabb megközelítéséhez. Több mint 4000 hektáron termesztenek martonvásári nemesítésû őszi búza fajtákat és részletes nyilvántartást vezetnek ezek terméseredményeinek alakulásáról az elővetemény, talajmûvelés és vetésidő függvényében, továbbá fajták szerint vizsgálják a minőségi mutatók alakulását is.

Soroló őszi búza vetés 2011 októberében a közép-dunántúli térségben (fotó: Benedek Szilveszter)

Mielőtt azonban mindezen adatok alapján bemutatnánk az összefüggéseket, érdemes visszakanyarodni egy olyan témához, az őszi búza vetésidejéhez és vetési csíraszámához, mellyel korábban foglalkoztunk már (Benedek Szilveszter és Jolánkai Márton 2011. Korai vetésidő és alacsonyabb csíraszám a magasabb búzatermésért – elméleti alapvetések és dalmandi tapasztalatok. Agro Napló 9:32-33.), de esetünkben újból visszaköszön. A példának választott üzem esetében az üzemi gyakorlatukban jól bevált, klasszikus vetésidőt és vetési csíraszámot alkalmazzák, amely szerint a búza vetésének optimális ideje Magyarországon október első két dekádja és általában 5-5,5 millió életképes csírát kell hektáronként vetni. A fent említett cikk pedig egy olyan, a jól bokrosodó búzafajták esetében alkalmazható technológiát tárgyalt, amikor szeptember végétől október elejéig történik a vetés 3,5 millió körüli csíraszámmal. A következőkben szintén bemutatásra kerülő mezőfalvai gyakorlat is ezt a technológiát követi. Ezek alapján is látható, hogy az ún. klasszikus, ill. a korai vetésû technológiát is alkalmazzák eredményesen az üzemi gyakorlatban. Az optimális technológia mindig az egyes gazdaságra szabottan, csak a termőhely, a termesztési cél és az üzemgazdasági tényezők pontos ismeretében határozható meg. Jelen cikk így csak ahhoz kíván hozzájárulni, hogy bemutassa a napjainkban alkalmazott szakszerû búzatermesztési eljárások eredményeit.

Időjárás – csapadékmennyiség



2010. szeptember és 2011. augusztus között a mûvelt területek átlagában 579 mm csapadék hullott. Ez az átalagosnál alacsonyabb csapadékmennyiség nem vezetett azonban jelentősen eltérő évjárathatáshoz a 2010/2011-es gazdasági évben, mely közepes évként jellemezhető: közepes termésmennyiség került betakarításra átlagos minőséggel a sikértartalom és rheológiai tulajdonságok tekintetében. Lényeges, hogy megfelelő malomipari minőségû, 30-32 százalékos a sikértartalom. Mindez a termesztett fajták stabilitásával magyarázható. E tekintetben előremutatva már most leszögezhető, hogy a cikkben szereplő többi gazdálkodó is ugyanezt állapította meg más növénykultúrák fajtaválasztásával kapcsolatban: a korszerû fajták olyan fokú stabilitással rendelkeznek, hogy mind mennyiségben, mind pedig minőségben képesek kivédeni az erős évjárathatásokat.

Átlagtermés, minimális és maximális termés fajták szerint



A gazdaság legfőbb célja a magas malomipari minőségû búza termesztése, így prioritásként ezen paramétereket és nem a magas termésmennyiséget jelölik meg. Termésátlag tekintetében három csoportra oszthatóak a fajták a 2010/2011-es gazdasági év adatai alapján:



- 4,0-4,3 t/ha közötti termés: Makaróni, Ködmön, Csárdás;



- 4,5-5,2 t/ha közötti termés: Kolo, Magdaléna, Süveges, Toborzó, Verbunkos, Kolompos;



- 5,8-6,4 t/ha közötti termés: Apród, Walzer, Karizma, Menüett.

Az összesen 13 fajta közül csak négy esetben haladta meg az átlagtermés és a minimális, vagy maximális termés közötti eltérés az 1,2 tonnát, ám szintén négy esetben a különbség szinte elhanyagolható volt. Ez egyrészt a fajták stabilitásával magyarázható, másrészt – különösen a nagyobb különbség esetében – a termőhely heterogenitása is számottevő tényező lehetett.

Átlagtermés elővetemény és mûvelési mód szerint



A legmagasabb átlagtermések borsó, ill. repce után találhatóak középmély lazítós mûvelés esetében. Ez az összefüggés megerősíti azt a klasszikus megállapítást, miszerint a borsó, ill. a repce az őszi búza legjobb előveteményei. A talajmûvelést mindig az aktuális körülményekhez igazítják, de általános érvénnyel megállapítható, hogy borsó után nem szántanak, a többi esetben középmély lazítás, szántás, ritkábban tárcsázás a talajmûvelés módja.

A minőségi termesztés kritikus pontjainak a minőségi vetőmagot, a helyes talajmûvelést, a jól időzített tavaszi növényápolást és megfelelő tápanyag-gazdálkodást tartják. A tápanyag-gazdálkodás tekintetében a malomipari minőség szempontjából meghatározó a jól időzített nitrogénellátás. 80-120 kg/ha nitrogén hatóanyagnyi fejtrágyát juttatnak ki két-három adagban. Harmadik adagra csak akkor kerül sor, ha kellően csapadékos az időjárás ahhoz, hogy érvényesülni tudjon a kijuttatott mûtrágya. A minőséget leginkább befolyásolónak a második adagban virágzás, ill. kalászhányás időszakában kijuttatott nitrogént tartják.

Minőségi mutatók



A sütőipari érték tekintetében két fajta javító minőségû (A1-A2), a többi B1 besorolású malmi minőségû. Egy fajta szerepelt gyengébben ebben a tekintetben, bár szintén malmi minőségû, de B2 csoportban. A Pannon búza minőség tekintetében megemlítendő továbbá, hogy a Ködmön és Menüett fajták Pannon Prémium fajtacsoportúak, a Toborzó pedig Pannon Standard fajtacsoportú. Előbbi nagy gyakorisággal eléri a javító minőséget, utóbbi pedig kiegyenlítetten jó minőségû malmi búza.

A cikkben szereplő gazdaság – bár komoly eredményekkel és országos ismertséggel rendelkezik – nem járult hozzá nevének közléséhez (a szerk.).

Kitekintés a Mezőfalvai Zrt. őszi búza termesztésére



A Mezőfalvai Zrt. tevékenyégét a júniusi lapszámban részletesen bemutattuk (Benedek Sz., Bákonyi N. 2011. A baktériumtrágyázás, mint az egészséges élelmiszer előállításának része Mezőfalván. Agro Napló 6:31-32.), amikor baktériumtrágyázási tapasztalataikról írtunk. Talán megengedhető a szerző részéről annyi személyesség, hogy Mezőfalván azóta többször is megfordult különböző szakmai kérdésekben, hiszen Zászlós Tibor vezérigazgató és Keresztes Zsolt termelési vezérigazgató-helyettes mindig a fiatal kolléga iránti segítőkészséggel és nyitottsággal fogadják. Már tavasszal szóba került vezérfajtaként termesztett búzafajtájuk, a német Akteur, amelynek vetőmagtermesztését is végzik.

Zászlós Tibor                                                          Keresztes Zsolt

Ezért most, amikor már az ez évi vetésen is túlvannak, az Akteur-ral szerzett tapasztalatokról beszélgettünk Keresztes Zsolttal. Igényes fajtaként jellemzi, kritikus technológiai elemek a vetésidő, a folyamatos nitrogén-ellátás és a hosszú tenyészidőből kifolyólag a gombabetegségek elleni védekezés.

Akteur állomány kalászhányást követően 2011 júniusában (fotó: Benedek Szilveszter)

Vetésideje szeptember 25. és október 10. közé esik, vetési csíraszáma pedig 3,1 és 3,6 millió között alakul, szárazabb időjárás esetén 3,2 millió a legalacsonyabb csíraszám. A csíraszám növekedése a vetésidő későbbre tolódásával arányos. A korai vetésidő lehetővé teszi a növény jobb bokrosodását, amely alapfeltétele annak, hogy növényenként három-négy nagy kalász tudjon képződni. A korai vetésidő magában hordozza a búzatörpítő vírus megjelenésének veszélyét, de rovarölőszeres csávázással teljes hatékonysággal lehet védekezni ennek vektorai, a levéltetvek és kabócák ellen. Figyelemre méltó az Akteur alacsony termésingadozása: 2008-2011 átlagában, amely különböző évjáratú éveket foglal magában, hiszen 2008 jól kiegyenlített, 2009 száraz, 2010 csapadékos, 2011 pedig megint száraz év volt, 1 tonna ingadozással 8 t/ha üzemi termésátlaggal termesztették. A kimagasló termésmennyiség mellett átalagosan 14% feletti fehérjetartalommal rendelkezik és A2 javító minőségû besorolást ér el sütőipari értéke alapján. A korai vetésidő egyébként kései betakarítással párosul, erre július 10. után, már a repce betakarítása után szokott sor kerülni. Érett állapotban jellegzetes bókoló kalásza.

5. kép „Ringó búzamező” – jellegzetes bókoló kalászok a betakarításra váró állományban (fotó: Keresztes Zsolt)

Nitrogén trágyázására, mely összesen 160-200 kg hatóanyag kijuttatását jelenti, négy-öt különböző időpontban kerül sor eltérő nitrogén formák alkalmazásával:



1. Február 15. után (olyan korán, ahogy erre a Nitrát Direktíva lehetőséget ad) karbamid;



2. 2-3 hétre rá további, kisebb mennyiségû kénes nitrogéntrágyázás;



3. és adott esetben 4. alkalommal Nitrosol alapú trágyázás;



5. virágzás megkezdése előtt ammónium-nitrát formájú trágyázás.

A kéntrágyázás nagyon fontos a fehérjetartalom mennyisége és minősége miatt. A gombaölőszeres kezelések alkalmával lombtrágyázásra is sor kerül, így nitrogént, magnéziumot és három, a búza szempontjából igen fontos mikroelemet (réz, cink, mangán) is kijuttatva.

Őszi káposztarepce az elmúlt gazdasági évben – Légrádi Miklós tapasztalatai



Ha Európa és ezen belül Magyarország repcetermesztésének alakulását tanulmányozzuk, méltán megállapíthatjuk, hogy a repce a XXI. század növénye. Az alternatív tüzelő- és hajtóanyagok iránti megnövekedett kereslet biztos piacot teremtett a repcemag felhasználásának, amely igény továbbra is dinamikusan növekszik. Emellett a repceolajat étkezési olajként is fogyasztják és noha ez hazánkban kevésbé elterjedt, több országban ez a meghatározó étolaj. Nyilvánvaló azonban, hogy a repcetermesztés konjunktúráját nem az étkezési célú, hanem az ipari felhasználás alapozta meg.

A szakirodalmi adatokat tanulmányozva a repce ökológiai igényének Magyarországon legjobban a mérsékelt klímájú nyugati–délnyugati országhatár felel meg. Szereti a felhős, mérsékelt napsütéssel és rendszeres csapadékkal tûzdelt vegetációs időszakot. Ha az évjárat csapadékos, jó kultúrállapotban lévő talajon még csak nem is kimagaslóan tápanyagigényes, hiszen a mély termőrétegû talajok jelentékeny tápanyagkészlete a repce számára mélyre hatoló karógyökérzetének köszönhetően elérhetővé válik. Gyenge, sekély termőrétegû talajon természetesen ez már nem teljesen igaz, hiszen itt a tartalékok korlátozottak. A tápanyaghiány nem is biztos, hogy a repcénél tûnik majd szembe, hanem az utóveteményeknél: nem számíthatunk a Magyarországon oly jellemző áthúzódó trágyahatásra. Száraz körülmények között (ami hazánk esetében jellemzőnek mondható) csak a kiváló víz-, levegő- és hőgazdálkodású termőterületeken jöhet szóba az intenzív repcetermesztés (3–3,5 t fölötti termésátlagok elérése). Ezen körülmények megléte ugyanis elengedhetetlen, hogy az intenzív kemizálás (gyomirtás, rovarölők, regulátorok, tápanyag-utánpótlás) megtérülhessen.

6. kép. Repceállomány Közép-Magyarországon november elején – az áttelelés akkor biztos, ha eléri a 8-10 leveles állapotot (Fotó: Benedek Szilveszter)

Látszik tehát, hogy a repcetermesztés eredményessége számos tényezőtől függ. Ezeken belül az időjárási tényezők nem alakíthatóak, ugyanakkor az ezek függvényében alakított helyes technológia és a megfelelő fajtaválasztás nagymértékben képes a negatív időjárási hatások mérséklésére, így megalapozva az évjárathatásra kevésbé érzékeny, stabil termesztést. Kiváló példa az ilyen magas szakértelemmel rendelkező termelőre Légrádi Miklós, aki a Somogy megyei Lengyeltótiban és annak 6 kilométeres körzetében 520 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel (őszi búza, kukorica, napraforgó és őszi káposztarepce kultúrákat termesztve). Az általa mûvelt területek átalagos aranykorona értéke 20 körüli, a talajok fizikai félesége pedig középkötött homokos vályogként jellemezhető. A mûvelt területen belül jelentős helyet foglal el a repce, mellyel Légrádi Miklós a tábláján már 6,2 tonnás termést is elért, az üzemi nagyparcellás kísérletében a DEKALB Exocet hibriddel realizált 7,2 tonnás terméssel pedig európai rekorder is. Ezek az eredmények önmagukban is kimagaslóak, ugyanakkor különösen annak figyelembevételével, hogy területei szárazabb éghajlati körülmények közé esnek, mint például a kiváló repcetermesztő körzetként nyilvántartott csapadékosabb, hûvösebb Zala megye.

7. kép. Légrádi Miklós repcetermesztő

Mielőtt konkrétan ez elmúlt gazdasági évben szerzett tapasztalatokra térnénk, fontos szemügyre venni az ennél átfogóbb tapasztalatokat a fajtaválasztás és a termesztés-technológia tekintetében, ahogy Légrádi Miklós látja ezeket: tapasztalatai szerint mindegyik fajtaforgalmazó – a legkisebbektől egészen a multinacionális vállalatokig – rendelkezik legalább egy jó fajtával, az egyes fajták genetikai potenciálja közötti különbség nem olyan mértékben eltérő, hogy óriási különbség lenne köztük. Nagyon ütemesen fejlődik a repce fajtaelőállítása, napjainkban legalább tíz olyan fajta van a piacon, melyek között minimális a különbség. Másrészt egy rosszabb évjáratú évben előfordulhat, hogy a kifinomított, így a környezeti tényezőkre sokkal érzékenyebb hibrid nem tudja hozni az egyébként elvárható termésszintet és ilyenkor jobban szerepel egy régebbi fajta. Utóbbiakat pedig inkább a kisebb cégek forgalmazzák. Ezek tükrében a fajtaválasztás tekintetében ugyanannyira fontosnak tartja a régi kapcsolatok ápolását, mint újak keresését, amely folyamatosan új fajták kipróbálását is jelenti. Nyomatékosan felhívta viszont a figyelmet, hogy az olcsó vetőmag keresése elvetendő szempont a fajtaválasztásnál. Légrádi Miklós gazdaságában évente harminc eltérő repcefajta is megfordul, hiszen folyamatosan kísérletezik velük, megtartja a régi, bevált fajtákat és kipróbálja az újakat. Noha ennyi eltérő fajta gyakran nehezíti a technológiai elemek alkalmazását, ezt az áldozatot megéri neki a szakma, a tudomány.

A növénytermesztés sikerének egyik legfontosabb pontja a vízellátás kérdése. A csapadék mennyisége évről évre kiszámíthatatlan és – ha öntözés nem áll rendelkezésre – közvetlenül nem befolyásolható. Mégis, közvetett módon nagyban befolyásolható a talajok vízgazdálkodása: mulcsmûveléssel és rendszeres szervestrágyázással. A mulcsmûvelés víztartó talajmûvelési eljárás, hiszen a talaj felső rétegébe kevert szerves anyag csökkenti a talaj párologtatását és növeli nedvességmegtartó képességét. A szervestrágyázás javítja a talaj vízmegkötő képességét is, az általa létrejövő porózusabb talajszerkezetben több olyan kolloid mérettartományú apró felület van a talajrészecskéken, amelyen a vízmolekulák meg tudnak kötődni. Ha pedig nem korlátozza eketalp, vagy tárcsatalp, a repce gyökere mélyre tud hatolni, így elérve az altalajban lévő nedvességet is. Ezért normál körülmények között a repce számára virágzásig elegendő az előző évi csapadék. A mulcsmûveléshez és a szervestrágyázáshoz szorosan kapcsolódik a tápanyag-gazdálkodás kérdése is. Egy év alatt nem lehet jó talajállapotot létrehozni, azonban a folyamatos szerves anyagot visszapótló talajmûvelés és szervestrágyázás akár egy homoktalajt is képes jelentősen feljavítani. A rendszeres mûtrágyázás elengedhetetlen, de egy ilyen talajon elegendő a növény igényénél alacsonyabb hatóanyag-tartalmú tápelemmennyiség kijuttatása mûtrágya formájában, hiszen a talajban lévő szerves anyagból is folyamatosan feltáródnak a tápelemek. A talajmûvelés és a tápanyag-gazdálkodási beavatkozások lényege úgy foglalható össze, hogy a talajt „segítse” abban, hogy élővilága életben maradjon, így fenntartva egy biológiailag aktív, jó talajállapotot, amikor az altalaj egészen a fölső talajszintig egy egységként egyben mûködik. Ezzel kapcsolatban megint vissza kell kanyarodni a vízgazdálkodáshoz, hiszen így válik lehetővé az altalajból a kapilláris víz felfelé áramlása. A termesztéstechnológia célját úgy lehetne a legjobban jellemezni, mint a kiváló víz-, levegő- és hőgazdálkodási tulajdonságok elérését a termőterületen.

Számos technikai beavatkozás létezik, amelyekkel javíthatóak ezek a tulajdonságok és a modern üzemi mezőgazdaság sikeressége ezek hatékony és eredményes alkalmazásán múlik, hiszen túl nagy rizikót jelentene mindig a megfelelő időjárásra várni. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy Légrádi Miklós gazdaságában annak ellenére 4 tonna körüli átlagtermést produkált a repce az elmúlt gazdasági évben, hogy 2011 januárjától a repce betakarításáig az ő területeit lefedő körzetben csupán 57 mm csapadék hullott. 2010 ősze azonban csapadékos volt, tehát létrejött a talaj nedvességkészlete, amelyet a helyes mûveléssel sikerült megőrizni.

Noha a Légrádi Miklós által kifejlesztett repcetermesztési technológia önmagában is magas fokú szakértelmet és odafigyelést igényel, a siker nem érhető el csupán ennek szakszerû alkalmazásával. Az, megfogalmazása szerint, három tényező együttes hatásától függ, ezek a szakértelem, a hozzáállás és a szerencse. Ezek pedig számos kombinációt lehetővé tesznek annak függvényében, hogy azok egyenként mennyire ítélhetőek sikeresnek. Kiemelendő továbbá a természethez való példaértékû hozzáállás: a körülöttünk lévő világ megértése nélkül és a természet visszajelzését figyelmen kívül hagyva nem lehet eredményesen gazdálkodni. Ha viszont odafigyelünk a természetre, megérthetjük, hogy mikor és hogyan nyúljunk a talajhoz. Úgy végezzük például a vetést, hogy a magot a megfelelő 2 cm-es mélységben a tömörítés által valóságosan fixáljuk. Érdemes egy kicsit megállni a repce 2 cm-es vetésmélységénél. A helytelenül gyorsan végzett talajmûvelés következtében könnyen kiszáradhat a talaj első 5 cm-es rétege. Légrádi Miklós ezért bevezette, hogy éjszaka végezzék a talajelőkészítést, amikor a talaj nem párologtat, hiszen azért szerelhetőek nagy reflektorok a modern erőgépekre, hogy azokkal éjszakai mûszakot is nappali körülmények között lehessen végezni. Ennek eredményeképpen pedig reggel nyirkos földbe lehet vetni. Szintén a környezet megismeréséből és megértéséből következik, hogy elég teret kell hagyni a növénynek, nem szabad túl sûrûre vetni. 15-20 tő van egy négyzetméternyi területen és az állományok már most ősszel két alkalommal voltak regulátorozva, ahogy a minimálisan szükséges helyet elfoglalták.

Burgonyatermesztés 2011-ben: Solum Zrt., Komárom



Bár a magyarországi szántóföldi vetésterület nagy részét a kukorica, őszi búza, napraforgó és őszi káposztarepce teszi ki, nem szabad figyelmen kívül hagyni a területileg kisebb, de igen komoly szakmai hozzáértést kívánó és nagy értékteremtéssel rendelkező kultúrákat, amilyenek például a burgonya, csemegekukorica, gyógy- és fûszernövények, ill. a szabadföldön termesztett zöldségnövények. Ebből kiindulva a jelen cikksorozat tárgyát is képező négy szántóföldi vezérnövény mellett ezekre a kisebb területen termesztett, de nem kevésbé jelentékeny kultúrákra is kitérünk. A magunk mögött hagyott gazdasági év burgonyatermesztési tapasztalatairól Tasnádi László, a komáromi székhelyû Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója számolt be. A cég Magyarország legjelentősebb burgonyatermesztője, több mint 350 hektáron termesztenek burgonyát intenzív, öntözött körülmények között, 50 t/ha termésszintet realizálva.

Tasnádi László burgonyatermesztési igazgató

A 2010-es évben lehullott magasan átlag feletti csapadékmennyiség nem kedvezett a burgonyának, alacsonyabb termésátlag és rosszabb minőség került betakarításra. Ez a helyzet pedig – a piaci törvényszerûségeknek megfelelően – a burgonya áremelkedéséhez vezetett. Ennek hatására 2011-ben a jobb piaci kilátásokban bízva megnőtt a termelői kedv, ami a vetésterület növekedését eredményezte. Ez a burgonya számára kedvező 2011-es időjárással párosulva túltermelést idézett elő. Hazánkban már jó ideje nem fordult elő túltermelés burgonyából, az ebben az évben keletkezett plusz mennyiség nem látszik továbbá exportképesnek, mert a környező országokban is átlagon felüli volt a termés, a nagynak számító ukrán piac is telített.

Áttérve a termesztéstechnológiai tapasztalatokra Tasnádi László elmondta, hogy a 2011-es csapadékviszonyok azért voltak optimálisnak tekinthetőek a burgonya számára, mert az év első felében a növény igényének megfelelő mennyiségû csapadék hullott, az év második, csapadékszegény felében pedig a növény sem igényelt már számottevő vízmennyiséget. A Solum Zrt. által alkalmazott intenzív burgonyatermesztési technológiában a növény fejlődése szempontjából kritikus időszakokban még csapadékos években sem nélkülözhető az öntözés. Ilyenkor 25°C napi átlaghőmérséklet mellett heti 30 mm víz szükséges, melynek a csapadékmennyiség által korrigált különbözetét kell öntözés által biztosítani. Száraz időjárás esetén ugyanakkor technikailag maximum heti 20–25 mm öntözővíz kijuttatása lehetséges. A megfelelő 2011. évi csapadékviszonyok lehetővé tették, hogy az öntözéssel kiegészítve rendelkezésre álljon a szükséges heti 30 mm vízmennyiség. Oda kellett figyelni viszont a talajlakó kártevőkre (cserebogár lárva, drótféreg stb.), hiszen ezek vizet keresve a száraz talajban károsíthatták a burgonyagumókat. A Solum Zrt. területein 10–12 burgonyafajtát termesztenek, ezek egy részét nagyüzemi körülmények között, másik hányadát pedig kísérleti céllal. 2011-ben mindegyik fajta terméstöbbletet mutatott az előző évek átlagához képest. Az üzemben termesztett fajták nagyrészt új fajták (pl. Laura, Mozart), amelyek a régi, akár negyven éve termesztésben lévő fajtákkal összehasonlítva jobb főzési tulajdonságokat mutatnak, ízletesebbek és szebb küllemûek.

Benedek Szilveszter

A cikk szerzője: Benedek Szilveszter