Az őszi kalászosok – morfológiai tulajdonságaikból következően – nem feltétlenül igénylik a mélymûvelést. A gyökérzetük nagy része a talaj felső 20 cm-es rétegében helyezkedik el, gondolhatnánk, ennél mélyebb mûvelésre nincs is szükség… Így is lenne, ha nem lenne oly sok helyütt mûvelés eredetû tömörödés a talajban. A termőréteg tárcsa- vagy eketalp általi korlátozását a mellékgyökérzetû kalászos gabonák is nehezen tûrik. Gyakorlati tapasztalatok szerint a kalászosaink érzékenyek a tenyészidőszakon belüli egyenletes víz- és tápanyagellátásra. A talajállapotbeli különbségek jól megfigyelhetők és nyomon követhetők voltak az idei aszályos évjáratban is, a „talpmentes”, gondosan mûvelt talajok egyenletesebb vízháztartással segítették a kalászos gabonák fejlődését és nagyságrendekkel jobb termésátlag realizálódott. Ezzel szemben a tárcsatalppal lerontott, tömörödött táblákon sínylődtek a növények, a kijuttatott tápanyag nem hasznosult és termésdepresszió mutatkozott. A talajállapot jelentősége tehát nem megkérdőjelezhető, a klimatikus szélsőségek gyakoriságának növekedésével pedig egyre inkább bebizonyosodik, hogy az eredményes kalászos gabonatermesztés alapvető fontosságú technológiai eleme a gondos talajmûvelés.

Hasonlóan a repcéhez, a kalászosok talajmûvelési rendszere is a tarlómûveletekkel kezdődik, különösen, ha korán lekerülő előveteményről beszélünk. A tarlóhántást, majd -ápolást követő beéredett talajállapot nyújt lehetőséget a talajszerkezet kímélő alapmûvelés elvégzésére. A munka megkezdése előtt ajánlott belenézni a talajba, így meggyőződvén a termőréteg állapotáról. Egy fémpálca leszúrásával feltérképezhető az esetleges tömör rétegek elhelyezkedése, meghatározható a mûvelés célszerû mélysége. Az így meghatározott mélységből maréknyi földet tenyerünkbe szorítva az aktuális nedvességi állapot is ismertté válik. E két tulajdonság – tömörödés és nedvesség – ismeretében biztonsággal eldönthető az alapmûvelés módszere.

Kedvelt alapmûvelési mód a tárcsás megoldás. Tudni kell, hogy alapvetően sekélymûvelési mód és számos a termesztésre vonatkozó kockázatot rejt magában. Akkor elfogadható az alkalmazása, ha sem a sekélyebb, sem a mélyebb termőrétegben nincs tömörödés és a talajnedvesség is megfelelő. Mivel a nehéztárcsás mûvelés mélysége nem éri el a 20 cm-t, e változat alkalmatlan a mûvelőtalpak fellazítására. Így, ha eketalp jelenléte áll fenn az alsóbb rétegben, az alapmûvelés után is ott lesz, behatárolva az aktív termőréteget. A talaj nedvességi állapota jelentősen befolyásolja a tárcsás mûvelés eredményességét. Kiszáradt talajon a nehéztárcsa nem képes kellő munkamélységet elérni, továbbá rögösíti, porosítja a szerkezetet. Nedves állapotnál elkeni, tömöríti a talajt, tárcsatalpat hoz létre a mûvelési mélységben. A tárcsa leginkább csak nyirkos állapotban alkalmas jó minőségû talajmûvelésre. Ekkor általában szerkezetes felső réteg alakul ki és a mûvelőtalp nem túl erős.

A korszerûbb rövidtárcsák munkamélysége általában nem éri el a hagyományos nehéztárcsákét. Csak laza szerkezetû talajokon alkalmazhatók alapmûvelésre, feltéve, ha nem tömörödött a mélyebb termőréteg. Eredményesen használhatjuk ezen eszközöket a lejtős, a homokos vagy a futóhomok talajokon, amelyeknél fontos a bolygatás minimalizálása. Kötöttebb talajokon inkább magágykészítésre javasolható a síktárcsák alkalmazása, ill. jó szolgálatot tesznek megkésett mûveléskor, amikor a legrövidebb idő alatt kell vetőágyat készíteni.

A szántásos alapmûvelési megoldást egyre kisebb felületen látni korán lekerülő elővetemények után. Mind többen ismerik fel a nyári szántás talajéletre kockázatos hatásait, így visszaszorult alkalmazása. Ma már leginkább csak berögződésből vagy egyéb, mélymûvelésre alkalmas eszköz hiányában szántanak az őszi kalászosok alá. Ha e változat mellett kell döntenünk, a tarlómûvelések után fokozottan figyeljünk a talajnedvesség alakulására, csak a nyirkos állapot eredményez jó szántási minőséget! Zárjuk le a felszínt, óvjuk a nedvességet, csapadékban bízva növényt termeszteni egyfajta szerencsejáték…

A nyár végi száraz periódus jó alkalmat nyújt a középmély lazítások elvégzésére. Használjuk ki a lehetőséget, orvosoljuk az elmúlt csapadékos évben kialakított tömörödéseket! A tarlómûvelés nyomán beéredett talajállapot megléte esetén kedvező minőségben lazítható az alsóbb talajréteg, jól alapozható az őszi kalászosok termesztéstechnológiája. Lényeges, hogy a lazító rendelkezzen lezáró elemmel. A modern konstrukciókon van tüskés fémhenger, vagy egyéb megoldás, de a régi munkagépek (IH, Vibrolaz stb.) után kapcsoljunk gyûrûshengert. Ha nem munkáljuk el és zárjuk vissza a felszínt a nyári hőségben, a teljes nedvesség készletet elvesztegetjük és szinte lehetetlen lesz vetésre alkalmas állapotba hozni a talajt.

A nehézkultivátorok legfőbb felhasználási területe az őszi vetésûek alapmûvelési munkái. Egyre kedveltebb megoldás a kultivátoros mûvelés, hiszen szerkezetkímélő módon képesek mélyen lazító és keverő munkára (lásd a képet). Átmunkálható velük a tárcsa és az eketalp, az ilyenkor jellemző szármaradvány mennyiséggel könnyen boldogulnak, jótékony mulcsolt felszínt alakítanak ki.

Őszi kalászosok alapmûvelésének célgépe a kultivátor (Fotó: Bottlik L.)

Hangsúlyozandó, hogy a szerkezetkímélés leginkább beéredett tarlón érvényesül, fontos a megelőző tarlómûvelés. Ez esetben könnyebb a magágykészítés is, ami a kultivátoros alapmûvelést követően többnyire egy menetben elvégezhető. A talaj nedvességi állapotától kevésbé függ a hatékony munkavégzés, mint más mûvelési változatoknál.

A korán lekerülő előveteményeket követő nyár végi alapmûvelési munkálatok során legfontosabb a talajállapot ismerete, a mûvelő eszköz helytálló megválasztása és a nedvesség megőrzése. A következő lapszámban a későn lekerülő elővetemények utáni és a megkésett talajmûvelési megoldásokat mutatom be.

Bottlik László

Szent István Egyetem – Növénytermesztési Intézet

A cikk szerzője: Bottlik László